Külső szemszög:

- Hallgatlak - hajolt előre kíváncsian a férfi.

- Nos, ő itt Céleste Bellefleur, 20 éves fiatal nő, van egy nővére Emeline, nagy a hasonlóság közöttük, de Emeline két évvel idősebb a húgánál. - kezdett bele a járkálásba Wooyoung miközben beszélt. Jungwon meghúzta magát az ajtóhoz közeli sarokban, a mellkasához szorította a mappáját, és csendben figyelt.

Woo a férfi elé rakta a fotót, amin egy fiatal göndör barna hajú lányról készült. A képet az utcán készítették, a lány egy croissant-al a kezében állt, arcát pirosra csípte ki a szél, ami a hajába kapott.

- A kis bárányka - húzta ördögi mosolyra ajkait a férfi, miközben a képet mustrálta.

- Szülei Luis Bellefelur, és lánykori nevén Clara Chaudhury, elég népszerű személyek. - fogalmazott Wooyoung.

- Ismerem őket. - bólintott a férfi. - Rég találkoztunk utoljára, akkoriban még csak egy két év körüli lányuk volt, már akkor is bennfentesek voltak, de ahogy látom most már, ha lehet még jobban azok. - hümmögött, miközben a távolba révedt.

- Igen, ők a Párizsi intézet vezetői, az egész család ott él. - értett egyet Woo, ujjaival a homloka két oldalán lévő fufruját igazgatta, ami mintha egy keretet adott volna az arcának.

- Milyen a kapcsolata az iroda tagjaival? Még mindig nem tiszta, hogy miért pont ez a lány. - kíváncsiskodott, szemeivel figyelmesen végig követve Wooyoung minden egyes mozdulatát.

- Flora Merryweater-el gyerekkori barátok, a lány szinte a család tagja. Christopher őt is a gyerekének tekinti, bár szerintem nem ismeri közelről, Seo Changbin, vérfarkas, testőr és helyszínelő, pontos információink szerint, halál szerelmes a lányba, tűzbe menne érte. Másról nem tudunk, de a többiek számára sem közömbös, ebben biztos vagyok, szeretik őt, ha bármi történne vele, egyből ugranának. Továbbá a Bellefeur család nagyban támogatja Saroltát és az irodát, a kezdetektől fogják a kezüket, így egy jóakarójuk már biztosan van. Ezt is pillanatok alatt romba lehetne dönteni, ha kiderülne, hogy Luis és Clara hőn szeretett kislánya eltűnt, méghozzá miattuk. - fejezte be Wooyoung, meg volt elégedve magával, bár már most emésztette a bűntudat, ami miatt ártatlan emberek ellen szervezkedik, próbálta azzal elnyomni, hogy ő ehhez ért és amúgy sem tehet mást.

- Nem rossz, nem rossz - hümmögött elismerően a férfi. - sőt, kifejezetten jó, rendben van. Mit tudunk a lányról?

- Mint említettem, nem rég töltötte be a 20. életévét. Árnyvadász léte ellenére a Sorbonne-ra jár humán szakra, minden hétköznap reggel az Utópiában kezdi a napot, az esetek többségében egy jegeskávé és egy croissant kíséretében távozik. Minden nap este hét és nyolc óra között az otthonához közeli parkban sétáltatja a kutyáját, Elodie-t. Nagyon közeli a kapcsolata a nővérével és a barátjával, Brunoval is jó viszonyt ápol. A kedvenc sorozata a szívek szállodája, hobbija a rajzolás és a jégtáncolás. Nelphilim létükre az egész család elég mondén életet él, ennek ellenére fontosnak tartják az árnyvadászok hagyományait és feladatát, a démon vadászatot ugye.

- Ez nem meglepő - legyintett a férfi.

- Csak gondoltam megemlítem. - vont vállat Woo. - Túl hétköznapi személy ahhoz, hogy bárkiben felmerüljön az, hogy rá pályázunk.

- Remek. Alapos munkát végeztetek. - mosolyodott el a férfi. Wooyoung nem mutatta ki, de nagyon is jól esett neki az elismerés.

