A városra szakadt az ég. Az ablakhoz húzott széken ültem és elragadtatva néztem, ahogy a hatalmas esőcseppek semmit sem kímélve csapódnak a szilárd felületre.

Autók sora várakozott a biztonságos indulásra, hiába próbáltak az eső ellen tenni, az pillanatok alatt ismét láthatatlanná tette előttük az utat.

Néhány merészebb ember esernyő alá bújva sietett a célja felé, de volt, aki nem járt szerencsével és az olykor feltámadó szél kicsavarta kezéből a védelmezőjét.

Újabb mély sóhaj hagyta el a számat, mert ebben a melankólikus hangulatban is eszembe jutott a tegnap éjjel. Bármit csináltam, valahogy mindig felrémlett bennem Yoongi arca és az azon váltakozó érzelmek hada.

Egy pillanatra lehunytam a szemem és újraéltem, ahogy megfogja a kezem. Előtte már megérintettem őt, a gyönyörű arcát, majd a kezét, de az, amikor összefonta ujjainkat, teljesen más volt. Talán, mert ő tette.

Varázslatos dolognak tartottam amit velem művelt, közben féltem is tőle. Az utóbbi években hozzászoktam reakcióimhoz, ismertem magam, nagyon is. Mindig előre tudtam, ha valaki megérint, az milyen érzéssel fog járni. Ha láttam, hogy Nate meg fogja fogni a kezem, boldogan vártam a testem és szívem válaszát.

Yoongival minden más. Már akkor leblokkolok, ha meglátom, és ha hozzámér, az elfeledett reakcióim elsöprően rohannak végig rajtam. Kikapcsol az agyam és nagy erőfeszítésbe kerül ésszerűen cselekedni.

Mintha az eszem és a szívem harcot vívnának egymással. Az, hogy rejtett izgalommal várom a ma estét azt jelenti, hogy a szívem áll nyerésre.

- Kár, hogy így bent ragadtunk - riadtan húztam össze magam, mikor Nate váratlanul a vállamra tette a kezét. - Bocsánat, nem akartalak megijeszteni.

- Elgondolkodtam - köszörültem meg a torkom zavartan.

Attól féltem, hogy valamilyen őrült csoda folytán meghallja a gondolataimat, amik Yoongi körül forogtak.

- Azt látom. Már egy ideje szólítgattalak - mosolyodott el, majd kinézett az ablakon. - Remélem, holnapra visszatér a napsütés... Még annyi dolgunk van!

- A régi házam és az iskolám nem fog elmozdulni a helyéről - fojtottam vissza a vigyorom, ennek ellenére Nate pontosan tudta, hogy gúnyolódom vele.

- És, ha mégis? - tette csípőre a kezeit. - Mi van, ha valamelyiket pont most fogják lerombolni, hogy a helyére valami mást építsenek?

- Ennek nagyon kevés az esélye tekintve, hogy esik az eső - bólogattam tudálékosan.

- Jól van, okoska, de engem akkor is bánt, hogy ugrott a mai tervünk - biggyesztette le az ajkait.

- Megígérem, hogy bepótoljuk - nyugtattam, miközben az ágy felé fordítottam a fejem. - Végeztél?

- Nem - sóhajtotta fáradtan.

- Akkor menj és folytasd - hessegettem el magamról a kezét, de mielőtt visszament volna az ágyhoz, amin a laptopja várta, lehajolt hozzám egy csókra.

Mivel reggelre kezdett esni az eső, már akkor láttam, hogy a mai napunk nem fog másból állni, mint a semmittevésből. Ami egyet jelentett azzal, hogy egyikünk sem fog elfáradni estére, ami nekem nem kedvez.

Szörnyen éreztem magam amiért így vélekedem, de még azelőtt cselekedtem, hogy megálljt parancsolhattam volna magamnak. Tudtam, hogy Nate sokat gondol a munkájára attól függetlenül, hogy most szabadságon van. Az irodában sosem áll meg az élet, a rá háruló feladatok halmozódnak amíg nincs ott. Voltam olyan kegyes, hogy megkértem rá, vessen egy pillantást az üzeneteire. Utána pedig saját magammal is el kellett hitetnem, hogy azért tettem ezt, mert csak őt akarom óvni.

Valószínűleg így is hetekbe fog kerülni, hogy behozza a lemaradásait miután hazamentünk, de így talán valamivel kevesebb nyomás kerül majd rá.

Beletemetkezett a munkába. Amit meg tudott ilyen távlatból oldani, azt meg is csinálta és láttam rajta, hogy lassan olyan fáradt, mintha végighúzta volna azt a nyolc órát.

Visszafordultam az ablak felé és folytattam addigi tevékenységemet. Könyökömmel a párkányra támaszkodtam és a tenyereimbe fektettem az állam, úgy pásztáztam a borús felhőket, melyek azt az érzést keltették, mintha kezdene sötétedni, pedig még csak fél hét volt.

Bőven volt időm kihasználni a lehetőséget, hogy gondolkozhassak, ezúttal Taehyungon, aki a kerti parti óta nem keresett. Azt hittem az éjszakai kiruccanásunkkal, Seokjin szavaival élve, áttört a jég, de úgy látszik mégsem számítok neki olyan sokat, hogy ebben a pár hétben a társaságomat keresse.

