A földön térdelve görnyedtem a papír felé, miközben erősen koncentrálva húztam egy újabb vonalat rá. Fülemben egy lassú dallam szólt, Yoongi munkája, ami azonnal elnyerte a tetszésem és miután egész éjjel ezt hallgattam, miközben őt néztem ahogy mélyen aludt, eszembe jutott, milyen régen rajzoltam utoljára.

Szóval reggel, miután Yoongi elment dolgozni, fogtam magam és bezárkóztam a szobánkba egy üres lap és egy ceruza társaságában. Nem volt konkrét ötletem, egyszerűen csak hagytam, hogy a kezem magától mozogjon és én is kíváncsian vártam, mit hoz ki belőlem a zene.

Órák telhettek el, míg elmerülve a saját kis világomban alkottam, amikor a telefonom felvillant, kizökkentve a munkámból. Először nem akartam foglalkozni vele, de ahogy egy pillanatra ránéztem és megláttam Yoongi nevét a kijelzőn, rögtön a lapra fektettem a ceruzát és kinyújtóztatva elgémberedett végtagjaimat fogtam a kezembe a telefonomat.

Yoongi: Baba<3

Yoongi: Mit csinálsz?

Én: Rajzolok<3

Yoongi: Mit?:o

Kérdésére fejemet a papír felé fordítottam és felmértem a rajzomat. Elmosolyodtam ahogy rájöttem, egész végig Yoongi vonásait vetettem papírra.

Még akkor is a fejemben jár amikor azt hiszem, végre kikapcsolt egy kicsit az agyam...

Én: Meglepetés:D

Yoongi: Jól van. Nekem is van egy meglepetésem neked;)

Én: Mi az???

Yoongi: Este megtudod<3

Én: Este?! Miért este? Nem háromkor jössz haza??

Yoongi: Ma nem:( Holnap be kell mutatnunk Sejinnek az eddigi munkánkat, szóval ma tovább bent maradunk Baekhyunnal...

Én: :,(

Én: Hiányzol...

Yoongi: Nekem is hiányzol<3 Ígérem, kárpótolni fog a meglepetésem

Én: Most már tényleg kíváncsi lettem:O

Yoongi: ;)

Én: Naaaa

Yoongi: Vége a szünetnek, mennem kell dolgozni

Én: Ez gonosz dolog ám

Yoongi: Szeretlek<3

Én: Én is...

Én: <3

- Jungkookie! - kopogott Jimin, mire az ágyra dobtam a telefonomat és az ajtóhoz sietve fordítottam el a kulcsot a zárban.

- Igen? - néztem rá érdeklődve.

- Van egy fodrász ismerősöm, aki a nyári gyakorlata előtt kicsit fel szeretne készülni, hogy ne égjen be, ami amúgy nem történne meg mert nagyon profi...

- A lényeget, Jimin - forgattam meg a szemeimet.

- Felhívott, hogy meghívjon egy ingyenes hajvágásra. Van kedved jönni? - zárta rövidre.

- Vágassam le a hajam? - ráncoltam össze a homlokom.

- Nem muszáj. Csak gondoltam elkísérhetnél - vonta meg a vállát.

- Miért is ne? - biccentettem. - Tae is jön?

- Nem, előbb ment el, találkozik néhány szaktársával.

- Oké, gyorsan átöltözöm és indulhatunk - mosolyogtam rá, mire boldogan mutatta fel a hüvelykujját, majd sarkon fordult és a szobájába ment készülődni.

A rajzomat az ágy alá csúsztattam, hogy Yoongi még csak véletlenül se találja meg amíg nincs kész, aztán a szekrény elé léptem és találomra kihúztam egy sötétkék pólót és egy farmert. Nem néztem, hogy az enyém, vagy Yoongié, mert mostanában előszeretettel hordjuk egymás ruháit.

Egy hete, hogy végre minden cuccomat kipakoltam a táskáimból, és talán egy nap telt el mire kiderült, hogy egyikünk sem egy rendszerető ember, így meg persze, hogy összekeveredtek a ruhák a szekrényben...

De mindez nem számít. Szeretem, hogy lassan az én cuccaim is átveszik az ő illatát. 

A telefonomat és az irataimat a zsebembe gyömöszöltem és miután késznek nyilvánítottam magam, az előszobába mentem, ahol Jimin éppen egy fekete baseball sapkát húzott a fejére.

- Gyalog megyünk? - kérdeztem belebújva a cipőmbe.

- Busszal - mutatott fel két menetjegyet. - Fél órára lakik tőlünk.

