Wyatt hadnagy kimeredten bámulta a képernyőt. A feje hasogatott, szeme könnybe lábadt az erőltetéstől, de nem hagyhatta abba; még legalább egy órányi anyag hátra volt.

- Mit csinálsz? – lépett mögé Elizabeth, hátulról átkarolva a férfit.

- Biztonsági felvételek – mutatott Henry a képernyőre.

- A British Museum-i rablás? – A nő férje mellé húzott egy széket, és leült.

- Igen – felelt sóhajtva a hadnagy. – Gondoltam, hátha most látok valami gyanúsat... De megint csak a szokásos turisták.

- És ő ott? – bökött Elizabeth egy szőkésbarna hajú lányra, akinek mozgott a szája. – Magában beszél?

- Vagy a társaival – közelített rá a férfi. – Várj, én ismerem őt.

- Ki ő?

- Natasha Scott – méregette a lányt Wyatt. – Őt egyszer bevittem, mert abból az épületből jött ki, ahol Lindsay Olsen szokott tanyázni. Tagadta, hogy ismerné Olsen-t, és mivel nem volt semmim ellene, huszonnégy óra után elengedtem. Az volt a legérdekesebb benne, hogy az aktája szerint 2007-ben meghalt.

- És miből gondolod, hogy ő a tolvaj?

- Gyanúsan viselkedett – felelt Henry. – Határozottan gyanúsan. És emlékszel még a pár hónappal ezelőtti gyémántrablásra? Olsen-t látták találkozni egy lánnyal, akire illik Natasha személyleírása... Ezzel akkor nem tudtam mit kezdeni, mert eszembe sem jutott éppen hozzá kötni Olsen-t. De így utólag egészem logikus...

- És beszélt, amikor kihallgattad?

- Nem sokat – rázta a fejét a férfi. – Azt mondta, hogy jogában áll hallgatni, meg hogy szeretné felhívni az ügyvédjét... És fel is hívott valakit.

Felragyogott a szeme, mint akinek villanykörte gyúlt az agyában, a telefonjáért nyúlt és tárcsázta az egyik kollégáját.

- Collins, bocs a zavarásért. Meg tudtád nézni nekem a 2012. november hetedikei telefonhívást az őrsről? Körülbelül este kilenckor történhetett. Nyolc óra negyvenhét? Ha az az egyetlen abban az időszakban, akkor az lesz az. Ha megvan a tárcsázott fél, hívj vissza. Köszönöm.

- Hajnali egy van, Henry – ásított Elizabeth.

- Aludj csak – lehelt csókot a felesége arcára a férfi, majd megcsörrent a telefon. – Ezt még felveszem, aztán én is megyek.

A nő bólintott, majd betért a fürdőszobába.

- Mit találtál? – vette fel a telefont Wyatt hadnagy. – Dr. Matthew Frances? Nem ő Albert Frances öccse, akit nemrég engedtek ki? Aha. Az a tanácsom, hogy beszélgessünk el velük.

******

- Ezt nem hiszem el – dünnyögte Natasha a postát nézve.

- Mi az? – pillantott fel Hayden, miközben meggyújtott egy újabb gyertyát.

- Beidéztek rendőrségi kihallgatásra – olvasta el a lány hitetlenkedve a levelet.

- Tök sötétben is működik a posta? – vette el a fiú, és átfutotta a sorokat.

- Ki kapott levelet? – lépett közelebb dr. Frances is, felfigyelve arra, hogy végre történik valami.

- Én – jelentkezett Natasha, majd átnyújtotta.

A férfi aggódva pillantott fel.

- Ez nagyon nem jó.

- Nem hiszem, hogy bármilyük is lenne ellenem – vont vállat hanyagul a lány. – Ha lenne, egyszerűen letartóztattak volna...

- Ez igaz. Viszont az is lehet, hogy egyszerűen csak ki akarnak ugrasztani a bokorból... Arra várva, hogy lépünk-e valamit.

- Az a kérdés, hogy a gyémánt vagy a kódex miatt gyanúsítanak meg – tűnődött Hayden.

- Szerintem a kódex – felelt Natasha. – A gyémántrablásnál nem voltak biztonsági kamerák, de a múzeumban igen. Észrevehettek, engem ismer egy zsaru a bristoli rendőrségtől...

