Minho szemszöge:

- Mit érzel Jisung iránt?

Mitérzeljisungirántmitérzeljisungirántmitérzeljisungiránt – ez ismétlődött bennem, újra, és újra. Nem tudtam mit válaszoljak neki.

- Minho? – hallottam meg újra a főnököm hangját, ami kizökkentett ebből a furcsa állapotból. – Figyelj, nem akarok tolakodó lenni tényleg, de fontos tudnom, ha van köztetek valami. – mondta miközben felállt és az ablakhoz sétált, éjszaka volt így engem se veszélyeztetett a nap fénye – Az is látja, hogy érzel iránta valamit, akinek csukva van a szeme, vagy nincs is. – nevetett fel halkan – Ne aggódj, nem tiltom meg, hogy legyen köztetek valami, egyébként sincs jogom hozzá, de attól még tudnom kell – nézte a város, egyik kezével a függönyt szorongatva.

- Rendben... - szólaltam meg halkan, mire kíváncsian felém fordult. A holdfény bevilágított mellette, pont rám, mit valami reflektorfény. Én meg csak álltam ott az irodája közepén, mint, fasz a lakodalomban, ha ezt Raphael látná, tuti kiröhögne. – tetszik, vagyis azt hiszem – zavarodtam össze, tudja, hogy biszexuális vagyok szóval nem ezzel volt gondom, de még csak Channak beszéltem erről így nehéz – egyszer már... egyszer már megcsókoltam – itt kíváncsian húzta fel a szemöldökét, úgy látszik, nem tudja, vagy csak jól tetteti? – de akkor ő részeg volt, biztos nem emlékszik rá, azóta nem volt köztünk semmit. – mondtam csalódottan.

- Tipikus – sóhajtott fel, majd visszafordult az ablakhoz – Mikor volt ez?

- Lassan egy éve – simítottam a tarkómra.

- Ismeritek egymást majdnem három éve és eddig nem léptél?

- Ez nem ilyen egyszerű – kezdtem el idegesen a kezeimet tördelni, újra rám nézett, csak egy szemforgatást kaptam.

- A kor zavar? – faggatott tovább, miközben leült a székére. – ülj le nyugodtan, ne álldogálj ott nekem.

- Persze, hogy az zavar. – sóhajtottam most én frusztráltan, miután helyet foglaltam a vele szemben lévő széken - annyit gondolkozom ezen, hogy már a fejem is belefájdul.

- Ezt átérzem, hidd el én is voltam szerelmes, olyanba a kibe nem kéne – halkult el a hangja a mondata végére.

- Ki volt az? – kérdeztem. Felhagytam az asztallap szuggerálásával és ránéztem, csillogtak a szemei, szuper most tuti beletapostam a lelkébe.

Oké Minho, válts témát, gyerünk, ne hagyd, hogy belemerüljön az emlékeibe. Miért nem jut eszembe semmi értelmes?

- Képzeld, Changbin új hobbija, hogy japánul hallgatja a Queen zenéit. – ez most komoly Min? Ennél jobb téma nem jutott eszedbe te nagyon hülye?

De szerencsére hatott, Saci elmosolyodott így a szemei két aranyos vonallá húzódtak. Ennek hatására kifolyt onnan pár visszatartott könnycsepp, amiket gyorsan le is törölt.

- Viccelsz? – kérdezte leheletnyi vidámsággal a hangjában.

- Én ugyan nem – mosolyodtam el én is, védekezően magam elé emelve a kezeimet – utánozni is szokta őket – bénán, de elváltoztattam a hangomat, majd Changbint utánozva kezdtem el énekelni a Bohemian Rhapsody-t.

Saci elnevette magát, jól esett hallani. Egy idő után abbahagytam a produkciót, meghajoltam, ő pedig mosolyogva tapsolt meg.

- Jisung nagyon szerencsés lenne, ha te lennél a pasija – mondta hirtelen, amitől zavarba jöttem. – hidd el, a kor nem lehet ekkora akadály. Nagyon sok emberrel találkoztam már, akiknek ugyan ez volt a gondjuk, mint neked.

- Nagyon remélem, de mégis olyan hihetetlen belegondolni, én 37 éves vagyok, viszont örökre 25 maradok, ő most még csak 24, de megöregszik, pár év és jóval idősebb lesz nálam... legalább is külsőre. – szomorodtam el megint.

- Mióta teszik neked?

- Mit számít ez? – kérdeztem vissza – szerintem amióta megláttam – erre felnevetett. Mi ebben az olyan hihetetlen?

- És, miért nem beszélsz vele? Adj jeleket! Mit vársz, hogy majd a semmiből rájön? – kérdezte – Bár tény, hogy elég feltűnően bámulod...

