Ujjaim a kapaszkodóra fonódtak, ahogy Hoseok leparkolt az étterem előtt. Reszketegen fújtam ki a levegőt és pislogás nélkül bámultam a díszes feliratot, mely közvetlenül a bejárat felett adta az emberek tudtára a hely nevét.

Ideges voltam. Tudtam, hogy ezt a lépést meg kell tennem, de most, hogy tényleg elérkezett ez a pillanat, legszívesebben csak megmondanám Hobinak, hogy vigyen haza, és bebújnék a takaró alá, hogy ott várjam meg Yoongit. Azt hittem felkészültem, hiszen tudom mit kell mondanom.

Most viszont a fejem üressé vált és hirtelen azt sem tudtam, hogyan kellene viselkednem.

- Jungkook - szólított a nevemen Hoseok, mire lassan felé fordítottam a fejem. - Ha meggondoltad magad, szólj, és már megyünk is haza.

- Nem - vágtam rá azonnal. - Ezt muszáj megtennem...

- Mitől félsz? - vonta össze a szemöldökét.

- Mégiscsak mellettem volt két évig - sütöttem le a szemeimet. - Attól még, hogy nem voltam belé szerelmes, hálás vagyok neki, hiszen megmentett. Jó lenne, ha csak annyit kellene mondanom neki, hogy köszönöm - ejtettem az ölembe a kezem. Hoseok jelenléte és az, hogy meghallgatott, egy kicsit lenyugtatott.

- Figyu, tuti fájni fog neki, elvégre átverted, de majd kiheveri - legyintett. - Na menj, könnyíts a lelkiismereteden, aztán csörgesd meg Yoongsot és jövünk érted.

- Miért nem téged? - ráncoltam össze a homlokom értetlenül. Előrehajolt, kinyitotta a kesztyűtartót és elővette a darabokra tört telefonját.

- Az úgy volt, hogy kiesett a zsebemből a műhelyben. Persze ezt nem vettem észre, szóval simán áthajtottam rajta a kocsimmal - magyarázta egy mosollyal az arcán.

- És te ennek örülsz? - kérdeztem óvatosan, nehogy félreértsem őt. Ha az én telefonom összetörne, nem mosolyognék önfeledten. Inkább sírnék, mert úgy mégis hogyan írogathatnék Yoonginak?!

- Ja, nem - kuncogta. - Annak örülök, hogy a keréknek nem lett baja. Pont aznap cseréltem... - sóhajtott.

- Aha - bólogattam. Nos, mindenkinek más az értékrendje. - Akkor majd hívom Yoongit.

- Helyes - biccentett, majd meglapogatta a vállamat. - Aztán ügyesen, Jungkookie!

- Köszi, Hoseokie - mosolyogtam rá angyalian, tudván, hogy gyűlöli, ha így hívják.

A vigyor lefagyott az arcáról és összeszűkített szemekkel meredt rám, de mielőtt  kitalált volna valami frappáns beszólást, kiszálltam az autóból és óvatosan becsuktam az ajtaját. Szeretek csipkelődni, de azért én is tudom, hol a határ.

Megvártam, hogy Hoseok elhajtson egy intést követően, majd sarkon fordultam és nagyot nyelve néztem az étteremre. Minden erőmet összegyűjtve léptem előre és azzal a gondolattal indultam a bejárat felé, hogy ez a kellemetlen helyzet nem fog örökké tartani.

Amint átléptem a küszöbön, mintha egy láthatatlan erő irányítana, tekintetem azonnal megtalálta Nate-t. A legutolsó asztalnál ült és az italát kevergette. Pár másodpercre szükségem volt, hogy szembe merjek vele nézni, ezért kicsit oldalra álltam és elszámoltam lassan tízig. Minden rendben lesz, ezt a beszélgetést mindkettőnknek túl kell élni.

Megállíthatatlanul, céltudatosan sétáltam az asztalhoz és Nate már előbb észrevett a szeme sarkából. Az arca felderült, miközben talpra ugrott és tett két lépést felém.

- Szia - simított végig az arcomon. A szemei annyira csillogtak, ahogy rám nézett, hogy kedvem támadt meghalni.

Minél előbb ki kell tálalnom neki, mert ha egész végig így fog rám nézni, ki fogok borulni.

- Szia - sóhajtottam.

Előre látva szándékát, megragadtam a vállait és szoros ölelésbe vontam, mielőtt megcsókolt volna. Érezhetően csalódott volt, de megpróbálva ezt leplezni, mosolyogva ült vissza az asztalhoz.

- El sem tudod képzelni, mennyire hiányoztál - tért a lényegre, miközben megfogta a kezem és két tenyere közé zárta az asztalon. - Szörnyű volt ez a pár hét nélküled! Tudom, hogy haragudnom kéne rád, de nem megy. Nélküled minden olyan más... olyan rideg...

