- Natasha, gyere ide egy percre – intett Lily a lánynak.

- Mi az? – támaszkodott az asztalra Natasha.

- Szóval, itt van ez a négy virág – mutatta a nő a különböző színű rózsára. – Ez csak egy játék, kíváncsi vagyok. Ne félj, nincs semmilyen tét. Csak válassz egyet!

Natasha némi gondolkodás után a kéket vette el.

- Hah! Tudtam – vigyorodott el Lily. – Az az egyetlen igazi, a többi művirág.

- Honnan tudtad, hogy azt fogom választani? – vonta össze a szemöldökét a lány érdeklődve.

- Amióta tart ez a beszélgetés, folyamatosan irányítottam az agyadat arra, hogy a kéket válaszd – magyarázta. – Egyrészt, kék felső van rajtam. Azután olyan szavakat használtam, amik a kékre rímelnek. Játék, félj, tét.

- Wow – pislogott Natasha. – Le vagyok nyűgözve.

- Á, ez csak egyszerű pszichológia – legyintett a nő. – Az emberi elme irányítása.

- És én lettem a tesztalany – biccentett Natasha, majd mindketten elnevették magukat.

- Hé... - köszörülte meg a torkát Lily. – Megleszel?

- A rablásnál? Persze – hazudta a lány. – Végül is, ha elrontom, mehetek börtönbe. Semmi nyomás vagy ilyesmi...

- Ott leszünk hatan, menni fog – szorította meg a vállát Lily. – Minden rendben lesz, hallod?

- Neked legyen igazad – sóhajtott Natasha.

******

Natasha a szemébe húzta a kalapját, majd a kalapot és zöld kezeslábast viselő tömegbe vegyült, egyre közelebb és közelebb araszolva az Indiai Nagykövetség épületéhez. Feltekintett az égre, látóképében pedig a szél lengette a narancssárga, fehér, zöld és kék színekből álló zászlót. Mélyen beszívta a levegőt, elmondott fejben egy imát, majd elindult.

- Kezdődik – motyogta Lily.

Az átverés tagjai, körülbelül ötvenen, felsorakoztak a bejárati ajtó előtt. Natasha és Lily a középső álltak, az első emberek mögé, arcukat a kalap karimája alá rejtve. A negyedik sorban az egyik ember elhajította a kezében tartott füstgránátot az ajtó elé, ami a terv szerint egy perc múlva már nyitva volt.

Natasha és Lily gyors szemkontaktust váltott, majd felhúzták az orvosi maszkot, majd a kialakult füstben és káoszban könnyedén bejutottak az épületbe. A mosdóba tértek be, ahol kibújtak a zöld kezeslábasból, alatta pedig már az akció további menetéhez szükséges ruhát viselték, ami Lily esetében egy rövid szoknyát és mély dekoltázsú felsőt jelentett (amit Matthew kifejezetten ellenzett), Natasha meg egy takarítói egyenruhára cserélte az általa csak bábozódásnak nevezett kezeslábast.

Biccentettek egymásnak, majd mindketten elindultak a saját dolgukra.

*****

Maya és Hayden más módon jutottak be az épületbe.

- Ennél komolyan nem volt jobb ötlet? – sziszegte a lány, miközben a derekára kötötte a szükséges dolgokat az ejtőernyőzéshez.

- Add ide a zsinórzatot – mutatott a fiú a tetőn lévő kötélrengetegre.

- És az melyik lenne? – vonta fel a szemöldökét Maya, akinek szemében lángok táncoltak, bár Hayden nem tudta megmondani, hogy a dühtől vagy a félelemtől. – Van itt egy pár... zsinór.

- Oké, akkor elveszem majd én – csóválta a fejét a fiú. – Oké. Elvileg minden megvan, most már jóval kisebb az esélye annak, hogy meghalunk.

- Klassz – morogta a lány, majd csípőre tette a kezét. – Tulajdonképpen minek szerencsétlenkedünk az ejtőernyővel? Te vagy Hurrikán. Nem tudsz akkora szelet generálni, hogy átrepüljünk a szomszédos épület erkélyére?

- Ha figyeltél volna, amikor dr. Frances ismertette a tervet, tudnád – tárta szét a karját a fiú, majd sóhajtott. – Persze, hogy tudnék akkora szelet kreálni, de akkor kissé tönkre tenném a környéket, azzal pedig egyrészt magamra vonnám a figyelmet, másrészt sokkal nagyobb feltűnést keltene. Világos?

Maya felvonta a szemöldökét, de nem felelt semmit.

- Akkor indulás – biccentett Hayden, majd elhelyezkedtek. – Háromig számolok, aztán ugrunk és beindítom a kioldórendszert, onnantól én irányítom az ejtőernyőt. Lehetőleg ne gyújtsd fel. Oké, három... Kettő... Egy...

Hayden enyhe széllökéseinek köszönhetően hamarosan az Indiai Nagykövetség erkélyén landoltak. Az ejtőernyőt ott hagyták, kibújtak a felszerelésből, majd miután ellenőrizték, hogy tiszta a terep, bementek a terembe, ahol a zsákmány volt elhelyezve.