- Azt hittem egy fodrász szalonba megyünk - húztam fel a vállaimat ahogy mellé csapódtam, miután becsukta a kaput mögöttünk és a legközelebbi buszmegálló felé indultunk.

- Miért mennénk oda? - értetlenkedett. - Még csak tanul...

- Ahha - bólogattam. - És fiú vagy lány?

- Lány - nézett rám furán. - Miért lettél ilyen feszült?

- Izgulok... Vagyis inkább félek attól, hogy új embereket ismerjek meg - feleltem őszintén.

- Seotól nem kell félned - kuncogott. - Nagyon közvetlen. Egy pillanat alatt fel lehet oldódni a társaságában - magyarázta, majd mikor megjött a busz, az én jegyemet is lekezelte és leültünk két szabad helyre. - De ha valóban ez a helyzet veled, akkor muszáj lesz tennünk valamit mielőtt suliba mész.

- Mire gondolsz? - fontam össze a karjaimat magam előtt.

- Ha te nem nyitsz mások felé, ők sem fognak feléd - mondta, mire egyetértően bólintottam, bár meg tudnám cáfolni amit mondott.

Régen még zárkózottabb voltam, Taehyung mégis barátkozni kezdett velem. Az is igaz, hogy Taehyung különleges és túl kevés olyan ember van, mint ő. Pedig ha mindenki olyan pozitívan és kedvesen állna a csendes, magukba forduló emberekhez mint ő, talán kevesebben lennének olyan elveszettek, mint én.

Az előttem lévő ülés háttámláját bámulva merültem el a gondolataimban amíg Jimin Seoval váltott üzenetet, hogy már úton vagyunk.

Vajon tudnék olyan lenni, mint Taehyung? Képes lennék rá, ha látnék egy szomorú embert, hogy odamenjek hozzá és felvidítsam? Pont én?

A saját kérdéseimre nem lenne a válasz, pedig mélyen legbelül szeretnék olyan lenni, mint Tae. Persze csak ebben az esetben. Ha teljesen olyan lennék, Yoongi tuti kiszeretne belőlem... Jimin meg belém esne.

Szórakozottan elvigyorodtam képtelenségnek tűnő gondolatmenetemen és a rózsaszín hajúra néztem, belegondolva, hogy olyan is szívesen lennék, mint ő. A maga furcsa módján folyton segít másoknak.

Meg húsz évesen mégis ki járkál az árvaházba, hogy játékokat és süteményt vigyen a gyerekeknek...?

- Megjöttünk! - állt fel hirtelen mellőlem és a kapaszkodóra tenyerelve sietett az ajtó elé, hogy meg tudja nyomni a leszállást jelző gombot.

A buszmegállótól úgy öt percet sétáltunk a tömbházak között, mire Seo otthonához értünk. Jimin a kaputelefonon csengetett és arra gondoltam, hogy én képtelen lennék egy ilyen házban lakni. Hiányozna a kert és a magántér. És biztosan sokat panaszkodnék a lépcsők miatt.

Seo a harmadik emeleten lakott és igyekeztem nem kimutatni, hogy már az első szinten kapkodtam a levegőt. Mire a barna faajtó elé értünk, a vádlim égett a hirtelen megerőltetéstől.

Jimin kettőt kopogott és megjelent előttünk egy alacsony, szőke hajú, szemüveges lány.

- Jimin! - kiáltotta magas hangján és rögtön a fiú karjaiba vetette magát. - Úristen, de rég láttalak!

- Helyesebb lettem, ugye? - vigyorgott Jimin boldogan, aztán miután alaposan megölelgette a lányt, félig felém fordult. - Seo, ő Jungkook, Jungkook, ő itt Seo - mutatott be minket egymásnak.

- Örülök a találkozásnak! - mosolygott rám.

- Szintúgy - bólogattam. Kínos...

- Gyertek beljebb - lépett arrébb.

Miután a cipőinket papucsokra váltottuk, Seo egy kisebb szobába vezetett minket, ami majdnem úgy nézett ki, mint egy fodrász szalon. Kissé furcsálltam, hiszen a lakás sem volt nagynak nevezhető, sőt, szerintem túl kicsi volt, Seo mégis helyet teremtett a foglalkozásának.

- Nagyon köszi, hogy eljöttetek! Egy csomó embert felhívtam, de úgy látszik pont most nyaral mindenki - bosszankodott egy kicsit Seo, miközben két üdítővel teli poharat hozott elénk. - Vagy csak rettegnek tőlem, mert elrontanám a frizurájukat.

- Baromság - rázta meg a fejét Jimin. - Szépen dolgozol, Seo.