- Igaz – biccentett Matthew. – Plusz egyáltalán nem biztos, hogy sima kihallgatás lesz... Poligráf alá is vethetnek.

- Mi?

- Hazugságvizsgáló – magyarázta a férfi.

- Ó, akkor börtönbe megyek – dőlt hanyatt a lány sóhajtva.

- Ugyan, a poligráfot át lehet verni – lépett a társasághoz Albert.

- Ja, figyelni kell a légzésre vagy mi – morogta Hayden.

- Nem, van egy egyszerűbb mód is...

- Avasson be – ásított Natasha. – Pillanatnyilag ezen múlik a lesittelésem.

- Megszúrod az ujjad, ha hazudsz – felelte egyszerűen a férfi.

- Ennyi? – ült fel a lány.

- Igen. A poligráf az impulzusokat figyeli, és olyankor a szúró fájdalomra összpontosítasz, nem pedig a hazugságra.

- Biztos, hogy ezzel sikerülni fog?

- Nem – sóhajtotta Albert. – De nagyobb az esély, mintha meg sem próbálod.

Natasha hümmögött.

- Hé – hajolt oda hozzájuk Gail. – Igazán nem akarom megzavarni a bájcsevejt, de Jordan felébredt.

******

- Mi van, Norman? – vette fel indulatosan a telefont dr. Brannan. – Nem érek rá.

- Rájöttem, hogy mi okozhatja a sötétséget – szólt a férfi, izgatottsága sütött a hangjából.

- Mondja.

- Hullócsillag.

- Hullócsillag már nem alanya a Nightmare-nek, ezért nem is tudna ilyet okozni – felelt néhány perc elteltével Stanley higgadtan.

- Ugyan, Brannan! – csattant fel a vonal túlsó végén Neil. – Tudok a próba-alanyokról. Nem lehet teljesen kitörölni a kísérlet okozta változásokat a szervezetükben...

- Nem tudom, hogy hol van most Hullócsillag, ha erre céloz...

- Ó, én tudom, hogy hol van – vágott a szavába a férfi. – Bristolban, mégpedig Esőcsepp és Hurrikán társaságában.

Dr. Brannan felszisszent.

- Ne menjen oda.

- Miért ne, Brannan? – heveskedett Neil Norman. – Már rájöttem, hogy a maga segítségére nem számíthatok, úgyhogy kénytelen vagyok a saját kezembe venni a dolgokat...

- Akkor sem mehet oda – hunyta be a szemét a férfi. – Egy beteg kislány van ott. Őt ne sodorja veszélybe!

- De...

- Maradjon otthon – mondta Stanley, nyugalmat erőltetve a hangjába.

- Mert különben mi lesz? – acsargott Neil.

- Mert különben kibelezem – felelt dr. Brannan nyugodtan. – Értve vagyok?

Neil Norman lecsapta a telefont.

******

- Jordan – szólongatta Matthew a lányt.

- Mi történt? – ült fel, kezét a homlokára szorítva.

- Sötétségbe borítottad a várost – közölte Hayden szenvtelenül.

- Mi van?

- Igaza van – szólt Natasha.

- Esküszöm, tiszta vagyok – védekezett Jordan az arcát dörzsölve.

- Tudjuk – legyintett dr. Frances. – Hé, Jordan, ha jobban leszel, szeretnélek megvizsgálni. Rendben?

- Rendben – bólintott a lány kábultan, majd kinézett az ablakon, ahol ismét a délutáni nap világította meg az utcát. – Mennyi ideig nem voltam magamnál?

- Negyvennyolc órát – felelt Hayden, mire a lány szeme elkerekedett. – Á, ez nem sok, Natasha múltkor három napig nem tért magához.

- Ez igazán biztató – dünnyögte Jordan, majd felpillantott. – Kaphatnék egy kávét?

******

- Foglaljon helyet – mutatott a székre Wyatt hadnagy, hangjába pedig enyhe gúny költözött. A férfi, mint legutóbbi találkozásukkor, most is elegáns, szürke öltönyt és nyakkendőt viselt. Sötét, gondosan hátrafésült hajába ősz szálak vegyültek.

Natasha biccentett, és leült.

- Magyarázzam el, hogy mit tud ez a szerkezet? – mutatott a poligráfra a férfi.

- Nem szükséges – villantott egy hamis mosolyt a lány.

- Rendben – méregette Wyatt, mintha nem hinne neki. Erről azonban nem tett említést szóban. – Akkor kezdhetjük is?

