Jó fiú módjára segítettem Seokjinnek a konyhában. Mára szabadságot vett ki, azért küldött minket bevásárolni, mert ügyeket kellett intéznie, de mire hazaértünk Jiminnel és Taehyunggal, már ő is itthon volt.

Már reggel megbeszéltük, hogy lesz olyan hús, amit előre elkészítünk és lesz olyan, amit a parti közben fog megcsinálni Namjoonnal. Ebben segítettem én, vagyis csak úgy tűnt, hogy segítek, valójában egy szelet csirkecombot tettem át egyik tányérról a másikra már vagy huszadjára. A figyelmemet inkább az asztalnál beszélgető Tae és Jimin kötötte le.

- Most fogadjunk Hobival - kuncogott halkan Taehyung. - Nyerni fogunk!

- Sosem nyerünk, TaeTae - sóhajtotta Jimin.

- De ő még nem tudja, hogy Yoongs és Jungkook együtt vannak - felelte sejtelmesen Tae, és a nevem hallatán kíváncsian fordultam feléjük.

- Mi van velem és Yoongival? - kérdeztem, miközben a huszonegyedik alkalommal is áttettem a húst.

- Csak akkor mondjuk el, ha segítesz nekünk - húzta fel a vállait Jimin.

- Én veletek vagyok - mondtam, majd megtöröltem a kezem egy rongyba és leültem hozzájuk. - Miről van szó?

- Oké, tehát - könyökölt az asztalra Tae. - Yoongi nem szereti a kerti partikat. Csak azért, mert legtöbbször medencés partivá alakulnak, és ő utálja a medencét. Meg a vizet.

- A vizet? - vontam fel a szemöldököm.

- Nem szereti, na. A lényeg, hogy ilyen alkalmakkor fogadni szoktunk Hobival. Ha Yoongst valahogy be tudjuk csalni a vízbe, mi nyerünk, ha nem, Hobi - magyarázta.

- De hogy jövök én a képbe? - értetlenkedtem.

- Hát úgy, hogy Yoongi mindent megtenne a kedvedért - biccentett Jimin.

Pár másodpercig felváltva néztem egyszer Taehyungra, egyszer pedig Jiminre, mire nagy nehezen leesett, hogy mit is várnak tőlem.

- Sima ügy - vigyorodtam el. - Csak hogy akkor én is kérek a nyereményből.

- Megbeszéltük! - nyújtotta felém a kezét Tae, amit gondolkodás nélkül elfogadtam.

- És én is - nézett hátra ránk a válla felett Seokjin. - Amiért nem figyelmeztetem Hoseokot.

- De így alig marad nekünk... - biggyesztette le a száját Jimin.

- Akkor kérjetek valami olyat, amit könnyen szét lehet osztani - javasoltam.

- Például egy vacsorát - mondta Seokjin.

- Jó ötlet - csillantak fel Jimin szemei.

- Úgyis elbízza magát, nem fog törődni azzal, hogy többet kellene adnia, mint nekünk - dörzsölte össze a tenyereit Taehyung.

- Meg amúgy megérdemli már, hogy veszítsen. Eddig folyton mi szívtunk - bólogatott a rózsaszín hajú.

Elkezdték tervezgetni, hogy hogyan fogják szegény Hoseokot megszívatni, és egészen addig vidáman figyeltem őket, amíg meg nem hallottam a halk motoszkálást az előszoba felől. Azt hiszem, csak én vettem észre, és bennem tudatosult a jelentése, amitől élesen szívtam be a levegőt és kezem akaratlanul ragadta meg az asztal szélét.

A szívem hevesebb tempót diktált, egy pillanatra meg is szédültem tőle. Egy másodperc alatt izgatottá váltam és annyira idegen volt ez a hirtelen érzelem, hogy rendesen össze is zavarodtam. A testem mintha önmagától akart volna cselekedni, és egy rettentően zavarba ejtő gondolat jutott az eszembe.

