- Yoongi - szólt rám JiNa idegesítően magas hangon. Homlokomat ráncolva, leplezetlen dühvel néztem rá, mire maga elé emelte a kezeit.

- Mi van?

- Woah, de goromba vagy - húzódott grimaszra az arca. - Gondoltam szólok, hogy már vagy negyed órája ugyanazt a poharat törölgeted - mondta.

Lenéztem az említett pohárra és ajkaimat összepréselve biccentettem. Talán egy kicsit tényleg elkalandoztam.

- Mennék már - sóhajtottam végül megadva magam.

- Akkor menj - intett egyet.

- Aha, aztán hiába fél óra, megint le lesz vonva a fizumból - morogtam.

- Beírlak - forgatta meg a szemeit, miközben a pultra könyökölt. - Mintha együtt zártunk volna.

- Nem - ráztam meg a fejem. - Úgyis csak nyolcra kell mennem a BigHithez.

- Nem értem, miért izgulsz - támasztotta a kézfejére az állát.

- Az, hogy behívtak, nem jelent semmit. Lehet, hogy csak a beküldött dalomra van szükségük és nem fognak felvenni - osztottam meg vele a félelmemet.

A hosszú, kínkeserves próbálkozások után végre úgy éreztem, most célba érhetek. A nem túl neves BigHithez adtam be a jelentkezésem azzal a dallal, amit egy éjszaka alatt írtam meg. Igaz, utána még finomítgattam rajta, de alapjaiban elégedett voltam vele, persze csak miután meghallgattam annak a véleményét, akiről a dal szólt.

Az ihlethiánynak búcsút inthettem Jungkooknak hála. A gondolataim állandóan körülötte forogtak és késztetést éreztem, hogy minden érzelmet papírra vessek. Sosem voltam híve a nyálasan szerelmes daloknak és nem is leszek, ahhoz, hogy valaki rájöjjön, miről és kihez szólnak a szavak, nagyon figyelmesnek kell lennie.

JiNa kétkedve méregetett. Tudtam, hogy nem tudja mire vélni a hirtelen idegességem, mert az utóbbi napokban feltűnően kiegyensúlyozott voltam. Nem húztam fel magam az idióta vendégeken, nem panaszkodtam amiért rám hárult a piszkos munka és egyszer sem tettem szóvá, hogy mennyire fáradt vagyok.

Boldoggá tett a tudat, hogy a fiú, aki többet jelent bárminél és bárkinél, a közelemben van. Ha hazatérek, láthatom őt és nem kell attól félnem, hogy mással van máshol. Ha az ágyamba fekszem, érzem az illatát, és képes vagyok órákig mosolyogni a tényen, hogy időt töltött a szobámban. Az ágyamban. És ugyan nélkülem, emiatt egy percig sem bánkódtam. Még nem kaptam meg őt, de úgy érzem, már az enyém.

- Na jó, indulj készülődni! - lökött arrébb indulatosan JiNa, mire kiesett a kezemből a vizes szivacs.

- Szorítasz nekem? - néztem rá, miközben kezeimet egy tiszta rongyba töröltem.

Fáradt mosolyra húzta ajkait és felemelve kezét, keresztbe tette a mutató és középső ujját.

Előrelátóan hoztam magammal váltóruhát, hogy azért mégse a munkaruhámban menjek el a céghez, ahol talán a jövőben dolgozni fogok, így miután hívtam egy taxit, gyorsan átöltöztem. Leellenőriztem, hogy minden szükséges dolog a táskámban van-e, majd kapkodva siettem a kijárat felé.

- Szia! - vetettem oda JiNa-nak, aki még mindig a poharakat mosogatta.

Ha olyan ember lennék, akkor most bűntudatom támadna amiért így ráhagytam a munka rámeső részét.

De nem vagyok olyan.

A taxi már odakint várt rám és az izgatottság miatt kicsit túl hangosan vágtam a sofőrhöz a címet. Úgy nézett ki, mint aki pár perccel ezelőtt kelt ki az ágyból, ezért útközben néha megejtettem felé egy két szót. Csak, hogy biztos legyek abban, hogy nem fogunk balesetet szenvedni.

Már bántam, hogy nem éltem Hoseok ajánlatával, miszerint elvitt volna kocsival a céghez. Még mindig jobb egy álmos Hoseok, mint egy álmos idegen taxisofőr.

Amikor az épület elé parkolt, szó nélkül nyújtottam át a pénzt és megkönnyebbülten szálltam ki az autóból. Egy másodpercig, mert aztán rámtört ismét az idegesség.

Ott álltam, a BigHit logó alatt és lelki szemeim előtt két utat láttam. Egy, felvesznek és végre azt csinálhatom, amit szeretek, kettő, megveszik a dalomat és utána mehetek vissza poharakat törölni.