- Hogyne.

- Helyes. – A férfi az asztalnak támaszkodott. – Kezdjük valami egyszerűvel. Mi a neved?

A lány a mikrofonhoz hajolt.

- Natasha Maylien Scott.

Az eszköz zölden jelzett.

- Hány éves vagy?

- Huszonhárom.

Ismét zöld jelzés.

- Most mondj egy hazugságot.

- Utálom az ananászt a pizzán.

Piros jelzés.

- Most pedig térjünk rá a lényegre. Ismertél-e egy bizonyos Lindsay Olsen nevű bűnözőt?

Natasha a kezében tartott rajzszöget a mutatóujjába szúrta, majd elfojtva a felszisszenést, felelt a feltett kérdésre.

- Nem.

Szinte egy örökkévalóságig tartott, mire az eszköz képernyőjén megjelent a zöld jelzés. A hadnagy összevonta a szemöldökét.

- Pár hete zajlott egy rablás a British Museumban, Londonban. A tolvajok eltulajdonították a Codex Alexandrinus-t. Részt vettél-e ebben a bűntettben?

Újabb szúrás.

- Nem.

Zöld jelzés.

- Köszönöm, ennyit akartam – lépett hátra az asztaltól Wyatt hadnagy. Natasha a zsebébe süllyesztette a rajzszöget, és a nadrágjába törölte a vért. – Sajnálom, hogy pocsékoltam az idődet.

- Semmi gond – bólintott a lány, és felállt.

- Még látjuk egymást, Natasha – mondta a férfi búcsúzóul.

- Remélem, maximum egy kávé mellett.

Wyatt összevont szemöldökkel nézett utána.

******

- Nagyon remélem, hogy ez az utolsó alkalom, hogy összefoltozlak – dohogott dr. Brannan. – Vagy legalábbis ebben a hónapban.

- Huszonnyolcadika van – ásított Lily.

- Én nem lennék olyan biztos abban, hogy kibírsz három napot anélkül, hogy bajba keverednél – csóválta a fejét a férfi. – Oké. Felülhetsz.

- A baj talál meg engem – bizonygatta a lány.

- Aha – vonta fel a szemöldökét dr. Brannan, majd megadóan sóhajtott. – És ki fogja most vezetni a Kraftot?

- Jó kérdés. Bent Amhdal elég... eltökéltnek tűnt, lehet, hogy ő veszi át a diktatúrát...

- Azzal nem valószínű, hogy bárki is jól járna – vélekedett a férfi.

Lily bólintott.

- Igen. Azonban még mindig jobb, mint Kaszás... Vagy Idar.

- És most veled mi lesz?

- Szabad vagyok – sóhajtott a lány. – A rendőrség megtalálja a véremet. Én pedig elvégzem az utómunkálatokat, hogy kétségkívül halottnak tűnjek.

- Jól hangzik. És mik a terveid?

- Nem tudom – vont vállat Lily, és halványan elmosolyodott. – Talán nyitok egy pékséget.

Stanley felnevetett.

- Az megnézem.

- De arra is gondoltam... - kezdte a lány komolyabb hangon, mire a férfi arcáról is leolvadt a nevetés. – Hogy beszélek... Anyával.

Dr. Brannan szomorúan elmosolyodott.

- Azt az ötletet támogatom.

- Meg Matthew-val is beszélnem kell – tervezgetett Lily. – Azt mondta, szeretne bemutatni Natashának és Haydennek...

- Most, hogy nincs semmi dolgod – ásított a férfi. – Igazán értékelném, ha meglátogatnál évente egynél többször is.

- Ez csak természetes – nevette el magát halkan a lány.

- És mit csinálsz a hajaddal?

Lily a tükör felé fordult. Az egyik oldalon még mindig a háta közepéig ért, a másik oldalon viszont a fakószőke tincsek csak az állát súrolták.

- Remélem, – felelt elgondolkozva – hogy a hullák is kapnak időpontot a fodrásznál.

******

Matthew Frances utálta a temetéseket.

Most azonban mégis itt volt egyen, és fürkészte a résztvevőket. Nyilvánvalóan nem azoknál kellene keresgélnie, akik csoportosan állnak. Nem, valaki olyat kell keresnie, aki a tömegtől elhúzódva, álcázva magát áll, mint például az a kapucnis alak a fa mellett...

