- Hayden, kijönnél egy percre? – nézett be az ajtón dr. Frances. A fiú először Jordanre pillantott, majd bólintott és teljesítette a kérést.

- Miről lenne szó?

- Pár napja felkeresett egy próba-alany, Szurok – halkította le a hangját a férfi. – Egy címet hagyott nálam és azt mondta, hogy segítség kell.

- Brannan küldte? – érdeklődött a fiú, és zsebre dugta a kezét.

- Nem, Brannan nem tartja a kapcsolatot a próba-alanyaival, de a fontosabbakat szemmel tartja – magyarázta a férfi. – Szóval, elmentem arra a címre...

- És eszébe sem jutott szólni nekem? – háborodott fel Hayden, majd halkabbra vette a hangját. – Mit csinált volna, ha csapda?

- Tudtam, hogy nem lesz az. Megbízom abban a próba-alanyban, aki adta.

- Jó, de akkor is... Na és mit talált?

- Gyűléseket tartanak ott – magyarázta dr. Frances. – Próba-alanyok tartanak gyűléseket, és világmegváltó terveket szőnek, amiknek az a lényege, hogy mindenki vesszen, akinek megadatott a normális élet.

- Vagyis nem lett a Nightmare alanya?

- Pontosan.

- De ez hülyeség – rázta a fejét Hayden. – Hogy tudnának hétmilliárd embert megölni? És egyébként is, mennyien vannak?

- Kétszázan minimum – tippelt a férfi, mire Hayden szeme tányérnyira kerekedett. – És azzal kell számolnunk, hogy rajtuk kívül is vannak még próba-alanyok, de ők inkább meghúzzák magukat.

- Ó, ez aztán remek – sóhajtott a fiú. – Abban az aktában, amit Natasha Brannan irodájában talált, minden próba-alany benne van?

- Nem – csóválta a fejét dr. Frances. – Sajnos nem. Csak az első száz.

- És mit kezdünk az infóval, hogy van egy terrorista csoport, csupa próba-alanyból?

- Nos, három vezető van, ahogy láttam – magyarázta a férfi. – Van egy telekinézis képességű, de nem hiszem, hogy ő lenne a lényeg. Az egyiket a három közül viszont rád bíznám.

- Tüntessem el láb alól? – tűnődött a fiú.

- Nem. Az lenne a feladatod, hogy állítsd át a mi oldalunkra.

*****

Hayden töprengve nézte az ájult lányt. A tűzvörös hajkorona Jordanre emlékeztették, bár amíg a lánynak a háta közepéig értek tincsei, addig Lángé az álláig volt vágva, ráadásul egyenetlenül. A lány magasszárú bakancsot viselt csőfarmerrel és sötétkék blúzzal.

Láng, mintha csak megérezte volna, hogy vizslatják, hirtelen ébredezni kezdett.

Egy pillanat alatt felfogta a helyzetét, és felvont szemöldökkel nézett a karba font kézzel álldogáló fiúra. Szemében tűz lobbant, majd a Hayden mögötti szekrény egyszer csak kigyulladt.

- Felvágós – motyogta a fiú, majd legyintett egyet, ezzel eloltva a tüzet.

- Nightmare? – kérdezte a lány, és felnézett. Hayden most először látta a szemét, és be kellett látnia, hogy a különös, borostyánsárga írisz cseppet sem számít hétköznapinak.

- Miért, talán tudsz más okot arra, hogy kézzel eloltottam a tüzet?

- Te vagy Hurrikán – vonta fel a szemöldökét Láng. – Te vagy az, akin befejeződött a kísérlet, és aki meghalt...

- Ezt azért cáfolnám...

- Halotthoz képest jól tartod magad – méregette a lány. – Egyébként igazán eloldozhatnál innen, mert remélem tudod, hogy a bőrömön keresztül is megy a tűzkreálás, csak azért ülök még itt, mert érdekel, amit mondani akarsz...