Maya elismerő pillantást vetett a festményre.

- Azt hittem, a fejeseket csak az impresszionista meg a kubista dolgok érdeklik, de ezt a tájképet még én is kiakasztanám a lakásomban.

Hayden elnyomott egy mosolyt.

- Hát, tényleg nem egy Picasso.

Maya átdobta a fiúnak a kést, aki óvatosan elkezdte kivágni a festményt a keretéből.

Néhány perc múlva Natasha tért be a helyiségbe.

- Na, hogy haladtok? – érdeklődött zsebre dugott kézzel, Lángot egy pillantásra sem méltatva.

- Mindjárt kész – motyogta Hayden, majd hátranézett a lányra. – Elhoztad a tárolót?

- Hova gondolsz? – méltatlankodott Natasha, és elővette a henger alakú eszközt, ami aznap festmény szállításra specializálódott. – Persze, hogy elhoztam.

- Klassz – biccentett Maya, és kivette a másik lány kezéből. – Hayden mindjárt végez, utána folytatjuk a tervet.

- Pontosan – bólogatott Natasha, szeme sarkából kissé gyanakodva méregetve Lángot.

- Kész vagyok – jelentette be ünnepélyesen a fiú, és óvatosan összegöngyölte a festményt, majd a hengerbe helyezte. – Folytatódhat a buli.

Maya csettintett, mire ujjaiból lángnyelvek csaptak elő. Leguggolt, kezével a mintás, valószínűleg drága szőnyegre tenyerelt, az anyag pedig egy másodperc alatt lángra kapott.

- Szép munka – figyelte elismerően a lányt Natasha.

Láng felé fordult; borostyánsárga szemében tükröződött a tűz.

– Menj! Riaszd az őröket.

******

Natasha nem gondolta valaha, hogy valaha is végig fog rohanni úgy egy külföldi nagykövetség folyosóján, azt kiabálva, hogy tűz van, de végül is az életben vannak meglepő pillanatok.

A figyelmeztetésre a négy őr közül kettő felrohant az emeletre egy tűzoltópalackot cipelve, kettő azonban lent maradt, gyanakodva méregetve Natashát és Lily-t.

Összenéztek, és némán megbeszélték, hogy innen nem lesz egyszerű eltűnni úgy, hogy ne keltsenek gyanút.

- Kisasszony, ön mióta is takarít itt? – szúrta ki az egyik őr először Natashát.

- Csak néhány hete – felelt a lány, azon igyekezve, hogy ne remegjen meg a hangja. Kerülte a szemkontaktust.

- És ön mit is keres itt tulajdonképpen? – fordult most Lily felé, aki észrevehetetlenül araszolt közelebb az ajtóhoz. – Mert már legalább fél órája hadovál mindenféléről, de még mindig nem tiszta számomra, hogy miért van itt.

- Mondtam, hogy ékszereket árulok – válaszolt a nő rezzenéstelen tekintettel.

Az őr összevonta a szemöldökét, majd a másik őr fülébe súgott valamit.

- Itt valami bűzlik – fordult vissza a két lány felé, akik most már szemmel láthatóan hátrább voltak. – Ez valami összeesküvés...

- Én csak egy takarító vagyok – kezdte Natasha, de a férfi beléfojtotta a szót.

- Tényleg? Akkor miért nincs víz a tárolóban a felmosáshoz? – mutatott az üres és száraz eszközre.

- El-elfogyott – felelt a lány, azonban már túlontúl kizökkent.

- Ez az egész egy átverés – mondta ki végül a nyilvánvalót az eddig csendben álldogáló őr.

- Igen – helyeselt a másik, az uniformisa ujját igazgatva. – Az egyformán felöltözött emberek... A füstgránát... A szőke nő zöldségeket beszélt, én pedig biztos voltam benne, hogy vagy kokaint szívott vagy a pszichiátriáról szökött...

- A kettő tulajdonképpen nem zárja ki egymást – fűzte tovább a gondolatmenetet a másik, amint azonban észrevette, hogy a két összeesküvő menekülni próbál, kirántotta a pisztolyát. – Hékás! Marad.

- De mire kellett a tűz? – tűnődött a férfi.

- Közbeszólhatok? – emelte fel a kezét unottan Natasha.

- Nem! – intette le az őr.

- Értem én, hogy unalmas a munkájuk, és az első izgalmas dolog, ami ebben az évtizedben történik magukkal – folytatta a lány, figyelmén kívül hagyva a nemleges választ. – És azt is értem, hogy túl sok tévés sorozatot néztek, de nekünk dolgunk lenne... Úgyhogy, ha nem gond, leléptünk.

- De, gond – állt fel a beszédesebb őr, fegyverét előre szegezve. Visszafordult, kollégájára pillantott. – Szerinted ki kéne hívnunk a zsarukat...?

A másik őrnek a válaszra már nem volt lehetősége, ugyanis Natasha egy adag vízzel borította be, Lily pedig előrántotta a pisztolyát.

- Mocskos boszorkány – szitkozódott az őr, kisöpörve az arcából víztől csöpögő hajtincseit.

