- Elfáradtam - nyafogtam, akárcsak egy kisgyerek és, hogy mindenképp hatásos legyek, meg is torpantam a korlát mellett.

Nate hitetlenül nézett rám, benne még volt bőven energia. Szerintem az éjszakát is simán végigsétálná, annyira izgatott a város miatt. Két napja próbálom neki megmutatni a legszebb helyeket, de úgy, hogy mindenhol a kelleténél tovább időzünk, mert elfáradok.

A testem nem a túrázáshoz lett szoktatva, de a barátomé sem...

Okosan megjegyezte reggel, hogy ő miért bírja ennyire lazán, hogy órákon át sétál, aztán vagy két órán keresztül igyekezett kiengesztelni, mert megsértődtem. Abban igaza volt, hogy alig alszom és az a sok energiaital, amivel a szervezetemet rombolom nem sokat segít, de mégis hogy merte azt mondani, hogy többet kellene ennem?

Így is többet eszem, mint amennyit szeretnék, és ő még ezt is tudja, nem értem, miért hozta mégis szóba.

Szóval a napunkból elment két és fél óra azzal, hogy a bocsánatomért esedezett, amit végül meg is adtam neki, viszont még így is én jártam rosszul. Olyan tempót diktált egész nap, hogy mostanra elmondhatom, a lábaim szó szerint remegnek minden lépésemnél.

- Jól van, üljünk le egy kicsit - forgatta meg a szemeit, mintha minimum a veséjét ajánlotta volna fel, nehogy meghaljak, és leült a földre.

- Ide? - néztem le rá döbbenten.

- Innen szép a kilátás, és nem vagyunk egyedül - biccentett a nem sokkal távolabb üldögélő lányok felé.

Igaza volt, innen tényleg tökéletes a kilátás a kikötőre, amit ma körbejártunk, úgyhogy csak megrántottam a vállam és leültem mellé. Magam alá húztam a lábaimat ahogy szoktam, és elővettem a vizes üveget a hátizsákunkból.

- Már nem maradt olyan sok hely - mondtam két korty után és igyekeztem leplezni a megkönnyebbülést a hangomban.

- Akkor kiválasztom a kedvenceimet, ahova vissza fogunk még menni - mosolygott rám, majd a zsebembe nyúlt és elővette a telefonomat. Megnyomta az oldalsó gombot, azonban a készülék nem villant fel.

- Biztos tönkrement - köszörültem meg a torkom, ahogy értetlen arcára néztem. - Használjuk a tiédet.

- Miért nem szóltál? - rázta meg rosszallóan a fejét, majd hosszasan nyomta a gombot, és itt vesztettem. A kijelző felvillant és eltelt pár perc, mire betöltődtek az alkalmazások, de minden rendben volt a telefonommal.

- Fura, mitől kapcsolt ki? - hitetlenkedtem.

- Talán túlmelegedett a zsebedben - mondta Nate és a beállításokba lépett, hogy bekapcsolja az internetet, azonban mielőtt ezt meg tudta volna tenni, kikaptam a kezéből a telefont. - Na!

- Te diktálod, én írom - hadartam.

- Jungkook, kérdezhetek valamit?

- Már megtetted - mondtam a telefonomba bújva.

Egyenként töröltem ki az értesítések közül Taehyung üzeneteit és közben áldottam az eszem, hogy tegnap este kikapcsoltam a mobilom. Valahogy éreztem, hogy a volt legjobb barátom írni fog...

- Most komolyan - lökte meg gyengén a vállam. - Haragszol még rám?

- Mi? - néztem fel értetlenül. - Nem, miért haragudnék?

- A reggeli miatt. Azt hiszem, ma mindketten feszültek voltunk - húzta el a száját.

- Én nem haragszom rád - csúsztam hozzá közelebb.

- Jó - bólintott. - Nem akarom, hogy harag legyen köztünk, csak mert aggódom érted.

- Oké, apa - vigyorodtam el.

- Jungkook - pillantott rám elködösült szemekkel, amik láttán felforrt a vérem.
- Ez nem vicces...

- Nem is viccnek szántam, apuci - feleltem ártatlanul. Összerezzentem, ahogy hirtelen a combomra markolt és sokkal közelebb hajolt hozzám.

- Bolond fiú... - motyogta az ajkaimra.