- Nem – rázta a fejét nevetve Hayden. – Azért ülsz még itt, mert az nem kötél, és nem mellesleg tűzálló. Azt hiszed, nem tudom, kivel állok szemben, Maya?

- Mi a francot akarsz? – sziszegte a lány, realizálva, hogy ebben a szituációban ő az alárendelt.

- Legyél a kémem – vigyorodott el a fiú, nem is leplezve, hogy nagyon élvezi a helyzetet. – Nem igazán tetszik nekünk az, amit te, meg a két társad műveltek, és jól jönne egy belsős.

- Miből gondolod, hogy megteszek neked bármit is? – vonta fel a szemöldökét Maya.

- Hidd el, elég meggyőző tudok lenni – mosolygott a fiú. – Most elmehetsz. Majd kereslek a részletekkel.

*****

- Én azt mondtam, Hayden, hogy állítsd át a mi oldalunkra, ne azt, hogy keress valamit, amivel megzsarolhatod! – dühöngött dr. Frances. – Úgy gondoltam, hogy előadsz neki egy meggyőző lelkibeszédet arról, hogy a rossz oldalon áll...

- Ugyan, velejéig romlottak – legyintett a fiú. – Csak a falnak beszéltem volna. Ehhez lassú meggyőzés kell.

- Gondolom, van egy csodás terved – fonta össze a karjait a mellkasa előtt a férfi.

- Persze, hogy van – vágta rá felháborodva Hayden, tettetett sértettséggel, hogy a férfi nem hisz a képességeiben. – Először is elbizonytalanítom, ez történik most. Nem tudja, hogy kik vagyunk, mik az ambícióink és mennyit tudunk róluk.

- Semmit sem tudunk róluk, Hayden, azon kívül, hogy mind próba-alanyok – dörzsölte az arcát Matthew.

- De ők ezt nem tudják! Elhitetjük velük, hogy mi sem vagyunk egyedül, például összeállunk a többi próba-alannyal!

- Ugyan – legyintett dr. Frances. – Ők alaposan utánajártak minden próba-alanynak, amikor elkezdték szervezni a gyűléseket... Akiket kihagytak, azokat okkal tették. Vagy meg sem találták őket, de akkor meg mi sem bukkannánk a nyomukra...

- Maga mindig ennyire pesszimista volt? – dohogott az orra alatt Hayden. – Folytathatom esetleg a tervem ismertetését?

- Persze – biccentett a férfi. – Szóval, ha sikerül elbizonytalanodásba taszítanod Lángot...

- Hát persze, hogy sikerül! – közölte a fiú teljes meggyőződésben. – Szóval, elbizonytalanodik, mert nem tudja, mit tudunk. Ameddig megpróbálja kitalálni, addig keresek valamit, amivel sakkban tarthatom, elkezd kémkedni nekem, de közben egyre több időt kell együtt töltenünk, és a terv utolsó pontja természetesen az, hogy Maya szép lassan belém szeret...

- Briliáns terv – mondta a férfi, arckifejezése és hanglejtése miatt azonban Hayden kénytelen volt arra következtetni, hogy nem ez az, amit valójában gondol. – És mégis mennyire vagy biztos abban, hogy jól jársz azzal, ha sikerül magadba szédítened Lángot? Vagy hogy egyáltalán sikerül-e?

- Bízzon a képességeimben e téren – vigyorodott el a fiú. – Egyébként pedig, ha sikerrel járók, az kétségkívül jó nekünk. Azt, aki szerelmes sokkal könnyebb az orránál fogva vezetni.

- Oké – szólt a férfi, de továbbra sem hangzott meggyőzöttnek. – Csak vigyázz... Nehogy te habarodj bele a lányba.

- Nem hiszem, hogy fenyeget ez a veszély.

*****

- Nem akarsz leülni? – érdeklődött Matthew a Szőkétől, aki folyamatosan körbe-körbe járkált az apró lakásban.

