Az eső koppanása az aszfalton visszahangzott a csatornában. Egy sovány, nedves bundájú patkány riadtan szaladt át az egyik oldalról a másikra.

Hamarosan lábdobogás hangzott fel, vegyítve a loccsanással, ami akkor történhetett, amikor az illetőnek nem sikerült elkerülnie egy pocsolyát.

Natasha szitkozódva kerülgette a sáros tócsákat, amikor azonban meglátta a pár méterre álló fiút, egyből elfeledkezett arról, hogy egy csatornában van, aminek következtében lába ismét a pocsolyába csúszott.

- Most már bánod, hogy nem egyeztél bele a kávézós ötletembe, mi? – Hayden egy másodpercig sem titkolta, hogy mennyire élvezi a helyzetet.

- Az meg hogy lehetséges? – bökött a lány a fiú hófehér tornacipőjére.

- Tudod, - vigyorodott el – van egy egész hasznos szupererőm. De nem hibáztatlak, ha korábban nem értesültél erről.

Összeakadt a tekintetük, majd megtört a jég: egyszerre tört ki belőlük a nevetés. A kihalt csatorna visszhangzott tőlük.

- Mindjárt kapsz egy adag vizet az arcodba – törölgette a szemét Natasha.

- Ha-ha – forgatta a szemét Hayden, majd témát váltott. – Milyen az élet Glandreáéknál?

- Elég unalmas, hogy őszinte legyek – vont vállat a lány. – De ők nagyon rendesek velem, mármint Rhea és Noah. Nem hiszem, hogy lenne okuk rá, de jól esik.

- És a család többi tagja nincs ott?

Natasha a fejét rázta.

- Múltkor láttam azt hiszem Jade-t, Adalyn temetésén. Ez a ház Rhea és Noah szüleinek lakása volt, ők örökölték, a többiek máshol laknak. Most viszont, hogy a vén banya... - harapta el a szót a lány. – Mármint Adalyn... Szóval, most hogy ő meghalt, az ikrek feloszlatják a cirkuszt.

- És utána mihez kezdenek? – érdeklődött.

- Nem igazán tudják. Rhea pszichológiából diplomázott, majd azzal keres valahogy munkát, Noah... Noah félbehagyta az egyetemet, úgyhogy ő talán elkezdi elölről...

- És mit tanulna?

- Jogot – forgatta a szemét Natasha, jelezve, hogy nem díjazza az ötletet. – Ő papolna mindenről, amikor rengeteg ponton szegik meg a törvényt.

- Ezt meg honnan veszed?

- Onnan, hogy nem vagyok hülye. Először kijelenti, hogy miután Lindsay alany lett, megszakadt vele a kapcsolat, legközelebb már csak kegyetlen gyilkosként hallottak róla. Aztán kiderült, hogy pontosan tudják, kik vagyunk, méghozzá onnan, hogy Lindsay mondta nekik! Jobban benne vannak ők ebben, mint mondják.

- Gondolod, hogy összedolgoztak Lindsay-vel? – tűnődött Hayden. – Mint akik a háttérből mozgatják a szálakat?

- Talán, de nem hiszem, hogy arról Doe nem tudott volna...

- Lehet, hogy tudott...

- Igaz.

- Natasha... - szólt halkan a fiú. – Igazán megkönnyítenéd a dolgunkat, ha odaadnád a pendrive-ot.

- Nem lenne jobb, ha... Ha személyesen vinném el? – Natasha hangja jó néhány oktávval magasabb volt a szokottnál, Hayden el sem hitte volna, hogy a lány szólalt meg, ha nem látta volna, hogy mozog a szája. – Hayden... Hazamehetek?

- Azt hiszem... - nyelt egyet, mielőtt válaszolt volna. – Annak mindannyian örülnénk.

Natasha futásnak eredt, nem törődve a sáros pocsolyákkal, majd a fiú nyakát átkarolva szorosan átölelte.

- Jól van, te is hiányoztál – dünnyögte Hayden.

******

- Te menj be elsőnek – lökte be az ajtón a fiút Natasha.

- Hayden, miért etted meg az összes sajtot...? – hallatszott a konyhából, majd hamarosan dr. Matthew Frances is felbukkant, nyilván, hogy a fiú szemére hányja a sajt elfogyását. Amint azonban felpillantott, észrevette a lányt. – Ó. Szia.

Natasha biccentett, még mindig a cipőjét bámulva.

Hayden pár másodperc után megelégelte a műsort.

