Miután kisírtam magam Taehyung vállán, aki némán hallgatott végig és azzal hagyott magamra, hogy ha a helyemben lenne, ő is elmenne a találkozóra, bezárkóztam a fürdőszobába.

A gondolataim kavarogtak és minden percben könnybe lábadt a szemem, hiszen ez az első alkalom, hogy Yoongival ilyen csúnyán összevesztünk. Nem érzek haragot, egyszerűen csak fáj.

A mellkasom belesajdul ha csak felidézem égető tekintetét és távolságtartó mozdulatait. Nem bízik bennem... ezek a szavak úgy hatottak rám, mintha lekevert volna nekem egy jó nagy pofont. Ráébresztett a tényre, hogy valamit nagyon rosszul csinálok. Én az összes szeretetemet neki adom, de ez nem elég.

Majdnem felhívtam Nate-t, hogy lemondjam a találkozót, de aztán rájöttem, ha valóban megtettem volna, egy életen át küzdenem kellene a bűntudattal. Hiszen Nate nem tehet semmiről... Nagyon csúnyán átvertem őt. A háta mögött találkozgattam Yoongival, ráadásul meg is csaltam őt. Két éven át a szemébe hazudtam.

Elvettem két évet az életéből...

El kell neki mondanom mindent, hogy a hazugságaim miatt megutáljon és tovább tudjon lépni. Nem hagyhatom, hogy utánam sóvárogjon, amikor ezerszer jobbat érdemel nálam.

Miután lezuhanyoztam, magamra kapkodtam a pizsamámat és visszasiettem a szobába, ahol a takaró alá bújva, térdeimet átölelve törtem a fejem továbbra is azon, hogy vajon helyesen cselekszem-e.

Aztán már csak arra vártam, hogy Yoongi is feltaláljon a szobába, mert eléggé elálmosodtam a sírástól és nélküle nem tudok elaludni. A takaró szélét piszkálva, ajkaimat rágcsálva hallgatóztam, de a folyosóról csupán Hoseok hangját, később pedig Jiminét véltem felfedezni. Gondolom lassan ők is nyugovóra térnek.

Karomat kinyújtva fektettem tenyerem Yoongi párnájára, de csak egy másodpercig pihentettem ott, mert éppen ezt a pillanatot választotta, hogy végre bejöjjön a szobába.

A takaró kis résén keresztül követtem figyelemmel, ahogy kissé nedves tincsei közé túrt és a szék háttámlájára terítette a ma viselt nadrágját. Önkéntelenül vontam össze a szemöldököm, mert nem emlékeztem rá, hogy már bejött volna a pizsamaként funkcionáló ruháiért. Lehetséges, hogy annyira a gondolataimba merültem, hogy észre sem vettem őt?

Az asztala mellett állva gépelt valamit a telefonján, majd ásítva helyezte az asztallapra a készüléket. Egész testemben megfeszültem, mikor lassú mozdulatokkal lefeküdt mellém és szemeit lehunyva gyömöszölte kézfejét a feje alá.

Vártam pár percet, és mikor nem mozdult, alig észrevehetően kezdtem araszolni felé. Lélegzetemet visszafojtva tartottam tekintetem arcán, ahogy kezem a mellkasára vezettem és felemelkedtem, hogy hozzá tudjak bújni, de mintha érintésem égető tűz lenne, Yoongi homloka ráncba szaladt és mielőtt fejemet mellkasára hajthattam volna, ridegen hátat fordított nekem.

Könnyeimet visszanyelve pislogtam rá, miközben szinte hallottam, ahogy darabokra hullik a szívem. Úgy viselkedik, mintha máris megcsaltam volna, pedig sosem tudnám azt megtenni vele.

Tovább folytattam a köztünk lévő távolság megszüntetését, ami jelen pillanatban egy hatalmas szakadéknak tűnt. Én mégis, ahogy elértem hozzá, homlokomat hátának döntve kuporodtam össze, és próbáltam elaludni, bár tudtam, a ma éjjel közel sem lesz annyira nyugodt, mint az eddigiek.

***

Reggel kilenckor befejeztem önmagam kínzását. Az éjszaka folyamán öt percenként felriadtam, mert folyton olyan érzésem volt, mintha Yoongi nem lenne mellettem. Hiába éreztem a teste melegét, a karjai hiányoztak mellőlem és annyira hiányoltam az ölelését, hogy kínomban saját magamat ölelgettem mellette.