- Nem – felelte egyszerűen a nő, egy percre sem állva meg.

- Esetleg, ha elmondanád, mi a probléma – javasolta a férfi. – Talán tudnék segíteni...

- Nem, nem tudsz segíteni! – túrt a hajába idegesen a Szőke. – A gond az, hogy rohadtul ki fognak nyírni.

- Meg tudom kérni Hayden-t, hogy tüntesse el őket – ajánlotta fel Matthew, bár kissé mintha unta volna a témát.

- Őket nem lehet eltüntetni! – felelt hevesen a nő. – Ők mindenhol ott vannak, még az agyamban is! És ha Hayden eltüntetne pár embert, azzal nem lennék kisegítve, mert annak megint azzal gyanúsítanának meg, hogy pártolom Brannan-t.

- Miért, nem pártolod?

A nő szólásra nyitotta a száját, majd inkább becsukta és megrázta a fejét.

- Mindegy. Te ezt nem érheted. Kikísérlek – biccentett az ajtó felé a Szőke némi utalásképpen.

- Megértem, ha elmagyarázod.

- Nem beszélhetek erről, te is tudod! – csattant fel. – És egyébként is, miért vagy ma ennyire kötözködő hangulatban!?

- Hé, nyugi – felelt higgadtan a férfi. – Kettőnk közül nem én vagyok az, akivel nem lehet ma beszélgetni, mert mindenen felkapja a vizet...

- Te mondd nekem ezt, igazán megérthetnéd a helyzetemet és...

- Lily.

A Szőke megtorpant.

- Ez a neved, nem? Lilianna Maya Spencer, de a Liliannát gyűlölöd.

- Albert elmondta, hogy tudod. – Lassan fordult meg, mintha kerülné akarná a férfi pillantását. – Te miért titkoltad?

- Mert meg akartam várni, hogy te magadtól elmond – felelte egyszerűen Matthew. – De az csak nem jött el...

- Sajnálom – ült le a férfivel szemben Lily. – Szeretnéd hallani a teljes sztorit, vagy már úgyis mindent tudsz?

- Tőled még nem hallottam.

A lány mély levegőt vett.

- Kezdjük is valahol az elején... Az anyai nagyapám, Stephen Spencer és néhány barátja alapított egy... Nos, ők egyháznak nevezi, de tulajdonképpen egy szekta, ha őszinték akarunk lenni. Mivel Norvégiában alapították, és az öt alapító közül három ott is született, a Kraft nevet adták az egyháznak, ami norvégul erőt jelent. Van egy csomó elborult eszméjük, nem foglak fárasztani ezzel, pedig mindet fejből tudom. Az évek alatt egyre többen léptek be, az elmúlt hetvenhét évben a Kraft ezerkétszáz tagot gyűjtött össze. A vezetői szerepet pillanatnyilag Idar Sahlberg tölti be, aki az egyik alapítótag, Trygye Sahlberg fia. A pasi teljesen őrült.

- Ha egy rokonod a Kraft tagja, neked is annak kell lenned?

- Attól függ, mennyire magas annak a rokonnak a pozíciója – magyarázta a lány. – Akkor is csak közvetlen leszármazottaknál számít. De ott igen, és nincs választási lehetőség. Se nekem, sem az anyámnak nem volt.

- Willa.

- Igen. Stephen Spencer lányaként az egyházban született, ott nőtt fel, kiskora óta tanulta a vallást. Természetesnek hitte a Kraft tanításait, nem tudta, hogy létezik más világ is a kápolna falain kívül.

- Hogy jutott ki?

- Tizenhat volt – mosolyodott el halványan Lily. – Amikor találkozott az apámmal, aki akkor húsz volt és az oslói egyetemre járt. Az anyámnak elege lett a bezártságból, és megszökött, majd a szó szoros értelmében az apámba botlott.

- Brannan – biccentett Matthew. – Már meg akartam kérdezni, hogy miért nem az ő nevét viseled.

