Long time no see Seungmin in the building!

Khmm jah mi?

Üdv újra mindenkinek!

Ne aggódjatok a történet ugyan onnan folytatódik ahol abbamaradt<33

Jó olvasást!

Sarolt szemszöge:

(19:30)

- Nocsak, ma mindenki szerelemes? – kérdezte Chan, hallottam a hangján, hogy mosolyog.

- Élvezzék csak a fiatalságot, amíg megtehetik. – mondtam, fejemet nagyon lassan visszafordítva beszédpartnerem felé.

- Csak nem irigy vagy? – kérdezte az arcomat pásztázva.

- Nem mondom, hogy nem hiányoznak azok az idők, amikor még tényleg fiatal voltam és nem a vérem miatt voltam 25 éves, hanem mert az életem azon szakaszában tartottam. – mosolyogtam rá keserűen. Újra az ablak felé fordultam, de most nem az utcákat, hanem a saját képmásom homályos kissé torz képét kezdtem bámulni az ablak tükröződésében. – De az az idő már elmúlt, viszont még mindig itt vagyok 25 évesen. – furcsa, néha gondolkozom ilyeneken, elmerülök a „mi lett volna ha" és ehhez hasonló kérdések kavalkádjában, viszont mindig el kell nyomnom, ha nem akarok megőrülni tőlük.

- A halhatatlanság nem méznyalás, mint ahogy egyesek gondolják. – adott nekem igazat a férfi. – viszont ki kell használnunk a hatalmunkat az idő felett, a meg nem öregedést, tudnunk kell kezelni. – hümmögött.

Nem válaszoltam. Felnéztem a szemeibe, az íróasztalom előtt állt zsebre tett kezekkel és engem figyelt vigyázó tekintetével. Bámultunk egymás lelkébe pár percig, végül Chan szólalt meg.

- Hyunjin mondta, hogy valami gubanc van, elmondod? – megfogta az íróasztalom mögé helyezett fotel támláját, odahúzta az ablakhoz, ahol ültem, majd helyet foglalt rajta és újra nekem szentelte minden figyelmét.

- Adamantint loptak a Citadellából – csaptam bele egy nagy sóhajtás után. Chanra néztem, aki csak tátogott és pislogott, mint egy hal.

- Ez lehetetlen. – mondta végül mikor visszajött a hangja.

- Hát szerintem is, ezen gondolkozom mióta Hyunt kiküldtem, és egyszerűen nem fér a fejembe. – túrtam a hajamba kimerülten.

- De mit gondolsz? – hajolt előre és a térdeire könyökölt. – ismerlek, tudom, hogy valami a fejedben.

- Szerintem átverés, nem akarok földhöz ragadtnak tűnni, de ez tényleg lehetetlenség. – ráztam a fejemet. – Valaki, vagy valakik át akartak minket baszni vagy csapdába csalni vagy mit tudom én. Oké ez nagyon hülyén hangzik. – nevettem el magam kínomban, ahogy megláttam az értetlen fejét.

- Nem, semmi gond, próbálom követni, bízom a megérzéseidben. Van terved a bizonyítására? – kíváncsiskodott.

- Valakinek oda kell mennie a Citadellához, beszélni a vasnővérekkel. Ha igazam van és ez tényleg valami mű balhé, akkor a klávénak és az árnyvadászoknak minél előbb tudniuk kell róla, ez lázításnak minősül. Ha viszont nincs igazam és tényleg kivittek valamit, akkor meg kell találnunk a tolvajokat minél előbb, nem várhatjuk meg amíg ellenünk fordítják a fegyvereinket. – mondtam ki határozottan az elsőre leglogikusabbnak tűnő gondolatot.

- És kit küldenél el a vasnővérekhez?

- Maziet mindenképp, Flora elutazik, úgyhogy ő sajnos nem opció, még talán Céleste-t lehetne befűzni, nem mintha bele akarnám keverni szegény lányt. Nyitok nekik egy portált, az a legegyszerűbb. Ja és Bin vagy Diego velük megy, biztos, ami biztos.

- Kivitelezhetőnek tűnik. – hümmögött. – Viszont nem lenne jobb, ha egy árnyvadász menne velük a vérfarkasok helyett? Tudod milyenek a vasnővérek.

- Igazad van, Seungmin szóba jöhet, ha vállalja, Jisungnak dolga lesz itt, ő nem mehet el most. Holnap küldeném el őket, ha minden jól megy. – Chan bólintott.

- Van más is ezen kívül?