A szemeim majd' leragadtak, ahogy fejemet felemelve néztem körbe. Yoongi az ágy szélén ült, nekem háttal, de a telefonja még mindig az asztalon pihent. Talán ő is nemrég ébredt fel és most gyűjti az energiát ahhoz, hogy elkezdje a napját.

Bíztam benne, hogy mostanra kialudta magát és megbékélt, mert most már tényleg szükségem volt rá.

Mintha téglákat kötöttek volna a végtagjaimra, olyan nehéznek éreztem őket miközben Yoongi mögé másztam és hátulról öleltem át őt.

- Yoongi... - motyogtam álmos hangon. Arcomat vállának nyomtam és mélyen beszívtam az illatát. - Haragszol még rám? - kérdeztem, mikor egy szót sem szólt és meg sem mozdult.

A kérdésem a levegőben lógott, válasz nélkül. Hosszú perceken keresztül vártam, és ennyi éppen elég volt ahhoz, hogy bátorságot gyűjtsek és elmondjam neki, mennyire gyerekes amit csinál és, hogy ezzel szétszakít belülről. Mély levegőt vettem és egy pillanatra elszakadva tőle, határozottan másztam az ölébe.

Arra számítottam, hogy majd ugyanolyan dühös szemekkel néz rám, mint tegnap, és rögtön eltol magától, de amint az arcára néztem, megfagyott bennem a vér.

- Hé... - fogtam két kezem közé ijesztően sápadt arcát. Üveges tekintete semmit sem mondott, szemei enyhén duzzadtan adták tudtomra, hogy ő sokkal kevesebbet aludt, mint én. Érintésemre össze sem rezzent, amitől még inkább megrettentem. - Rosszul vagy? - kérdeztem kétségbeesetten. Ujjaimat megmozdítva simítottam végig arcán, de még mindig nem adott jelet arra, hogy felfogná a szituációt. Mintha csak a teste lenne jelen... - Yoongi, kérlek, mondj valamit - kérleltem közelebb hajolva hozzá. Ajkaimat egy pillanatra övéihez érintettem, hátha ezzel elérek valamit, de ismét zsákutcába értem.

Olyan éberré váltam, mint még soha, ahogy lemásztam róla és az idegességtől remegve, botladozva siettem az ajtóhoz, hogy azon kirohanva szóljak a srácoknak, hogy nagyon nagy baj van. Azonban kezem éppen a kilincsre helyeztem, mikor halk, gyenge hangon megszólalt.

- Visszamész hozzá...

Olyan gyorsan fordultam felé, hogy meg kellett kapaszkodnom a falba, mert megszédültem. Nem tudtam, hogy örüljek, amiért mégsem veszítettem őt el, vagy sírjak, mert a bizalmatlansága a szemeim előtt emészti fel őt. Némán lépkedtem vissza hozzá, ezúttal már minden mozdulatomat követte szemeivel.

- Nem megyek vissza hozzá - ültem le mellé. - Elmondhatok neked valamit? - kérdeztem, mire lassan felém fordult. Úgy éreztem, most végre rám figyel, nem vakítja el őt a düh.

- Mit? - engedte le a vállait.

- Annyi év után, amikor először megláttalak, rettentően dühös voltam rád - kezdtem határozott hangon, miközben lábaimat magam alá húztam és úgy helyezkedtem, hogy végig Yoongi szemeibe tudjak nézni, amik most értetlenséget tükröztek vissza rám, amit nem csodálok, hiszen a semmiből kezdtem felidézni a múltat, persze szándékosan. - Azért, mert téged okoltalak a szenvedésért, amit az intézetben kellett átélnem. Mert szakítottál velem és hagytad, hogy elvigyenek mellőled. Úgy tettél, mintha már nem érdekelnélek, ezért nem jöttem vissza hamarabb, tudod? Mert attól még, hogy én minden egyes nap rád gondoltam, tudtam, hogy te már boldog vagy valaki mással. Emiatt is mérges voltam rád - billentettem oldalra a fejem. - Azt hittem, hogy ez a düh képes lesz kiváltani belőlem az utálatot irántad, de nem ez történt...Hiába ütöttelek meg azon a napon, ha két perccel előtte még remegtek a lábaim az izgatottságtól, hogy újra láthatlak - sütöttem le a szemeimet. Yoongi némán hallgatott és mozdulatlanul figyelte, ahogy egyre mélyebbre süllyedek a nem is olyan távoli emlékeimben. - Megpróbáltam elnyomni azt az érzést, de aztán a kerti partin félrehívtál és közölted velem, hogy jóvá akarod tenni amit elrontottál. Hogy mindent meg fogsz tenni, miközben úgy öleltél, hogy azt kívántam, bárcsak örökké a karjaidban lehetnék. Ezt kell éreznie annak, aki boldog párkapcsolatban él? - kérdeztem, de nem vártam választ. Elég volt annyi, hogy tudtam, Yoongi megérti amit mondok neki. - Felhívtál, hogy találkozni akarsz velem és én beleegyeztem, mert újra látni akartalak. Aznap képes lettél volna meghalni csak azért, hogy megbocsássak neked - néztem rá neheztelőn. - Mérges voltam rád és legszívesebben megint megütöttelek volna amiért olyan hülye voltál, de aztán rájöttem, hogy azért csináltad, mert még mindig fontos voltam neked... És ettől boldog lettem. Mert te is ugyanolyan fontos voltál nekem, de féltem. Annyira féltem, hogy csak a bűntudatodon akarsz enyhíteni...

