A félelem felemészt. Látom, ahogy az egyik fehér köpenyes nő felém hajol és úgy tűri el a hajam, mint egy gondoskodó anya, de engem nem tud megtéveszteni. Egy könnycsepp gurul végig a halántékomon és a szürke párnán landol; a nő mutatóujjával törli szárazra a bőrömet.

- Kérem - suttogom reményveszetten. - Ne vigyenek el...

Szomorúnak tűnik, de nem válaszol. Tisztán látom a szemében, hogy sajnál engem, mégsem segít. A kisbusz megrázkódik és arrébb csúszom az ágyon.

- Egy óra múlva megérkezünk - szól hátra a sofőr, akinek mély, feszült hangja elnyomja a motor zúgását. - Felébredt? - kérdi. A nő nem felel, tanácstalanul néz rám. Egy pillanatra elhiszem, hogy mégis segíteni fog, de a remény apró jele is elveszik ahogy megadóan sóhajt.

- Igen - mondja, majd lehajol és elővesz valamit a táskájából.

- Ne! - húzódom hátrébb ösztönösen, amikor meglátom a fecskendőt.

- Nyugodj meg!

- Csak add be neki, Daeun! Nincs szükségem a felesleges hisztire! - emeli fel a hangját a sofőr.

- Hol van Yoongi? - kérdem ijedten. - Hol vagyok?

- Angliában - válaszolja a nő és lefogja a kezemet. - Egy óra múlva Londonba érkezünk.

- Nem - rázom a fejem kétségbeesetten.

- Shhh - a nő előrehajol, közel az arcomhoz, miközben egyik kezével a háta mögé nyúl. - Ne félj - suttogja. A hasamig csúsztatja a takarót, majd rámterít egy fekete pulóvert, amit azonnal felismerek.

Szemeimből sebesen hullanak a könnyek, miközben az arcom elé húzom Yoongi pulóverét, aminek olyan erős az illata, mintha a kék hajú szerelmem pár perccel ezelőtt vette volna le. Érzem, ahogy a tű a bőröm alá hatol, de nem félek.

- Jungkook!

Seokjin a vállamat rázta. Fájdalommal járt kinyitni a szemeimet, égett és szúrt, mégis megkönnyebbülés volt visszatérni a valóságba. Megnyaltam cserepesre száradt ajkaimat és hunyorogva igyekeztem kivenni Seokjin körvonalait.

- Kiabáltál - mondta fáradt hangon.

- Bocsánat - suttogtam. Elengedte a vállaimat és egy nagy sóhaj kíséretében dőlt vissza a párnájára.

- Rosszat álmodtál?

- Igen - emeltem a kezeimet a szemeim elé, hogy valamelyest enyhítsek a fájdalmon.

- Akarsz róla beszélni? - kérdezte, de hallottam a hangján, hogy lassan már félálomban beszél hozzám.

- Nem. Kimegyek a mosdóba - ültem fel óvatosan. Seokjin nem válaszolt, gondolom máris vissza aludt.

A kezembe fogtam a telefonomat, azzal világítva támolyogtam ki a szobából amilyen halkan csak tudtam.

Bűntudatom volt, amiért felébresztettem Seokjint, és rettenetesen haragudtam magamra, amiért este anélkül aludtam el, hogy erre előre gondoltam volna. Az lenne a legjobb, ha tényleg a nappaliban aludnék, ott talán nem ébresztenék fel senkit.

A fürdőszoba ajtaját magamra zártam és leültem a kellemesen hűvös padlóra. Az arcomat a tenyerembe temettem, ahogy visszagondoltam arra, hogy mennyire kínos voltam tegnap délután. Legszívesebben elástam volna magam a kertben, amíg még senki sem veszi észre.

Órákon keresztül Seokjin szobájában gubbasztottam, üzeneteket írtam Nate-nek és reménykedtem, hogy egyszer csak válaszol. Aztán amikor odakint már kezdett sötétedni, Namjoon nyitott be a szobába és kérdőre vont, amiért a sarokban ültem.

Azt mégsem mondhattam, hogy kellemetlenül éreztem magam Seokjin ágyában, úgyhogy érthetetlen szavakat dadogtam válasz gyanánt. Namjoon nem igazán próbálkozott azzal, hogy valahogyan mégis megértsen engem, csak közölte velem, hogy vacsora idő van és menjek le a konyhába.

Biztos voltam benne, hogy egy átlagos vacsora náluk nem néma csendben telik. És hallottam Hoseok hangját a lépcsőről, de amint az asztalhoz ültem én is, inkább megtartotta magának a mondanivalóját.

