Jungkook "vallomása" után gondolhatjátok mi következett. Szinte egész nap vele voltam.
Órákon megkértem EunAh-t, hogy üljön Taehyung mellé, és bár játszotta a nehezen kaphatót, látszott rajta hogy mennyire örül ennek az apró változásnak.

Jungkookie meglehetősen furcsán mutatta ki, hogy "szüksége" volt rám. Hol a vállamra hajtva a fejét figyelte az órát, hol csak simán hozzám bújt, hol pedig szinte a lelkemig látva bámult, azokkal az ónixhoz hasonlatos színű íriszeivel.
Teljesen megbolondított a jelenléte. Nem csak a figyelmemet terelte magára, de a gondolataimat és az érzelmeimet is sokszor ő töltötte ki. Nem egyszer kaptam magamat azon, hogy a szívem hevesebben vert, hogy a rózsaszín ajkait bámultam, vagy hogy a testemnek nem parancsolva túrtam bele a puha hajába, ami nyáron pár árnyalattal világosabb lett.

Úgy éreztem, hogy kezdek megőrülni és bár legszívesebben kerültem volna, inkább vele maradtam mivel ugye "szüksége" volt rám.. ezzel is magam alatt vágva a fát. Kellett volna nekem egy kis idő gondolkozni, hogy meg tudjam mi is történik velem, de Jungkook folyamatosan elvonta a figyelmemet.

Kicsit ezért is örültem jobban, mikor végre vége lett a sulinak, mert otthon szerettem volna egyet sétálni, s azzal ki is szellőztethettem volna a fejemet.
De persze a sors akkor sem állt az én oldalamra ugyanis amint bejelentettem, hogy teszek pár kört, Namjoon kijelentette hogy velem jön. Előre is kezdtem félni, hisz amennyi dolga volt neki otthon, ő nem szokott csak úgy sétálni menni, hacsak nem sejti, hogy valami baj van.

Míg a többiek kicsit furcsán néztek utánunk, addig én feszülten, lehajtott fejjel és minél jobban összébb húzódva mentem a nálam pár fejjel nagyobb Nam mellett. Ő is ugyanolyan csöndben lépkedett az úton, mint én, de ez engem egyre jobban remegésre és pánikra késztetett. Egyszer azonban lassítani kezdett a léptein és egy hatalmasat sóhajtott, aminek a következményeit legszívesebben becsukott szemekkel vártam volna.

- Mi baj? - szólalt meg hirtelen rám sem nézve, amire bár számítottam még is megugrottam egy kicsit.

- H..hogyan? Mi lenne a baj? Milyen bajról beszélsz? - kérdeztem véletlen hadarva és enyhén makogva, amivel nem teljesen értem el azt a meggyőző hatást, amit akartam.

- Jisoo... - pillantott rám a szeme sarkából. - Alapesetben addig kérdezgetnélek, míg magadtól ki nem mondod, de mivel úgy látom, hogy nagyobb a gond, ezért örülnék, ha az előjátéktól megkímélve mindkettőnket, kiböknéd, hogy mi a bajod. - tartott egy lélegzetvételnyi monológót, ami őszintén szólva rendesen megrendített.

- Jungkook. - feleltem szűkszavúan és hadarva, úgy hogy szinte csoda volt, ha megértette.

- Jungkook? Már megint veszekedtetek? - fordította felém a fejét, hogy minden egyes kis rezdülésemből tudjon olvasni.

- Erről szó sincs. Sőt! Talán közelebb vagyunk egymáshoz, mint bármikor. - mutattam azonnal magam előtt nemet a karjaimmal.

- Akkor pediiig...? - biccentette előrébb a fejét, kifejezve, hogy várja a folytatást.

- Hát... oké az elejéről kezdem. - mondtam neki, mire egy padfelé mutatott, hogy üljünk le, s azzal is több időnk lesz beszélgetni.

- Tegnap... vagyis ma, rosszat álmodott az anyjával. - tértem nagyjából a lényegre, de Nam öklei ökölbe szorultak.

- Ott voltam vele és végül együtt aludtunk el. Ma reggel meg teljesmértékben olyan volt mint aki ragaszkodik hozzám. - magyaráztam felelevenítve a történteket. - De aztán meg valami lett vele. Azt akarta hogy vele legyek, majd ebédnél ugye elviharzott és kiderült hogy szüksége van rám. - olyan érzésem volt, mintha össze-visszabeszélnék. Valahogy mindent elmondtam, de még is olyan érzés volt, mintha Namjoon nem értené.

