Oslo egyik külvárosi részét, a Bærum névre hallgató községet beárnyékolta a borús hangulat, ami az itt élő emberek mindennapjait övezte. A kanyargó, zavaros vizű folyó partján a gazokban szemét hevert, távolabb egy elhagyatott malom kéménye magaslott sötét, fenyegető emlékműként. A táj csöndjét csak a sötét víz suttogása törte meg, közel s távol az egyetlen mozgó élőlény egy csontsovány róka volt. Az állat riadtan tűnt el az erdő sűrűjében, amint meghallotta a közeledő lépteket.

A lány fiatal volt, és furcsa, kámzsás ruhadarabot viselt, hosszú köpenye a zizegő füvet söpörte. A környéken álló egyetlen, kastélyszerű házhoz sietett, és határozottan hármat kopogott a díszes tölgyfaajtón.

- Sajnálom, de az uram nem fogad látogatókat, és... - nyitott ajtót egy öltönyt viselő férfi, majd amint meglátta a nőt, elharapta a mondatot. – Á, Spencer kisasszony. Jöjjön csak.

A lány nem szólt, csak bólintott, és követte a férfit a házba.

- Megkínálhatom valamivel?

- Nem kérek semmit, csak a nagyapámmal szeretnék beszélni – felelte tartózkodóan Lily.

- Ahogy óhajtja – sóhajtott az inas, bánva, hogy a ritka vendégnek sem szolgálhat semmivel. – A lépcső tetején balra, a szokásos.

Lily biccentett, majd a megfelelő szobához sietett, és mély lélegzetet véve nyitotta ki az ajtót. Az öreg karosszékében ült, és a kezében tartott újság címlapját bámulta. Nem hallotta meg az ajtó nyitódását, csak akkor pillantott fel, amikor unokája óvatosan megkocogtatta a vállát.

- Lilianna – állapította meg. A lány örömmel konstatálta, hogy megismerte, ugyanis nem egyszer esett meg, hogy Willának lett titulálva.

- Nagyapa – suttogta Lily, megszorítva az idős férfi kezét.

- Hogy megy az egyetem?

- Nagyon jól, nagyapa – mosolyodott el fáradtan a lány. Sosem igyekezett kijavítani, hogy már rég nem jár egyetemre. – Alá írnál nekem egy papírt, kérlek?

- Felolvasod? – hunyorgott az orra alá dugott papírlapra Stephen Spencer.

- Idar kéri, csak egy kis apróság a végrendeleteddel kapcsolatban – magyarázta Lily.

- A végrendeletemmel? – tűnődött az öreg, felpillantva a plafonra. Amint újra unokájára esett a pillantása, felragyogott a tekintete. – Lilianna! Hogy megy az egyetem?

- Ezt Idar kéri, hogy írd alá – bökött a lapra ismét Lily. Nem csalódott, tudta, hogy nem lesz egyszerű. – Csak annyi áll benne, hogy engedélyezed neki, hogy ezentúl felmehessen a hetedik emeletre.

- Hetedik emeletre – dünnyögte Stephen. Oda sem nézve kitapogatta az asztalon heverő tollat, és egy aláírást firkantott a lap aljára. – Menjen Idar a hetedik emeletre, ha annyira akar.

- Köszönöm, nagyapa – vette el a lapot sietősen Lily, mielőtt a nagyapja valahogy kibogarássza a betűket, és rájön, hogy annak semmi közük sincsen a hetedik emelethez.

- Lilianna!

- Igen? – pillantott fel a lány, már az ajtó felé igyekezve.

- Hogy megy az egyetem?

*********

- Ez itt Safia Awan hajszála – közölte Albert.

- És tudnunk kéne, hogy ki az? – érdeklődött Hayden nem nagy lelkesedéssel. Hanyatt feküdt a kanapén, és azzal szórakoztatta magát, hogy az egyik párnát lebegteti a feje felett, időnként szándékosan nekilökve a kanapénak támaszkodó Jordannek.

- Megmutatom a fotóját, talán ismerős lesz – dugta a fényképet a fiú arca elé Matthew.