- Sokan veszik körül a nap minden percében, a nap hátralevő részét az otthonában tölti, ott teljességgel lehetetlen elfogni.

- És amikor a kutyáját sétáltatja?

- Macerás, forgalmas környék, sokan járnak arra még estefelé is, mindenki hazafele igyekszik a munkájából. - rázta a fejét nemlegesen Woo.

- Igazad van, ez esetben figyeljétek tovább, kell, hogy legyen egy nap, amikor tovább marad a könyvtárban és este egyedül megy haza, vagy tudom is én, nem kell elkapkodnotok semmit. - válaszolt - vidd magaddal Yoongit és Hoseok-ot, te mész érte, remélem tisztában vagy vele. - nézett az előtte járkálóra, aki ezt hallva abbahagyta a mozgást.

- Rendben, legyen így. - egyezett bele - majd jövök, ha van valami, csá. - szólt, majd hátat fordított és kisétált a teremből, kikerülve a szerencsétlenül ott álldogáló Jungwon-t.

Sarolt szemszöge:

(Time skip: 5 nappal később)

Az értekezlet óta nem volt egy olyan nap se, mikor mindenkivel találkoztam volna az irodában. Viszont aznap sok minden elhangzott így reményeim szerint mindenki tudja, hogy mi a feladata.

Az értekezleten a kód nevek megtárgyalása Jeonginnak és Sashanak kiadtam, hogy készítsenek kamu személyi igazolványokat és útleveleket Flonak és Raphelnek, Rómába fognak utazni és beépülni egy bizonyos helyre, ha minden jól megy. A két kém már csomagol így úgymond szabadságot is kaptak az utazás előtt, a többiek csinálják a saját dolgokat, egyelőre minden gyanúsan gördülékenyen halad az iroda életében. Az Utópiás akció óta semmi ilyesmi nem történt, egy fenyegetést sem kaptunk, minden olyan normális... és ez furcsa.

Az ablakban ültem felhúzott térdekkel és az elmúlt napok eseményeit pörgettem végig a fejemben, hátha találok valami kivetni valót, mikor is kivágódott az ajtó.

- Hello, szia, figyu, bejöttem - robogott nagy lendülettel Hyunjin az irodámban.

- Jesszus, nyugi - rezzentem össze hirtelen érkezésére. - kopogni ki fog? - fontam keresztbe karjaimat mellkasom előtt.

- Bocsesz. - húzta be a nyakát.

- Ha még egyszer ilyet csinálsz, szólok Minhonak. - fenyegettem meg gonoszan.

- Csak azt ne. - futott ki minden szín az arcából, amin nem tudtam nem elmosolyodni.

- Na miért jöttél? - tápászkodtam fel lomha macska módjára az ablakból, miközben megigazítottam a kissé meggyűrődött pulóveremet.

- Áh igen, szóval, két eltűnés, három rablás, illegális fegyver, pontosabban adamantin kereskedelem, és egy gázolás. - sorolta, bele-bele pillantva világoszöld spirálos jegyzetfüzetébe, közben az ujjain számolva a megemlített dolgokat. - és ezek csak az elmúlt két napban. Fizetésemelést akarok. - csapta le a füzetét az asztalomra.

- Jól van dráma királynő állj le. - emeltem magam elé kezeimet. - Milyen adamantin kereskedelem? - ráncoltam a szemöldökömet.

- Valszleg egy nevenincs nelphilim szervezet, eddig nem foglalkoztunk velük, de most valahogy kihoztak valamennyi adamantint a citadellából, ami eddig teljességgel lehetetlennek tűnt. - túrt a hajába a fiú.

- Valahogy, valamennyit? Hyunjin pontos információk kellenek! - akadtam ki.

- Mégis honnan? Nem voltam ott, nem mértem le grammban, hogy mennyit hoztak ki, az adamantin citadellát a vasnővérek őrzik, lehetetlen bejutni, pláne férfiaknak. - hadonászott a fiú.

- Akkor... lehet, hogy nők voltak. - gondolkoztam el.

- Lehet, de attól függetlenül se juthatnának be engedély nélkül. - vont vállat.

- És mit csináltak az adamantinnal?