- Jól van! Boruljatok egymás nyakába, aztán akár meg is beszélhetnénk az elmúlt pár hónap történéseit.

Matthew esetlenül átkarolta Natashát, akiből a következő pillanatban kitört a zokogás.

- Muszáj...? – dünnyögte Hayden, és most már ő bámulta a cipőjét.

- Sajnálom – suttogta a lány, miután kissé alábbhagyott a zokogása. – Nem kellett volna olyan szörnyű dolgokat mondanom, és lehettem volna megértőbb is, hiszen maga mindig csak segíteni akar...

- Nekem kéne inkább bocsánatot kérnem – dörmögte a férfi. – Bíznom kellett volna benned.

- Á, a tékozló lány hazatért? – lépett ki az ajtó mögül az idősebb Frances.

Natasha megtorpant.

- Albert!

- Ja, igen, letelt a két év, kiengedtek – közölte vigyorogva a férfi. Natasha nem emlékezett rá, hogy korábban valaha is látta mosolyogni, és ez az érzelem a mindig komor Albert arcán, arra késztette, hogy őt is szorosan átölelje.

- Sajnálom, hogy olyan kevésszer voltam meglátogatni – motyogta a lány.

- Semmi baj – dünnyögte a férfi, majd kibontakozott az ölelésből.

Natasha arcát még mindig könnyek csíkozták, és ahogy feltekintett, észrevette, hogy egy ötödik személy is áll a konyhában. Egészen az ajtóhoz lapult, mintha nem akarta volna, hogy bárkinek is feltűnjön, hogy ott van.

- Hullócsillag – biccentett Natasha. – Nyugodtan gyere közelebb, téged nem tervezlek megölelni.

Jordan alig egy pár centit előre lépett.

- Ti ismeritek egymást? – vonta fel a szemöldökét Hayden.

- Igen, meglátogattam nemrég – magyarázta a lány.

- Mikről le nem maradunk – csóválta a fejét Matthew.

- Oké, ki vele – támaszkodott a konyhaasztalnak Natasha. – Mi történt, ameddig nem voltam itt?

- Lindsay meghalt – közölte Hayden.

- Micsoda?

- Meghalt, még az újságban is benne volt, egyfajta jótevőként jellemezték azt, aki végre eltakarította az útból a többszörös gyilkost és körözött szökevényt – magyarázta Jordan, mire Natasha meglepetten pillantott rá. – Az újságnál dolgozom.

- A Szőke azt hitte, hogy mi tettük – szólt közbe Matthew.

- Ki az a Szőke? – forgolódott Jordan.

- Remek kérdés – lövellt egy szúrós pillantást Natasha dr. Frances felé.

- Még van egy kevés elintézendő dolga, de utána bemutatom. Névvel.

- Hát jó, maga tudja – sóhajtott Hayden. – Ezenkívül, a próba-alanyok szövetséget kötöttek.

Natasha szeme nagyobbra kerekedett, mint amikor Lindsay halálhírét hallotta.

- Ez most komoly?

- Halálosan – bólintott dr. Frances. – Szurok, aki szintén próba-alany volt, hozott el nekem egy címet, ahova elmentem, és szemtanúja voltam, ahogy egy próba-alanyokból álló csoport világmegváltó terveket sző. Három vezető van, közülük egyet Hayden már kezelésébe vett.

- Kezelésébe...vette? – fordult Natasha felvont szemöldökkel a fiú felé.

- Öhm... - Hayden-t hirtelen nagyon elkezdte érdekelni a cipője. – Megzsaroltam, ha őszinték akarunk lenni.

- Mert nem jött be az eredeti terve, miszerint a lány belészeret, és akkor könnyebb irányítani – szúrta közbe Matthew.

- Az még mindig megeshet – közölte Hayden.

- ... És kimondta nevetés nélkül – dünnyögte Albert.

- Mi az, hogy akkor könnyebb irányítani? – szaladt ráncokba Natasha homloka.

- Ez így van.

- Ez elég hímsoviniszta, Hayden.

- Hé, ez nem csak a nőkre vonatkozik – védekezett a fiú. – Gondolj bele, ha csak érdekből szállít infókat nekem, hidegen hagyja, ha megölnek. A szerelem is egy zsarolási forrás.

- Hát jó – sóhajtott a lány. – És a másik két vezető?

- Az egyik Dylan Hayes, telekinézis a képessége. Az ő szomszédjának a lakásáról loptuk el a harmadik vezető hajszálát.