- Mindig igyekszem - mosolygott a lány.

Jimin leült az egyik székre a tükör előtt, addig én a keskeny kanapén foglaltam helyet az üdítőmmel, hogy ne zavarjam őket. Nem éreztem magam feszengve amíg hozzám nem szólt senki, szóval reméltem, hogy majd egymással beszélgetnek és én tényleg csak egy kísérőként leszek jelen.

Ahogy a percek teltek és a kívánságom teljesülni látszott, vállaimat leengedve kényelmesedtem el a kanapén. Seo Jimin haján ügyködött, miközben egymás szavába vágva beszélték át az elmúlt hónapok történéseit. Nem igazán figyeltem rájuk, ezért volt annyira kellemetlen, mikor észrevettem, hogy Jimin engem bámul a tükörből és Seo is némán, néha néha rám pillant.

- Bocsánat - köszörültem meg a torkom zavartan. - Miről van szó?

- Csak azt mondtam, hogy mesélhetnél magadról - vonta meg a vállát Seo. - Még sosem láttalak Jimin társaságában.

- Pedig már régóta barátok vagyunk amúgy - vigyorgott Jimin.

- Négy évig külföldön éltem, a nyár elején jöttem vissza Busanba - adtam magyarázatot a lánynak tőlem szokatlanul határozott hangon.

- Oh, de irigyellek! Minden vágyam lenne itt hagyni Busant! Miért jöttél vissza? - kérdezte Seo.

- Hát... - haboztam.

- A szívét hazahívta a szerelem - válaszolt helyettem Jimin. Szemei felvillantak, ahogy engem nézett.

- Aww - sóhajtott fel Seo. - Szerencsés lány lehet, ha annyira szereted, hogy visszajöttél miatta.

- Seo - fojtotta el a mosolyát Jimin. - Hagyd egy kicsit abba, mert mindjárt úgy ledöbbensz, hogy a végén elrontod a hajam!

- Miért, mi van? - értetlenkedett Seo, de azért elvette az ollót Jimin feje felől.

- Ő Yoongi barátja - biccentett Jimin.

Seo pár pillanatig értetlenül pislogott maga elé, aztán hirtelen felemelte a tenyerét és a homlokára csapott.

- Na neeee! - fordult felém. - Basszus, akkor ezért volt olyan ismerős a neved!

- Öhm... - hebegtem megilletődve.

- Tényleg nagyon helyes vagy! - tette csípőre a kezeit. - Most komolyan meglepődtem. Azt hittem, Yoongi csak kitalálta a híresen tökéletes fiú kilétét!

- Tökéletes...? - motyogtam elvörösödve.

- Ne hozd már zavarba - forgatta meg a szemeit Jimin. - Meg amúgy Yoongi miért találna ki ilyesmit?

- Nem tudom, mindenkinek lehetnek megkérdőjelezhető korszakai - rántotta meg a vállát Seo, majd visszatért Jimin hajához és néhány rövidebb vágás után elégedetten vette szemügyre a művét. - Olyan lett, mint az oktatóé, egy rossz szava sem lehet rá! Mondjuk már eleve szép volt a formája. Nem volt sok dolgom vele... - mondta, és még egyszer rám nézett a válla felett.

Annyira az előbb elhangzottak hatása alatt voltam, hogy fel se tűnt, miért bámul rám olyan intenzíven, csak mikor Jimin hangosan is kimondta a lány gondolatait.

- Biztosan nem szeretnéd levágatni a hajad?

- Esküszöm, visszanő! - próbálta meg elviccelni a dolgot Seo.

Nem mintha annyira könyörögni kellene nekem, hiszen én is gondolkoztam már rajta, hogy levágassam a hajam. Csak ugyebár egy fodrász pénzbe kerül, ami nekem nincs és nem is akartam Yoongit ilyesmivel zaklatni. Viszont ez most ingyen van...

Seo tapsolni kezdett amikor megadóan felálltam a kanapéról és helyet cseréltem Jiminnel. Teljesen más eszközöket varázsolt elő az egyik fiókból, kivéve persze az ollót.

- Nos, Jungkook - nézett rám a tükörben. - Amíg én megcsinálom életed legmenőbb frizuráját, mesélj nekem arról a négy évről!

És talán ez volt az a bizonyos áttörés, ami miatt sikerült felszabadulnom. Legalábbis annyira, hogy zavartság nélkül tudjak beszélgetni.

Mindent elmondtam Londonról, amit tudtam, Seo pedig kíváncsian hallgatott, miközben azért odafigyelt arra is, amit csinált. Amikor megtudta, hogy Angliában töltöttem négy évet, teljesen bezsongott, mert ő ott képzeli el a tökéletes életet.