- Feltehetőleg eladták, tudod mennyire értékes, sokat lehet vele kaszálni. Mindenesetre a Klávé már tud róla és minket kért fel a nyomozásra. - sóhajtott.

- Nem lesz egyszerű, több információ kell, így csak a sötétben tapogatózunk. - túrtam a hajamba.

- Maradjak bent éjszakára Lixel? - ajánlotta fel.

- Mióta vagytok bent? - kérdeztem.

- Úgy húsz órája? - húzta el a száját. - igaz, hogy ez a dolog most nagy port kavar, de a kisebb ügyekkel is foglalkoznunk kell, különben bukjuk a befektetőket és a kapcsolatainkat a jó hírnévvel együtt.

- Most menjetek haza aludni, rátok fér, viszont holnap is hosszú napunk lesz, a ti feladatotok lesz a kisebb ügyek intézése, a két eltűnés és a gázolás elsősorban, a rablások kivizsgálásában segítenek Sashaék. - soroltam neki.

- Rendben. - bólintott. - akkor most megyek.

- Behívnád Chant kérlek? - szóltam utána, mikor már az ajtóban volt.

- Persze - ejtett meg egy lágy mosolyt.

- Köszönöm. - biccentett, majd elhagyta az irodát, erős parfüm illatcsíkot húzva maga után.

Chan szemszöge:

Este hatkor, ahogy lement a nap Minhoval együtt indultam be az irodába. A fiú gyanúsan sokáig készülődött, de nem adtam neki hangot. Raphael nem jött, azzal érvelt, hogy úgy sincs semmi dolga, igazából nekünk sincs, de azért bemegyünk, biztos lesz valami. Innie és Sasha nem jöttek haza, gondolom bent töltötték az egész napot.

Minho mellett sétáltam Párizs turistáktól nyüzsgő utcáin. Néztem a város és csak bambultam ki a fejemből mikor...

- Hiszel abban, hogy létezik szerelem első látásra? - szólalt meg hirtelen. Eléggé meglepett a kérdés, Minhot egy introvertált srácként ismertem meg, akit nem annyira izgatnak az emberi érzelmek, csak a macskáké. Meg kell, mondjam, hogy nem tőle számítottam egy ilyen kérdésre.

- Öhmm, hát igen, végül is mondhatjuk - beszéltem össze-vissza, szedd össze magad Chris, végre beenged egy kicsit a világába, próbáld megérteni. - Igen, miért ne létezhetne, ez egy nagyon szép gondolat, minden estre. - hümmögtem.

- Te érzeted már? - nézett rám kíváncsian, mi ez a nagy érdeklődés Lee?

- Azt hiszem igen. - bólintottam.

- És milyen, jó?

- Nem lehet megfogalmazni, különleges, jó... nagyon jó. - vesztem el a gondolataim között, amik hívatlanul ugrottak elő a fejemben.

Nem válaszolt, valamin nagyon elgondolkodhatott, egy kavicsot rugdosott maga előtt a földön. Közben én már beletörődtem, hogy nem lett ebből olyan mély beszélgetés, mint azt hittem, viszont a megidézett emlékeim tovább kísértek, így én sem szóltam, amíg ő meg nem tette újra.

- Szerinted mi Jisung kedvenc virága? - kérdezte. Annyira meglepődtem, hogy megálltam a mozgásban, de ő nem várt meg, így mi után a kisebb sokkon túlestem utána rohantam, nehogy már itt hagyjon a francba, képes rá.

- Te-tessék? Ho-hogy mi?

- Mi a kedvenc virága? Te mindenkit olyan jól ismersz. - válaszolt egyszerűen.

- Há-hát a rózsa aszem, igen a rózsa, de mi- várj már! - időt sem hagyott, hogy számon kérjem, befordult a sarkon lévő virágboltba.

- Szép jó estét hölgyem, egy szál rózsát szeretnék! - köszönt udvariasan és magához képest meglepően nagy élet kedvel Minho. Én csak álltam az ajtóban, mint aki azt se tudja, hogy került ide, ami azt illeti ez igaz is.

- Üdvözöllek kedveském! - lépett elő a virágok közül egy alacsony, idős éveiben járó hölgy.