- Klassz – biccentett Natasha. – És mit lehet tudni erről a bizonyos harmadik vezetőről?

- Ő a legveszélyesebb – mondta Matthew. – A neve Safia Awan, de leginkább Kamuflázsként ismert.

- Kamuflázs? – fintorgott Natasha.

- Igen, de a képessége az, hogy mások emlékeit hamisítani tudja.

- És az ellen hogy lehet védekezni?

- Úgy, hogy megfojtod, mielőtt esélye lenne meghamisítani az emlékeid – dünnyögte Hayden optimistán.

Dr. Frances figyelmen kívül hagyta a beszólást.

- Az a szerencse, hogy Kamuflázs csak úgy tudja módosítani valaki emlékezetét, ha megérinti az illető homlokát. Épp ezért olyat nem tud, hogy kilométerekről a szó szoros értelmében bogarat ültet a füledbe.

- Az lehetséges, hogy rajta van Brannan számítógépén? – Natasha felmutatta a pendrive-ot.

- Nem vagyok benne biztos, de egy próbát megér – vette el az eszközt a férfi, és a saját számítógépébe dugta. – Ezen csak a ti adataitok vannak, a próba-alanyokról nincs szó...

- Akkor azt meg hol a fenében tárolja? – tűnődött Jordan.

- Nyilván valami eldugott helyen, hogy nehezen lehessen hozzáférni... Francba, gondolnom kellett volna, hogy nem lesz ilyen könnyű dolgunk – sóhajtott a férfi.

- Igen, Brannan-t nem szabad alábecsülni – dünnyögte Natasha. – Az egész labort viszont nem kutathatjuk át.

- De van DNS-olvasónk – közölte Hayden.

- Honnan? – ráncolta a homlokát a lány.

- Albert szerezte... Nem vagyok benne biztos, hogy akarjuk tudni, hogyan.

- Tényleg nem – biccentett Natasha. – Ujjlenyomatot nem tudunk?

- Nem, de azon is öhm... dolgozom – bólintott Albert.

- Helyes – szólt Matthew. – Most viszont, van egy kis gond.

- Ne már, fél óráig sem lehetett minden normális? – dőlt hanyatt a kanapén Natasha. – Mi történt?

- Doe megint munkát akar adni.

- Doe? – ült fel a lány. – Nem tudtam, hogy már magát is zargatja.

- Mivel te ignoráltad az üzeneteit, kénytelen volt valahogyan megszerezni a számomat – mosolyodott el keserűen a férfi.

- Azt hittem, még Lindsay-t gyászolja – dünnyögte Natasha.

- Ő ölte meg, mégis miért gyászolná? – horkant fel Hayden.

- Nem lehetünk biztosak abban, hogy ő tette – figyelmeztette Matthew.

- Ki más?

- Bárki – vont vállat Albert. – Lindsay sok ellenséget szerzett magának az évek során, könnyen lehet, hogy...

- Jó, akkor ne vegyük készpénznek, hogy Doe ölte meg – vágott közbe ingerülten Natasha, és Matthew felé fordult. – És mit akar egyáltalán? Megint lopjunk el egy gyémántot?

- Elloptatok egy gyémántot? – kapkodta a tekintetét Jordan a szobában helyet foglalók között.

- Igen, de ez most mellékes – legyintett Hayden. – Szóval? Most mit kellene megszereznünk?

- Azt nem mondta – tekintett a telefonra a férfi. – Csak találkozni akar, hogy beszélhessünk a munkáról. És azt mondja, hogy vigyük magunkkal Hullócsillagot is.

- Minek? – vont vállat Hayden. – Nem vesszük hasznát.

- Attól, mert nem tudok hurrikánokat létrehozni, még nem jelenti azt, hogy haszontalan vagyok – tiltakozott a lány.

- De, a csapat számára haszontalan vagy! Senkit nem fog érdekelni, ha az arcukba tolod a füvet!

- Hayden, elég – lépett közelebb Natasha, Jordan védelmére kelve. – Hullócsillag velünk jön, majd találunk számára megfelelő feladatot. Már ő is közénk tartozik. Plusz, azt már megtanultuk, hogy nem jó ötlet figyelmen kívül hagyni Doe utasításait...

A tekintete összeakadt Matthew-éval, aki alig láthatóan bólintott.

*****

A sötétből két alak bontakozott ki. Az egyik egy parkbeli padon ült, a másik felé sétált, majd helyet foglalt mellette.

