Tudom tudom nem megszokott tőlem a fanfiction írása, dehát most nagyon megjött az ihletem ehhez szóval íme. ^-^

Felhívnám mindenki figyelmét, hogy kissé depis lesz itt az elején, szóval ja... gyenge idegzetűek ne olvassák vagy ha az vagy, de szeretnéd olvasni nem vállalok felelősséget. xD Nem tudom hogy az eleje után nagyon milyen lesz a hangulata, mivel még nem döntöttem el. XD

Kezdésnek íme egy kis ezer szavas prológus. ŰValószínűleg a öbbi rész nem ilyen rövid lesz, dehát ki tudja. :D

Jó olvasást!

Draco's POV

Csend van.

Néma gondolatok suhannak át kopár síkságként tündöklő elmémben.

Gondolataim sivatagi záporként hullanak le, majd szívódnak fel nyomtalanul ugyanolyan üres pusztaságot hagyjanak maguk után, mint előtte.

Csak ülök a fa alatt, és céltalanul nézlek téged. Már-már a függőddé váltam: minden délután kiülök ide, és nézlek.

Vajon észrevettél valaha?

Ahogyan sírva könyörgő szívvel tekintek rád nap nap után. Ahogyan utálatba burkolom a fájdalmamat. Ahogyan szememben lassan kialszik az utolsó életet jelentő fénycsóva is. Mert te vagy az én egyetlen fényem... Ha nem lehetsz mellettem, eltűnik belőlem az az apró szikra, mely eddig életben tartott.

Egy reszkető, gyenge kis szikra, melyet egyedül a reményem tartott életben, hogy - ha legnagyobb ellenségedként is, de jelentek számodra valamit. Van rá okod, hogy törődj velem. Nekem már ez is elég volt még a tudattal is, hogy nem is teljesülhet be legfőbb vágyam.

Ki gondolta volna, hogy efféle kötelék fog hozzád fűzni mostanra, mikor még arrogáns elsősként megismertelek? 

Kinek jutott volna eszébe, hogy "A-Nagy-Beképzelt-És-Gazdag-Draco-Malfoy" efféle gyengéd és fájdalmas érzéseket fog táplálni pont irántad, ki felé a legnagyobb utálatnak kellene egyedül kötnie.

Így is volt ez, egészen... Meddig is?

Addig a délutánig, mikor megláttalak, ahogy Ronnal, és Hermionéval egy Hugrabugosnak segítettél, pedig azt sem tudtad kicsoda.

Jelentéktelennek tűnő cselekedet, de mégis sikerült engem rávezetnie arra, hogy talán mégsem veled van a baj. Hogy igazából én voltam az, aki minden ok nélkül éveken át utált, de sajnos akkorra már késő volt. Túlságosan utáltál már az első perctől kezdve.

Az első szó, az első pillantás... Ennyi kellett, hogy leromboljam később a saját birodalmam, amit csak te tartottál egyben.

Végsősoron, ennyiből áll az élet; apró, jelentéktelennek tűnő cselekedetekből, melyek behálózzák mindennapjainkat. Nem a nagy dolgok miatt hozzuk meg döntéseinket. Nem... A rövid, szinte másodpercekig tartó véletlen összeütközések, egy megbotlás, egy akaratlan mozdulat. Ennyi képes megváltoztatni egy egész életet - nem a nagy tettek. Azok csupán a kicsik következményei.

Ó, kérlek... kérlek mond meg, hogy mégis miféle tett vezetett ahhoz, hogy egy ilyen erős szerelem mélységes, végtelen vermébe essek? Egy verembe, mely soha nem ér véget... Csak zuhanok és zuhanok, egyre csak mélyebbre. Minden pillanattal minden perccel, minden lélegzetvételeddel egyre csak erősödik bennem ez az érzés.