- Hát... nem tudom, azt se tudom, hogy meleg e egyáltalán – felvonta a szemöldökét, de hagyta, hogy folytassam – meg tudod, hogy nem vagyok az érzelmek embere, a szerelem határozottan nem az én szakterületem.

- Figyelj drágám, én elhiszem, hogy nehéz, nem vagyok párkapcsolati tanácsadó, arra ott van Flora, beszélj vele, ő ért az ilyenhez, viszont ha szeretnél – itt elbizonytalanodott kicsit, kinézett az ablakon, mindig ezt csinálja, szerintem tudat alatt – ha úgy érzed, gyere hozzám nyugodtan, azt mondják, jó hallgatóság vagyok. – mosolygott rám végül.

- Rendben, kösz Saci – viszonoztam a mosolyát, kedves tőle, hogy érdeklődik, bár tudom, hogy nem csak puszta kíváncsiságból teszi, attól még jól esik.

Hirtelen megcsörrent a telefonja, felhúzta a szemöldökét mikor a névre pillantott, nem láttam, hogy ki az.

- Csak ennyit akartam Minho – mondta mire vettem a célzást, mennem kell.

- Köszi, hogy meghallgattál, jól esett.

- Nincs mit, ja és mondd meg Channak, hogyha, visszamertek jönni egy hulla nélkül, ki raklak titeket a napra pihenni. – mosolygott szarkasztikusan, majd intett még egyet, aztán újra az ablakhoz fordult és felvette az addig is csörgő telefonfát.

Jobbnak láttam, ha nem zavarom tovább, kiléptem az irodájából, Chan nem volt a folyosón, pedig azt ígérte, hogy kint megvár. Az órámra néztem és láttam, hogy egy bő negyed órát beszélgettem Sacival, így nem csodálom, hogy Chan megunta a várakozást.

Chan szemszöge:

Amit Saci kért tőlünk nem lesz egyszerű. Elég meggyőző személyiségek vagyunk Minhoval, de az Utópia nem egy kispályás hely. A hátamat a falnak döntve kezdtem gondolkozni a meggyőző beszédemen, amit majd mondani akarok, közben ujjaimmal a kezemen lévő fonál karkötővel játszottam, ha ezt csinálom, mindig jobban tudok gondolkozni.

Tompán hallottam a szavaikat kiszűrődni, nem akartam hallgatózni, Min pedig már vagy öt perce bent volt, így megindultam lefelé.

Épp fogtam meg a korlátot, hogy leslattyogjak a lépcsőn, mikor meghallottam egy gyönyörű hangot, Seungmin. Visszafordultam, az orvosi ajtaja résznyire nyitva volt, kis gondolkozás után benyitottam.

Ahogy sejtettem a fiú bent ügyködött, fehér köpenyében, és szemüveggel a fején, egyik kezében valami löttyöt tartott, a másikkal egy kis füzetbe jegyzetelt, miközben halkan énekelt.

„Falling in love

Falling in love – megremegett a hangja, de folytatta.

Deeper than I've felt it

before with you, baby" – oldalról láttam csak az arcát, sír.

„I feel I'm falling in love

with all my heart." – fejeztem be helyette, ezzel magamra vonva a figyelmét.

Ijedten kapta felém csillogó szemeit. Eddig nem vett észre.

Miért sír? Eszméltem fel hirtelen. Aggódom érte, nagyon szomorúnak tűnik. Miért énekli ezt a számot sírás közben?

- Chan? – kérdezte halkan, villámsebességgel törölve le a könnyeit. – Mit csinálsz itt?

- Csak gondoltam megkérdezem, átkötöd-e a sebemet – utaltam a mellkasomon lévő sebre. Igaz, hogy szimplán csak be akartam nézni hozzá, de nem ártana, ha átkötné.

- Oh, igaz is, jó hogy jössz, már akartam szólni. – mondta, majd felállt, odament egy nagy, üveges szekrényhez, kinyitotta és elővett belőle kötszert és fertőtlenítőt. – Honnan ismered ezt a számot? – utalt arra, amit az előbb énekelt.

- Tudod Sasha nagyon szereti ezt az együttest, hatalmas fan, még mikor vámpír lett, amikor kicsi volt – mármint 17 éves, de nekem mindig egy kislány lesz – és a klán új tagja lett, mindig félt az éjszaka az utcára menni. – mosolyodtam el az emlékeken miközben leültem egy székre, ami az asztalhoz volt tolva. – Napközben pedig nem tudott aludni, mindig ezt kellett vele hallgatni, hogy megnyugodjon. Ez volt az egyik kedvenc zenéje, nagyon kamasz volt, szerelmes is. Aztán egyszer összetörte a telefonját, amíg nem vettünk neki újat, mindig én énekeltem neki, az után is, hogy kapott új telefont, mert azt mondta, és jobban éneklem. – a fiú kíváncsian hallgatta a történetet, lepakolta a kellékeket majd mellém húzta a saját székét.

