Félredobtam a tollamat és akkora lendülettel álltam fel, hogy a székem a földre dőlt mögöttem. Nem vesztegettem az időmet azzal, hogy a helyére tegyem, sietős léptekkel indultam Taehyungék szobája felé.

Annyira a célomra koncentráltam, hogy eszembe sem jutott, hogy kopognom kell, ha nem akarok valami olyat látni, ami nem rám tartozik, egyszerűen csak kinyitottam az ajtót és körbenéztem.

Szerencsére úgy tűnt, nem zavartam meg semmit. Jimin az ágy közepén ült a laptopja előtt, Taehyung pedig az íróasztalnál ügyködött valamit a kameráján. Érkezésemre mindketten felkapták a fejüket és ijedten néztek rám.

- Kopogni luxus? - kérdezte Jimin a mellkasára szorítva tenyerét.

- Kérem Jungkook telefonszámát! - intéztem határozott szavaimat Taehyung felé, aki kételkedés nélkül mutatott az ágyra.

- Tudod a kódomat - mondta, majd visszafordult a kamerához.

Kapkodva ugrottam az ágyhoz, hogy elvegyem onnan Tae telefonját, azonban mielőtt érte nyúlhattam volna, Jimin megelőzött. Elkapta a készüléket és lemászva az ágyról a szoba másik felére sietett.

- Mi van? - vontam össze a szemöldököm.

- Ez nem jó ötlet - rázta meg a fejét.

- Miről beszélsz? - hitetlenkedtem.

- Ne keresd Jungkookot. Ő nem kér belőlünk, ezt világosan megmondta!

- Egy szóval sem mondott ilyet - csatlakozott Taehyung is.

- Akkor utalt rá - biccentett kimérten Jimin.

- Mi bajod van? - kérdeztem széttárva a karjaimat.

- Nekem semmi. Én csak óvlak titeket, mert úgy látszik megvakított titeket az, hogy Kook visszatért - sziszegte Taehyung telefonját szorongatva.

- Tudom, mitől félsz, Chim - mondta Tae lágy hangon. - De az nem fordulhat elő újra. Azóta felnőttünk, tudjuk kezelni a helyzetet.

- Már most sem tudjátok kezelni - nevetett fel hitetlenül. - Fejvesztve rohantok utána, mintha olyan sokat számítana!

- Mert számít is! - emeltem fel a hangom. - Több, mint négy éve erre vártam!

- Ami kibaszott nagy őrültség, mert már rég tovább kellett volna lépned - nézett a szemembe dühösen.

- Ezt nem te döntöd el... - motyogta Taehyung és mellém állt. - Az ő érzései, az ő döntései.

- Komolyan? Mennyi ideig voltatok együtt? - kérdezte.

- Pont elég időt ahhoz, hogy tudjam, ő az életem - bólintottam határozottan.

- Yoongi, te tényleg nem érted - ingatta a fejét rosszallóan. - Jungkooknak már nincs szüksége rád. Ott van neki Nate. Itt az alkalom, láthatod, hogy jól van, most boldog. Engedd el végre...

- Talán ebben igaza van - tette a kezét a vállamra Taehyung, amit könnyedén ráztam le magamról.

- Ti ezt nem érthetitek - ráztam meg a fejem csalódottan.

- A többiekkel megbeszéltük, hogy nem fogjuk őt keresni többet - mondta Jimin komoly és elszánt hangon.

- Ezzel csak nekem ártotok - motyogtam és anélkül hagytam ott őket, hogy rájuk néztem volna.

Visszazárkóztam a szobámba, ahol már nem állíthatott meg senki. Annyira dühös voltam és csalódott, muszáj volt levezetnem valamin a bennem felgyülemlett haragot.

Így megragadtam az első dolgot, ami a közelemben volt és erőteljesen a földhöz vágtam. És csak akkor kaptam észbe, mikor az a valami hangos zörejjel hullott darabjaira. Szemeim elkerekedtek ahogy a térdeimre estem és kétségbeesetten fogtam kezeim közé a darabokat. Az egyetlen zenelejátszóm.

- Mit tettem...? - suttogtam zaklatottan és a mellkasomhoz emeltem a menthetetlen lejátszót.