- Jisung kibelezte a hullát amint hoztatok Minhoval, de semmi említésre méltót nem talált benne csak egy csipet a combjában, de ez feltételezhettük. Továbbra is nagyon ködös az egész és ez rettentően bosszant. Van egy csomó kis ügyünk, amik szintén megoldásra várnak és most itt van még ez is. – mondtam, az a kis jókedvem, amit a férfi jelenléte okozott pillanatok alatt elszállt. – Tanácstalan vagyok Chan. Úgy érzem, egyhelyben állok bekötött szemekkel nem látok ki és fogalmam sincs, mi történik körülöttem. – törtek fel belőlem a már pár napja nyomasztó érzelmeim. Stressz levezetés képen, az ujjaimon lévő bőrt kezdtem kapirgálni, ami már egyébként is fel volt sértve. Chan egyből észrevette és inkább megfogta a kezeimet, aminek hatására kénytelen voltam abbahagyni előbbi tevékenységemet. – Eddig ez nem így volt, én irányítottam, kézben tartottam mindent, de ahogy megnyitott az iroda minden más lett. – Néztem fel rá könnybe lábadt szemekkel, ő az egyetlen ember, akinek ki tudom mutatni a mély érzelmeimet, most is előhozta őket. – Talán nem kellett volna? Rossz ötlet volt? Hol rontottam el? Nekem miért nem teljesülhet az álmom? Mondd meg Chan, miért? – tettem fel egymás után a lélekmarcangoló kérdéseimet, a sírásom minden mondat után egyre erősödött, nem is hagytam őt szóhoz jutni. Chan aggódva nézett rám, majd felállt, leült mellém és az ölébe húzott. Szorosan ölelt magához, mintha valami értékes kincs lennék, amit, ha elenged, elveszik. Bevackóztam magam a mellkasába és csak zokogtam. Előtört belőlem a múltam, de leginkább az elmúlt pár hónap során felgyülemlett stressz. Chan a támaszom, menedékem, pszichológusom, jelen esetben még a zsebkendőm is.

- Why are you crying? Don't cry. Everything is gonna be okay... - suttogta fülembe a már jól ismert szavakat aussie akcentusával. Hogy hányszor mondta már el ezt... viszont mindig segít, nem tart örökké, de segít. Most is éreztem, hogy enyhülni kezd a szúró érzés a mellkasomban, a kéz, ami a szívemet összepréselte engedni kezdett a szorításából Chan nyugtató szavainak hallatára. Már a testem sem rázkódott annyira a zokogástól, helyette átváltott csendes sírásra.

Chan szemszöge:

Szavaim hatására a zokogása halk sírásba váltott át. A hátát simogattam nyugtatás képen, tudatva vele, hogy itt vagyok és vigyázok rá.

Az arcát kémleltem, most valahogy sokkal fiatalabbnak látszik, mintha egy összetört kislány lenne, nem pedig egy határozott felnőtt nő, akinek a hallhatatlanság és a varázslás képessége van a kezében. Többször voltam már jelen ehhez hasonló mély pontjainál, de az utóbbi időben sokkal életvidámabbnak tűnt. Amióta elkezdtük az iroda szervezését...

Egy idő után a sírása fokozatosan enyhült.

- Fáradt vagyok Channie. – nyöszörögte a mellkasomba.

- Rendben van husi, mi lenne, ha aludnál egy kicsit, rád fér. – simítottam ki egy kósza hajtincset az arcából.

- De dolgoznunk kell. – motyogta szinte már félálomban.

- Channie elkezdi szervezni a dolgokat, aztán mikor kipihented magad csatlakozol, mit szólsz? – kérdeztem kedvesen. Hümmögés volt a válasz.

- Itt maradsz velem, amíg elalszom? – kérdezte tőlem alig hallhatóan.

- Persze husi, itt vagyok, és nem megyek sehova. Channie vigyáz rád. – mondtam halvány mosollyal ajkaimon.

- Helyes. – motyogta és ő is elmosolyodott. Még jobban belefészkelte magát a mellkasomba, majd megszólalt. – Jó éjt Channie.

- Jó éjt husi. – pusziltam a homlokára. Nem válaszolt, csak lecsukta a szemeit.

Kis idő után éreztem, hogy a teste teljesen ellazul és a légzése is lelassult. Egy ideig néztem még a szuszogó mivoltát, majd miután megbizonyosodtam róla, hogy tényleg átlépte az álmok kapuit, óvatosan megemeltem a testét és halkan kikászálódtam alóla. Fejét egy párnára helyeztem, betakartam egy puha pokróccal, ami a párkány végében volt, majd kiosontam az ajtón.

Külső szemszög:

(19:00)

Lépések visszhangoztak az épület kihalt folyosóján. Egy alak bontakozott ki a nyomasztó sötétségből, ahogy elhaladt a hatalmas sárgás üvegű ablakok előtt, arcát megvilágította a halovány holdfény.

Wooyoung Ravenscar.

Ez a hely tisztára olyan, mint egy kastény, gondolta magában a férfi, miközben sietősen szedte a lábait. Mondjuk lehet azért, mert az is, folytatta a gondolatmenetet. Pár lépés után befordult a dohos folyosó végén, majd megállt egy ajtó előtt és gondokozás nélkül lenyomta a csicsás kilincset.

Amint belépett a helyiségbe első dolga volt, hogy szemügyre vegye a helyet. A falakon lilán világító LED csíkoknak köszönhetően látott is valamit az alapból sötét szobában. A hatalmas fekete keretes ablak üvege az épülethez híven itt is sárga volt, alig eresztett át némi fényt az amúgy is sötét éjszakában. A szoba egyik sarkába egy íróasztal volt tolva, amin hatalmas káosz uralkodott. A hozzá tartozó széken egy összegyűrt ruha kupac tornyosult. A falakra poszterek sokasága volt ragasztva. A két ajtós ruhásszekrény fogantyúin vízszintesen egy fakanál volt átdugva, feltehetőleg a falapok zárva tartásának céljából. A padlót puha lila szőnyeg borította, közepén egy darab összegubózott zokni árválkodott.

Miután Wooyoung megállapította, hogy minden a helyén van tekintetét a szobában tartózkodó személyre vezette.

