45. Kora reggel


Félálomban fordultam át a másik oldalamra, új pozíciót keresve az alváshoz. Kinyújtva a karomat fektettem Yoongi hasára, miközben lábamat átbújtattam a térdei között és elégedetten nyammogva fúrtam arcomat a nyakába.

Az édes tudatlanság nagy erővel csapott le rám, ahogy Yoongi illata az orromba kúszott és átölelt a biztonság. A csend, amit csak az ő szuszogása szakított félbe, arra késztetett, hogy még álmomban is elmosolyodjak.

Egészen addig, amíg ki nem vágódott a szoba ajtaja.

- Jó reggelt! - énekelte magas hangon Jimin.

Nem csak én ijedtem halálra, Yoongi is összerezzent és kómásan szorította kezét a derekamra.

- Kurvára megöllek - morogta rekedtes hangon, amitől végigszaladt a hideg a gerincemen.

- Annyira cukik vagytooook! - tapsolt kuncogva Jimin és éreztem, ahogy az ágy szélére ült.

- Húzz ki innen! - parancsolt rá Yoongi idegesen.

- Bocs, Yoongs, de el kell rabolnom Jungkookot - sóhajtotta Jimin, mintha tényleg bánná, hogy ki kell rángatnia az ágyból.

- Nem - közölte vele Yoongi egyszerűen, és még közelebb húzott magához.

- Terveim vannak mára! Jungkook, kellj fel! - ragadta meg a kezem a rózsaszín hajú angyal, aki most kedvet kapott ördögöset játszani.

- Neeee - nyöszörögtem csukott szemmel.

- Menj már ki! - mordult rá Yoongi ismét.

- Itt vagyok! - csörtetett be a szobába Taehyung is, mire Yoongi dühösen fújtatott.

Aztán hirtelen eltűnt alólam az ágy.

- Mi a szar?! - pattantak ki a szemeim.

- Neked is jó reggelt! - nevetett fel Taehyung, miközben dobott egyet rajtam, nehogy lecsússzak a válláról.

- Tegyél le! - ütöttem rá a hátára, de szerintem meg sem érezte.

Vígan fütyörészve cipelt ki a szobából, egyenesen a fürdőszobába, ahol aztán olyan hirtelen tett le, hogy megszédülve kaptam a válla után.

- Jól vagy? - fürkészte az arcomat rémülten.

- Álmos vagyok - húztam el a számat.

- Zuhanyozz le, attól majd felébredsz. Hozok neked ruhákat - kacsintott, majd továbbra is valami felismerhetetlen dalt dúdolva magamra hagyott.

Fáradtan ültem a kád szélére és a térdeimen könyökölve dörzsöltem meg a szemeimet. Nem tudtam, mennyi az idő, de abban biztos voltam, hogy nagyon korán van.

Lassú, monoton mozdulatokkal váltam meg a ruháimtól és léptem a zuhanyrózsa alá. Reméltem, hogy Taenek igaza van és a rám zúduló víztől majd éberebb leszek.

Furcsa belegondolni, hogy pár héttel ezelőttig mindig hajnalban keltem. A rémálmaim sosem hagytak nyugodtan aludni és emiatt sosem érzékeltem, hogy például a hajnali négy óra mennyire korán van.

Amióta Yoongival alszom, elszoktam a korán keléstől. Sőt, kínzás ilyenkor ébren lenni...

- Kész vagy? - kopogtatott az ajtón Tae, éppen amikor a törölközőt csavartam magam köré.

- Igen - feleltem halkan, miközben az ajtóhoz csoszogtam és résnyire nyitva emeltem a kezem a cuccaimért.

A legkényelmetlen farmeromat és a legrondább pulcsimat hozta ide. Fintorogva rángattam magamra a ruhákat, hogy mégse egy szál törölközőben hagyjam el a fürdőt, majd még mindig álmosan botorkáltam vissza Yoongi szobájába.

Morcosan ült az ágya szélén és minden mozdulatomat figyelemmel követte. Kivettem egy másik nadrágot a ruháim közül és valami elfogadhatóbb felső után kutattam, amikor eszembe jutott valami.

Már a gondolattól is elvörösödtem zavaromban. Talán korai lenne, de... Figyelembe véve azt, hogy legutóbb is azért szenvedtem, mert nem voltam képes kinyitni a számat, egy próbát minden megér.

- Yoongi... - szólaltam meg halkan és bizonytalanul, szigorúan a földön tartva a szemeimet.

- Hm?

- Esetleg... felvehetem az egyik... pulcsidat...? - kérdeztem zavartan.

- Persze - felelte, és éreztem a hangján, hogy elmosolyodott.

A szívem hevesebben dobbant, mert látni akartam azt a reggeli, bágyadt mosolyt, de tényleg annyira zavarban voltam, hogy inkább hátat fordítva neki kezdtem kutakodni a szekrényében.

Yoongi jobban szerette a pulóvereket a pólóknál és egyszerű felsőknél. A szekrénye szinte csak is fekete pulcsikkal volt tele, ezért annyit tettem, hogy jó mélyre nyúltam és azt húztam ki, ami először a kezembe akadt.

Talán a sors iróniája, hogy ez egy DAMN feliratú, kapucnis pulóver volt.

Miután visszasiettem a fürdőszobába, hogy átöltözzek, a nappaliba mentem, ahol Taehyung és Jimin várt rám.