- Nem így volt - rázta meg a fejét.

- Tudom - másztam hozzá közelebb. - Tudom, mert aztán úgy csókoltál, hogy bár részeg voltam és pánikrohamom volt, minden egyes másodpercére emlékszem. Utána hiába mondtam, hogy nem akarok többé veled találkozni, folyton sóvárogtam a csókod után. Nem is, mindened után. Arra vágytam, hogy átölelj, hogy megfogd a kezem és mindig mellettem legyél. De te akkor még nem tudtad, milyen nehéz helyzetben voltam, hogy hazugságban éltem és ha leromboltam volna amit addig építettem, nem maradt volna semmim. Iszonyatosan vékony jégen táncoltam...

- Ez szép hasonlat - bólintott, mire szemeimet forgatva fontam össze ujjaimat az övéivel. Már most boldog voltam, amiért egy kis élet költözött a szemeibe.

- Én mégis elmentem érted, amikor lerészegedtél és verekedtél, és még azt is eltűrtem, hogy a nyakamba hánytál - biccentettem.

- Bocsánat...? - mosolyodott el kínosan.

- Azért csináltam, mert törődtem veled - szorítottam meg gyengén a kezét. - Törődni akartam veled, mert szerettelek. És aznap éjjel bebizonyosodott, hogy te is ugyanazt érezted mindvégig, mint én - utaltam a maradandó hegeire, amik a hiányom miatt csúfították a bőrét. - És igen, rettenetesen megijedtem amikor mégis kicsúszott alólam minden és egyszerre veszítettem el az otthonomat, a biztonságomat és a valakihez tartozásomat. Nem is gondolkodtam akkor, még azt is elfelejtettem, amiken addig mi ketten átmentünk. Csak az számított, hogy valahogy visszaszerezzem a hazugságon alapuló életemet - fintorogtam. - Így visszagondolva, nem is értem magam...

- Természetes reakció volt - mondta Yoongi, majd elengedte a kezem és karjait derekam köré fonva húzott az ölébe. - Folytasd, kérlek.

- Jiminnek hála, ide jöhettem - bólintottam, miközben tarkóján kulcsoltam össze az ujjaimat. - És te azt mondtad, mindent állsz, ami az én részem. Pedig mondhattad volna azt is, hogy ha nem tudok fizetni, menjek el innen...

- Kinézted volna belőlem?! - vonta fel a szemöldökét.

- Ne szólj közbe folyton! - szóltam rá, figyelmen kívül hagyva a kérdését. - Szóval, később meg akartam köszönni amit értem teszel, ezért átmentem hozzád és akkor te mondtál valamit... amire nem emlékszem... - halkult el a hangom zavaromban. - Mert csak arra tudtam gondolni, hogy milyen jó érzés a közeledben lenni... De az megvan, hogy azt mondtad, arra kérsz, hogy ne szeressek bele másba - néztem a szemébe ismét. - Utólag persze rájöttem, hogy azt mondtad, időt akarsz nekem adni a csúnya szakításom után. Figyelnem kellett volna rád, mert akkor nem kellett volna olyan sok ideig nélküled lennem... Mindegy - ráztam meg a fejem, hogy kiűzzem az utálatos gondolatokat. - Legalább ez idő alatt megtudtam néhány dolgot magamról.

- Mit? - kérdezte türelmetlenül.