A falhoz tolt franciaágyon egy férfi terpeszkedett, egy könyvet tartva kezeiben. Szürke melegítő nadrágot és egy lila oversize pólót viselt. Holló fekete haja erős kontrasztot alkotott holt sápadt bőrével. Lábaira csíkos zoknit húzott, tréning nadrágja felcsúszott a bal lábszárán ezáltal tökéletlenül árasztva magából a tökéletességet. Egy srácnak tűnt, egy srácnak, aki a menő egyetemi éveit éli épp, és nincs fontosabb dolga, mint a rock bandák hallgatása, a tanulás, kosarazás, és a lányokkal való flörtölés. Mégis valami hiányzott belőle, ami miatt nem teheti meg ezeket a lehet kicsit általánosított ámbár elég jellemző de sablonos dolgokat. Hiányzott belőle a legfontosabb, ami a létezésünk alapja, az élet.

Az ajtó nyitódására a férfi felkapta a fejét, majd mosolyogva csukta össze a könyvét, mikor meglátta az ajtón belépő Wooyoungot.

Wooyoungon érzelmek sokasága rohant át, ahogy a férfire nézett, de igyekezte elnyomni azokat, ahogy szokta.

Wooyoung szemszöge:

- Igazán kapcsolhatnál lámpát, ha olvasol. – jegyeztem meg szemrehányóan, miközben beléptem a szobába és becsuktam magam után az ajtót.

- Neked is szia. – mosolygott rám vidáman. – Egyébként meg látok a sötétben tudod jól. – mondta. Lehajoltam, hogy levegyem a bakancsaimat, közben folytatva a beszédem.

- Akkor is. Minek van az olvasólámpa a fejed fölött? – mutattam az említett tárgyra, mire ő csak vállat rántott és folytatta az érvelést saját igaza mellett.

- Túl erős a fénye, fáj tőle a szemem. Szerintem már vagy tíz éve nem nyúlt hozzá senki. – erre csak szemet forgattam. – Egyébként meg drága a rezsi.

- Ez a hely nem úgy néz ki, mint ahol az áramon spórolnak, itt még a kilincs is aranyból van. – emeltem fel a hangom. Mellé telepedtem az ágyra és a szemeibe néztem.

- Ebben igazad van, de akkor sem kapcsolom fel, mondom, hogy égeti a szemem. – makacsolta meg magát. Kezeit keresztbe fonta mellkasa előtt. – Valaki nagyon felbosszanthatott, hogy velem vitatkozol az olvasólámpa rendeltetés szerű használatáról. – hunyorgott rám fürkésző tekintetével.

- Bocs, fasz vagyok, nincs valami jó kedvem, ami azt illeti. – sóhajtottam bűnbánóan nézve barátomra, aki megint a stresszlevetésemként szolgált.

- Valahonnan sejtettem. – forgatott szemet, majd legyintett. – Ahelyett, hogy durcizol nem meséled el nekem, hogy mi a baj? – kérdezte egy félmosollyal az arcán.

Erre én is elmosolyodtam, mert csak arra vágytam, hogy kiadjam magamból a feszültséget és végre valaki megértsen engem is. San pedig erre a legtökéletesebb ember.

Úgy gondoltam kényelembe helyezem magam a beszélgetéshez így hát fogtam magam és ráfeküldtem az előttem lévő Sanra, aki a hátát a falnak támasztva valamiféle ülve fekvő pozícióban volt éppen. Arcomat izmos mellkasába fúrtam és beszippantottam illatát, a cigaretta és a levendula illata keveredett a jellegzetes férfi samponjával.

Tettem egyáltalán nem lepte meg, lazán derekamra vezette kezeit, majd lassan simogatni kezdte az oldalam.

- Na elmondod, hogy mi volt vagy találjam ki egyedül? – kérdezte kíváncsian.

- Találd ki. – morogtam a mellkasába.

- Hmm jólvan, azt hiszem nem nehéz, Seonghwa volt igaz? – találta ki elsőre.

- No shit sherlock – nevettem el magam. Nem nehéz kitalálni, hogy ki hoz ki a sodromból, az esetek kilencven százalékában Seonghwa az.

Seonghwa ugyanis nem más, mint a főnököm, ennek a sötétség kastélynak az ura, a párizsi árnyék klán feje. Azért árnyék klán, mivel ez nem maga a párizsi vámpír klán, ahol a francia országban élő vámpírok zöme él, hanem egy szűkebb szervezet. Vannak közöttük kitaszított vámpírok és olyanok is, akik csak szimplán rosszkor voltak rossz helyen. Én egyikbe sem tartozom, az én történetem egészen más.

Az árnyék klán továbbá egy afféle maffiaként is van számontartva. A klán tagjai nem csupán a kastélyban élnek de Seonghwanak is dolgoznak egyben. A klávé nem igazán szeret minket és meg is van az okuk is rá.

- Mit csinált már megint? – dörzsölte meg a homlokát. – Elég, ha egyesével vágom le az ujjait vagy készítsem a lángszórót? – kérdezte halál komolyan.

- Tudod van ez a nyomozó irodás dolog. – kezdtem bele, mire hümmögött. – Őket figyeljük Yoongiékkal már vagy egy hete. Minden második nap megyek róla jelenteni Seonghwanak, a napjaim fénypontja képzelheted. – nevettem szarkasztikusan. – Viszont most, hogy megvan a célpontunk- - folytattam volna, de közbevágott.

- Várj mi? Milyen célpont? Az a kiscsaj, akiről mutattál képet? – ráncolta a homlokát San.

- Aha, Céleste Bellefleur.