Sötétzöld kertésznadrágot és rózsaszín gumicsizmát viselt. Ruhája kissé földes volt, piros pozsgás ráncos arcán a por és az izzadtság keveredett egymással. Ősz haja egy kusza kontyban ült a fején, sok-sok rakoncátlan hajtincs lógott ki belőle. Összességében egy hihetetlenül aranyos pici néni állt előttünk, kedvesen mosolyogva. Minho elé sietett, lekapta magáról az eddig a kezeit fedő sárga gumikesztyűit, majd gyorsan leporolta ruháját. Fürkésző zöld szemeivel alaposan végigmérte a fiút.

- Jöjjön csak erre - vezette maga után a növények sorai között, engem levegőnek nézve, zsebre vágtam a kezeim és követtem őket. - milyen színűt szeretne? - érdeklődött.

- Öhm hát nem is tudom. - fogott a tarkójára Min. - Mit ajánlana? - nézett a nénire segélykérően.

Végig néztem a választékon, vagy egy tucat féle rózsa volt előttünk.

- Nos nézzük csak, kinek lesz? Várjon, kitalálom, első randi? - mosolygott szórakozottan továbbra is a virágárus.

- Olyasmi - mosolygott zavartan Minho.

- Lássuk csak, lássuk csak - motyogta a néni, kezeivel a virágok között körözve.

- Vörös rózsa, a szerelem és a románc jelképe, nem rossz, de elsőre nem az igazi. - húzta a száját, láttam Minhon, hogy neki tökéletes lett volna a vörös rózsa, de inkább nem szól bele. A néni kiemelt egy világos rózsaszínt az egyik kaspóból, szép darab volt. - Ehhez mit szól? Új kapcsolatok kialakulásakor szokták adni, fogja csak meg! - Min kezébe nyomta a virágot, majd oldalra biccentett fejjel figyelte a virágot és Minhot ahogy zavartan mosolyogva tartja a kezében.

- Ez nagyon szép, köszö - kezdte Min, de nem tudja befejezni, mert addigra a néni kikapta kezéből a virágot.

- Nem, nem az igazi - rázta a fejét, visszarakta a többi virág közé. Megállt csípőre tett kézzel, nézte a virágokat, majd Minhot, majd megint a virágokat, aztán hirtelen mintha fény gyúlt volna a fejében. - Megvan, ez lesz az - húzott ki egy levendula lila rózsát egy másik kaspóból, kétség kívül különlegesen gyönyörű volt. - A jelentése „szerelem első látásra" kezdődő románc jelképe - Min kezébe nyomta, majd végignézett rajta. - Príma. - mondta elégedetten. - Hogy tetszik?

- Nagyon szép, és tényleg kitalálta, hogy milyet keresek, pont ez kellett, köszönöm. - hálálkodott a fiú.

- Nincs mit kedvesem, gyere a kasszához.

Minho követte a nénit, én továbbra is szellemnek éreztem magam. Körül néztem az üzletben, amíg a barátom fizetett. A hely kívülről sokkal kisebbnek tűnt, bent a tér elég zsúfolt volt, mindenhol virágok sorakoztak, a falakra polcokkal voltak tele, amikről különböző növények lógtak. Az üzlet végében egy elfüggönyözött átjáró volt, feltehetőleg egy raktárba vagy valami hasonlóba vezethetett. A levegőt körül lengte a virágok illata és a föld jellegzetes szaga.

- Nagyon szép üzlet. - jegyeztem meg, hogy végre én is mondjak valamit.

- Köszönöm szívem, már azt hittem néma vagy, hogy meg sem szólalsz. - nevetett fel a virágárus.

- Elnézést.

- Semmi gond, nem azért mondtam. - legyintett. - Olyan sápadtnak tűntök, esztek rendesen?

- Persze, ne tessék aggódni. - nyugtattam, bár tény, hogy hulla sápadtak vagyunk, annak nem az evés az oka.

- Még egyszer nagyon szépen köszönöm. - mondta Minho, miközben illedelmesen meg is hajolt, amin a néni jót derült.

- Igazán nincs mit kedves...

- Minho, Lee Minho. - biccentett.