Natasha kacsintott, és vállat vont.

- Hát, akkor a soha viszont nem látásra, srácok!

******

- Kapaszkodj belém, és nem lesz baj – mondta Hayden.

Láng felvont szemöldökkel pillantott rá.

- Te már csináltál ilyet, igaz...?

- Igen – bólintott a fiú, majd kissé elbizonytalanodott. – Az mondjuk igaz, hogy csak egyedül...

- Annyira nem vagyunk magasan – támaszkodott a korlátra és nézett le az utcára a lány.

- Maya, mennünk kéne – pillantott vissza a szobába Hayden, ahol két őr jelent meg egy poroltóval. – Mindjárt észreveszik, hogy eltűnt a festmény...

- Jó – fújta ki a levegőt a lány. – Ha meghalok miattad, kibelezlek.

- Vállalom a kockázatot – vigyorgott a fiú, és átkarolta a derekát. – Kész vagy?

- Úgy születtem – vágta rá Láng, szorosan a fiúba kapaszkodva. A szemét azonban még azelőtt behunyta, hogy leugrottak volna.

Hayden kezét maga elé nyújtva a becsapódás pillanata előtt egy szélenergiamezőt létesített, ami szembe szegülve a gravitációval, megtartotta őket néhány centiméterrel a beton felett.

Maya óvatosan kinyitotta a szemét, mire a fiú megszüntette a mezőt, és mindketten a járdára estek.

- Jól vagytok? – hallatszott Matthew hangja a headseten keresztül.

- Aha – válaszolt Hayden, de azért levegőért kapkodott. – Natasha és Lily végzett már?

- Akadt egy kis gond a biztonsági őrökkel, de megyünk már – felelt a lány.

- Megvagy? – fordult a fiú vigyorogva Láng felé, aki még mindig a járdán ült.

- Fogjuk rá – felelt a lány sóhajtva, és hagyta, hogy a fiú felhúzza a földről.

- Mit csinálsz? – suttogta Hayden, amikor Maya nem húzódott el. Csak pár centire volt egymástól az arcuk.

- Én semmit. És te? – válaszolt a lány.

A fiú elvigyorodott, majd egy pillanatra összeért a szájuk.

Natasha földbegyökerezett lábbal figyelte a jelenetet.

*****

- Szóval... Te meg Maya – jegyezte meg Natasha hasonló hangszínen, mint amikor Hayden számonkérte őt a Noah-val való kapcsolatáról.

- Csak a pillanat heve volt – vont vállat a fiú.

- És ezt ő is tudja?

- Miért, zavarna, ha más is lenne? – támaszkodott az asztalra Hayden, a lány szemébe nézve.

Natasha elfordította a tekintetét.

- Csak nem szeretném, hogyha elfelejtenéd, hogy ő nem a mi oldalunkon áll.

- Miért, Noah a mi oldalunkon áll?

- Most nem Noah-ról van szó...

- Ne legyél olyan, aki bort iszik és vizet prédikál – figyelmeztette a fiú, majd sóhajtott. – Lehet, hogy Láng a próba-alanyokkal van, de ne felejtsd el, hogy megmentette az életed.

- Csak a saját érdekéből tette! – fortyant fel a lány. – Mert zsarolod. Most nézd a dolgot Maya szemszögéből. Te kavarnál valaha olyannal, aki megtalálta a gyengepontod és azzal tart sakkban?

- Most komolyan engem kell rosszként beállítanod ebben a szituációban? – vonta fel a szemöldökét Hayden.

- Én csak azt próbálom mondani, hogy ne gondold azt, hogy valós érzelmeket táplál irántad – vágta rá Natasha.

- Mondom, hogy csak a pillanat heve volt – mondta végül a fiú pár perc csend elteltével.

- Mindenesetre nekem nem tetszik ez az egész.

- Mert féltékenykedsz! – hördült fel a fiú.

- Én féltékenykedek? – húzta össze a szemöldökét Natasha. – Te vallattál ki Noah-val kapcsolatban! Ő legalább nem az ellenségünk...

- Már régen volt – vágott közbe Hayden. – Már régen volt a gyémántrablásos eset, miért nem tudod elfelejteni?

- Mert sosem beszéltünk róla – felelt Natasha egyszerűen.

- Mégis mi megbeszélnivaló van rajta? Te is tudod, hogy miért történt.

Natasha lehunyta a szemét; képtelen volt a metsző kék tekintetbe nézni.

- Igazad van – szólt nyugodtan, és lenyelte a könnyeit. – Hülye is voltam mást is beleképzelni.

- Natasha, én nem úgy...

- De, pontosan úgy értetted – nyitotta ki a szemét a lány. – Nincs okunk beszélni róla.

- Natasha...

- Mindegy – csóválta a fejét, érezve, hogy a szemét ismét könnyek lepik el. – Nem számít. Azt csinálsz Lánggal, amit akarsz, igazán nincs hozzá semmi közöm.

Végszóval kifutott a konyhából, hogy a fiú ne lássa, mekkora fájdalmat okozott.