- A lényeg hogy utána egész nap vele voltam. Ő meg a reggelinél is bújósabb volt.... és ez... ez furcsa érzéssel töltött el. - szorítottam össze a számat, mert nem tudtam hogyan kifejezni magamat. Minden olyan kuszának és bonyolultnak tűnt.

- Pozitívan vagy negatívan érted? - kérdezte Nam egy pár másodperc gondolkodás után.

- Po...zi..tííívan??? Hay! Nem tudom. Olyan új volt ez az egész és... fogalmam sincs, hogy jól esett-e, mert rendesen felkavart. - nem tudtam mit kezdeni a zavaromban, ezért muszáj volt az ujjaimmal játszanom, hogy ne nézzek a mellettem ülő szemeibe.
Egy perces csönd ölelt körbe minket, amit ő gondolkozással én pedig kínos ücsörgéssel töltöttem el. Amennyire nem akartam a sétánk elején, hogy megszólaljon akkor annál inkább vártam rá. Végül megint sóhajtott egy nagyot, s felém fordulva simított rá az arcomra.

- Jisoo, figyelj. Nem szeretném megfejteni helyetted az érzéseidet. Habár van rá tippem miért reagálsz így Kook-ra, azt szeretném hogy te magad jöjjél rá. Nem akarok semmit elhamarkodottan megválaszolni neked, mert lehet csak megbánnám. - mosolygott rám kedvesen, de valahogy jobban kikészített az hogy nem közölt velem semmit, mintha azt mondja rákos az agyam és azért csinál ilyen hülyeségeket a testem, mert a hormonszabályozó rendszeremnek annyi. Mégis hogy a szöszbe jöjjek rá a megoldásra magamtól?

- Yah! Namjoon!!! Azt akarod, hogy rákeressek google-n? Ha? - mutattam felé fenyegetően az ujjamat.
- Kiöntöttem neked a szívem. Igazán elvárható dolog, hogy te meg megmondod, hogy mi bajom. - tettem csípőre a kezemet, de ő csak szórakozottan mosolygott rám, majd pedig összeborzolta a hajamat. Tudtam, hogy még dühösen is cuki voltam, de azért igazán elmondhatta volna mi is történik velem.

- Szerintem menjünk vissza. - állt fel a padról és igazította meg a felsőjét.

- Ez nem igazságos. - puffogtam, mint egy kisgyerek, de én is elindultam a házunk felé.

- Hamar rájössz majd, ne félj. Lehet, hogy nem is olyan komoly, mint azt hiszed és el fog múlni. - eresztett meg felém egy bátorító mosolyt. Beletörődtem volna annyiba, ha nem akkor lett volna a legélénkebb az agyiműködésem.

- És mi van ha komoly? - fordultam felé kérdőn, de választ nem kaptam. Azt hittem csak gondolkozik, de mikor beléptünk a házba és ő elindult Jinnek segíteni, akkor már egyértelmű volt, hogy fújhatom az aznapi válaszomat és egy gyönyörű, hosszú és meglehetősen nehéz éjszaka áll majd előttem. Ugyanis biztosan végig gondolkozni fogok...

Lemondóan dobáltam le magamról a ruhákat, miközben hallgattam Jin kiabálását a konyhából, ahogy leszidja Nam-ot, mivel ő nem vetkőzött le, így behordta a koszt a szent területére. Hajamba túrva lépkedtem fel a lépcsőn, hogy neki láthassak a projektem befejezéséhez, de meglepetésemre sötét volt a szobában.

Jungkook sehol sem volt, de tudtam, hogy reggel felhúztam a redőnyöket. Vállat vonva botorkáltam el a táskámig, amit a srácok az ágyamra dobtak, majd vittem oda azt az íróasztalomhoz és kezdtem el kipakolni belőle a tancuccokat amiket aznap használni terveztem még.
Ijedtemben kiejtettem a matematika tankönyvemet a kezemből, ami hatalmas koppanással ért földet, mikor két kar átfonta a derekamat és egy fej belefúródott a nyakhajlatomba. Meg sem tudtam mozdulni a sokktól, amit kaptam a "kellemes" meglepetéstől. A végtagok és a kobak tulajdonosa mélyet szippantott a levegőből, majd lassan kifújta azt az orrán, ami enyhén csikizte a csupasz bőröm.

- Tényleg nagyon finom az illatod....

----------

Ayo!!
Késéssel és egy véletlen posztolással itt is vagyok.
Már a másik könyvemnél leírtam, hogy pont minden összejött betegségtől kezdve a máshol alvásig minden :)
Szóval nagyon SORRY

Szerintetek ki volt az aki átkarolta Jisoo-t?? :D

Remélem tetszett a rész :D
xXSunnyXx