- Woo ugye nem fogjátok megölni? – kérdezte teljesen jogos aggodalommal a hangjában. Nem azért szoktunk embereket megfigyelni majd elrabolni, hogy utána ugróiskolát játszunk a parkban és megbeszéljük, hogy kinek mi a kedvenc színe.

- Eddig nem az a terv, túsznak kell. – magyaráztam. – Ja és nekem kell elfognom, Yoongiékkal karöltve persze.

- Szar helyzet – húzta a száját.

- Eléggé, rendesen bűntudatom van, ami miatt egy ártatlan lánnyal ilyet teszek. – sóhajtottam letörten.

- Nem a te hibád. – simított a hajamba nyugtatás képen.

- Tudom, de ugyan úgy a részese vagyok. Ha legalább okunk lenne rá, hogy ezt tegyük, de nem, Seonghwa nem mond el semmit, nyilván. – forgattam a szemeimet.

- Ezt már megszoktuk tőle. – mondta egyszerűen – Mikor mentek a lányért?

- Még nem tudom, valamikor jövőhéten, Seonghwa türelmetlen, de én nem akarom elkapkodni a dolgot, azért ez mégis egy emberrablás. – Mondtam, bár igazából nem aggódom, elég tapasztaltak vagyunk az ilyenekben. – A lány nagyon befolyásos családból származik, ő egy előkelő árnyvadász család sarja, képzeld el milyen botrány lenne belőle, ha rajtakapnának ahogy épp hurcoljuk el. Az apja, Luis máglyán égetne mindnyájunkat, vagyis engem, Yoongit és Hoseokot biztosan. Van egy olyan részem, hogy Seonghwa kibújna a felelősség vállalás alól.

- Az könnyen lehet. – hümmögött egyetértően. – Más nem volt? – érdeklődött továbbra is hajtincseimmel játszadozva.

- Dehogy nem, ennyivel nem lehet engem kiakasztani. – az évek alatt elég higgadt személyiség lettem, vagy legalább is megtanultam elnyomni az érzéseimet, hogy ne lehessen rólam semmit se leolvasni és ezzel kihasználni. Seonghwa tanításai közül ez az egyik legfontosabb volt. – Mikor közöltem vele, hogy szerintem ez az egész egy baromság egyszerűen elengedte a füle mellett, ahogy szokta mindig, mikor kikéri a véleményem. – emlékeztem vissza a beszélgetésünkre. – De aztán szóbahoztam Christophert – folytattam, éreztem, ahogy San teste megfeszül alattam a férfi nevének hallatára. Legördültem róla és mellé feküdtem az ágyon, majd felkönyököltem és az arcát kezdtem fürkészni. Mindig mikor erről a férfiről beszéltem neki, furcsán viselkedett, de egyelőre nem kérdeztem rá az okára, most sem tettem. – Tehát mondtam, hogy én tökre nem ismerem azt a csávót és nem ártott nekem semmit, és ekkor egyből elővette a „persze, mert te nem tartozol közénk" dumát. – fortyantam fel mérgemben. – Hát nagyon jól esett mondhatom. Itt gürizek neki, amióta az eszemet tudom, erre ez a hála. Nem tartozol közénk, nem is akarok te paraszt. – beszéltem úgy, mintha ezeket a szavakat Seonghwa arcába mondanám. – frusztráltan a kézfejemen lévő voyance rúnát kezdtem szuggerálni, a rúnát, amit még 12 éves koromban kaptam, amit minden árnyvadász visel...

- Figyelj Woo, Seonghwa egy fasz, ennyi, ne hallgass rá. – mondta, amit én csak a tipikus „könnyű mondani" nézéssel díjaztam. – Jólvan figyu van egy ötletem. – ült fel hirtelen, azzal a jól ismert Choi San mosolyan az arcán, amiről egyből tudtam, hogy ez az ötlet biztos nem olyan jó, mint ő azt gondolja. – Elviszlek valahova – vigyorgott egyre szélesebben.

- Mi? De hova? – ráncoltam a szemöldökömet, furcsa ez a hirtelen lelkesedés.

- Majd meglátod. – mondta sejtelmesen. A ruhásszekrényhez lépett, kihúzta a fakanalat a fogantyúk közül és a szoba másik végébe hajította azt. Határozott mozdulattal kitárta a két falapot, mire jó pár ruhadarab bukdácsolt ki onnan, és a lábai előtt kötöttek ki. San nem foglalkozva a kuplerályal turkálni kezdett a szekrényben.

- Elmondanád, hogy mégis mit csinálsz? – értetlenkedtem tovább, az ágya szélén ülve figyeltem ahogy könyékig elmerül a szekrényben.

- Ruhát keresek. – mondta egyszerűen. – Alkalomhoz illőt. – folytatta a keresést. Én pedig nagyon szerettem volna már megtudni, hogy milyen alkalomról beszél. – Na meg is van. – mondta elégedetten, majd előhúzott egy kissé gyűrött fehér inget és egy fekete mellényt. Nem törődve a jelenlétemmel egyszerűen lekapta magáról lila pólóját, és a fakanál mellé száműzte azt.

Felém fordulva kezdte el begombolni a fehér ingét, próbáltam nem látványosan bámulni a testét, de nyilván nem sikerült.