- Nate - szóltam rá kétségbeesetten. - Lassíts! - kértem őt. Mindenre számítottam, csak arra nem, hogy egyszerre zúdít rám mindent már az első pár percben.

- Bocsánat - mosolyodott el kínosan, és az itallapra nézett. - Mit szeretnél inni? - kérdezte, mire rávágtam, hogy csak egy pohár vizet.

Ő fog fizetni és nem akarom még jobban lehúzni őt azzal, hogy drágább italt rendelek. Kérésemnek eleget tett és meg sem szólalt, amíg várakoztunk az egyik pincérre.

Igyekeztem összeszedni a gondolataimat, de túlságosan letaglózott a tény, hogy semmit sem váltott ki belőlem a találkozásunk. Azt vártam, hogy ha majd meglátom, feltörnek bennem a szép emlékeink és ha megérint, talán egy kicsit vágyni is fogok rá, de semmi ilyesmi nem történt. Yoongi örülhet...

- Mondd - nézett rám ismét, ahogy egy korty után az asztalra tettem a poharamat. - Én is hiányoztam neked?

- Nem - sóhajtottam, mire meglepetten pislogott rám, de időt nem hagytam neki válaszolni. - Nate, neked nem én hiányoztam, hanem az, akit megismertél.

- Tessék? - vonta össze a szemöldökét értetlenül. Mély levegőt vettem. Essünk túl rajta.

- El kell mondanom neked valamit, de arra kérlek, ne szólj közbe. Rendben? - hajoltam egy kicsit felé, hogy tudja, most komoly dologról fogok beszélni. Beleegyezően bólintott és kíváncsian nézett rám, várva kegyetlen szavaimat. - Hazudtam neked.

- Miben? - kérdezte rögtön, mire csúnyán néztem rá. - Bocsánat. Folytasd.

- Amikor középiskolába jártam, nagyon sokat bántottak. Szavakkal dobálóztak és gyakran meg is vertek, mert meleg vagyok. Belebetegedtem a bántalmazásba és azt gondoltam, minek vagyok életben? Engem sosem fog senki szeretni - fontam össze a karjaimat magam előtt, mintha ezzel akarnám magam megvédeni a felszínre hozott emlékeimtől. - Iskolát váltottam és megismertem Taehyungékat. A barátaim lettek. Yoongi pedig több is - láttam Nate-n, hogy nehezére esik rezzenéstelen arccal hallgatnia ahogy arról a fiúról beszélek, akivel megcsaltam őt. - A mi szerelmünk más volt, mint a többi. Nem tűnt annyira komolynak, sőt. Tipikus tini szerelemnek hívták volna mások. Csak mi tudtuk, hogy nem az volt. Mintha... mintha megtaláltuk volna a lelkitársunkat - mosolyodtam el akaratlanul és inkább elnéztem Nate-ről, úgy folytattam. Meglepően könnyedén ejtettem ki a szavakat. - Aztán engem elraboltak.

- Mi? - suttogta.

- Az az ember tartott fogságban, aki a legtöbb bajt okozta az első középiskolámban. Megkínzott és megerőszakolt, aztán elhitette velem, hogy Yoongi meghalt.

- Jungkook - nyúlt a kezem után, mire szikrázó szemekkel néztem rá.

- Még nem fejeztem be - közöltem vele hűvösen. - A srác feladta magát a zsaruknak, én pedig megmenekültem. Vagyis, azt hittem. Ami azután következett, maga volt a pokol, és egyedül Yoongi miatt tartottam ki, mert ő végig ott volt mellettem. Vagyis nem... csak egy ideig - billentettem oldalra a fejem. Nate megrökönyödve pislogott rám és már meg sem rezdült, mikor Yoongit emlegettem. - Mert a szüleim eldöntötték, hogy nekem jobb lesz London egyik híres kórházában és akaratom ellenére vittek oda. Két évig szenvedtem a nyugtatóktól, az orvosoktól, az emlékeimtől és Yoongi hiányától. Annyira meggyűlöltem a szüleimet, amiért ezt tették velem, hogy miután kiengedtek abból a kórháznak nevezett börtönből, rögtön azon gondolkoztam, hogyan tudnék elszabadulni tőlük is. Ekkor jöttél te - néztem a szemébe. - Jókor voltál jó helyen. Neked köszönhetően ott hagyhattam a szüleimet és még csak meg sem kellett magam erőltetnem. Tudtam, hogy belém szerettél, ezért nem féltem attól, hogy végül az utcára kerülök. Csak élveztem az ezzel járó előnyöket. Volt tető a fejem felett, volt mit ennem és mivel szerettél, a testi szükségleteim sem jelentettek problémát - ejtettem ki a szavakat, amik mintha lesújtó erővel bírnának, Nate egyre távolabb került tőlem. Pedig még mindig nem fejeztem be. - Fogalmad sem volt róla, hogy végig másra gondoltam, amíg veled voltam.