- Oda is mindjárt eljutok – bólintott a másik. – Szóval, összefutottak, megismerkedtek, aztán jött a szokásos sztori. Nem vállalhatták fel a kapcsolatukat, mert anyámat kötelezték az egyház szabályai, miszerint nem házasodhat kívülállóval. Két év telt el, amikor a szüleim közösen elszöktek Norvégiából, és Londonba jöttek. Pár hónappal később összeházasodtak. Azonban rá két évre elváltak.

- Valamiért mindig is összeillő párosnak tartottam őket – tűnődött a férfi.

Lily megvonta a vállát.

- Állítólag nem bírják elviselni egymást. Mindketten túl erős személyeségek.

- És te azután születtél, hogy elváltak.

- Igen. Anyám nem mondta el apámnak, hogy terhes, így ő csak akkor szerzett tudomást rólam, amikor az anyám „meghalt" – rajzolt idézőjeleket a Szőke a levegőbe.

- Őt láttad a múltkor a kávézóban, nem igaz?

Lily bólintott.

- Utána jártam a dolognak, és mint kiderült, azóta is köszöni jól van. Képzelheted, mennyire dühös vagyok rá, amikor tizenkét éves koromban elhagyott.

A férfi együttérzően a vállára helyezte a kezét.

- És most miért akarnak megölni?

- Ó, hát mert közöltem Idarral, hogy ki akarok lépni.

- Micsoda? De hiszen nem lehet csak úgy kilépni a Kraftból...

- Főleg akkor nem, ha az egyik alapítótag unokája az ember – mutatott rá a nő sóhajtva. – Kíváncsi voltam, mit reagál. Idar elég forrófejű, nem is számítottam jobb reakcióra.

- Mit mondott?

- Közölte, hogy ez nem így működik – vont vállat Lily. – És hogy én hátralévő életemben az egyház előírásait kell követnem... Mikor azt mondtam, hogy ez nem érdekel, elrendelte a kivégzésemet. Túl sok mindent tudok, és fél, hogy a rendőrségre mennék az információimmal... Persze Idar egy idióta, nem mehetek a rendőrségre, mert akkor azokat a tetteket is be kéne ismernem, amiket én követtem el... Persze csakis az egyház nevében.

- Ezt Idarnak is látnia kellene... - vélekedett Matthew.

- Idar hülye – zárt rövidre a témát Lily. – Ő tökéletesen átéli az egyház elborult eszméit... Pont ezért nem tud tisztán gondolkodni. Azt gondolja, hogy csak lázadni akarok, mint az anyám tette annak idején, és azt mondja, majd ki fogom nőni. Aha... Másnap kitűzte a vérdíjat a fejemre. Úgyhogy pillanatnyilag a Kraft összes magasabb rangú tagja engem keres.

- De meg merne ölni...? – vonta fel a szemöldökét a férfi, és hangjában aggódás hallatszott. – Hiszen a nagyapád az egyik alapítótag. Szembe mer vele szállni?

- A nagyapám kilencven éves – magyarázta a lány. – És demenciája van. Még mindig azt mondogatja nekem, hogy a World Trade Center ikertornyai milyen szépen mutatnak a naplementében. Vele aztán nem nagy dolog szembe szállni...

- És Willa? Hiszen ő is magasrangú tag.

- Jó, de hivatalosan meghalt – vont vállat. – Ő is menekül.

- Ó – riadt vissza a férfi, amikor észrevette, hogy a mindig kiegyensúlyozott Szőke kék szeméből peregni kezdenek a könnyek. Megfogta a kezét, és közelebb húzta magához. – Hé, semmi baj. Megoldjuk, jó?

A lány nem tűnt meggyőzöttnek; hevesen rázta a fejét.

- Nem lesz semmi baj – simogatta a férfi a lány haját, állát a fejére támasztva. – Nem hagyom, hogy bántsanak. Szeretlek.

A szobában honoló csendet csak Lily Spencer halk zokogása törte meg.