- Vedd le az inged! – mondta, mire engedelmesen kezdtem kigombolni a fekete anyagot – egyébként – kezdte – azt mondtad szerelmes volt – hümmögtem – viszonzásra talált a szerelme? – babrált a köpenye szélével.

- Nem – néztem rá szomorúan, elfintorodott – a fiú szintén a klánunk tagja volt, biztattam Sashat, hogy valljon neki, meg is tette volna, de aznap éjszaka mikor elhatározta, látta felszállni egy vámpírmotorra egy lánnyal, egyértelmű volt, hogy szerelmesek, így sosem vallotta be az érzéseit. Azóta tovább lépett, de nem könnyített a helyzetén, hogy szinte minden nap találkoztak.

- Értem – mondta Seung.

- Ezzel nem arra célzok, hogy nem jó vallani a kiszemeltednek, épp az ellenkezője, minél előbb meg kell tenni. – magyaráztam, nehogy félreértsen valamit.

- Miért mondod ezt nekem? – kérdezte, miközben lefejtette a kötést a mellkasomról.

- Ugye gondoltál valakire, ami közben ezt a számot énekelted? – kérdeztem óvatosan. Az iroda minden tagjával szoros kapcsolatom van, de Seungmin nagyon visszahúzódó, nehezen nyílik meg, még nekem is.

Erre élesen szívta be a levegőt, az ajkait egy vékony vonallá préselte, gondolkozott egy ideig, majd bólintott.

- Miért sírtál közben? – tettem fel azt a kérdést, amit lehet nem kellett volna. Mégis kíváncsi vagyok, és talán jót tesz neki, ha elmondja valakinek.

- Ez egy hosszú történet – vett elő egy vattát, amivel a sebemet kezdte fertőtleníteni – nem ismerem annyira közelről, de egyszerűen vonz magához, elvarázsol – mondta.

Kíváncsi lettem volna, hogy kiről beszél, de nem mertem rákérdezni, nem akarom faggatni. Csak hümmögtem neki, hogy folytassa.

- Attól tartok már elkéstem, tudom, hogy más is szerelmes belé, félek, hogy több esélye van, mint nekem. – halkult el a mondat végére. Fájdalmas féloldalas mosolyra húzva ajkait. Tudom róla, hogy nagyon önbizalom hiányos, nem látja a sok jót magában. Ez a gyengéje, önmaga.

- Ő még nem tud egyikőtökről sem? – utaltam a szerelmére, és a másik udvarlóra.

Kissé bizonytalanul, de megrázta a fejét.

- Nem hiszem.

- Akkor még bőven van esélyed – mosolyogtam rá bisztatóan. – te vagy a lányok álma, udvarias, okos, kedves, aranyos, helyes és nem utolsó sorban, gyönyörű hangod van, a lányok imádják az énekeseket. – gondoltam Sashara, Florara, Maziere és még Sacira is, mind odavannak a zenészekért. – de egyébként a fiúk is – kaptam észbe hirtelen – a hang nagyon népszerű bűverő, mindkét nem körében. – magyaráztam, próbálva menteni a menthetőt. – halkan elnevette magát.

- Kedves vagy. – mosolygott – de egyébként lány – jegyezte meg, mellékesen. Kidobta az elhasználódott vattát, majd elkezdte, felrakni rám az új kötést.

- És öhm árnyvadász? – törtem meg, pár perc után a beállt csendet közöttünk.

- Igen, nagyon tehetséges.

- Na, ez is egy plusz pont neked, ha másnál nem, a szüleinél biztosan.

- Remélem.

- Nem hiszem, hogy a származásod lenne a mérvadó tény. – hümmögött, igazat adva nekem.

- Neked van kiszemelted Chan? – kérdezett rá, miután befejezte a kötésemet.

- Van – mondtam, kíváncsian fordult felém, épp a kellékeit pakolta vissza a szekrénybe. Biztos ocd-je van, állandóan pakol.

- Akarsz róla beszélni?

- Majd talán máskor, de most mennem kell – pillantottam az órára, Minho már biztos vár.

- Rendben – bólintott – Saci megint elküldött titeket valahova, ugye? – mosolygott az ajtófélfának dőlve.

- Jah, mehetünk az Utópiába tárgyalni – dörzsöltem meg az orrnyergemet.

