Nagyokat kortyoltam az energiaitalomból, miközben tekintetemet a tévén tartottam, de fejben egészen máshol jártam. Nate valóban belemerült a filmbe, többször fel is nevetett rajta, és közben az oldalamat cirógatta puha ujjaival.

Nem tudtam túllépni azon, hogy vissza kell mennem arra a helyre, ahol az a sok szörnyűség történt velem. Én már elterveztem, hogy soha többé, még csak a közelébe se megyek, hiszen jól érzem magam Londonban, minek akarnék a múltammal szembenézni?

Nem mondhattam azt, hogy nem mehetünk Koreába. Bármennyire is nehezemre esett, mosolyt kellett erőltetnem az arcomra és boldogan fogadnom Nate ajándékát, mert neki fogalma sincs a múltamról. Csak annyit tud, hogy nem önszántamból költöztem el, hanem kényszerítettek rá.

Ha tudná, hogy miket tettek velem ott...

Biztos, hogy minden követ megmozgatna azért, hogy elfelejthessem azt a helyet pont úgy, ahogy a szüleimtől is segített elszökni mikor azt hazudtam, hogy a testemet borító hegeket ők okozták. De így, azt gondolja, hogy örülök amiért hazamehetek.

- Nem tetszik a film? - kérdezte halkan, mire megráztam a fejem, hogy elűzzem a nyomasztó gondolataimat.

- Kicsit unalmas, nem? - kérdeztem vissza.

- Lehet - bólintott, majd a távirányítóért nyúlt és kikapcsolta a tévét. - Mit szólnál hozzá, ha elkezdenénk tervezni?

- Mire gondolsz? - vontam össze a szemöldököm. Elvette a kanapé előtt elhelyezett üvegasztalról a laptopját és az ölébe tette.

- Hogy miket csináljunk abban az egy hónapban, ameddig nyaralunk - mondta, és beírta a jelszót.

- Nekem van jobb ötletem - nyaltam meg az ajkaimat, miközben szemeimet a nyakára vezettem.

Nem bírtam ki, hogy ne érintsem meg ujjaimmal a halvány lila foltot, amit én helyeztem el finom bőrén tegnap éjjel.

- El akarsz csábítani? - ködösült el a tekintete.

- Már megtettem, nem igaz? - kuncogtam, és arrébb toltam a laptopot, hogy Nate ölébe tudjak mászni. Combjaimmal közrezártam a derekát és kihívóan pillantottam rá.

- Szeretlek - sóhajtotta, miközben kezeit a pólóm alá vezette és végigfuttatta ujjait az oldalamon.

Mosolyogva hajoltam ajkaira, hogy éreztessem vele, én is mennyire szeretem őt, de félúton megakadtam a mozdulatban. Valaki éppen ezt a pillanatot választotta arra, hogy ráfeküdjön a csengőre.

- A legjobbkor - morogtam homlokomat ráncolva és kiugrottam Nate öléből.

Hangosan trappoltam az ajtóhoz és ugyanekkora vehemenciával nyitottam ki, azonban ahogy ránéztem a váratlan vendégünkre, minden mérgem elszállt.

- Meglepi! - tárta szét a karjait Noel, kisfiús vigyorral az arcán.

- Ez tényleg az! - nevettem fel és hosszú, szoros ölelésbe vontam régen látott barátomat. - Azt mondtad, szeptemberig Franciaországban leszel! - mondtam, miközben beljebb invitáltam őt.

- Bonjour! - kiáltotta Nate boldogan és ő is baráti öleléssel üdvözölte Noelt.

A konyhába tereltem őket és elővettem a hűtőből három dobozos üdítőt, miközben a francia barátunk beszámolóját hallgattam.

- Annyira jól ment minden, hogy egy hét alatt elintéztem a papírokat. És ezek mellett tudtam találkozni Joanaval és a gimis barátaimmal, azért jöttem vissza csak most - mesélte csillogó szemekkel.

Örültem, hogy ismét láthatom őt. Az egyetlen barátom, aki velem egy idős a baráti társaságunkban, ezért mondhatni vele jövök ki a legjobban. Igaz, sokszor nem ugyanúgy gondolkodunk, de mindketten sokkal kényelmesebben érezzük magunkat, mert nem vagyunk egyedül. Ugyanis hiába próbálunk, vagyis én mindig próbálkozom, nehéz közös témát találni a huszonhat és huszonhét éves barátainkkal. Magamtól sosem találnék olyan embereket, akik szívesen lógnának velem, szóval be kell érnem Nate haverjaival, akik vele egy idősek. És akik simán elhagynának, ha Nate szakítana velem...