Nem vagyok én kutya, hogy a farkamat csóválva várjam a gazdámat az ajtó előtt...

- Jungkook, jól vagy? - fogta meg a kezem Taehyung, mire összerezzenve kaptam rá a tekintetem.

- Aha, igen. Tök jól vagyok - bizonygattam, miközben felálltam és majdnem feldöntve a székemet rántottam ki a kezem Taehyungé alól.

Fél lábbal már az előszobában voltam, amikor megláttam Yoongit, ahogy éppen a cipőjéből bújtatta ki lábait. A válltáskáját a cipős szekrényre tette és csak aztán fordult felém.

- Jungkook! - mosolyodott el fáradtan.

Tükörként viszonoztam arckifejezését és leplezetlen örömmel szeltem át a közénk állt távolságot.

- Szia - kuncogtam, ahogy a nyaka köré fontam a karjaimat és az ajkai szinte azonnal megtalálták az enyémeket.

- Csak nem hiányoztam? - vonogatta a szemöldökét.

- Hát, egy kicsit talán de - bólogattam.

- Nekem nagyon hiányoztál - biggyesztette le a száját.

- Oké - vigyorodtam el. A szemei játékosan csillantak, aztán hirtelen lehajolt és a térdhajlatomhoz kapva dobott fel a vállára. - Az ég áldjon meg, hogy a francba van ennyi erőd?! - kiáltottam a felsője aljába kapaszkodva, miközben a szívem majd' kiugrott a helyéről.

- Nem minden a látszat, kedvesem - kuncogta, és a konyhába vitt anélkül, hogy akár csak egy kis jelét is mutatta volna az erőlködésnek. - Sziasztok! - köszönt a fiúknak.

- Szia Yoongs - nevetett Jimin a kialakult helyzeten.

- Jó volt a meló? - kérdezte Seokjin, amikor Yoongi mellé lépett és elvett a pultról egy már megsült húsdarabot.

Eközben lehetőségem volt nagy nehezen, szinte teljesen kicsavarodva felnézni, de csak annyira, hogy láthassam Taehyung vigyorát.

- Ja - érkezett a tömör felelet. - Megyek, alszom egyet. Vagy nem. Majd Jungkook eldönti, igaz? - dobott egyet rajtam, mire ijedten nyikkantam fel. Ha le mer ejteni... - Szóljatok, ha Namjoon hazaért.

- Rendben - mondta Seokjin, és ezzel Yoongi az emelet felé indult.

- A saját lábamon is tudok ám menni... - jegyeztem meg csak úgy mellékesen, magamban számolva, hogy mennyi fokot tett meg eddig a lépcsőn.

- Tényleg? - csodálkozott. - Mesélj még!

- Te tisztára bolond vagy! - néztem fel rá, amikor letett az ágyára.

- Lehet - biccentett, majd az ágy szélére térdelve hajolt le hozzám egy csókra. - Elmegyek zuhanyozni. Gyors leszek - simított végig az arcomon.

Kivett a szekrényéből tiszta ruhákat és amint kilépett az ajtón, a hátamra dőlve fektettem tenyereimet felmelegedett arcomra.

Jól éreztem magam ma a srácokkal, talán egy kicsit túl sokat hülyéskedtünk és nevettünk délelőtt, amikor elmentünk bevásárolni, de most érzem igazán teljesnek magam.

Hiányzott Yoongi.

Tudom, hogy csak pár órát volt távol, de akkor is folyton eszembe jutott és hiányzott. Nem éreztem ezt amíg nem voltunk együtt, pedig akkor jóval többször maradt ki itthonról a duplaműszak miatt.

Mintha azzal, hogy szabad utat kaptam, hogy bármikor megölelhetem, hogy akkor csókolhatom meg, amikor kedvem tartja, felforgatott volna mindent bennem.