- Várj segítek. – léptem oda hozzá, mikor észrevettem, hogy rosszul gombolta be az inget. Tudom, hogy direkt csinálod Choi San. Ez a kicsit kínos ámbár annál inkább intim pillanat azzal szakadt meg, hogy Sannak elfogytak a gombok az ingén. Hátrébb álltam és figyelemmel követtem, ahogy felveszi a mellényt is. Megmondom őszintén elég dögösen nézett ki a mellkasára feszülő ruhadarabban.

- Hogy festek? – tudakolta incselkedve. Közben kihúzott egy fiókot, és kis keresés után egy szintén fekete nyakkendőt húzott elő és azzal kezdett szerencsétlenkedni.

- Nem rossz. – mondtam húzva az agyát. Újra közelebb léptem hozzá, hogy megkössem a nyakkendőjét. Mikor végeztem vele a füléhez hajoltam majd belesuttogtam – Tudod lehet egy nadrág csere nem ártana. – utaltam a szürke macinacira, ami miatt elég furcsa volt a szettje.

Erre csak egy morgással válaszolt, és a szemem sarkából láttam, ahogy keze megindul a derekam felé. Itt láttam helyesnek felhúzni a nyúlcipőt.

- Megyek és felkapok kapok valamit én is. – húztam még szorosabbra nyakkendőjét. – Negyedóra múlva a hátsó kapunál, ajánlom, hogy nyűgözz le. – kacsintottam rá. Megfordultam és látványosan lehajoltam a bakancsaimért, majd azt felkapva kilibbentem a szoba ajtaján.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

- Mit műveltél Wooyoung, most komolyan mi volt ez az előbb? – kérdeztem magamtól, miközben végigszáguldottam a folyosón.

- Stressz levezetés, igen semmi más csak stresszlevezetés volt. – győzködtem magam.

- Aha persze mindjárt el is hiszem, ja nem bocs mégse. Ez flört volt barátom, nem is akár milyen. – civakodott egymással a két hang a fejemben, mint valami meggajdult agymanók.

- Azért annyira nem volt durva. – védte magát az egyik.

- Nem volt durva? Ez? – szótagolta felháborodva a másik. – Már elnézést, de úgy rámásztál szerencsétlen Sanra, mint valami szűz kurva.

- Szűz...aha, úgy érzem lemaradtál valamiről. – jegyezte meg egyik szarkasztikusan kacarászva. – Egyébként meg ő kezdett el előttünk vetkőzni, hogy kontroláljam az érzelmeimet, ha a kockahasát kell bámulnom, ha?

- Segítek begombolni az inged. Megkötöm a nyakkendőd. Pardon? A fülébe suttogok? Már elnézést, ez neked nem elég durva? – folytatta másik a szónoklatát, elengedve a füle mellett egyik megjegyzését.

- Túldramatizálod.

- Ja persze én dramatizálom túl, nem te vagy az, aki nem veszi észre, ami itt folyik. – nyomta meg az én és a te szót. – Az előbb rákacsintottunk Sanra. Előtte meg azt mondtuk, idézem „felkapok valamit" Ki mond egyáltalán ilyet? – kelt ki magából. – Hát én menten felmondok!

- Higgadj le. – mondta egyik nyugodtan és parancsolóan. – Nem ez volt az első flörtünk Sannal. – tette hozzá egyszerűen. – Előtte konkrétan rajta feküdtünk, az nem rémlik? Ja és mi volt tegnapelőtt este? Azzal mi van?

- Úgy volt, hogy arról nem beszélünk, megbeszéltünk, hogy nem hajtunk rá Sanra. – tiltakozott kétségbeesetten.

- Azzal már rég elkéstünk, egyébként meg te is tudod, hogy Wooyoung szeretné és- - folytatta volna, de addigra én pont befordultam az egyik közeli férfi mosdóba és határozottan arcon fröcsköltem magama csapból jövő vízzel, ezzel elhallgattatva a hangokat a fejemben.

A hangokat a fejemben, komolyan Wooyoung nem vagy normális, téged kezeltetni kéne. Az utóbbi időben egyre több ilyen agymenésem van, amit nem igazán tudok megfogalmazni, hogy milyen, de nagyjából ilyen, mint az előbbi. És a vita szinte mindig Sanról folyik, ki másról.

Hirtelen észbe kaptam és sietősre vettem az utamat a szobám felé, mivel már vagy 5 percet elbasztam abból a negyedórából, amit Sannak megígértem.

(19:45)

A szobámban álltam a tükör előtt és bámultam ki a fejemből, miközben egyik és másik újabb civakodásba kezdett a fejhadiszállásomon, per pillanat a ruhámat illetően.

Van az a szint, amikor ott tartasz, hogy már nevet is adsz a hangoknak a fejedben...hát az már elég intenzív. Az én esetemben ez a két név nem valami egyedi, de szerintem találó.

Végül egy fekete szakadt farmer és egy egyszerű szintén fekete ujjatlan póló mellett döntöttek. Ehhez egyik ajánlására még egy ezüstláncot is akasztottam a nyakamba. A hajamat hagytam ahogy van, kicsit beletúrtam, lévén ne legyek már szopott gombóc. A bakancsomat visszakaptam magamra és ekkor realizáltam, hogy ez az outfitt nem valami elegáns. Viszont nagyon tetszett ezért úgy voltam vele, hogy leszarom, nem az a személy vagyok, akit érdekel a dress code.

Sietősen kaptam fel a telefonom, az irataim és egyéb nélkülözhetetlen tárgyaimat – köztük az irónomat is – az asztalról, majd kisiettem a szobámból és kulcsra zártam azt.