A tányéromra mert ételt összekutyultam és feltűnés nélkül toltam félre néhány falatot, mintha ettem volna belőle. Nem mertem felnézni. A feszültség az egész konyhát maga alá vonta, szinte éreztem a perzselő tekinteteket magamon. Szabadulni akartam, minél előbb...

A telefonom megrezzent, résnyire nyitottam az ujjaimat, hogy lássam a kijelzőt.

Dan: Komolyan, Jungkook?

Dan: Tényleg képes voltál ezt tenni?

A szemeim égni kezdtek a könnyeimtől. Ezek szerint Nate mostanában érhetett haza, Londonba.

Én: Nem akartam

Dan: Akkor nem tetted volna meg

Én: ...

Felugrott két új üzenet, amiket olvasva a szívem hevesebb ritmusra váltott.

Harry: Jó érzés hímkurvának lenni?:)

Mike: Rohadj meg, J. Nem hiszem el, hogy ezt csináltad.

Tenyeremet a számra szorítottam, csillapítva a hangokat, amiket nem tudtam megállítani. Nate hazaért, és mindenkinek elmondta mi történt. Mindenki utál engem...

Egy újabb üzenet villant fel, majd még egy és még egy. Akiket eddig a barátaimnak mondhattam, csak ők írtak.

Aztán folytonos rezgésbe kezdett a telefonom és a kijelzőről a Noel arca mosolygott rám. Remegő ujjal nyomtam a zöld gombra és emeltem fel a készüléket.

- Jungkook? - hajolt közelebb a telefonjához, mintha úgy jobban láthatna engem. - Mi a franc történt?!

- Neked nem mondta el? - szipogtam és elvettem a kezem az arcom elől, hogy értse amit mondok.

- Dan írt egy üzenetet, hogy mindenki menjen hozzátok. Párizsban vagyok, szóval írtam, hogy nem tudok ott lenni, erre csak annyit válaszolt, hogy Nate dobott téged, mert megcsaltad őt - meresztgette a szemeit.

- Ez történt - bólintottam.

- De... miért?

- Nem tudom? - dörzsöltem meg a homlokom. - Nem akartam... Egyszerűen csak megtörtént.

- De mi... Lefeküdtél valaki mással?

- Nem! - vágtam rá azonnal. - Csak egy csók volt!

- Egy csók miatt dobott? - vonta össze a szemöldökét.

- Az exemmel csókolóztam - motyogtam.

- Ah, Kook - csapott egyet a homlokára. - Így már mindjárt más!

- Nem más! - ráztam meg a fejem.

- Szerintem elnézte volna, ha egy random embert csókoltál volna meg - sóhajtotta. - De komolyan, az exed...?

- Tudom! - nyögtem fel elkínzottan. - Most mindenki utál engem...

- Én nem utállak - válaszolt halkan. - Csak sajnálom Nate-t. Szeretett téged.

- El sem akartam jönni Koreába - nyöszörögtem. - Ha otthon maradtunk volna, most minden ugyanolyan lenne.

- Hé, nyugi. Minden okkal történik - bólogatott. - Most hol vagy?

- Néhány régi ismerősömnél - köszörültem meg a torkom.

- Nem fogsz visszajönni Londonba, igaz?

- Ha Nate megbocsát, akkor azonnal visszamegyek - mondtam komolyan.

- Egy kis időre van szüksége. Hidd el, néhány nap múlva rá fog jönni, hogy nem tud nélküled élni - biztatott.

- Legyen igazad, Noel... - sóhajtottam.

- Kérdezhetek valamit? - csúsztatta hátrébb a telefonját.

- Igen?

- Miért pont az exeddel? Érzel még valamit iránta? - nézett rám komoly arckifejezéssel.

- Nem... nem tudom - feleltem bizonytalanul.

- Tedd rendbe magadban az érzéseidet, mielőtt Nate felhív. Mert fel fog, és ezt te is tudod.

- Dan és Harry nem fogják hagyni neki - vontam meg a vállam, mintha nem is érdekelne ez az egész.

- Hallgatott bármikor is arra a két gyökérre? - ráncolta össze a homlokát. - Ne aggódj, Kook, minden rendben lesz.

- Köszönöm - engedtem lejjebb a telefonomat.

- Mit? - kérdezett vissza értetlenül.

- Hogy nem utálsz engem - billentettem oldalra a fejem, mire elmosolyodott és két szivecskét formált az ujjaival.