Az összes szerzeményem rajta volt, minden, amiben esélyt láttam. Minden... elveszett...

Remegő kezekkel toltam félre a széttört részeket, hogy ki tudjam venni a kártyát. Szorosan a tenyerembe zártam és a gépemhez siettem, miközben vagy száz imát elmondtam magamban. A kártyát a géphez csatlakoztattam és türelmetlenül vártam a kapcsolódást. Abban bíztam, hogy nincs még veszve minden, a kártya nem sérült meg és csak egy új lejátszót kell vennem, amibe beletehetem, de minden hiába volt. A képernyőn megjelent a Hiba felirat, és én már tudtam, hogy itt vége. Befejeztem a munkámat, a próbálkozásaimat azért, hogy azt csinálhassam, amit szeretnék.

- A kurva életbe! - csaptam az asztalomra öklömmel.

- Yoongi! - kopogott valaki az ajtómon, mire elcsendesültem. - Yoongi, engedj be! - folytatta a kopogást Taehyung.

- Hagyj békén! - kiáltottam.

- Csendesebben! - szólt rám. Értetlenül egyenesedtem fel és botorkáltam el az ajtóig, amit résre nyitottam.

- Mit akarsz? - kérdeztem suttogva.

- Engedj be és meg tudod - felelte, mire pár másodperc mérlegelés után elléptem az útból.

Taehyung lábujjhegyen jött be, mintha lopakodna, pedig már mindegy volt, mert engem biztosan meghallottak a többiek. Visszazárta az ajtót majd megfordult, tekintete azonnal megtalálta az összetört zenelejátszómat.

- Mit csináltál? - nyíltak tágra a szemei.

- Tönkretettem a karrieremet, amit még el sem kezdtem - grimaszoltam miközben az ágyamra ültem.

- Idióta vagy - bólintott.

- Mérges vagyok, nem idióta - szűkítettem össze a szemeimet vészjóslóan, mire arckifejezése megenyhült és leült mellém.

- Én sem értem, hogy mi történik - kezdte egy nagy sóhaj után. - Azt hittem, hogy a fiúk ugyanúgy örülni fognak Jungkooknak, mint én, de... Úgy látszik, tévedtem - hajtotta le a fejét.

- Jimin az oka mindennek - közöltem vele a valóságot. Egész testében megfeszült, de nem ellenkezett.

- Csak fél.

- Beleüti az orrát a dolgomba, pedig nincs joga hozzá - morogtam összefonva magam előtt a karjaimat.

- De van, Yoongs - forgatta meg a szemeit. - Egy család vagyunk.

- Azt majd én eldöntöm - válaszoltam ridegen.

- Szerintem Jin velünk van - hagyta figyelmen kívül a megjegyzésem.

- Velünk? - vontam fel a szemöldököm. A zsebébe nyúlt és elővett egy cetlit.

- Jimin tegnap nagyon pipa volt rám amiért meghívtam Jungkookot és a barátját. El akarta küldeni őket, de sikerült lebeszélnem róla azzal a feltétellel, hogy többet nem keresem őket - magyarázta. - Szóval te vagy az egyetlen esélyem, hogy visszakapjam a legjobb barátomat.

- Simán ellent mondhatnál Jiminnek - értetlenkedtem miközben szemeimmel átfutottam a cetlire írt számokat.

- Szeretem őt... Be fogja látni, hogy tévedett és Jungkook közénk tartozik - mondta.

- Miért vagy ennyire biztos benne? Az előbb a szobában még Jiminnel értettél egyet - kérdeztem vonakodva.

- Láttalak titeket tegnap - bólintott. - Feltűnőbb módot nem is választhattatok volna arra, hogy kettesben lehessetek...

- Köszönöm - szóltam közbe.

- Kevesebb, mint három heted maradt visszahódítani őt - nézett a szemembe komolyan.

- Ez most egy szövetség? - mosolyodtam el.

- Mindig is akartam egyet, szóval kérlek - engedte le a vállait.

- Túl sok akciófilmet nézel, Tae - ráztam meg a fejem kuncogva, de azért felé nyújtottam a kezem. - Ám legyen, társam.

- Király! - vigyorgot elégedetten és a kezemre fogott.