Út közben igyekeztem mindent a farmer zsebembe gyömöszölni, az irónomat kivéve, ami az övemre csatolt bőr hüvelyébe került, pár széráf penge mellé. Mindig kéznél kell lennie.

Utam a hátsó kijárat felé vezetett, szedtem a lábaimat és próbáltam végleg elhallgattatni drága agymanóimat, hogy legalább pár órára nyugtom legyen tőlük.

Szerencsére ez meglepően gyorsan ment ugyan is végre dűlőre jutottak.

- Ma este hagyjuk, had érezze jól magát. Aztán holnap átértékelhetjük az este következményeit. – vetett fel egy kompromisszumot egyik.

- Legyen, de biztos vagyok benne, hogy rámászik Sanra. Nem mintha baj lenne, lehet, ha vele lenne nem lenne benne ennyi feszültség, mi is jól járnánk egy kis pihenővel. – morfondírozott másik. – Oké, benne vagyok, az lesz, amit Woo akar. De azért használd az eszed te hülye. – címezte nekem az utolsó mondatát, egy szemforgatással jeleztem nekik, hogy vettem. Innentől kezdve pedig csenden is maradtak.

Meglepően nagy jó kedvel löktem meg a hatalmas tűzálló ajtót, majd kiléptem az utcára és egyből meg is pillantottam Sant.

Az egyik kuka mellett állt és rám várva cigarettázott. Az ajtó csapódására felkapta a fejét, majd mosolyogva intett nekem és elnyomta a cigijét a kuka peremén.

A tréningjét fekete vászonnadrágra cserélte, hozzá lakkcipőt húzott. Olyan elegánsan nézett ki, hogy egy pillanatra elszégyelltem magam, de ez nem tartott sokáig, mivel mint aki tudja mi nyomaszt egyből megjegyezte.

- Nagyon jól nézel ki. – éreztem, hogy vér áramlik az arcomba és a fülemig elvörösödöm. Na szép, ilyenkor persze nem tudom elfojtani az érzéseimet. Csak reménykedtem benne, hogy a félhomályban nem látja a bőrszínem hirtelen változását.

- Te is egész...tűrhetően festesz. – mondtam, ezzel kiváltva belőle egy boldog nevetést. Olyan szép nevetése van.

- Tűrhetően? Hát így állunk Ravenscar? – nevetett, majd megfogta a kezem és elkezdett magával húzni. – Rendben ezt megjegyeztem, szívemig hatolt, megmondom őszintén, de hát sebaj akkor induljunk el. – hadarta színészkedve, erre már én is vele együtt nevettem.

- Elmondod végre, hogy hova megyünk? – kérdeztem, mikor abbahagytunk a nevetést. – Ugye nem valami vámpíros helyre viszel? – kezdtem aggódni.

- Is-is – adott kitérő választ.

- Is-is? Igen vagy nem? San ujjatlan pólóban vagyok, tökre látszódnak a rúnáim. – akadtam ki.

- Először is, imádom a rúnáidat, gyönyörűek, másodszor pedig az Utópiába megyünk és harmadszor, nyugodj le, az Utópia a legelfogadóbb hely a földön. – sorolta.

- H-hogy mi? Nem, nem, biztos, hogy nem felejtsd el. – kezdtem el hevesen rázni a fejemet. – Az Utópia egy bár. – hangsúlyoztam ki az utolsó szót. – Arról nem volt szó, hogy bulizni viszel.

- Miért mit gondoltál, hogy bingózni megyünk az idősek otthonába? Ne haragudj Woo de te vagy hülye, ha ez nem jutott eszedbe. – mondta, mire be kellett látnom, hogy igaza van. – Egyébként meg a ruhád oda tökéletes lesz, ott az a lényeg, hogy jól érezd magad, én sem az ő kedvükért öltöztem ki. – nézett rám.

- Hanem? – vonogattam a szemöldököm. – Csak nem az enyémért?

- Ki tudja? – vont vállat. – Egyébként ezt a progit már tegnap kitaláltam – kezdett mesélni. – mivel tegnapelőtt úgy eltűntél, hogy kicsit beszartam, hogy megbántottalak.

- Nem bántottál meg csak kellett egy kis idő, vagy mi. – magyarázkodtam.

- Ennek örülök - ragyogott a boldogságtól. - Szóval tegnap Hoseok mesélte, hogy ma a Shadow Princes lép fel az Utópiában, és mivel tudom, hogy hatalmas fan vagy gyorsan vettem két jegyet ma estére, és reméltem, hogy ezzel majd ki tudlak engesztelni. - mesélte izgatottan a reakciómat várva, ami természetesen nem maradt el.

Egy pillanatra lefagyva álltam az út közepén, majd hirtelen hatalmas mosoly szökött az arcomra és ugrálni kezdtem, mint egy dopamin függő kisgyerek.

- Úristen úgy imádlak! - ugrottam a nyakába, nem tudva koordinálni a boldogságomat. - Köszönöm San. - öleltem magamhoz hálásan.

San nem szólt semmit, csak magához ölelt. Az út hátralevő részében én majd kicsattantam az örömtől, hogy a kedvenc árnyvadász bandámat láthatom a színpadon ma este, San csak mosolyogva hallgatta az áradozásomat róluk.