Harry... édes Harrym, miért fáj ennyire szeretni téged? Miért érzem, hogy egy ilyen különleges, és csodálatos érzés mégis lassacskán, apró sejtenként szétszaggat... felemészti törött lelkem utolsó darabkáit.

Annyi efféle kérdésem lenne még hozzád... De te egyikre sem válaszolhatsz. Hogyan is tudnál? Hiszen te az hiszed, hogy utállak. Hogy... direkt, önszántamból bántalak meg újra és újra, de ez nem igaz. Én... Nem akarlak bántani. Soha nem is akartalak. De... engem így neveltek. Egy szörnyetegnek... Egy alattomos kígyónak, aki árt másoknak. De hidd el, könyörgöm, higgy nekem; én nem akarlak bántani! Ó, bárcsak elmondhatnám... Bárcsak... Bárcsak ne lenne már túl késő megtörnöm az elrejtett érzelmeim láncait magamról, hogy megismerhess. Hogy megtudhasd, milyen az igazi Draco Malfoy, akinek esze ágában sincs megbántani téged... vagy bárkit. Az igazi Draco nem akar mást, csak téged. Csak miattad dobban a szíve, csak miattad lüktet ereiben megállíthatatlanul a vér. Csak miattad lélegzik. Minden apró mozzanata, tette, szava érted, neked cseng. Senki másnak...

Mint pusztuló világban az elérhetetlen fény, egy távoli végtelen reménysugár az évezredek sötétjében, azt jelented nekem. Te vagy az én elérhetetlen, gyönyörű esthajnalcsillagom.

Bárcsak valaha kezeim közt tarthatnálak, hogy megláthasd mit is rejt el az álarcom előled már oly' sok ideje... Te lennél az egyetlen, ki ezt láthatja. Senki más előtt nem venném le a maszkot, mely egy egész élet alatt ivódott belém, hogy elfedje igazi valóm. Már én magam is kezdtem elfeledni, mi is rejtőzik a megvetés, és gúny szörnyű fala mögött, de aztán... aztán jöttél te, és újra felfedted nekem a fájdalmat, a magányt, és a megjátszás. Mindent, ami igazából vagyok. 

Neked köszönhetem, hogy még nem váltam eggyé az álarcom hazugságaival.

Mondd meg, hogy lehetséges, hogy itt vagy tőlem néhány méterre, mégis úgy érzem, távolabb vagy mint eddig bármikor? Hogy lehetséges, hogy te vagy nekem a fény, mégis nagyobb a sötétség körülöttem mint a legridegebb, legködösebb éjszakában? Hogy lehet az, hogy te töltöttél élettel, mégis üresebbé tettél, mint azelőtt bármikor gondoltam volna?

Miért fáj ennyire, hogy szeretlek téged, Harry? Miért kínzol ennyire? Miért nem látod meg hamis szavaim közt az igazság apró szikráit? Miért nem látod meg a ötétben, ami körülvesz engem, hogy te vagy a fény? A Nap, mely felperzsel, és fájdalmasan éget.

Ó, Harry, miért nem látod meg az igaz Draco Malfoyt, az emberek által kreált maszk mögött, mely miattad egyre csak vékonyodik?

Emlékszem, előtted még csak a veszélye sem állt fent annak, hogy lehulljon rólam a lepel. Mostanra meg... Szinte lehetetlenné vált, hogy tovább magamon tartsam a hazugság hamis álcáját.

Miért van az, hogy csak megmutattad nekem igazi énem, mégis úgy érzem, hogy teljesen más emberré változtattál? Miért fáj a szerelem ilyen nagyon?

Belesajdul a szívem, hogy talán soha nem fogod meglátni, milyen érzelmek is rejtőztek a neked mutatott gúnyom mögött...

Istenem, Harry, talán nem tudsz, és soha nem is fogsz tudni róla, de én egész földi valómban, a testem, a lelkem, a szívem, minden apró porcikám a tied.

Én teljes egészemben a tiéd vagyok, Harry!