- És te, fiatalember? - fordult felém.

- Chris, Christopher Bang. - a néni szemében különös fény csillant, szerintem Minho észre se vette, lehet csak beképzeltem.

- Én Lucie Laurent vagyok. - mutatkozott be ő is. - sok sikert a randevúdhoz Minhokám.

- Köszönöm, jövünk máskor is, viszlát! - búcsúzott Minho. Én is elköszöntem, a néni pedig mosolyogva integetett utánunk.

Amint kiléptünk az utcára egyből megcsapta az arcunkat a hideg tavaszi szél. Nincs hatással ránk az időjárás, nem érezzük a hőmérsékletváltozást, de azért mégis szedni kezdtük a lábainkat. Én pusztán megszokásból még a kabátomat is begomboltam.

- Minho, figyelj, megmagyaráznád ezt az egészet? - hadonásztam.

- Nem tudom, miről beszélsz. - húzta az agyamat, játszva a hülyét.

- Mi az, hogy miről? Az előbb mentél be venni egy rózsát a virág boltba, előtte a szerelemről és Jisung kedvenc virágáról kérdeztél, még a nénivel is iszonyat kedves voltál. - kalimpáltam tovább, idegesít, hogy nem avat be a magán életébe, ő szinte már az öcsém, tudnom kell, mi van vele.

Nem válaszolt, csak vigyorogva bámulta a rózsát a kezében, miközben haladt előre a szűk utcán, én persze loholhattam utána, mint valami fél őrült elmeháborodott. Közben az agyam veszettül kattogott, magyarázat után kutatva. Próbáltam fejben összerakni az elmúlt fél óra eseményeit.

Minho, Szerelem, Jisung, Rózsa, Jisung, Rózsa, Jisung, Szerelem, Minho...

- Te szerelmes vagy Jisungba! - kiáltottam fel, ahogy végre leesett a tantusz.

- Talán. - nevetett Minho. Mióta van ennek ilyen jó kedve? - tudtam, hogy lassan, de le fog esni.

- Nem tudnál konkrét választ adni, ugye? - mérgelődtem, bosszant, hogy nem nyílik meg előttem annyira, mint én neki.

- Az nem én lennék. - vigyorgott továbbra is, majd lecsippantotta a kártyáját és belépett az iroda ajtaján.

- Már most más vagy, mint amilyen eddig voltál. - forgattam szemimet, miközben beléptem utána az épületbe.

A hal, mint mindig, most is királykék színben pompázott, érkezésünkre Changbin robogott fel az alagsor lépcsőjén, kezeiben két vállfán lógó inget lobogtatva.

- Sziasztok, segítsetek, könyörgöm - nézett ránk segélykérően Bin - szerintetek a kék vagy a barna ing megy jobban a farmeremhez? - emelte fel először az egyik, majd a másik vállfán lógó ruhadarabot a magasba.

- Egyik se, mindegyikben csicskán néznél ki. - került elő Minho régi énje.

- Minho! - szóltam rá, szegény Changbin ijedt tekintettel nézett ránk, teljesen elhitte Min szavait.

- Hé, ne figyelj rá, szerintem a barna, de mindkettő nagyon jó. - mosolyogtam bíztatóan a fiúra, aki hálásan nézett rám, majd bólintott.

- De szép rózsa Min, hol vetted? - bökött a virág felé Changbin.

- Két utcával arrébb a sarkon, egy aranyos nénitől, szép üzlet, ajánlom. - válaszolt végre normál ember módjára a megszólított. Remélem magába szállt a bunkó viselkedése miatt.

- Hová mész? - érdeklődtem, hogy hova ez a nagy felhajtás.

- Találkozóm lesz. - kerülte meg a kérdést fél választ adva.

- Céleste-el? - hallatszott Diego hangja, pár pillanattal később a feje is felbukkant az alagsorból.

- És ha igen? - vörösödött el Bin, nem értem, miért jött zavarba a lány említésétől. Csak nem...? Mi van ma ezekkel?

- Na jól van nekem rátok nincs időm. - kerülte ki a két vérfarkast Minho, felrohant az emeletre vezető lépcsőn, majd eltűnt a folyosón.