Dr. Stanley Brannan újságot vett elő, majd azt bámulta meredten.

- Mit akarsz?

- Semmi „hogy vagy"? – kérdezett vissza a nő, de ő sem fordult a másik felé. – Azt hittem, ennél jobban fogsz örülni nekem, öreg barátom.

- Hátba szúrtál – vont vállat dr. Brannan. – Ne várd, hogy erről megfeledkezzek, Safia.

- Annyi mindenek lehettünk volna mi ketten, ha a te tiszta lelkedet nem zavarták volna az áldozatok. Aztán lássunk csodát, meghalt a feleséged, előkerült a lányod, és egyből meggondoltad magad? Kezdtem úgy hinni, hogy csak velem nem akartál dolgozni. Nem, te magadnak akartad a hírnevet.

- Milyen hírnevet? – fordult most már a nő felé a férfi, belenézve a mélybarna szempárba. – Sosem válhattam olyanná, amilyenné szerettem volna. A kísérleteim illegálisak, nem vállalhatom fel őket, akármilyen a tudomány számára eddig ismeretlen ösvényekre is léptem.

- Te mindig is nagyon okos voltál, Stanley... De nem voltál elég eltökélt. Nem, mindig elbuktál, nem voltak ötleteid, mert a lelkiismerted nem engedte, hogy azokra a bizonyos ismeretlen ösvényekre lépj. Mi változott meg? Mondd meg, Stanley, mi változott meg?

Brannan elfordította a tekintetét.

- A szenvedély, amit sosem éreztem a munkám iránt azelőtt. Azelőtt, hogy hallottam Albert Frances kutatásáról.

- Te juttattad börtönbe.

A férfi bólintott.

- Nem rég szabadult, egyébként. Erre csak azért volt szükség, mert különben sokkal hamarabb abba az irányba terelte volna az öccsét, amilyenre még nem áll készen. Csak most kezdik kapizsgálni.

- És mi történt, miután Francesnél voltál? – tért vissza a történetre Kamuflázs.

- Megihletett. Az, hogy ő csak véletlenül lépte át a határt, és mégis tönkretette annyira lelkileg, hogy soha többé ne kísérletezzen. Utána lyukakban élt évekig, csontsoványra fogyott, és ha nincsen az öccse, valószínűleg hamarosan a saját keze által lelte volna a halálát.

- Akkor miért léptél mégis erre az útra, Stanley?

- Pont azért, amiért te, Safia. Évek teltek el, és az életem szép lassan értelmetlenné vált – vont vállat a férfi. – A feleségem a hivatalos akták szerint meghalt, én pedig alapból nem akartam beszélni vele, amiért eltitkolta a lányunk létezését. Az egyetlen barátom halott volt. John Gilles nem úgy akarta intézni a dolgokat, ahogy én, ő megzsarolta Albertet, hogy folytassa a kísérletet helyettünk... Szóval John a sírja mélyéről már nem motivált többé, Lily, ő pedig... Mindössze két évig volt velem, azután elvette tőlem az a szekta, ami Willa életét is megkeserítette. Utána akartam menni, mindenáron kihozni onnan, de ő ekkor már tizennégy éves volt, és időnként kiszökött a szektából, eljött hozzám, és elmondta, hogy ő jól van, és ne akarjam megmenteni. Azt mondta, hogy nem akar engem is elveszíteni. Így hát mi választásom lett volna? Nem tehettem meg azt egy gyerekkel, hogy megöletem magam, hogy aztán mindkét szülője nélkül nőjön fel. Ezután annyiból állt az életem, hogy vártam, mikor látogat meg. Volt, hogy nem jött, amikor rajtakapták a szökésen. Én viszont lassan kezdtem rájönni, hogy a mindennapjaim monotonná váltak, és nincs, ami lefoglalna, csak a perceket számoltam, hogy mikor láthatom újra. Újra eszembe jutott Albert Frances és a Dream névre hallgató kísérlete. Nem tetszett ez a név, valami hangzatosabbat, félelemkeltőt akartam. Így jutott eszembe, hogy ha már úgy is valami illegálisra készülök, az álom ellentéte, a rémálom, így lett az én kísérletem a Nightmare. Elgondolkoztam, hogy vajon vagyok-e olyan jó a szakmában, mint Albert Frances, hiszen korábban mindig megkötött kézzel, az erkölcs szabályain belül dolgoztam. Addigra annyira elvesztettem önmagamat, hogy kellett valami, ami újra visszahív az életbe. Én csak szabadnak akartam érezni magamat, Safia. Sajnálom, hogy kihagytalak belőle, de azután, amit Oslóban tettél, képtelen lettem volna arra, hogy felhívjalak.