Egy apró reményszikra volt bennem, de a pesszimista énem gondolatban már a következő műszakot húzta le.

Valahogy nem éreztem odaillőnek magam a csillogó, letisztult előtérbe. Még úgy sem, hogy elegáns ruhát vettem fel, tőlem távol állnak az ilyen dolgok. A recepciós már akkor felfigyelt rám, mikor beléptem a fotocellás ajtón és rajtam tartotta a tekintetét, amíg odaértem hozzá.

- Min Yoongi vagyok és a...

- Harmadik emelet - vágott a szavamba.

Felvontam a szemöldököm, ahogy felém nyújtott egy lapot. Szóval már vártak rám?

Még akkor is éreztem magamon a tekintetét, amikor a lifthez mentem. Biztos vagyok benne, hogy nem az lenne a dolga, hogy ráhozza a frászt az emberekre.

Attól tartottam, hogy túl kevés információt kaptam és nem fogom tudni, hova kell mennem, de ahogy kiléptem a liftből a harmadik emeleten, minden félelmem elszállt. Egyetlen egy ajtó volt a szemközti oldalon, azon egy kis tábla, rajta ezüst színű betűkkel:

Kim Sejin

Határozottan és magabiztosan kopogtam, és már előre megköszörültem a torkom, hogy a hangom tiszta legyen amikor beszélek. Várnom kellett pár percet, mire hallottam egy halk "igen"-t.

Figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy az iroda nagyobb volt, mint a házunk kertje, az üvegfal előtt elhelyezkedő irodai asztalhoz léptem. Kim Sejin érdeklődve pillantott fel rám keretes szemüvege mögül.

- A nevem Min Yoongi - hajoltam meg előtte.

- Áh, igen! - csettintett egyet, miközben hátradőlt a gurulós székében. - Már vártalak, Min Yoongi. Foglalj helyet nyugodtan - biccentett az egyik székre az asztala előtt. Egyenes háttal ültem le, tartva a szemkontaktust a férfivel. - Megmondom őszintén, rendkívül izgatottá váltam mikor az önéletrajzodat olvastam. Nem sokan írják le a kudarcaikat is, elvégre a lényeg ilyenkor az önfényezés - mosolyodott el barátságosan. Legalábbis reméltem, hogy ez a barátságos mosolya. - De így legalább tudom, hogy mások mit vesztettek és, hogy mi mit nyertünk.

- Hogyan? - ráncoltam össze a homlokom.

- Alkalmazni foglak - mondta, miközben előrehajolt és a kezébe fogott egy tollat. - Ha még mindig szeretnél itt dolgozni.

- Igen! - vágtam rá gondolkodás nélkül, mire kiszélesedett a mosolya. Elém tolt egy dossziét.

- Olvasd el figyelmesen. Ha számodra minden megfelel, írd alá és add le a recepción. Ha kérdésed van, kérj új időpontot.

- Rendben. Köszönöm - szorítottam a mellkasomhoz a dossziét.

Nem akartam elhinni... Ennek tényleg ilyen egyszerűnek kell lennie? Csak beadom a jelentkezésem, aláírom a szerződést és ennyi? Semmi beszélgetés, vagy megmérettetés?

Kavargó gondolatokkal ültem le az egyik asztalhoz, miután visszamentem a földszintre, csak hogy a recepciós árgus szemekkel tudjon figyelni. Muszáj volt kizárnom mindent, hogy az olvasottakra tudjak koncentrálni, bár már egyértelmű volt, hogy alá fogom írni.

Az első, amit megnéztem, az a fizetés volt. Duplája annak, amit a jelenlegi munkahelyemen egy műszak alatt szereztem. És ez csak a kezdeti összeg. A cég biztosítja a stúdiót, amit akármikor használatba vehetek. Teljesítenem kell a feladatokat az előírt időpontokra és együtt kell működnöm az előadókkal.

Az egyetlen pont, ahol megakadtam az az, hogy együtt kell dolgoznom egy bizonyos Baekhyunnal és tulajdonképpen hozzá kell alkalmazkodnom. Végülis... nem baj, ha ketten dolgozunk... legalább tudjuk egymást felügyelni.

Aláírtam a szerződést a lap alján és elégedetten elmosolyodtam. Komolyan valóra válik az álmom? Vagy csak haluzok a kialvatlanságtól?

Mélyen felsóhajtottam, mikor kiléptem az ajtón. Egy hetem van felmondani a jelenlegi munkahelyemen. Végre...

A telefonom rezegni kezdett a zsebemben. Vigyorogva vettem elő, hogy küldjek egy üzenetet a csoportba, hogy felvettek, de a mosolyom lefagyott az arcomról mikor elolvastam Jimin üzenetét.