Tenyeremet a tarkójára simítottam, miközben szenvedélyesen csókoltam, nem törődve azzal, hogy hol is vagyunk éppen. Nate ajkai forróak voltak és gumicukor ízűek, ez a két tényező sokkal jobban lefoglalt, mint az utcán bámészkodó járókelők. Talán ezért esett annyira nehezemre elengedni őt, így neki kellett lépni.

- Egy utolsó vacsorára meghívhatlak? - kérdezte, miközben elém mászott és átölelte a derekam.

- Tegnap este is ezt mondtad - vontam össze a szemöldököm. - Minek vettem én azt a sok kaját?!

- Édes, élvezzük ki, hogy most nyaralunk! Te sem akarnál órákat tölteni a konyhában, hiszen fáradt vagy - érvelt az igaza mellett.

- Lemaradsz a naplementéről - mutattam mögé, csak hogy ne kelljen bevallanom, hogy egyetértek vele.

- Csináljunk egy képet - érintése erősödött a derekamon, és a következő pillanatban már mellette ültem.

- Mondtam már, hogy ne csináld ezt - motyogtam zavartan. A mai napig elcsodálkozom azon, hogy mennyire erős, engem akár fél kézzel is elbírna, és ezt az adottságát ki is használja.

- Magadtól nem mozdultál volna meg - nevetett fel, majd felemelte a telefonját, miután bekapcsolta rajta a kamerát. - Mosolyogj!

- Azt már nem - fontam össze magam előtt a karjaimat. Szándékosan morcos arcot vágtam, amíg ő a hibátlan mosolyát mutatta a kamerába. Nem tette el a telefonját, ugyanabban a helyzetben tartotta, miközben egyik kezével átkarolt és magához rántott. - Nate! - szóltam rá hitetlenül, mert megint azt csinálta, amit nem szeretek. Mérgesen néztem rá, de ő csak a telefonnal volt elfoglalva és látszólag jól szórakozott rajtam. - Megverlek - fenyegettem elmélyült hangon.

A kemény külsőmet csak addig tudtam megtartani, amíg szembe nem szállt velem, és ez elég hamar bekövetkezett. Kíméletlenül kezdte csikizni az oldalamat, ami amúgy is egy érzékeny részem, ezért nem bírtam ki nevetés nélkül.

- Ezaaaaz! - kiáltotta nevetgélve, miközben vagy húsz képet készített arról, ahogy kínoz engem.

- Elég volt! - nyúltam a keze után.

- Vacsi! - pattant fel mellőlem olyan gyorsan, hogy feleszmélni sem volt időm, már a földön feküdtem.

- Lehet egy javaslatom? - kérdeztem nyugodt hangon, miközben mozdulatlanul felnéztem rá.

- Hát persze, édes - vigyorgott.

- Menekülj - mondtam, mire mosolya lefagyott az arcáról és ijedten hátrált, amikor összegyűjtöttem az összes megmaradt erőmet és felugrottam.

- Ha szeretsz, akkor nem bántasz - mondta maga elé emelve a kezeit.

- Oké, gyere ide - intettem, mire értetlenül ráncolta a homlokát. - Nem foglak bántani - kuncogtam. Óvatos léptekkel közelített felém és nem sokkal előttem megállt. - Fordulj meg - mondtam, növelve benne az értetlenséget, de tette amire kértem.

Megigazítottam magamon a hátizsákot, majd nagy levegőt vettem és Nate vállaiba kapaszkodva ugrottam a hátára.

- Mi a... - nyögött fel meglepetten, ahogy gyorsan a combjaim alá nyúlt és próbálta megtartani az egyensúlyát.

- Mehetünk vacsizni - lógattam le a karjaimat a mellkasa előtt, és az államat a fejének támasztottam.

- Biztos vagyok benne, hogy ezt már régen kitervelted - morogta, miközben dobott egyet rajtam, hogy biztosabban fogjon.

- Akkor jutott eszembe, mikor leültél a földre - vallottam be őszintén.

- Igazi játékmester vagy, Kook - mondta, és örömmel töltött el, hogy kihallottam az elismerést a hangjából.

Vidáman pásztáztam a kirakatokat, amik mellett elmentünk és közben mindent kommentáltam Nate-nek, de szerintem nem is figyelt rám. Minden bizonnyal egy éttermet keresett, ahol vacsorázhatunk ma este, de sajnos a legtöbb már zárva volt. A kikötőnél szoktak még ilyenkor nyitva lenni az ilyen helyek, mert sokan járnak oda a naplemente miatt, és ha már ott vannak, biztosan bemennek az egyik nevesebb étterembe.