A férfi hunyorogva mérte végig a lányt.

- Lily.

Az alak biccentett.

- Szia.

- Jó munkát végeztél – bökött Matthew az emberekre, akik a sír körül csoportosultak. – Elmegyünk sétálni?

Lily bólintott, és a férfibe karolt. Amint befordultak egy kevésbé zsúfolt utcába, a lány hátradöntötte a kapucniját, napszemüvegét pedig a zsebébe süllyesztette.

- Mi történt a hajaddal? – érdeklődött Matthew, fél kezével pedig az állig érő szőke tincsekbe túrt.

- A fejemnek célozták a kést, azonban nem a nyakam, hanem a hajam bánta – vont vállat a lány. – Azután méretre igazítottam. Mit gondolsz?

- Aranyos – birizgálta továbbra is a férfi. – Majd megszokom.

Lily elmosolyodott, majd pár másodperc múlva elkomolyodott.

- Mi az?

- Én... - kezdte a lány zavartan. – Matt, én sosem köszöntem meg.

- Mit?

- Hogy támogatsz. Hogy velem vagy. Hogy még mindig képes vagy a szemembe nézni azután, hogy mennyiszer cserben hagytalak... - A cipőjét bámulva beszélt. – Én igazán nem érdemellek meg.

Megálltak.

Matthew egy egészen hosszú pillanatig nézett a lány tiszta, égkék szemébe, amit most könnyek homályosítottak el. Egyik kezével átkarolta a derekát, a másikkal kisimított egy tincset a lány homlokából. Ajkukat csak pár centi választotta el.

- Te ne mondd meg, hogy nekem mi a jó, oké? – suttogta a férfi. – Tudod, hogy miért nem mondtam le soha rólad? Vártam arra, hogy te is azt érezd, amit én. Te sosem azért hagytál el, mert el akartál hagyni, és ezt egy idő után már megértettem. Azután már csak vártam. Vártam, hogy rendeződjen az életed, és hogy végre abbahagyhasd a menekülést, hogy végre ne álljon közénk semmi...

- Látod? – kérdezett vissza Lily. – Te ennyit vártál rám, nekem meg... Én meg még szülinapi üdvözletet sem küldtem neked.

A férfi halkan elnevette magát.

- Most már itt vagy, és csak ez számít.

******

Natasha szitkozódva rogyott le a hűtő mellé. Fogalma sem volt, mibe nyúlt bele, de felszakította a tenyerén a bőrt, vére pedig lassan végigfolyt a csuklóján.

A következő pillanatban hallotta, hogy nyílik az ajtó.

- Igazán értékelném, ha... - fordult meg, szavait Matthew-hoz intézve, ekkor azonban észrevette, hogy a férfi nem egyedül érkezett. – Ó. Helló, Szőke.

A nő kényszeredetten elmosolyodott, és közelebb lépve kezet nyújtott.

- A legutóbbi találkozásunkkor azt hiszem, kihagytam a bemutatkozást. Lily Spencer.

- Örülök – rázta meg a nő kezét Natasha, miközben gyanakodva méregette. – Spencer? Talán valamilyen rokonságban állsz Willa Spencerrel...?

- Fogjuk rá – nevette el magát a Szőke halkan. – Ő az anyám.

Natasha mosolyogva biccentett, majd hátrafordult.

- Hayden, jössz nekem egy százassal.

A fiú kilépett a lépcső takarásából, és a lány kezébe nyomta az összeget.

- Hayden Gilles, örvendek – nyújtott kezet Lilynek.

- Mire fogadtatok? – érdeklődött Matthew.

- Hogy a Szőke Brannan lánya – vont vállat Natasha. – Egy egész éjszakán keresztül matekoztunk, hogy az kijön-e időben...

- Mi ez a nyüzsgés? – lépett a konyhába Jordan is. – Á, helló.

- Hullócsillag? – érdeklődött Lily, majd neki is gyorsan bemutatkozott.

- A Jordan is megteszi – hunyorgott a lány. – Natasha mesélt valamit... Te vagy a doki barátnője?

- Így is mondhatjuk – nevetett Lily. 

******

Sziasztok! :)

Csak így írói utószóként megjegyzem, hogy a poligráf ilyen módú átverését nem ajánlom senkinek, én nem teszteltem le a módszert :D

Köszönöm, hogy elolvastad!

Blair