Jimin: Yoongs, haza tudnál jönni?

Jimin: Nagyon fontos lenne...

Jimin: Nagy baj van, kérlek siess haza!!!

Én: Mi történt?

Jimin: Jungkook rosszul van

Jimin: Nagyon rosszul

Az ujjaim elfehéredtek, ahogy a telefonomra szorítottam. A szívem a torkomban dobogott és éreztem, hogy a talaj ki akar futni alólam. Jungkook...

Egy taxi parkolt le nem sokkal messzebb tőlem. Gondolkodás nélkül kezdtem rohanni és még éppen azelőtt értem oda, hogy a terhes nő és a fia beszálhattak volna az autóba.

- Hé! - kiáltottak rám, mikor szó szerint bevágódtam az anyósülésre és a döbbent sofőrre néztem.

- Induljon - sziszegtem. - MOST!

Minden egyes alkalommal, amikor akár csak egy kicsit is lelassított, ráordítottam, hogy siessen, mert vészhelyzet van, ezért a háromnegyed órás útból, nem törődve a szabályokkal, lefaragott húsz percet. És még így is úgy éreztem, hogy túl lassan haladunk.

Az ülésre dobtam a pénzt miután kiszálltam és a kapuhoz rohantam, ahol Hoseok várakozott.

- Mi a fasz történt? - kérdeztem ziháltan.

- Menj be - mutogatott a bejárati ajtóra. - Én az orvost várom.

- Orvost?! - emeltem fel a hangom.

- Csak menj be! - kiáltotta ő is rémülten. 

Három másodperc alatt a házba értem és miután indulatosan a földhöz vágtam a táskámat és a cipőmet, Seokjin szobájához futottam.

- Mi van? - torpantam meg egy pillanatra a küszöbön.

Seokjin egy törölközöt csavart ki, miután egy tál vízbe lógatta. Taehyung könnyes, kétségeesett szemekkel követte őt figyelemmel, miközben Jimin az ágyon ült és lefogta... Jungkookot.

- Istenem, végre itt vagy! - nézett fel rám feldúltan.

- Nem ébred fel! - mondta Taehyung sírós hangon, mire egyszerűen csak arrébb toltam őt és Seokjint és letérdeltem az ágy mellé.

Összeszorult a szívem, ahogy Jungkookra néztem. A bőre vörös volt, vékony izzadtságcseppek gurultak végig rajta. Az arcán tiszta szenvedés ült és fáradhatatlanul próbált kiszabadulni Jimin fogása alól. Nem volt ébren. Talán álmodott valamit. Valami nagyon rosszat.

- Jungkook - szólítottam őt halkan, miközben tenyeremet az arca jobb oldalára fektettem. A bőre égetett, ijesztően forró volt.

- Egy órája próbálom hűteni őt, de semmi nem változik - motyogta Seokjin.

Felemeltem a másik kezem és arcának másik oldalára simítottam. Egy hangos, sípoló levegőt vett és hirtelen elernyedt a teste.

- Mi történt? - sírt fel Taehyung. Jimin halálra vált arccal engedte el Jungkook kezeit, mikor azok gyengén a párnára estek.

- Semmi - feleltem halkan, ahogy Jungkook öntudatlanul is a tenyeremhez nyomta az arcát. - Át kell vinnem őt a szobámba.

- Mi? Miért? - értetlenkedett Jimin.

- Mert én azt mondtam - morogtam, majd felálltam és egyszerűen a karjaimba vettem Jungkookot.

- Fél órája hívtuk az orvost, már itt kellene lennie - jegyezte meg Jin, miközben a tállal a kezében követett engem a szobámba, és miután letettem Jungkookot az ágyra, a homlokára terítette a törölközőt.

- Mitől lett hirtelen ilyen beteg? - kérdeztem, miközben lerúgtam magamról a nadrágomat és kapkodva kicseréltem az ingemet egy pólóra.

- Tegnap... - kezdte Taehyung habozva.

- Igen? - sürgettem.

- Elmentünk a kikötőbe fotózni, és véletlenül beleesett a vízbe - hajtotta le a fejét.

- Te hol voltál akkor? - kérdeztem.

- Hát én... fotóztam...

- Mi a faszért nem maradtatok együtt?! - kiáltottam hirtelen, mire mindhárman összerezzentek.

- Nem Tae hibája - mondta Jimin halkan.

- Akkor kié? - horkantam fel hitetlenül.

- Baleset volt, Yoongi. Nyugodj le - szólt rám Jin.

- Ti meg tűnjetek el a szobámból - válaszoltam dühösen.

- Srácok, itt van az orvos - tűnt fel Hoseok az ajtóban, mire feszülten felsóhajtottam.

Hogy fordulhatott minden hirtelen ennyire rosszra...