- Hahó - lóbálta meg előttem a kezét Noel.

- Bocsi, mit is mondtál? - ráztam meg a fejem zavartan és belekortyoltam a hűsítő italba.

- Van még három jegyem a jövőheti AmA koncertre - mosolygott rám.

- Jövőhéten mikor? - könyökölt az asztalra Nate.

- Pénteken, este nyolctól.

- Az nem jó nekünk - sóhajtott a párom. - Este nyolckor már rég a felhők között fogunk repülni.

- Hogy mi? - értetlenkedett Noel, mire idegesen a hajamba túrtam és észrevétlenül markoltam a combomba.

- Nate elvisz engem Koreába. Ezt kaptam tőle az évfordulónkra - motyogtam lesütve a szemeimet.

- Hű - döbbent meg Noel. - Haver, elkényezteted őt - intézte szavait a büszkén vigyorgó Nate felé.

- Amúgy is szerettem volna látni, hogy hol nőtt fel. Meg, hogy milyen környéken élt, talán még a régi barátaival is összefutunk - mondta izgatottan.

- Ott nem voltak barátaim, de ezt mondtam már - morogtam, és inkább felálltam az asztaltól.

A hátamon éreztem égető tekintetüket amíg a hálószoba felé mentem, de képtelen voltam visszafordulni és eljátszani a világ legboldogabb emberét.

Eldőltem az ágyon és magamra húztam a takarót, mintha az segítene láthatatlanná válni. Nem is volt más kívánságom. El akartam tűnni, nem bírtam elviselni a gondolatát annak, ami rám vár.

Túl rég éreztem ezt a fajta félelmet, ami azóta a mellkasomat ostromolta, hogy Nate odaadta a repülőjegyeket. Mihez kezdjek vele?

- Jungkook - nyílt a szoba ajtaja és Nate lesett be rajta aggódón. Amikor látta, hogy mennyire tehetetlenül fekszem a párnák között, halkan felsóhajtott és odacsoszogott hozzám.

- Bocsánat - suttogtam, miután leült az ágy szélére és arcomra simította tenyerét.

- Elmondod, hogy mi a baj? - kérdezte szomorú mosolyra húzva ajkait. - Nem volt őszinte az örömöd az étteremben sem, és azóta furcsán viselkedsz...

- Én hálás vagyok neked - néztem a szemébe, majd mély levegőt vettem. - Mindenért, Nate. Hogy vagy nekem, hogy vigyázol rám. Mindig az én érdekeimet nézed, pedig meg sem érdemlem - fojtottam vissza a könnyeimet.

- Ne mondd ezt - rázta meg a fejét rosszallóan.

- De így van - szipogtam elhúzódva az érintése elől.

- Szeretlek és mindent meg akarok adni neked, ez miért baj?

- Miért szeretsz?

- Már megint itt tartunk - fordult előre. A térdeire támaszkodva kezdte masszírozni a halántékát, mindig ezt csinálja, ha ideges.

Némán figyeltem őt, a férfit, akibe csak úgy belebotlottam a sarki kisboltban évekkel ezelőtt, hetekkel azután, hogy kiszabadulhattam a kórház falai közül. Elveszett voltam és alig beszéltem a nyelvet, ő mégis felfigyelt rám és velem volt. Én pedig még arra sem vagyok képes, hogy megosszam vele a múltamat... Miért ilyen keserű a bűntudat?

- Sokat gondolkodtam - szólalt meg ismét, néhány perc elteltével. - A szüleid miatt vagy ilyen?

- Miért kell őket szóba hozni? - nyöszörögtem arcomat a párnába fúrva.

- Hát, arra rájöttem, hogy valamit felkavartam benned ezzel az utazással - mondta.

- Még nem fogtam fel, Nate - ültem fel és hirtelen felindulásból az ölébe másztam. Karjaimat a nyaka köré kulcsoltam és ártatlanul pislogtam rá, míg ő vonakodva pásztázta az arcomat. - El sem hiszem, hogy komolyan elmegyünk. Szerintem majd akkor fog arcon csapni a felismerés, amikor Szöulba érkezünk. Most még minden olyan hihetetlen...

- De azért tervezgethetünk? - ölelte végre át a derekam megenyhülve.

- Mutatom a legjobb helyeket! - bólintottam mosolyogva.

Nate felnevetett és egy cuppanós puszit nyomott az arcomra, majd oldalra nyúlt, hogy közénk emelje az éjjeli szekrényen tartott tabletet.