- Ott még világos van - mutattam előre, mikor már úgy negyed órája keresgéltünk. Nate felgyorsította a lépteit és amikor az épület elé értünk, letett a földre.

- Remélem itt van csirke - jegyezte meg, ahogy az ajtóhoz ment, majd udvariasan előre engedett.

Az ajtóval szemben rögtön egy pult állt, ami miatt azt éreztem, hogy egy hotelbe érkeztünk étterem helyett, de ahogy oldalra pillantottam és megláttam, hogy mindenhol asztalok állnak, megnyugodtam, hogy nem tévedtünk el.

- Éppen zárunk - mondta a pult mögött álló fiú fel sem nézve a papírok közül.

- Zárnak - továbbítottam az infót Nate-nek, aki dühösen lépett a fiúhoz.

- A legegyszerűbb ételt kérd, talán azt még elvihetjük.

- Oké - bólogattam és a fiúhoz fordultam.

És akkor azt gondoltam, hogy valaki odafent nagyon jól szórakozik azon, hogy nekem folyton keresztbe tehet.

- Seokjin? - szökött ki a számon meggondolatlanul, amint közelebbről is felmértem őt.

- Mondom, hogy zárunk, mit nem lehet ezen... - mondata közben felnézett, de elakadt a szava, ahogy felismert.
- Képzelődöm? - kérdezte miközben megdörzsölte a szemeit.

- Igen - bólogattam.

- Ezt nem hiszem el! Jungkook! - kiáltott fel hirtelen, majd gondolt egyet és átugrott a pulton. Megilletődve léptem hátra és húztam magammal Nate-t is, aki értetlenül állt a kialakult helyzet előtt.

- Ő az egyik nem barátod? - kérdezte suttogva. Nem tudtam neki válaszolni, mert Seokjin elém lépett és kezei közé fogta az arcomat.

- Milyen jóképű lettél, hát mindjárt megborulok! - mondta csodálkozva, miközben az arcomat tapogatta.

- Öhm, köszi, Seokjin, de ez már fáj - fogtam meg a kezeit.

- Taehyung meg fog őrülni ha megtudja, hogy itt vagy! - tapsolt izgatottan.

- Már tudja - köszörültem meg a torkom. Hirtelen elkomolyodott és lassan engedte le a kezeit.

- Nekem nem is szólt... - vonta össze a szemöldökét, majd tekintetét Nate-re vezette.

- Ő Nate, a barátom - kaptam észhez. - Sajnos nem tud koreaiul...

- Az szuper, mert én se tudok angolul - bólintott.

- Nate - fordultam az összezavarodott barátom felé. - Ő Seokjin, egy régi ismerősöm.

- Hello - nyújtotta illedelmesen a kezét Seokjin felé, azonban egy újabb kellemetlen helyzetbe került, mert Seokjin nem fogott vele kezet, sőt, nem is köszönt neki, inkább rám nézett és elmosolyodott. Bunkó...

- Jungkookie, nagyon örülök, hogy itt vagy - veregette meg a vállam. - Hiányoztál.

- Köszönöm - mosolyogtam rá kínosan.

- Mindenre, de tényleg mindenre kíváncsi vagyok, úgyhogy... - elgondolkodott, majd a pult mögé sétált és egy cetlire kezdett írni, amit aztán elém tolt. - Meghívlak ebédelni, mit szólsz hozzá?

- Ez nagyon kedves, de...

- Ugye nem akarsz megbántani? - tette a mellkasára a kezét.

- Jungkook, menjünk - szólt közbe Nate.

- Köszi, Seokjin, de mi most megyünk - mosolyogtam a fiúra, aki neheztelőn pislogott a páromra.

- Nem kértek valamit? - kérdezte.

- Azt mondtad, hogy zártok.

- Vannak kivételek - rántotta meg a vállát. - Az apámé az étterem, nem lesz ebből problémám, üljetek csak le - terelt minket az egyik asztalhoz, miközben a zsebembe gyömöszölte a cetlit.

- Köszi - motyogtam, miután elénk tett két étlapot. Őszintén, fel sem mertem nézni Nate-re.

Ebből hogy fogom kimagyarázni magam...?