Sajnos a kelleténél jobban mart a mellkasomra a tudat, hogy hazudtam neki és eltaszítottam magamtól, bár valójában ez volt a célom. Csak azzal nem számoltam, hogy ez ennyire fog fájni.

A kerti partin lehetőségem volt megfigyelni, hogy ők olyanok, mint egy család. Feltétel nélkül szeretik egymást, mint a testvérek. Ha másképp történtek volna a dolgok, lehet, hogy én is közéjük tartoznék. A kapocs közöttük pont akkor kezdett erősödni, amikor engem akaratom ellenére elvittek a szüleim. Ha akkor Yoongi kiáll mellettem, biztos helyem lenne ebben a családban, de így...

El kell űznöm a sérelmemet, hiszen megbocsátottam Yoonginak. Nem önszántamból, de akkor is azt mondtam neki, hogy már nem haragszom rá. Ami részben igaz, csupán nem tudok már benne megbízni, de erre nincs is szükség. Annyit megengedhetek magamnak, hogy azt az időt, amit itt töltök, vele is megosszam és egy kicsit boldogabb lehessek.

Most már bánom, hogy a világ legrosszabb emberének állítottam be Nate előtt. Azt nem akarnám, hogy ő is ott legyen, amikor Yoongival találkozom, mert egy másodperc alatt elárulnám előtte magam, hogy cseppet sem közömbös nekem az ezüst hajú fiú, de legalább nem kellene előtte titkolóznom.

- Édes, mész te először zuhanyozni? - ébresztett fel merengésemből ismétetlen a barátom.

- Megyek! - ugrottam fel a székből, ami rossz ötlet volt, mert úgy begörcsölt a lábam, hogy alig tudtam megmozdulni. Összegörnyedve nyögtem fel a szörnyű érzés miatt, mintha egyszerre száz apró tűvel szúrnák át a bőrömet.

- Jól vagy? - fonta karjait a derekam köré Nate. Reszketegen sóhajtva egyenesedtem fel és kapaszkodtam a vállába, miközben igyekeztem rendezni arcvonásaimat.

- Túl sokáig ültem egy helyben - húztam el a számat.

- Feltűnt - pásztázta az arcomat kíváncsian. - Nagyon csendes voltál ma. Min gondolkodtál?

- Újraéltem a gyerekkoromat, amikor még minden rendben volt - hazudtam szemrebbenés nélkül.

Nate nem kérdezősködött, együttérzően átölelt és megnyugtatott, hogy a múltam már nem tud elérni hozzám.

Megvártam, hogy a fájdalmas zsibbadás elmúljon, majd kibontakoztam Nate öleléséből és a fürdőszobába zárkóztam.

Sietősen dobáltam le magamról a ruháimat, majd a mosdótál felé hajoltam és megmostam az arcomat. Már előre felkészítettem magam lelkileg, hogy az az egy óra, amit reggel azzal töltöttem el, hogy láthatatlanná tegyem a hibáimat, felesleges volt és ismét tükör elé kell majd állnom, mielőtt elindulok itthonról.

Zuhanyzás közben annyira kapkodtam, hogy a samponos flakon leesett és a tartalma félig a lefolyóba ömlött, ami miatt nem túl szép szavak hagyták el a számat. Idegesen csavartam rá vissza a kupakot, miután alaposan megmostam magam, majd ugyanilyen indulattal dörgöltem a bőrömet a törölközővel.

- Kész vagyok! - csaptam ki a fürdő ajtaját. Mezítláb lépkedtem az ágyhoz és rögtön a takaró alá bújtam.

- Sokáig bent voltál - jegyezte meg Nate, mire felemeltem a párnáról a fejem és gyilkos tekintettel néztem rá.

Maga elé emelte a kezeit és inkább menekülőre fogta, átvette a helyemet a fürdőszobában.

Megütögettem a párnát és a takarót is megmozgattam kicsit, így mikor visszadőltem a helyemre olyan volt, mintha felfrissült volna az ágynemű. A plafont bámulva hallgattam a víz csobogását, amikor megrezzent az éjjeli szekrényen felejtett telefonom. Kinyúltam érte és kíváncsian pillantottam a kijelzőre.

M.Y.: Van esernyőd?

Összeráncoltam a homlokom, miközben az ablakra néztem. Még mindig esett az eső...

Én: Nincs

M.Y.: Írj egy címet, elmegyek érted:)

Én: Nem tizenegyre beszéltük meg???

M.Y.: De, akkor megyek érted

Én: Oh... oké.

M.Y.: ;)

Kikapcsoltam a telefonom, mikor Nate elzárta a vizet és visszatettem a helyére. Az államig húztam a takarót és lehunyva a szemeimet rendeztem a légzésem. Nem volt nehéz tekintve, hogy egy perc alatt el tudtam volna aludni.

Éreztem, hogy besüppedt mellettem az ágy és orromba szökött az erős sampon illat. Nate nem forgolódott és tudtam, hogy az arcomat nézi és próbál rájönni, mennyire mélyen alszom.

Úgy gondolhatta, elég mélyen, mert óvatosan felém hajolt és egy hosszú puszit nyomott a homlokomra.

- Jó éjt, szerelmem - suttogta hátratűrve a hajam, majd derekamra vezette tenyerét és közelebb húzott magához, miközben fejét a párnára ejtette.