- Kamuflázs – állapította meg Hayden, és abbahagyta a párna lebegtetését, ami ívesen landolt Jordan fején. – Tehát már tudjuk a nevét. És mit tudunk kezdeni vele?

- Jól jöhet még később – vont vállat a férfi. – Most viszont már nagy a valószínűsége, hogy annyira azért mégsem titkolják a kilétüket egymás előtt a próba-alanyok szövetségének vezetői.

- Nevezzük őket egyszerűen három muskétásnak – mondta Hayden, aki éppen egy pók lebegtetésével ütötte el az időt. – Amúgy is, miért titkolnák egymás előtt, hogy kik is ők valójában? És Dylan miért tárolja a szövetségese DNS-ét a szomszédja lakásán?

- Talán ő is úgy gondolja, hogy jól jöhet még később – vélekedett Jordan.

- Ezekre a kérdésekre hamarosan biztos választ nyerhetünk – köszörülte meg a torkát Matthew. – Hogy halad a meló a jövendőbeli beépített emberünk beszervezésével, Hayden?

- Á, hogy az...? – mélázott el a fiú. – Ne sürgesse a mestert, menni fog az.

- Egyszer találkozott a csajjal – jegyezte meg Jordan.

- Mondja ezt az, akinek zéró hasznát vesszük! – csattant fel Hayden. – Azzal védekezel, hogy még nem jöttünk rá, mi a képességed, de akkor sem csinálsz semmit azonkívül, hogy másokat kritizálsz.

Jordan felvonta a szemöldökét, majd lesütötte a szemét.

- Mintha olyan könnyű lenne rájönni egy szuperképességre, amiről eddig nem is tudtam, hogy van...

- Tudod, Natasha most visszavágott volna – morogta a fiú, leginkább magának.

- Ne hasonlítgass Natashához! – csattant fel most a lány, és kiviharzott a szobából.

- Öcsém, te aztán könnyen fel tudod bosszantani a környezetedben lévő lányokat – csóválta a fejét Albert.

- Mi? Jó, hagyjuk – dünnyögte Hayden. – Inkább megkeresem Lángot.

******

- Állj.

- Csak én vagyok, nem kell lelőni – lépett elő a konténer mögül Hayden.

Maya oldalra billentette a fejét.

- Téged szívesen lelőnélek.

- De nem fogsz, ugye? – sétált közelebb felettébb nyugodtan a fiú. – Nem, ameddig meg nem tudod, mit akarok.

- Vicces, hogy azt gondolod, kiismertél – tette el a kabátja belső zsebébe a pisztolyt Láng.

- Szereztél nekem infókat?

- Miért szereztem volna? – kérdezett vissza a lány, arcán mosollyal. – Ameddig nekem nem származik előnyöm belőle, semmit sem teszek meg neked. Ne nézz hülyének, kérlek.

- Talán tudok valamit, ami motiválna – vonta fel a szemöldökét Hayden.

- A jó öreg zsarolós módszer? – A mosoly eltűnt Láng arcáról.

- Nem hiszem, hogy a két szép szememért segítenél nekem – hunyorgott a fiú.

- Na halljam, mit találtál rólam? – fonta össze a mellkasa előtt a karját Maya, és Hayden talán csak képzelte, de mintha a félelem árnya suhant volna át az arcán.

A fiú a kabátzsebébe nyúlt, és egy újságból kitépett lapot nyújtott át a lánynak, aki felvont szemöldökkel vette át. Átfutotta a cikket, majd amikor felnézett, a félelem tüze már egyértelműen lángolt a borostyán íriszben.

- Ebben csak annyi áll, hogy a Hadley család szörnyű balesetben vesztette életét. – Higgadtan beszélt, de a tekintetével elárulta magát.