Ígéretéhez hűen, valóban gyorsan végzett és frissen, még nedves hajjal csukta be maga után a szoba ajtaját. A farmert és a fekete, egyszerű felsőjét egy melegítő nadrágra és egy amerikai banda logójával elállott, kicsit kopott pólóra cserélte. Hozta magával az illatát, amitől szinte megbolondulok, és egyébként még mindig nem tudom semmihez sem hasonlítani.

És hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szagoltam bele az összes samponos flakonba az egyik zuhanyzásom alkalmával. Csak hogy egyik sem hasonlított Yoongi illatára... Szóval ez örök rejtély marad.

- Milyen napod volt? - kérdezte, miközben elfeküdt mellettem és a tarkója alatt kulcsolta össze az ujjait.

- Jó - bólintottam magam elé. - Elmentünk Taehyungékkal vásárolni, meg beszélgettünk itthon.

- Miről?

- Nem fontos dolgokról - köszörültem meg a torkom. - És neked milyen napod volt? - tereltem a témát rá, és a hasamra fordulva támaszkodtam meg a könyökeimen, hogy láthassam az arcát, miközben beszél.

- Fárasztó... - sóhajtotta.

- Baj van? - kérdeztem óvatosan.

- Nehéz együtt dolgozni Baekhyunnal - húzta el a száját. - Folyton beleköt a szövegeimbe. Ma kiakadtam rá, mert az egyik dalomnak konkrétan a felét átírta - grimaszolt.

- És mit szólt? - kérdeztem, miközben feltoltam magam és törökülésben elhelyezkedve mellette simítottam kezem az oldalára.

- Csak annyit mondott, hogy fogjam vissza magam és tudjam, hol a helyem - ingatta a fejét csalódottan.

- De ez nem fair! Nem írhatja át a te dalszövegedet! Sokat dolgoztál vele! - hitetlenkedtem.

- Az a baj, baba, hogy megteheti - hunyta le a szemeit. - És nekem egy szavam se lehet ellene. Ilyen ez... Idő, mire arra a szintre jutok, mint ő.

- Mert ő annyira jó író? - morogtam idegesen.

Legszívesebben megütném azt a Baekhyunt, vagy kit. Hogy meri szétrombolni az én Yoongim munkáját?!

- Nem. Szerintem nem az. De már egy éve Sejinnek dolgozik - mondta.

- De Yoongi, szerződést írtál alá, nem rúghatnak ki azért, mert megvéded azt, ami a tiéd - próbáltam őt meggyőzni, hogy mégse hagyja magát.

- Nem akarok feszültséget - rázta meg a fejét. - Azokat a dalaimat fogom bevinni, amiket nem tartasz elég jónak. A többit későbbre hagyom, amikor több beleszólásom lesz a dolgokba - mosolyodott el.

- Amiket nem tartok elég jónak? - kerekedtek el a szemeim. - De olyan nincs!

- De van - kuncogott. - Hiába mondod, hogy jó és tetszik, az igazi véleményed mindig az arcodra van írva.

- Komolyan? - húzódtam hátra döbbenten.

- Nyugi, csak én látom - nyúlt a kezem után.

- Most megnyugodtam - mondtam gúnyosan, de aztán eszembe jutott valami. - Most mit látsz rajtam? - kérdeztem.

- Bánt, amit mondtam. Hogy látom rajtad az érzéseidet - bólogatott.

Felé hajolva támaszkodtam a tenyereimen a feje két oldalánál, úgy néztem le rá.

- És most? - kérdeztem halkabban.

Egy pillanatig elgondolkodva pislogott rám, aztán kezeit a derekamra helyezte és visszafogottan rám mosolygott. Szándékosan kifejezéstelen arcot öltöttem magamra, ő mégis szóra nyitotta a száját.

- Szerelmes vagy belém. És most meg akarsz csókolni - nézett a szemembe. 

Válaszát hallva nem tudtam magamon tartani a leplet, bár próbálkoztam, az arcom mégis megrándult és elmosolyodtam.

- Igazad van - bólintottam, és mielőtt annyira elragadta volna az önelégültség, türelmetlenül tapadtam az ajkaira.