- Hogy nem csak a szívemnek van szüksége rád, hanem az elmémnek és a testemnek is - vallottam be őszintén. - Mert ha velem vagy úgy érzem, minden probléma eltörpül. Ha hozzámérsz, az egész testem bizsereg és még több érintésre vágyik. Yoongi, négy éven keresztül kínoztak a rémálmok, minden egyes átkozott éjjel, de amióta velem vagy, egyszer sem tértek vissza! Olyan hatással vagy rám, hogy az már szinte ijesztő, de imádom - mosolyogtam rá. - Minden egyes pillanatban veled akarok lenni és ha te dolgozol és én meg a srácokkal csavargok valahol, akkor is folyton rád gondolok. Arra, hogy milyen jó lesz a nap végén a karjaidba bújni és hallani a hangod. És néha tényleg nem bírom ki nélküled... Nem ezt hívják függőségnek? - vontam össze a szemöldököm eltűnődve.

- Én nem tudom - kuncogott Yoongi szórakozottan.

- Nem baj. A lényeg, hogy előbb végeznék magammal önkezűleg, minthogy eldobjam magamtól azt, amim most van - bólogattam. - Azért szeretnék találkozni Nate-tel, hogy ezt elmagyarázzam neki. Felőlem aztán mondhat bármit, olyan értékes számomra senki és semmi sincs, mint te - fejeztem be hosszúra nyúló beszámolómat az érzéseimről. - És ezt légyszi, sose felejtsd el - tettem még hozzá.

Yoongi mosolyogva fürkészte az arcom, és én arra gondoltam, hiába nincs pénzem, ezért a mosolyért bármennyit fizetnék, még ha ahhoz ki is kellene rabolnom egy bankot. A tegnapi veszekedésünk és az álmatlan éjszaka után úgy hatott rám ez a mosoly, mint zord téli napokon egy kis napsütés. Kíváncsian vártam, hogy szóljon valamit, ha már én így kiteregettem az összes érzésemet, de nagyon úgy tűnt, keresnie kell a szavakat.

- Köszönöm - felelte végül. - És ne haragudj, amiért úgy viselkedtem veled...

- Nem is haragudtam rád - simítottam végig az arcán. - Csak fájt, hogy olyan távolságtartó voltál. De megértem - bólintottam.

- Mivel érdemeltelek ki téged...? - sóhajtotta.

- Azzal, hogy Min Yoongi vagy - kuncogtam, és egy puszit nyomtam a szájára. - Most viszont aludjunk még egy kicsit, mert elég szarul nézel ki - jegyeztem meg, miközben elengedtem őt és gyorsan visszamásztam a takaró alá.

- Hát ez most nagyon jól esett - nevetett fel, de azért ő is a párnára feküdt és szorosan magához vont. - Háromra kell csak bemennem a céghez.

- Akkor kettőkor kelünk - bújtam hozzá.

- Nagyon örülnék, ha máskor is mesélnél az érzéseidről - mondta, miközben már most laposakat pislogott. Tényleg nem aludt semmit...

- Ha szeretnéd, mindent elmondok - bólogattam. - Most boldog vagyok, mert visszakaptalak. Meg egy kicsit álmos is.

- Nem így értettem - vigyorodott el, és az én arcomra is akaratlanul széles mosoly kúszott.

- Arra gondoltam, hogy ha már te úgyis író vagy, segíthetnél nekem valamiben - vetettem fel hirtelen ötletemet.

- Bármiben segítek - felelte azonnal.

- Ki kéne találnunk egy másik szót a szeretlek helyett - fordultam úgy, hogy államat a mellkasára támasztva pislogtam fel arcára. - Csak mert a szeretlek nem elég erős ahhoz az érzelemhez, amit valójában érzek irántad.

- Na jó, Jungkook - emelte égnek a tekintetét. - Most már elég a cukiskodásból!

- De én komolyan mondtaaaam! - kúsztam feljebb hozzá.

- Jól van, majd gondolkodom rajta - hagyta rám az egészet, és egy rövid puszit nyomott az orromra. - Most aludjunk.

- Oké - bólogattam és a vállára hajtva a fejem, már le is hunytam a szemeimet.

Bár fáradt voltam, kötve hiszem, hogy ezt a pár órát alvással fogom tölteni. Inkább kiélvezem, hogy a szerelmem mellett lehetek és ő ismét úgy tart a karjaiban, mintha a tegnap meg sem történt volna.