- Nem volt baleset, ezt mindannyian tudjuk – vette el a lánytól az újságpapírt Hayden. – Te gyújtottad fel a családod, gyerekkorodban. Az apád folyton vert, az anyád pedig alkoholista volt, tizenkét éves korodban pedig megelégelted a folytonos szenvedést. Te voltál a legidősebb, és meg akartad védeni a kisöcsédet, nem igaz? Az újságban az áll, hogy a Hadley család mind a négy tagja életét vesztette, viszont te élsz és virulsz, miért ne élhetne az öcséd is?

- Ez csak spekuláció – sziszegte Maya.

- Spekuláció, ami talán igaz – vont vállat Hayden. – Elmentem Birminghambe, a szülővárosodba, ahol terjengenek pletykák egy tizenhat év körüli fiúról, aki éjjelente járkál az egyik elhagyatott kerületben, és mindenki őrültnek titulálja. A fiúról az egyetlen jellemző, amit a hajléktalanok elmondtak, hogy tűzvörös hajkoronája van. Nem is tudom, Láng... Én ismerek valakit ugyanezzel az árnyalattal.

- Azt hittem, te állsz a jó oldalon – felelt elgondolkodva a lány pár perc elteltével.

- Semmi sem fekete-fehér, Maya – nézett a borostyán szempárba a fiú. – És itt nincsen „jó" oldal. Szóval, megalkudtunk?

- Meg – dünnyögte a lány.

- Kezet rá.

Amint megtörtént a kézfogás, Maya azonnal elrántotta a kezét, mintha tüzes vashoz ért volna.

******

Lily óvatosan lépett a régi falépcsőre, ami élesen reccsent a lába alatt. A falhoz lapult, majd amikor nem hallott hangokat, tovább indult. A keskeny folyosón besütött a Nap, arannyá varázsolva a lány fakószőke tincseit. Amint felért a lépcső tetejére, megszorította a zsebében pihenő revolvert, majd belökte a nehéz faajtót.

A helyiségben éppen tanácskozás zajlott; a körasztalnál különösebbnél különösebb nők és férfiak foglaltak helyet. Tízen voltak, plusz a nemrég vezetőnek megszavazott Idar Sahlberg foglalt helyet egy magasabb, díszesebb széken. A férfi meglepetten tekintett fel.

- Ez egy zárt megbeszélés, Lilianna.

- Térdre ne boruljak – horkant fel a lány szintén norvégul, majd a zsebéhez nyúlt. A teremben többen tettek hasonló mozdulatot, de Lily csak egy papírlapot vett elő, és lengette meg a teremben ülők előtt. – Hölgyeim, uraim, ismerik azt a szabályt, miszerint az egyház korábbi vezetője lemondásra késztetheti utódját, ha... Nem tartja megfelelőnek a munkásságát.

- Nincs ilyen szabály – állt fel egy középkorú nő, aki a Kaszás néven volt ismert.

- De, van... Az apád vezette be, Idar.

- Mint tudjuk – tekintett körbe a helyiségben a férfi, kisöpörve egy homlokába lógó éjfekete tincset. – A korábbi vezető Stephen Spencer volt, akinek viszont válságos az egészségügyi állapota. Sőt, mi több, memóriaproblémái vannak. Nem hiszem, hogy hiteles az ő szava a jelen esetben.

- Egyetértek – hangzott több felől.

- Számítottam erre a reakcióra – vont vállat a Szőke, és eltette a lapot. - Viszont olyan szabály is van, hogy amennyiben az illetékes egyházi vezető valamiért nem tud intézkedni az ügyben, abban az esetben az ő megbízott helyetteséé a feladat. Aki ugyebár, én lennék.

- Mégis hogy lehet ez a fruska Spencer helyettese? – sziszegte Kaszás.

- Erről még akkor döntött Stephen, amikor tökéletes volt az egészsége – mondta Sara Svenningsen.

- De hát Lilianna akkor még kiskorú volt – ellenkezett Bent Amdhal.

- Igen, de az édesanyja beleegyezett, és az elég volt...

- Az anyja elárulta az egyházat, semmilyen döntését nem szabadna figyelembe vennünk...

- Willa már visszatért hozzánk, és...