Céleste szemszöge:

(09:15)

Mikor Changbin elhívott moziba egyszerűen nem tudtam mit gondoljak. Voltunk már együtt moziban, szóval ezen meg se meglepődtem, de amikor hozzátette, hogy „utána ehetnénk valahol valamit" kicsit elbizonytalanodtam. Ez most egy randi? Ugye nem az? Mármint ne értsen félre senki, Bin az egyik legjobb barátom, de nem tudom, hogyan működne a kapcsolatunk...mint egy párkapcsolat.

Reggel az Utópiában nyitottam a napot, hogy megvegyem a jegeskávémat, gondoltam rákérdezek Mazienél végtére is ő Bin egyik barátja, de sajnos nem találkoztam vele, mivel ma éjszakás.

Hétvége lévén nem kellett bemennem az egyetemre ezért nyugtot szívvel battyogtam haza. Hazafelé kicsit bepánikoltam, hogy mi a fenét fogok én csinálni nulla tapasztalattal. Mivel a barátnőmmel nem tudtam beszélni úgy gondoltam beszélek a nővéremmel, végtére is neki barátja van, biztos sokat segít majd.

Aha persze.

A szobámban üldögéltem a székemen, lábamat lóbálva szürcsöltem jegeskávémat és Emeline-t figyeltem, aki, mint akit felhúztak járkált össze-vissza.

Nos igen, amikor előálltam neki az „öö szia figyu lehet, hogy ma randim lesz, szóval tudnál segíteni?" mondattal, azóta teljesen be van pörögve. Valamilyen szinten jogosan, szerintem is gáz, hogy 20 éven alig volt részem ilyesmiben.

Drága nővérem az összes lehetséges opcióról beszámolt, hogy mi történhet velem az első randimon. Mivan ha beáll a kínos csend és nem lesz témánk, mivan ha megakarja fogni a kezem, ha színtvall, ha virágot ad, satöbbi, tipikus elemei egy első randinak, amit magamból kiindulva tuti kínosan reagáltam volna le. Őszintén nem hiszem, hogy ezen segített a nővéren afféle „első randi tutorial" -ja, de az biztos, hogy magabiztosabbá tett.

Sajnos tartott egy szexuális felvilágosítás órát is, amire egyébként nem volt szükségem, de ő azért biztosra akart menni. Természetesen a kínosabbnál is kínosabbra sikeredett. Miután már ott tartott, hogy az első csók esélyegyenlőségét kezdte számolni úgy voltam vele, hogy leállítom és megkértem, hogy segítsen ruhát választani.

Ebben szerencsére profinak bizonyult. Vagy egy órába telt, de összeválogatott nekem egy tökéletes szettet.

- Mivel nem bálba, hanem moziba mentek szerintem maradjunk az egyszerű, de szépnél és ne menjünk a puccos, de gáz felé. – magyarázta kezeivel hadonászva.

- Nekem nyolc. – vontam vállat.

- Na akkor ezen legalább nem veszünk össze. – nyugtázta elégedetten. – Állj fel. – utasított, majd úgy kezdett szuggerálni, mint az általános iskolás matektanárom, mikor meg kérdezte mennyi a tizenhárom négyzete és én azt válaszoltam, hogy háromszög.

Emie pillanatok alatt nagyon belelendült a dologba és konkrétan az egész ruhásszekrényemet kirámolta lelkesedésében. Rám adott vagy húsz különböző pólót, de nyilván egyik sem tetszett neki eléggé, ezért egyik sem volt rajtam öt másodpercnél hosszabb időn keresztül.

Amikor már vagy harmadjára vetette fel velem az egyik fehér pántos felsőmet – amit középen a két vállamon két pici rózsaszín masni díszített – megállapította, hogy egész jól áll így áttérhettünk a gatya témára. Találomra rám adott egy sötétkék jhortot, ami szerencsére nagyon megtetszett neki. Tovább szuggerált, azt hajtogatva, hogy valami még hiányzik. Egyszer csak felpattant, majd pár perc múlva egy köteg szalaggal tét vissza a szobámba. Az a remek ötlete támadt, hogy a nadrág övtartójára kössünk két masnit, amik színe megegyezik a pólómon lévőkkel. Nem ellenkeztem, bíztam benne, hogy jól fog kinézni.

A hajamon annál többet vitáztunk ugyanis én ki akartam vasalni, ő viszont váltig állította, hogy göndören sokkal szebb így végül belementem. Amikor aztán kitalálta, hogy a hajamba is rakjunk szalagot kénytelen voltam hangot adni a gondolataimnak.

- Mondd te komolyan bolondot akarsz csinálni belőlem? – löktem el a kezét magamtól.

- Most miért? – háborodott fel a feltételezésemen. – Szerintem tök aranyos.

- De úgy nézek ki, mint egy játék baba a 90'-es évekből. – nyavajogtam.

- Dehogy nézel ki úgy ne hülyéskedj, hagyd had csináljam meg, aztán ha nem tetszik szétszedheted. – mondta majd szép copfba fonta a hajam és a végére kötötte a kis rózsaszín masnit. – Elbűvölő vagy. – nézett rám a tükörből csillogó szemekkel. – Na szétszedjem?

- Nem kell, tetszik, egész jó lett. – mosolyogtam rá. – Köszi Emie.

Emeline épp szólásra nyitotta a száját mikor megrezzent a telefonom.

Üzenetem érkezett Changbintól.

Binnie

Szia Célie, remélem nem felejtettél el

fél óra múlva találkozzunk a Champs-Élysées-n a diadalív mellet.

Vagy érted menjek esetleg?