Leültem a kanapéra és néztem, ahogy Bin és Diego veszekednek, mint mindig.

- Te randira hívtad? - kérdezte Diego meglepetten.

- Olyasmi. - vakarta a tarkóját a fiú.

- Olyasmi? - szaladt fel Diego szemöldöke a magasba.

- Hát... megkérdeztem, hogy szeretne e jönni moziba, meg hogy utána ehetnénk valahol... valamit, de azt így konkrétan nem mondtam, hogy randi. - hadarta Bin.

- Te annyira, de annyira hülye vagy Changbin. - dörzsölte a homlokát Diego.

Hirtelen a szemem sarkából egy alakot vettem észre az emeleten a növények takarásában mozgolódni. Ki lehet az? Mire beazonosíthattam volna, már el is tűnt, lehet, megint képzelődök.

Gondoltam hagyom ezt a két barmot vitázni és megnézem Inieéket amikor is valaki megszólított.

- Chan, de jó, hogy itt vagy. - a hang Hyunjinhoz tartozott. - Saci kéri, hogy menj fel hozzá. - jött le a lépcsőn nyomában Felixel.

Mindketten nagyon kimerültnek tűntek, Felix ragyogó mivoltából mintha el tűn volna a már megszokottá vált fény és ragyogás. Ugye jól van? Köszönés képen, odamentem megölelni őket, Felix mint egy kismajom bújt a mellkasomba, nagy karjaimat vékony kis teste köré fontam. Orromat megcsapta a fiú jellegzetes orgona illata, aranyszínű fürtjei csiklandozták az arcomat. Úgy tűnt nem nagyon akar elengedni, így én a hátát simogatva kezdeményeztem beszélgetést a másik tündér fiúval.

- Elég leharcoltnak tűntök, minden oké? - kérdeztem némi aggodalommal.

- Csak a munka, sok a dolgunk most egyszerre, eltűnések, rablások, gázolás, és ez most mind ránk zúdul. Van egy nagy és fontos ügy, Saci most arra fog fókuszálni - értetlenül néztem rá, mire hozzátette. - majd ő elmondja biztosan. Beszéltem vele, hazaküld minket aludni, de holnap vár ránk a sok meló. - mosolygott keserűen.

- Segítek mindenben, csak mondjátok, hogy miben kell. - nem akarom, hogy túlterheljék magukat.

- Inkább legyél Sacival és neki segíts, egyedül ez még neki sem fog menni, ez nagydolog Chan, kérlek, legyél vele, nem mellesleg neki is aludnia kéne, és neked is, szörnyű karikák annak a szemeid alatt. - utasította vissza az ajánlatomat. - Nyugodj meg, elegen leszünk ezekre az ügyekre. - mondta, egyik kezével kissé lenőtt szőke tincsei közé túrt. - Jut eszembe, gondoltam elmegyek fodrászhoz, szerinted jól állna nekem a fekete? - kérte ki a véleményemet.

- Neked minden jól áll Hyun, biztos jó lesz.

- Remélem, na gyere Lix menjünk mielőtt még elalszol itt nekem. - szólt a fiúnak, elengedtem őt, de ő továbbra is engem ölelt, mint egy lajhár. - Itt hagylak. - emelte meg a hangját Hyunjin.

Felix motyogott valamit Hyunjinról és arról hogy hogyan fogja elpicsázni kanadáig, de végül elengedett. Megdörzsölte a szemeit, nyújtózott engem, majd rám nézett, mintha visszaköltözött volna belé némi fény a régi énjéből. Rám mosolygott, intett egyet, egy öleléssel elköszöntem Hyunjintól is, majd egymás kezét fogva elhagyták az irodát.

Felmentem az emeletre, az orvosiból kiszűrődött Seungmin angyali hangja, aki énekelt, mint mindig. Hallottam azt is, ahogy Minho Jisungal beszélget a gyengélkedőben, de nem akartam hallgatózni, inkább beléptem Saci irodájába.

