A lemenő napot figyeltem, miközben homlokomat az ablaknak döntöttem. Reméltem, hogy a természet valamilyen módon meg tud nyugtatni, de hiába igyekeztem a külvilágra figyelni, a gondolataim sokkal hangosabbnak és erőszakosabbnak bizonyultak.

Miért kellett innom? Ha nem tettem volna, talán el tudtam volna fojtani magamban az érzéseimet és a problémáimat. De honnan tudhattam volna, hogy olyan hamar visszaérnek a fiúk...?

Szeretném azt gondolni, hogy nem csak én vagyok a hibás. Ha Taehyung és Jimin tovább maradnak távol, ha Yoongi pár órával többet tölt a munkahelyén, akkor minden rendben lenne.

Persze, ha én nem találom ki ezt az ostoba öngyógyító baromságot és nem részegedek le, akkor is minden rendben lenne.

Jó. Egyértelműen én vagyok a hibás.

Életem legkínosabb pillanatai voltak, mikor rájöttem, hogy Yoongi minden szavamat hallotta. Azok az én gondolataim voltak... az én érzéseim... nem így kellett volna megtudnia.

Akaratosan próbált beszélni velem, de amint Hoseok megérkezett, bezártam magam az autójába, csak hogy ne kelljen szembe néznem Yoongival.

Azóta is itt vagyok.

Az alkohol hatása percről percre halványodott és ettől csak még rosszabbul éreztem magam.

Valaki kinyitotta az ajtót, mire kicsit megkésve fordítottam arra a fejem és pislogtam nagyokat Hoseokra.

- Kész a vacsora - támaszkodott az ülésnek.

- Nem vagyok éhes - feleltem erőtlenül.

- Itt kint fogsz éjszakázni? - vonta fel a szemöldökét.

- Ha megengeded - bólintottam.

Hangosan felsóhajtott, majd beült mellém és becsukta az ajtót.

- Taehyung elmondta, mi történt, de nem igazán értem, hogy miért hisztizel - mondta felém fordulva.

- Én nem hisztizek - ellenkeztem.

- Kerülöd Yoongit - jelentette ki határozottan.

- Nem kerülöm, csak... - kerestem a megfelelő szavakat.

- Miért nem hagyod neki, hogy szeressen? - kérdezte türelmetlenül és egy fokkal mélyebb hangon. Az ajtóhoz lapultam és elszakítottam róla a tekintetem.

- Ő nem akar velem lenni - motyogtam elkeseredetten.

- Meg sem próbálod megérteni őt - nevetett fel hitetlenül. - Nyilván nem tudja mit tegyen, de őszintén, a helyében és sem csináltam volna másképp.

- Szuper - forgattam meg a szemeimet.

- Jungkook, elég a gyerekes viselkedésből - csapott hirtelen a combomra, mire ijedten ugrottam egyet és elkerekedett szemekkel néztem rá. - Gondold végig! Yoongi egy pasival sem volt mióta elmentél, sosem szeretett bele másba. Mindig várt rád, hogy vissza gyere, és amikor ez megtörtént, hihetetlenül boldog lett. Aztán kiderült, hogy nem egyedül jöttél... - húzódott grimaszra az arca. Nem volt sem energiám, sem kedvem megvédeni Nate-t, úgyhogy figyelmesen hallgattam tovább. - Még ez sem volt elég ahhoz, hogy ne akarjon veled lenni. Annyira féltékeny volt Nate-re és sokszor csak el akarta tenni őt láb alól - emelte égnek a szemeit.

Az ajkaim akaratlanul is mosolyra görbültek, ahogy elképzeltem a féltékeny Yoongit.

- És? - sürgettem őt, hogy folytassa.

- Ennek ellenére is dühös volt Jiminre, amiért elérte, hogy Nate szakítson veled. Nem az volt az első gondolata, hogy újra szabad vagy, hanem, hogy valaki fájdalmat okozott neked. És ezt nagyon nem bírja elviselni, ha nem vetted volna észre - biccentett. - Időt akart hagyni neked. Nem akart egy Nate pótlék lenni...

- Sosem lett volna az... - suttogtam.

- Ő várt, hogy adj valami jelet, hogy rendben vagy és készen állsz - nézett a szemembe komolyan.

- De én... én azt hittem... - dadogtam megsemmisülten. Szóval csak egy szavamba került volna minden?

- Most megadtad neki, mégis kerülöd őt. Én, mint a legjobb barátja, megkérlek rá, hogy ne törd össze őt még jobban. Így is eleget szenvedett miattad - vágta hozzám a súlyos szavakat, majd fogta magát és kiszállt az autóból.

Könnyeimmel küszködve maradtam egyedül ismét. Nem szabad magamra vennem Hoseok szavait. Ha mellettem lett volna a legnehezebb időszakomban, akkor is Yoongit védené. Ő a legjobb barátja.

Nem tudok még csak megsértődni sem, mert igaza van. Talán Yoongi majdnem ugyanannyit szenvedett, mint én. Miattam. Mert szeret engem.

Szeret engem.

Yoongi szeret engem.

És én is szeretem őt.

Mindennél jobban.