Még azzal sem tudtam elijeszteni őt, hogy a szörnyű közlekedésről és időjárásról panaszkodtam, magabiztosan kitartott az állítása mellett, miszerint London az a bizonyos álomváros.

El kellett mesélnem neki a legapróbb dolgokat is, ami miatt azután is a lakása kanapéján ücsörögtünk, hogy megcsinálta a hajam. Még csak nem is hagyta, hogy rendesen kielemezzem magam, pedig eléggé megrettentem amikor rájöttem, hogy azzal, hogy levágta a hajam, az arcom eddig eltakart részei szabaddá váltak és már nincs hová elbújnom.

Izgatottá váltam, hogy vajon Yoongi mit fog szólni hozzá. Emiatt pedig türelmetlen lettem, de semmiképp sem egy képpel akartam neki megmutatni az új külsőm, ezért amikor elbúcsúztunk Seotól, közöltem Jiminnel, hogy egyedül kell hazamennie, mert én elmegyek Yoongi elé a munkahelyére.

- Tudod melyik busszal kell menned? - kérdezte vonakodva.

- Persze - bólogattam. A kezembe nyomott egy menetjegyet és elvigyorodva bökte meg az arcom jobb oldalát.

- Sokkal barátságosabban nézel ki, Jungkookie!

- No emo, mi? - nevettem fel. - A te frizurád is szuper lett!

- Tudom - bólintott. - Akkor majd otthon találkozunk! És köszi, hogy eljöttél velem.

- Hát igen - néztem a nem létező karórámra. - Nagy áldozat volt ez nekem. Ezer meg ezer dolgom lett volna mára!

- Jól van, indulj el, különben seggbe rúglak! - ragadta meg a vállaimat, és sarkon fordítva lökött előre.

- Szia - intettem neki vigyorogva, mire szemeit forgatva indult el az ellenkező irányba. 

Kétségek nélkül szálltam fel a buszra, ami éppen akkor érkezett meg, amikor a buszmegállóba értem. Már akkor megnéztem, hol is van Yoongi munkahelye, mikor elmondta, hogy felvették. Az összes irányból eljutnék oda attól függetlenül, hogy amúgy simán eltévednék a városban.

Leültem egy üres ülésre és végre szabadjára engedtem a gondolataimat, amik azóta kínoztak, hogy Seo rájött, ki vagyok én. Először JiNa, a pultos lány Yoongi előző munkahelyéről, most pedig Seo.

Yoongi első szerelme és a tökéletes fiú.

Szeretnék legalább egy kicsit haragudni rá, amiért mindenki tudja, hogy ki vagyok én, de ilyen jelzőkkel illetett... így ahelyett, hogy haragudnék rá, inkább csak meg akarom csókolni és addig ölelni, ameddig csak lehetséges.

Pontosan fél nyolckor tett le a busz a cég előtt. Nem akartam bemenni, hiszen mi keresni valóm lenne itt Yoongin kívül, így hamar eldöntöttem, hogy nem messze az épülettől keresek egy padot, ahova le tudok ülni és nyugodtan várakozni. Közben elővettem a telefonom, hogy azért ne olyan feltűnően megkérdezzem Yoongit, hogy állnak a munkával.

Én: Sok ez az egész napos egyedüllét:(

Én: Mikor jössz már haza?:(

Yoongi: Hamarosan baba, már csak pár dolgot kell elintéznünk. Fél kilencre otthon vagyok!<3

Akaratlanul is elmosolyodtam azon, hogy szinte azonnal válaszolt. Dolgozik, de azért ha bármi történne, rögtön el tudnám érni. Annyira szeretem...

Újra elolvastam az üzenetét, amikor hirtelen rezegni kezdett a telefonom és a kijelzőn megjelent a hívó neve. A mosolyom az arcomra fagyott, ahogy szinte földbe gyökereztek a lábaim.

Egyik kezem az arcomhoz emelve dörzsöltem meg a szemem, hátha csak rosszul látok, de hiába reménykedtem, a név a kijelzőn ugyanaz maradt.

Vártam.

Idegőrlő másodpercekig vártam, hogy letegye, de mivel ez nem történt meg, meggondolatlanul nyomtam a zöld gombra és hevesen dobogó szívemmel harcba szállva emeltem a fülemhez a készüléket.

Némán meredtem magam elé. A túloldalon is csend volt. Kezdtem azt hinni, hogy csupán a véletlen műve, hogy felzaklatott ma este, de aztán rekedtes hangon megszólalt.

- Hiányzol...