Meghúztam magam a hotel bejárata előtt, ahova még nem ért be a zuhogó eső és zavartan pillantottam Yoongira, aki egyetlen egy esernyőt tartva maga felett nyújtotta felém szabad kezét.

Amikor azt mondta, értem jön, azt hittem arra gondol, hogy hív egy taxit, vagy két esernyőt hoz, de egyik sem valósult meg. Ezek helyett egy nem túl nagy ernyővel érkezett, ami alá egymaga is alig fért be.

- Nem kell sokat sétálnunk, gyere - biztatott mosollyal az arcán.

Félve fogtam meg a kezét, mire határozottan magához rántott és elkapta a derekam. Meglepett hang csúszott ki a számon, miközben a pulóverébe kapaszkodtam és elkerekedett szemekkel néztem rá.

- Nyugi - kuncogott szórakozottan.

- Nyugodt vagyok - feleltem remegő hangon.

Fenéket voltam nyugodt... Hihetetlenül zavarba hozott a szituáció, amiből ki sem tudtam lépni, mert különben megáztam volna. Yoongi tenyere úgy pihent a derekamon, mintha pont odaillett volna, a felsőjéből pedig áradt az illata, amit azért éreztem csak annyira erősnek, mert túl közel tartott magához. Igyekeztem lépést tartani vele, bár nehezemre esett ilyen körülmények között.

- Köcsög ez az időjárás, nem igaz? - kérdezte lejjebb eresztve az esernyőt.

Választékos szókincse nem lepett meg, annál inkább idézte fel bennem a régi időket. A nosztalgiát azonban még időben elfojtottam és helyeslően kezdtem bólogatni.

Kilestem az ernyő alatt és egy ütemet kihagyott a szívem, mert azt hittem, Yoongi a házukba hozott, de azonnal megkönnyebbültem, mikor lendületesen elsétáltunk előtte. Végképp nem értettem, hogy merre tartunk, de aztán egy utcával lejjebb egy szórakozóhely előtt álltunk meg. Értetlenül vontam össze a szemöldököm, ugyanis a hely zárva volt, se zene, se fény nem jelezte, hogy lenne itt bárki is.

- Ez zárva van - adtam hangot a gondolataimnak, mire Yoongi előhúzott egy kulcsot a zsebéből.

- Csak ma éjjel. A főnöknek halaszthatatlan dolga akadt és nem volt senki, akire rábízhatta volna a feladatokat - magyarázta, miközben kinyitotta előttünk az ajtót.

Előre engedett, de ahogy beléptem, meg is torpantam az engem fogadó sötétség miatt. Megvártam, hogy Yoongi lerázza az esernyőt és kövessen engem, mert a szavaiból úgy vettem ki, hogy nagyon is jártas ezen a helyen.

- Te itt dolgozol? - kérdeztem meglepetten, miután felkapcsolta a villanyt, így szabadon körbenézhettem.

Átlagos szórakozóhelynek nézett ki, italos pulttal és táncparkettel, aminek két oldalán asztalok és székek sorakoztak.

- Talált - mondta, majd rutinosan sétált a pult mögé. - Ezentúl már csak az egyik munkámat fogom itt végezni.

- Ezt hogy érted? - mentem a pulthoz még mindig enyhe sokkban.

Leültem az egyik bárszékre és közelebbről is felmértem a dolgozók területét, azaz a pult mögötti részt, amíg Yoongi különböző színű és feliratú üvegeket készített elő.

- Jelentkeztem egy céghez, mint zeneszerző és dalszövegíró, de a napokban felhagytam a próbálkozással, mert esélytelennek tartom, hogy valaha is felfigyeljenek rám - magyarázta halkabban, kimondottan a színes folyadékok összekeverésére koncentrálva.

- Érdekel a zene? - kérdeztem óvatos éllel a hangomban. Láttam rajta, hogy érzékenyen érinti a téma, de azt akartam, hogy beszéljen róla.