Jisung szemszöge:

Öt napja már, hogy Minho elhívott egy talán randira, azóta csak egyszer futottunk össze az irodában. Kavarognak bennem az érzelmek, egyrészt, mert per pillanat egy hullában turkálok és már a gondolatától mindjárt idehányok, másrészt, mert az elmúlt napokban csak Minhon agyalok.

Tetszik? Azt hiszem igen. Ő viszonozná az érzéseimet? Nem hiszem. Ez bosszant? De még mennyire. Hiányzik, hogy velem legyen? Nagyon, de nem tudom miért.

Nem tudok kiigazodni magamon, össze vagyok zavarodva, többször is flörtöltünk, már egymással, ez után a talán randi után, meg szinte biztos voltam benne, hogy valami több lesz köztünk, mint szimpla barátság. Most mégis, mintha nem lenne semmi. Plusz egyszer már csókolóztunk, ez azért számít valamit, nem? Mindketten részegek voltunk, biztos azt hiszi, hogy nem emlékszem, de én tudom, hogy ő emlékszik. Seungmin szerint az emberek akkor a legőszintébbek mikor ittasak. Ha igaza van - már pedig Minnie sosem téved - akkor ő is érez valamit, nem? Eddig azt hittem, most már nem tudom, mit higgyek. Túl sok a kérdőjel, elbizonytalanodtam. Franca a sok hülye drámával, tudtam, hogy nem kéne Mazie-vel sorozat maratont tartani. Hányzik a csókja, olyan rég volt, már alig emlékszem rá, érintése a homályba vész... fel akarom eleveníteni!

Gondolataimból halk kopogtatás zavart ki. Leraktam a szikét és a csipeszt a kezemből, majd az ajtó felé fordultam. Mindenre számítottam, csak arra nem, hogy gondolataim főszereplője Lee Kibaszott Minho fog a küszöbön állni... kezében egy rózsával, egy lila rózsával, wahhh rózsa van nála, ez mit jelent? Úristen most mit csináljak? Sziával vagy Helloval köszönjek neki? Mosolyogjak vagy csináljak úgy, mint aki meg van sértődve? Kicsit mondjuk, tényleg meg vagyok.

- Na mi az elvitte a cica a nyelvedet? - mosolygott rám aranyosan, miközben beljebb lépett a szobába. Baszki kellett nekem ennyit agyalni, most tuti azt hiszi, hogy zavarban vagyok, de hát zavarban is vagyok, huh de még mennyire, de ezt neki nem kéne tudnia, jahj de gáz. - Ezt neked hoztam. - nyújtotta felém a lila rózsát. Kész végem, ennyi volt, ez túl sok nekem.

- Szia - szólaltam meg végül, az akartnál sokkal halkabban. - nekem? - kérdeztem vissza.

- Ki másnak?

- Köszönöm, ez nagyon kedves, igazán nem kellett volna. - hálálkodtam.

- Dehogyis nem. - a rózsáért nyúltam, amikor is realizáltam, hogy szinte a teljes alkarom csupa vér.

- Basszus, bocs egy pillanat. - a csaphoz rohantam, majd sikálni kezdtem a kezeimet szappannal. - nem lehetek valami guszta látvány. - nevettem kínosan. Szerencsére még nem száradt rá a vér a bőrömre, így gyorsan lejött, megtöröltem a kezem, az ágyhoz léptem és egy fehér lepedővel letakartam a halott vérfarkas testét, akinek épp az oldalában vizsgálódtam. Lekaptam magamról a kicsit összekoszolt fehér köpenyemet, megigazítottam a hajam, majd újra felé fordultam. Minden mozdulatom halványan mosolyogva figyelte, most újra felém nyújtotta a rózsát.

- Miért lila? Ez mit jelent? - kérdeztem, mert tényleg nagyon fúrta az oldalamat, hogy miért pont lila rózsát kapok.

- Levendula lila - helyesbített Minho - jelentése, nos - hallgatott el egy pillatara, ami még kíváncsibbá tett. - szerelem első látásra - mondta ki hirtelen. - alakuló románcokkor szokták adni. - tette hozzá.

Köpni, nyelni nem tudtam. Éreztem, ahogy az arcomat elönti a pír, a hasamban pedig repdesni kezdenek azok a bizonyos fránya pillangók.