- Mit akarsz ezzel mondani? - szorította két ujját a halántékára, miközben ajkai megremegtek.

- Azt, hogy egyetlen egy embert szeretek tiszta szívből - biccentettem. - Yoongit. Téged csak kihasználtalak.

- Jungkook! - nevetett fel hitetlenül. - Hogy mondhatsz ilyet?!

- Sajnálom, Nate - vontam meg a vállam. - Tudnod kellett az igazságot.

- Nem hiszek neked - villantak fel a szemei, mire további szavaim a torkomra forrtak és döbbenten pislogtam az előttem ülő férfire. - Észrevettem volna, ha csak megjátszod magad. Yoongi megfenyegetett, hogy most ezeket mondd nekem?!

- Dehogyis! - hőköltem hátra.

- Egy profi színész sem tudná eljátszani azt a boldogságot, amit mellettem éreztél, Jungkook! Láttam, hiszen folyton rajtad tartottam a szemem! - tört ki belőle elkeseredetten. - Tudom, hogy boldog voltál mellettem! - ismételte.

- Én nem azt mondtam, hogy rossz volt veled - feleltem halkan. - Te egy nagyon jó ember vagy. Tökéletes társ. Csak nem nekem...

- Ha így gondolod, miért nem jöttél vissza miután kiengedtek a kórházból? - kérdezte vádlón.

- Mert két év hosszú idő. Féltem, hogy Yoongi talált magának mást, és haragudtam is rá, mert egyszer sem keresett engem - bólogattam.

Nate csendben emésztette a hallottakat. Én kértem őt, hogy ne siessen, aztán hirtelen a nyakába zúdítottam mindent, ahogy ő tette, úgyhogy türelmesen vártam rá, miközben egy kicsit a saját érzéseimre fókuszáltam. Jobban éreztem magam, amiért most már tud mindent. A lelkiismeretem megkönnyebbült, most már csak abban reménykedtem, hogy Nate elfogadja a tényt, hogy én Yoongit szeretem.

- Életem legrosszabb döntése volt, mikor megszerveztem ezt a koreai nyaralást - temette arcát a tenyereibe.

Ajkaimat szorosan összezárva csitítottam magam, nehogy véletlenül azt mondjam, hogy én egyáltalán nem bánok semmit.

- Nate... - sóhajtottam szomorúan, mire rám nézett, ezúttal határozott tekintettel.

- Elfogadom - mondta. - Sajnálom, hogy olyan szörnyűségek történtek veled. Ha tudtam volna, talán másképp csináltam volna néhány dolgot, de kár lenne a múlton rágódni. Szeretném, ha boldog lennél, és ha azt mondod, hogy Yoongit választod, én elfogadom - bólintott. - De azt nem vagyok hajlandó elhinni, hogy nem voltál boldog, amíg velem voltál.

- Az voltam - nyújtottam felé a kezem, ami után úgy kapott, mintha képes lennék kirántani őt a bánatából. - Amit mondtam, komolyan gondoltam. Te egy csodálatos ember vagy. Az, akit szeretni fogsz, a világ legszerencsésebb embere lesz és őszintén kívánom, hogy ugyanúgy szeressen téged viszont.

- Nehéz lesz olyat találnom, aki hasonlít rád - mosolyodott el keserűen.

- Ne keresd. Amilyen helyes és jólelkű vagy, nálam ezerszer jobb fiúk fognak beléd zúgni - szorítottam meg a kezét.

- Jobb lesz, ha most megyek - vezette el rólam a tekintetét, figyelmen kívül hagyva megjegyzésem. - Sok boldogságot, Jungkook - motyogta, miközben az asztalra tette a két ital árát, majd anélkül, hogy elbúcsúzott volna felállt, és nagy léptekkel hagyta el az éttermet.

Vállaimat leengedve, hosszasan fújtam ki a levegőt. Túlestem rajta, vége van. És szerencsére a megkönnyebbülésen kívül nem érzek semmit. Csak sejtem, hogy Nate most hogy érezheti magát, de nem akarok többet rá gondolni.

Telefonomat elővéve kerestem ki Yoongi nevét az üzenetek között, majd megnyitva a beszélgetésünket kezdtem írni.

Én: Végeztem.

Az asztalra tettem a készüléket, ami pár másodpercen belül felvillant.

Yoongi: Máris indulunk érted, Életem.

Ajkaimra mosoly kúszott és ezek után csak arra tudtam gondolni, hogy mostantól minden rendben lesz.