- ELÉG! – kiabálta el magát Idar, mire egyszerre méla csend lett a helyiségben. A Szőkére nézett, és elmosolyodott. – Szóval, kedves Lilianna, egyszerűen csak leváltasz?

- Tervben van, igen – vont vállat Lily, mintha semmiség lenne.

- Rendben – mosolygott továbbra is Idar. – Viszont ne felejtsd el, hogy te ki vagy, és hogy kivel állsz szemben. Könnyen mondhatom azt, hogy leestél a lépcsőn... Én próbáltalak megmenteni, de már nem lélegeztél, mire leértem...

- Gyáva vagy te ahhoz.

- Ne nevezz engem gyávának – felelte hidegen a férfi. – Mint mondtam, fogalmad sincs, kivel állsz szemben...

- De, pontosan tudom – vágott közbe Lily. – Te vagy az, aki miatt nem lehetek az, aki lenni szeretnék. És ezzel nem csak én, az egyház összes elnyomott tagja így van.

- Lázadást akarsz szítani?

- Kezdetnek az is megteszi, ha eltakarodsz a nagyapám székéből – bökött a díszes ülőhelyre a lány.

- Megöllek, ha szükséges – figyelmeztette Idar.

- Én is. – Lily most már tényleg a pisztolyáért nyúlt, és a férfira szegezte.

- Végig gondoltad ezt, kicsilány? – sziszegte Kaszás.

Nem – gondolta a Szőke, amikor tíz pisztoly meredt vissza rá. Egyedül Idar nézett farkasszemet vele, továbbra is fegyvertelenül. Hangosan azonban egy szót sem szólt, csak kitartóan nézett a férfi szeme közé.

- Rosszul áll a szénád, Lilianna – vonta fel a szemöldökét Idar. – Most nincs itt az apád, hogy megvédjen...

- Attól, mert egyedül állok itt, nem jelenti azt, hogy egyedül is vagyok – szegte fel az állát a lány.

- Blöffölsz – köpött ki a padlóra a Kaszás. – Öljük meg, és tüntessük el a hulláját, Idar. Kit érdekel néhány fránya papír!?

- Egyéb esetben a következő utam a rendőrségre vezet – kotyogott közbe Lily.

- Nem mennél oda – vetett rá egy oldalpillantást a Kaszás. – Mert akkor be kellene vallanod, hogy te mi mindenben vettél részt... És azokért te is a nyomorult életed végéig a börtön koszos falát bámulnád...

- És ha azt mondom, hogy megsemmisítettem azokat a bizonyítékokat, amik engem is érintenek? – A hangja fegyelmezett maradt, de a revolver megremegett a kezében.

- Nem egyedül neked van helyén az eszed itt, Lilianna – figyelmeztette Idar. – Azt hiszed, én felkészületlen vagyok?

- Nem, te hülye vagy – vágott közbe a lány. – Nyilvánosan kitűzni a vérdíjat a fejemre? Azt hitted, ettől majd megfutamodok?

- Nem, igazából azt reméltem, hogy majd idejössz – húzódott gonosz mosolyra a férfi szája, amit Lily határozottan rossz jelnek vett. – Kicsit sem lepett meg, hogy egyik emberem sem lőtt azonnal fejbe, amint betetted ide a lábad? Megmondjam neked, hogy miért? Azért, mert én más parancsot adtam nekik, mint ami azokon a hirdetéseken állt, amikről te tudomást szereztél a vérdíjról. Ők ugyanis azt a feladatot kapták, hogy hagyjanak téged békén, te ugyanis magadtól el fogsz jönni hozzám... És igazam is lett. Én engedtelek volna futni hagyni, hogyha nem lennél ennyire lojális, már árkon-bokron túl voltál. De nem, te visszajöttél, mert ígérgettél fűt-fát a megkeseredett hívőknek... Legközelebb vigyázz, mit mondasz.

Lily szeme egyenesen villámokat szórt, de nem szólt egy szót sem.

- Szóval, ha már így egybegyűltünk... - folytatta Idar. – Azt hiszem, van egy befejezetlen ügyünk, Lilianna.