- Mehetünk? - néztek rám kérdőn, de meg sem várták, hogy válaszoljak, a hátsó bejárat felé indultak.

- De hova...? - motyogtam halkan.

Egyértelművé vált, hogy autóval megyünk,
ugyanis amint kitettem a lábam a hűvös levegőre, Hoseok vidám arccal intett egyet.

Csak én és Yoongi szeretünk sokáig aludni...?

- Jó reggelt - üdvözölt egy féloldalas öleléssel.

Jimin előre ült, míg Taehyung mögé, így kizárásos alapon már csak Hoseok mögött maradt nekem hely. Amint bekötöttem magam, már indult is az autó.

- Hova megyünk? - kérdeztem Taehyung felé fordulva.

- Most reggelizni. A többi meglepetés - mosolygott rám.

- Izgalmasabb lett volna, ha a tömegközlekedést választjuk... - jegyezte meg Jimin.

- Nem fogok zavarni - felelte Hoseok komolyan, mire értetlenül hajoltam előre.

- Ezt hogy érted?

- Alapból hárman mentünk volna, de Yoongi nem bízik bennünk - fonta össze maga előtt a karjait Taehyung.

- Azok után, amiket csináltatok, nem csoda - vigyorodott el Hoseok.

- Én az ő érdekében csináltam! - csapott a combjára Jimin.

- Én meg nem tehettem róla! Ott se voltam! - mondta Taehyung vele egy időben.

- Miről van szó? - emeltem fel a kezem, mintha jelentkeznék.

- Semmiről - mondta Hoseok.

- Jó, akkor ne mondjátok el - néztem ki az ablakon duzzogva.

És valóban, egy szót sem szóltak. Nem hatotta meg őket a duzzogásom, sőt, egy szerintem tök felesleges témáról kezdtek beszélgetni és nekem végig kellett hallgatnom őket. Szó szerint megkönnyebbülés volt, amikor Hoseok leparkolt egy kisebb épület előtt.

- Haza akarok menni - mondtam egyre feszültebben. - És aludni akarok.

- Erről beszéltem amikor azt mondtam, hogy ő Yoongi kettő pont nulla - nevetett fel Taehyung, majd kinyitotta az ajtót és megragadva a felkarom húzott maga után.

- Jól fogod magad érezni, ne aggódj! - karolt belém a másik oldalról Jimin.

Beletörődve a sorsomba hagytam, hogy az étterembe vezessenek, és még akkor sem szóltam egy rossz szót sem, amikor tojástekercset rendeltek nekem reggelire.

Mivel ez volt a legegyszerűbb étel, előbb hozták ki, mint a többiekét. Ami azt jelentette, hogy magasról tettem az udvariasságra és elkezdtem enni, amit Taehyung könyörgő szemekkel nézett végig.

- Seokjin jó hatással volt rád - mosolygott rám Jimin.

- Vajon azért eszel, mert tudod, hogy úgyis beárulnánk, vagy azért, mert éhes vagy? - gondolkodott hangosan Hoseok.

- Nem tök mindegy? - vontam fel a szemöldököm. - Az a lényeg, hogy eszem.

- Jó, le ne harapd a fejem - emelte maga elé a kezeit.

- Beszélnünk kell néhány komoly dologról - köszörülte meg a torkát Jimin, amikor az ő reggelijét is kihozták.

- Például a terveidről és a céljaidról - folytatta Taehyung.

- Hát... - bizonytalanodtam el egy pillanat alatt. - Yoongival leszek, gondolom...

- Ennek nagyon örülünk - bólogatott Jimin. - De ezen kívül is kellenek tervek.

- Nem tudom - ráztam meg a fejem szomorúan.

Mi más célom lehetne azon kívül, hogy jó társa legyek Yoonginak? Nem értem a kérdést...

- Arra gondoltunk, hogy megcsinálhatnád az érettségit. Járhatnál egy évet esti tagozaton iskolába és utána eldönthetnéd, hogy mit szeretnél csinálni. Tovább tanulni vagy dolgozni - ismertette velem az ötletét.

- Járjak megint iskolába? - görnyedtem előre.

Nem akarok iskolába járni...

- Estin. Akkor csak pár napra kell bemenned, nem olyan, mint a rendes gimi - nyugtatott Taehyung.

- De ez nem ingyenes... - motyogtam az orrom alatt.

- Amiatt ne aggódj - szólt közbe Hoseok.

- Hidd el, ha összefogunk, csodákra vagyunk képesek!

- De nem várhatom el tőletek, hogy...

- Egy szót se többet! - bökte meg a vállam Taehyung. 

- Én... Köszönöm - haraptam az ajkamba, miközben éreztem, hogy könnyesednek a szemeim.

- Jaj ne, nehogy sírni kezdj! - csapott az asztalra Hoseok. - Yoongi kinyír minket, ha megtudja! - emelte fel az állam és széles mosolyára mutatott.

- Nem fogja megtudni - kuncogtam elérzékenyülve.

- De azt se tudja meg, ami ezután fog következni, oké? - vigyorgott rám Jimin, miközben a tányérra dobta a szalvétáját.

- Miért, hova megyünk? - ráncoltam össze a homlokom.

- Ez lesz a meglepetés része - kacsintott.

Fogalmam sincs, hogy mit terveznek, de ezután a beszélgetés után úgy éreztem, annyira hálás vagyok, hogy akár zsinóron is rángathatnának, akkor sem ellenkeznék.

Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top