- Fura, ugye? - vetett rám egy pillantást mosolyogva. - Régen nem gondoltam úgy a zenére, mint most. Ameddig nem voltál itt rájöttem, hogy ez lehet egyfajta gyógyír a fájdalomra. Néhány dallam kifejezetten simogatja az ember lelkét - mondta, majd elém tolta az egyik poharat, amibe a keverékéből öntött.

- Ez micsoda? - emeltem az orrom alá az italt. A szaga szúrós volt, önkéntelenül rándult fintorra az arcom tőle.

- A saját koktélom. Kóstold meg, a szagához képest nagyon finom - fogta meg a saját poharát.

Döbbenten néztem végig, ahogy egy húzásra megitta az italt, de mivel meg sem rezzent az arca utána, bátorságot nyertem és azt tettem, amit ő. Hatalmas hiba volt. A szúró, égető ital végigmarta a torkomat és szó szerint leizzadtam tőle. Fuldokolva csaptam a pultra a poharat és előregörnyedve krákogtam, hogy enyhítsem a fájdalmam.

- Finom?!?! - szívtam be akadozva a levegőt. Ez a koktél annyira ütős volt, hogy majdnem lefordultam a bárszékről.

- Azoknak, akik bírják az alkoholt... - fojtotta vissza a nevetését Yoongi, mire gyilkos szemekkel néztem rá.

- Most én jövök, Min Yoongi - sziszegtem elszántan, az arcáról pedig azonnal lefagyott a vigyor.

Leugrottam a székről és megkerültem a pultot, majd kituszkoltam onnan Yoongit és a kezembe vettem az irányítást. A polcról szinte minden üveget levettem és az első, amit megnéztem rajtuk, az alkoholtartalom volt. Kiválogattam a legmerészebbeket és eszetlenül kezdtem összeborogatni őket egy sokkal magasabb pohárba, és mindeközben azon szórakoztam, hogy Yoongi arca egyre sápadttá vált.

- Meg fogok halni - suttogta, mikor egy citromkarikát illesztettem a művem tetejére.

- A saját koktélom - toltam elé a poharat, az ő szavait ismételve. - A szagához képest nagyon finom - kacsintottam.

Nem kicsit lepődtem meg, mikor ennek is megitta a felét és semmi jelét nem mutatta annak, hogy haldokolna. Úgy negyed óráig, és itt rontottam el az egészet.

Én ittam meg az italom másik felét, így tizenöt perccel később nem csak Yoonginak támadt túl jó kedve, hanem nekem is. Habozás nélkül fogadtam el a felest, amit felém nyújtott és vigyorogva kocintottam vele.

Aztán hirtelen ötlettől vezérelve a táncparkettre mentem és ráparancsoltam Yoongira, hogy kapcsoljon valami zenét, amit egy szó nélkül meg is tett. A dallam fokozatosan vált egyre hangosabbá és a testem azonnal felvette a ritmust.

Szórakozni akartam, kikapcsolódni, elfelejteni mindent, ami valaha is nyomasztott. A fejemre köd ereszkedett, tompította a józan eszemet, de pont erre volt szükségem. Mondhatni felszabadultam...

Lehunytam a szemem és átadtam magam a zenének, hagytam, hogy irányítson, az uralma alá vegyen és boldoggá tegyen. Azt hiszem, ezzel megértettem Yoongit. Tényleg simogatja a lelkemet... és a testemet.

Éreztem, ahogy gyengéden cirógatta a derekam, majd ahogy gyorsult a dallam, úgy vezette a kellemes érzést fel az oldalamon. Élvezettel teli sóhaj szakadt fel a torkomból és hátradöntöttem a fejem, egyenesen Yoongi vállára.

Yoongi...

Bódultan emeltem fel a kezem és túrtam a hajába, miközben megremegtem meleg leheletétől a nyakamon. Csábító illata az orromba fészkelte magát és telhetetlenné tett minden mozdulata, amivel egy kicsit is hozzám ért. Olyan régen éreztem őt... túl régen...

Határozottan fordultam meg és kulcsoltam össze az ujjaimat a tarkóján, mire megilletődve pislogott rám.