- Tudod, azóta tetszel, amióta először megláttalak, csak nem tudtam, hogy mondjam el, meg hát be is voltam szarva, még most is be vagyok, de gondoltam nem éri meg tovább húzni, a végén még elhalasztanálak. Kedvellek Han Jisung. - mondta határozottan.

A szám elé kaptam szabad kezemet, hatalmas szemekkel néztem az előttem állóra, ilyen nincs, istenem most életem szerelme szerelmet vallott nekem? Pár könnycsepp folyt le az arcomon.

- Nekem is tetszel Lee Minho. - birizgáltam a rózsám szirmait.

- Végeztél mára? - szólalt meg pár perc csend után.

- Nincs kötött munkaidőm, de határozottan nincs gusztusom ehhez a hullához, továbbá jól esne a friss levegő. - mosolyogtam rá pironkodva.

- Ez esetben, van kedved eljönni velem egy randira? - tette fel a nagy kérdést.

- Újabb talán randi? - vontam fel szemöldökömet.

- Nem, ez most egy rendes első randi lenne, benne vagy?

- Jól hangzik. - mosolyodtam el szélesen. Felkaptam a táskámat az egyik székről, felém nyújtotta nagy kezét, mire én bele helyezte a sajátomat a jóval kisebb fajtából. Kivezetett a gyengélkedőről, lerobogtunk a lépcsőn, átvágtunk a halon és már kint is voltunk az éjszakában. Féloldalasan átkarolta a derekam és úgy húzott magához közelebb, én magam elé tartottam a rózsámat és abban gyönyörködtem.

- Tetszik? - kérdezte az arcomat fürkészve.

- Nagyon, különleges - szagoltam bele a virágba - az illata is jó. De azért remélem, tudod, hogy egy lila rózsánál és egy béna romantikus filmbe illő beszédnél több kell, hogy megkaphass. - incselkedtem vele.

- Valóban? - vonta fel a szemöldökét. - Rendben van Han Jisung, elfogadom a kihívást. - kacsintott rám.

Chan szemszöge:

Amint beléptem az irodába, megláttam a lányt macska módjára az ablakban gubbasztani.

- Szia Channie. - mosolygott rám őszintén, szeretettel.

- Szia pocok - szólítottam az általam használt becenevén. - hogy vagy? - mentem oda hozzá.

- Még élek, egyébként minden szar. - mosolygott, mire ez a nagy jókedv? - nézz csak ki az ablakon. - mutatott kifelé.

Először nem értettem, mit akar mutatni aztán megpillantottam Jisungot és Minhot az utcán ölelkezve andalogni. Pár pillanattal később pedig Changbint és egy lányt, ha jól látom Céleste-t kézen fogva sétálni az ellenkező irányba.

- Nocsak, ma mindenki szerelmes?

Holaaa, üdv újra pupákok!

Tudom, tudom, szörnyű vagyok, sajnálom, hogy nem volt rész a szünetben (konkrétan egy szabad napom sem volt) se az elmúlt jó pár hétben, de igyekszem most már tényleg a rendszerességre. (Jövő héten nem lesz rész, mert német nyelvi táborban leszek, de utána fogok mindenképp hozni a folytatást minél előbb!)

Egy kis magyarázat az adamatinnal kapcsolatban: Az adamantin a mennyek féme, amelyekből az árnyvadászok fegyverei és irónjai készülnek. A megmunkálásához kizárólag a vasnővérek értenek.

Vasővérek: Egy női árnyvadászokból álló csoport, akik az árnyvadászok fegyvereit készítik, mivel kiválóan értenek az adamantin formálásához. A központjuk az adamantin citadella ahol az árnyvilágtól elszigetelten élnek. Kizárólag női árnyvadászok látogathatják meg őket.

Alakul a történet... mi a véleményetek/ mit gondoltok? Nagyon kíváncsi vagyok, szóval mondjátok nyugodtan!^^

Hogy telt a szünetetek? Milyen visszamenni a suliba? (Szörnyű, ugye?)

Mára ennyi, köszi, ha elolvastad, szépséges napocskát drágaságok! <33

Pusz, pusz ~ L