- Haragszol még? – suttogta a nő.

- Nem – bámult a távolba Stanley. – Tovább léptem. Annyi minden történt már azóta... Csak évekkel később ugyan, de meg tudlak már érteni, hogy miért tetted.

- És utána hogyan tovább?

- Kellett valaki első alanynak... Nem akartam egy teljesen random embert elrabolni az utcáról, ezért valaki olyat választottam, akit ismertem, és aki még helyben is volt...

- Hogy érted ezt?

- Amikor Johnnal először gondolkodtunk egy ilyesfajta kutatáson, ő a saját fiát használta fel, rajta elvégzett pár kísérletet, aki viszont emiatt instabillá vált, ezért biztos, ami biztos, a laborban tartotta. Én John halála után nem mertem kiengedni a fiút onnan, egészen addig, ameddig meg nem alkottam a Nightmare-t. Hayden Gilles tökéletes alanynak bizonyult, úgy gondoltam, benne ennél nagyobb kárt már nem tudok tenni. Nos... sikerült.

- Te tényleg hittél abban, hogy Hurrikán 2006-ban meghalt?

A férfi keserűen elmosolyodott.

- Igen, valóban. Willa utasítást kapott a Krafttól, hogy ölje meg Hurrikánt, mert nekik valamiért útban volt... Egy kést dobott a hátába, majd a fiú lezuhant az Uffern szakadékba... Eszembe sem jutott, hogy azt túlélheti.

- Utána jött Esőcsepp.

- Igen. Ő az unokahúgom – magyarázta Brannan. – Nem akartam fájdalmat okozni a húgomnak, de én addigra... Én addigra már nem éreztem semmit. A Hurrikános procedúra teljesen kiölte belőlem az érzelmeket.

- Esőcsepp azonban már nem úgy sikerült, ahogy te akartad. Hiszen ellened fordult.

- Nem, drága Safia, ez nem történt így – rázta mosolyogva a fejét a férfi. – Ebben a játszmában nincsenek oldalak, se sötét, se világos. Én akartam úgy, hogy Esőcsepp megszökjön, én hagytam a melót Matthew Francesre. Esőcsepp legyőzte a Nightmare-t, Safia. Ő egyszerre tud Natasha és Esőcsepp lenni, és ő ezt rövid idő alatt vitte véghez. Hurrikánnak több, mint tíz év kellett hozzá.

- Azt mondod, hogy Esőcsepp jobb nála? – vonta fel a szemöldökét Kamuflázs.

- Nem. A Nightmare mindenkiből mást hoz elő, ezt nem lehet rangsorolni. Natasha inkább kontrollálja, Hayden pedig, ha hagyja, hogy legyőzze, többre képes, mint a lány.

- És Hullócsillag? Ahogy hallottam, most ő is velük van.

- Igen. Nos, az ő ereje valamivel komplexebb, kíváncsi vagyok, képes lesz-e megtanulni kezelni. Mindenesetre, én nem fogok segíteni neki, ez az ő harca, neki is kell megvívnia.

- Ha te mondod – vont vállat a nő.

- És most mesélj te egy kicsit... Te hogyan váltál dr. Safia Awanból Kamuflázzsá? Felteszem, magadnak csináltad.

- Igen – bólintott. – Dühített, hogy kihagytál a Nightmare-ből, gondoltam akkor saját magam válok Nightmare-ré... Iszonyú volt. Szörnyű kínokat éltem át, biztos voltam benne, hogy meg fogok halni. Senki nem volt ott, hogy segítsen. Majd mégis talpra álltam, újjászületve. Viszont nem pont úgy csináltam, ahogy te – hiszen nem adtál instrukciókat, - ezért az, hogy megtanuljam uralni, még fájdalmasabb volt.

- És ez a csapatod... Próba-alanyokból. Mit tervezel velük?

- Leigázni azokat az alanyokat, akiket te nagy becsben tartasz – nézett Safia a férfi kékeszöld szemébe. – Igazán megérdemlik, pont úgy, ahogy te is.

- Én békével jöttem ide, Safia – vonta fel a szemöldökét Stanley, rosszat sejtve.

- Én pedig hadat üzenek – mosolyodott el ijesztő ridegséggel Kamuflázs, majd felállt, és egyedül hagyta a férfit a parkban.