16:29

Célie

Dehogy felejtettelek el te bolond!

Nem kell értem jönnöd, oda találok, legalább fixen megúszod a találkozót apámmal.

16:30

Binnie

Jó, hogy mondod, nem is szeretnék Mr. Bellefleur-ral összefutni.

Van egy olyan érzésem, hogy nem kedvel engem...

Na mindegy, akkor fél óra múlva.

Vigyázz magadra! <3

16:32

Célie

Rendi, sietek!

elküldve: 16:33

- Na mit írt? – kíváncsiskodott Emie, aki, mint valami zsiráf nyújtogatta a nyakát, hogy beleláthasson az üzeneteimbe.

- Semmi érdekeset, csak hogy hol találkozunk. – mondtam egyszerűen. – Viszont már csak fél órám van, úgyhogy sietnünk kell.

Kaptam még egy egyszerű sminket a nővéremtől, majd beledobáltam pár fontosabb dolgot a táskámba és indultam is.

Szerencsére az intézet Párizs belvárosában van így rövid idő alatt odaértem a megbeszélt helyszínre, addig is próbálva nem pánikolni. Viszont mikor megláttam Bint, ahogy egy rózsaszín rózsával a kezében ácsorog a diadalív közelében, nem tudtam, hogy visítsak a boldogságtól, vagy inkább elrohanjak. Valahogy mindkettő jó opciónak tűnt.

Sziasztok babybogyók!

Először is szerintem nem tudom elégszer elmondani, hogy mennyire sajnálom, hogy ennyi ideig nem volt rész. Már nem is tudom mióta...több mint 3 hónapja ugye? Jesszus...

Szeretném megköszönni, hogy még mindig itt vagytok és vártátok ezt a részt is, nagyon sokat jelent nekem.

Sok oka van, hogy miért nem volt rész, leginkább az év vége és az edzéseim voltak az oka, továbbá a random derült égből villámcsapásként előbukkanó családi rendezvények meg hasonlók. Amikor lett volna időm írni akkor nem volt hozzá ihletem, amikor viszont nem volt időm akkor annyi mindent tudtam volna írni. 

Ezen a részen sokat ültem, szerintem ezt töröltem ki a legtöbbször, nem voltam vele megelégedve, de igyekeztem, hogy a lehető legjobb lehessen. Többek között az is hátráltatott, hogy a régi laptopom - amin eddig írtam - bedobta a törölközőt és hirtelen minden eltűnt, amin addig dolgoztam. Elnézhetjük neki hiszen végül is majdhogynem velem egy idős volt, de képzelhetitek mennyire haragudtam rá. Viszont szerencsére gyorsan lett egy szuper új gépen, amit már tök jól írok, viszont időbe telt megszokni a billentyűzet másságát, ilyenek.

De végül valahogy mégis elkészült ez a rész 4770 szóval, az eddigi leghosszabb szerintem.

Az utóbbi  pár hétben eléggé...hogy is mondjam nem voltam jól lelkileg, és kitűnő kikapcsolódásnak bizonyult a könyvem írása. Nagyon élveztem írni, remélem olvasni is jó legalább fele annyira.

Továbbá kiengesztelés képen már készül a 8. rész, ami ha minden jól megy holnap ki is kerül, remélem ezáltal megtudjátok bocsájtani nekem ezt a nagy kihagyást.

Igyekszem a rendszerességre, de ahogy láthatjátok nem nagyon sikerül...

Na de!  A részről is beszéljük azért! Osszátok meg a véleményetek velem kérlek, nagyon kíváncsi vagyok!

Új karakterként bekerült San a történetbe (esküszöm igyekszem nem kitalálni több szereplőt, tudom, hogy nehezen fogyasztható) mit gondolunk róla? Valami woosan szerűség is kibontakozóban van a láthatáron...

A citadellás balhéval kapcsolatban van valami sejtésetek? ( bár ezt egyelőre akkora homály  fedi, hogy csoda, ha én tudom)

Anygays pár szó a Shadow Princes-ről. Ne lepődjetek majd meg ez az együttes bár kitalált mégis egy valódi banda zenéit fogja sajátjaként énekelni, ez a banda pedig nem más mint aaaaaaaaaaaa Chase Atlantic! 

Ők ebben a történetben nem léteznek, viszont a zenéik igen, a Shadow Princes tulajdonában, saját zenéikként, remélem érthető. 

Céleste és Changbin párosban látjuk a potenciált? Van esélyük egy kapcsolatra vagy....?

Ne felejtsük el a legfontosabbat! STRAY KIDS ÚJ ALBUM KÉREM SZÉPEN!!  Hogy tetszik nektek? Én egyszerűen csak gdivsvgipiihppghaieőeőig khmmm ja. Van kedvenc zenétek az albumról? Én őszintén nem tudok választani, a chk chk boom megy egész nap a fejembe, de a twiglight a mountains és a runners is nagyon megfogott. Meg persze a jjam és a stray kids is rohadt  jó, rég tetszett ennyire egy új albumuk hogy választani sem tudok  wahhh sorry

Túl sokat beszéltem, veletek mi újság? Milyen lett a bizonyítvány? Hogy telik a nyár? Voltatok/mentek valahova nyaralni? 

Mára ennyi, köszi, hogy elolvastad, kommentelj és csillagozz ha tetszett!<33

Gyönyörű esős napot mindenkinek, tali a következő rész alatt! 

Puszi ~ L