Az első könnycsepp gördült végig az arcomon, ahogy kicsaptam az ajtót és nem törődve semmivel, a házba rohantam.

- Jungkook! - örült meg nekem Taehyung.

Karjait kitárva közeledett felém, de egy határozott mozdulattal toltam el az utamból.

- Vacsora! - kiáltott utánam Seokjin, mikor már a lépcső tetejére értem.

A korlátba kapaszkodva álltam meg és néztem vissza a döbbent Taehyungra, Jiminre és Seokjinre.

- Nem. Vagyok. Éhes. - tagoltam tőlem szokatlanul mély hangon, majd folytattam sietős utam Yoongi szobájába.

Az ajtón szinte beesve szorítottam a kilincset és akkora erővel érkeztem, hogy Yoongi ijedten ugrott talpra az asztala előtt.

- Baszki, Jungkook! - szorította a mellkasára a tenyerét. - A frászt hozod rám!

- Yoongi - ziháltam kétségbeesetten. A torkomra forrtak a szavak, ahogy elbotorkáltam hozzá és karjaimat a nyaka köré fonva bújtam az ölelésébe.

- Hé...

- Ne haragudj rám! - áztattam a felsőjét a könnyeimmel. - Olyan hülye vagyok! Vissza kellett volna jönnöm és akkor minden máshogy lenne, de nem jöttem és most is mindent elrontok! - hadartam a kusza szavakat.

- Jungkook, nyugodj meg - simította kezeit a hátamra.

- Annyira elbaszott vagyok! - ostoroztam magam tovább. Azt hiszem, ennél jobban nem is gyűlölhetném magam.

- Ez nem igaz - tolt el magától éppen annyira, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Ne mondj ilyeneket!

- De ha ez az igazság... - szipogtam elkeseredetten.

- Nem az - rázta meg a fejét, és két tenyere közé fogta az arcomat. - Azt hittem, gyors lenne neked, ha... - mosolyodott el zavartan.

- Egyetlen egy kívánságom van - kulcsoltam ujjaimat a csuklói köré. - Bárcsak elfelejthetném az elmúlt négy évet. Bárcsak visszamehetnék arra a napra, amikor az ofő elvitt minket a karácsonyi vásárba. Bárcsak...

- Nem mehetünk vissza az időben - tiporta földbe a vágyaimat. - És nem lehetünk ugyanazok az emberek, mint tizenhat évesen.

- Tudom, de...

- Nem tudjuk kitörölni az elmúlt négy évet - vágott a szavamba. - És én nem is akarom.

- Nem akarod? - kérdeztem vissza elhaló hangon.

- Én nem a múltban akarlak szeretni. Nem úgy, ahogy régen. Én most akarlak szeretni. Az érzéseim sokkal mélyebbek, mint tinédzserkorunkban - mondta végig a szemembe nézve.

Annyira őszinte volt... A térdeim elgyengültek és jóleső bizsergés keletkezett a mellkasomban.

- Szeretlek - suttogtam alig hallhatóan.

- Én is szeretlek - szélesedett ki a mosolya.

Csillogó szemekkel pásztázta az arcom, miközben hüvelykujjával maszatolta el a majdnem bőrömre száradt könnyeimet.

Tekintetem az ajkaira vezettem és közelebb araszoltam hozzá, amikor nem mozdult. Vágytam rá, a csókjára és az ölelésére, és talán egy kicsit türelmetlen is voltam. De épp az imént vallottunk egymásnak szerelmet, akkor miért nem csókol meg végre...?

- Jungkook - zökkentett ki a kérdésekkel teli gondolataim közül, mire zavartan szakítottam el a szemeimet az ajkairól. - Eljössz velem randizni?

- De már sokszor randiztunk - vontam össze a szemöldököm.

Félre billentette a fejét és komoly pillantással illetett, amit nem tudtam hova tenni, ezért még mélyebb ráncokba szaladt a homlokom, tükrözve az értetlenségem.

- A találkozóink amikor még Nate-tel voltál, nem számítanak annak - rázta meg a fejét hitetlenül.

- Akkor most nem fogsz megcsókolni? - biggyesztettem le a számat csalódottan.

- Nem - kuncogott.

- Kegyetlen vagy - pillantottam félre.

- Tudom - bólintott határozottan, majd kezeit a derekamra simította és egy puszit nyomott az arcom jobb oldalára.

Sziasztok!

Először is: Annyira, de annyira boldog vagyok, amiért szeretitek ezt a történetet! 🥺 Emiatt szeretem én is ennyire írni.

Nekem is elkezdődött az iskola és sajnos emiatt tart hosszabb ideig egy-egy rész megírása, bocsánat érte.

Szeretném a véleményeteket kérni.
Ezzel a résszel ismét egy fordulóponthoz érkeztünk. Gondolkodtam azon, hogy folytatódhatna a történet, mint 3. évad. Mit gondoltok, folytassam itt, vagy nyissak egy új könyvet?

Mert hogy még közel sincs vége. Persze, ha szóltok, hogy már unalmas, rövidre zárom:D

Köszönöm a sok visszajelzést, komolyan, mindig elérzékenyülök🥺 Annyira hálás vagyok! Ti vagytok a legjobbak!💜