- Mi a baj? - kérdezte.

- Csókolj meg! - kértem őt vággyal teli hangon. A zene megállt és nem kezdődött el új, ezért türelmetlen, éhező sóhajaim is tisztán hallatszódtak.

- Nem - felelte Yoongi és elengedte a derekam.

- Mi?! - emeltem fel hangom letaglózva, és nemtetszésemet kimutatva hátráltam egy lépést.

- Nem csókollak meg, mert ez csak az alkohol hatása és valószínűleg megbánnád holnap - magyarázta hadonászva, mintha nem érteném meg mutogatás nélkül.

- Nem fogom megbánni - állítottam magabiztosan, de csak nem engedett.

- De, meg fogod - bólintott.

A visszautasítás érzése az, amit nem igazán tudok elviselni. Most sem volt ez másképp, a bennem felgyülemlett stressz miatt az ajkaim remegni kezdtek és könnyek gyülekeztek a szememben. Yoongi ezt látva sajnálkozva közelített, de kinyújtottam a kezem, hogy ne érjen el hozzám.

- Ismét el akarod venni tőlem? - kérdeztem zaklatottan.

- Tessék?

- A döntés jogát - vicsorogtam idegesen, miközben könnyeim utat törtek maguknak. - Megint ezt akarod csinálni?

- Jungkook, én nem...

- Nem! - vágtam közbe indulatosan. - Fogalmad sincs róla, mennyit szenvedtem miattad! Csak miattad! Mert elengedtél, mert nem hagytál választási lehetőséget!

- Kérlek - hangja halk volt és óvatos, mintha tartana valamitől. Talán tőlem.

- Hagytad, hogy kínozzanak! - sírtam magam mellé ejtve a kezem. - Nem jöttél értem, pedig én minden nap vártalak! - alig fogtam fel, hogy megfogta a felkaromat és a pulthoz húzott.

Rámtört a kegyetlenül fojtogató érzés, a félelem és a fájdalom egyvelege és erősebben kezdett rázni a zokogás, miközben Yoongi a vállaimnál fogva a földre nyomott, majd leguggolt elém. 

- Nyugodj meg, kérlek - kérlelt kétségbeesetten.

- Újra kellett élnem, ahogy meghaltál - folytattam önmagam kínzását. - Többször is! Meghaltál miattam...

- Jungkook! - fogta két tenyere közé az arcomat.

- Minden nap szembe kellett néznem a szörnyeteggel és nem voltál ott, hogy megvédj! Megígérted, hogy mindentől megvédesz, de nem voltál ott! - kiáltottam érthetetlenül kusza szavaimat.

- Sajnálom! Sajnálom! - ismételte miközben rám eresztette súlyát, hogy enyhítse a remegést, ami egész testemet rángatta.

Úgy éreztem, elveszítem a kapcsolatot a külvilággal, a lelkemet támadó emlékek miatt, amik megelevenedtek a szemeim előtt. Újra egy ágyhoz kötöztek és megint csak annyit tudtam tenni, hogy segítségért kiáltok. A pánik szinte megfojtott és nem láttam a kiutat, míg meg nem éreztem valami puhát az ajkaimon.

A levegő bennem rekedt, ahogy az emlékeim köddé váltak előttem és nem láttam semmi mást, csak Yoongit, aki szorosan lehunyta a szemeit és úgy csókolt, mintha az életemért küzdene.

Sziasztok!

Félve posztolom ezt a részt... remélem nem okoztam csalódást. Nagyon, nagyon nagyon nagyon hálás vagyok nektek a sok szép szóért és a csillagokért. Ti vagytok a legjobbak!💜

És muszáj megosztanom veletek a boldogságom, nem bírom magamban tartani, ne haragudjatok:o Szeptembertől egyetemista leszek! 🥺😍 Legszívesebben világgá kürtölném:D Ha valaki közületek szintén idén jelentkezett és sikerrel járt, gratulálok!
Nekem az összes idegszálam megsértült abban a hat percben, amit nyolctól vártam az sms érkezéséig:')

💜💜💜