- Az nem lesz kellemes – szisszent fel – sok sikert! Ne erőltesd meg magad, még bőven gyógyul a sebed, egyébként nem fáj?

- Köszi, igyekszünk. Fáj, de nem vészes, napról napra jobb. – odamentem hozzá és megöleltem. Boldogan bújt a karjaimba.

- Ha visszajöttök, gyere be, adok új gyógyszereket – bólintottam.

- Vigyáz magadra Minnie, ne sírj senki miatt, nem ér annyit – borzoltam össze a haját, amit tudtam, hogy nem szeret. – Ja és énekelj, mindig, varázslatos hangod van! – igyekeztem, hatni az önbizalmára.

- Chh – igazgatta tincseit, miután elcsapta onnan a kezemet – igenis apa. – adta át magát a szerepnek.

Küldtem felé még egy, apai mosolyt, majd kiléptem az orvosi ajtaján, a folyosóra. A korláton áthajolva néztem le a halba, szerencsémre Minho is ott tartózkodott. Az alatt a cirka fél óra alatt, amíg fent voltam az emeleten, jelentősen megnőtt a létszám.

Lementem a lépcsőn, majd körbenéztem. A tévében a Geronimo Stilton ment, a kanapén Felix ült, combján Jisung fejével, akinek a mellkasán Maze feküdt. Még rajta volt a munkahelyi öltözete, valószínűleg, nem rég érkezhetett. A földön, hátát a kanapénak döntve, Raphael ült, egy pohár vörösborra a kezében. Az egyik fotelben Flora ült, mezítláb, két lábujja között egy kis üvegcsét tartott, miközben, precízen festette lábujjkörmeit.

- Neked nem Emeline-al kéne lenned? – kérdeztem a lányt.

- Náluk voltam, de aztán Bruno átment, hozzájuk, így inkább nem zavartam őket. – mondta miközben fel sem pillantott rám.

- Értem – bólintottam – Minho, jössz? – néztem a fiúra, a másik fotelban ült, szerintem fel sem tűnt neki a jelenlétem, Jisungot bámulta, aki természetesen ezt nem vette észre, a mesére figyelt.

- Channie, állj ki a képből! – nyavalygott Mazie, arrébb álltam, hogy lásson. – Köszike.

- Túlélted a műszakod? – érdeklődtem.

- Fogjuk rá – sóhajtott. Ki vettem a szekrényből egy nagy puha takarót, majd rá, és Jisungra terítettem. Megsimogattam a fejüket, utána Lix fejére is adtam egy puszit.

Minho is feltápászkodott a fotelból, intett egyet a többieknek.

- Holnap este jövünk. – mondtam még, mire visszahümmögtek valami válasz szerűséget. Majd Minnel az oldalamon, kiléptem a kapun.

Sarolt szemszöge:

Hajamba túrva nyomtam ki a telefonomat, az ablakban ültem és csak néztem ki a fejemből. Nem akar összeállni a kép, túl homályos minden.

Láttam, ahogy Chan és Minho kiléptek az iroda kapuján, majd sietős léptekkel indultak az Utópia felé.

Lehunytam a szemeimet, egy kis időre elnyelt a sötétség, megdörzsöltem a szemeimet, hogy ne aludjak el, kell egy kávé.

A konyhába mentem a kávémért. Nagyon kortyoltam a fekete löttyből, visszamentem a nappaliba és a távirányító keresésével nem foglalkozva egy csettintéssel kapcsoltam ki a tévét. 

- Most szépen mindenki hazamegy! – álltam eléjük. – Jisung, aludjatok nyugodtan nálunk Seunggal, holnap délelőtt legyél bent, rendeltünk új fegyvereket, rájuk kell nézted – Jis bólintott, miközben felült, magával együtt a szőkét is feltornázva ülő pozícióba. – Flo, nem tudom, miért vagy bent éjszaka, te is menj haza pihenni, csak holnapután kell bejönnöd, neked is Raphael. 

- Rendi - tápászkodott fel Flora, majd a fél részeg Raphaellel együtt hagyták el az irodát. 

– Miért ivott? – kérdeztem Lixet, aki csak vállat vont. – te is menj haza, Hyunjin már elment?

- Igen, talán egy órája, Changbinnal és Diegoval. – válaszolt a szőke tündér.

- Rendben, bemegyek Jeonginékhoz, mire kijövök, egyikőtök se legyen itt!

A két kis vámpírt is hazaküldtem aludni, majd lefőztem még egy kávét, egyedül maradtam az üres épületben.

Felmentem az irodámba leültem az ablakba, és a csuklómon lévő fonál karkötőt bámultam.

Hali emberek!

Kissé megcsúszott ez a rész is, de mentségemre szóljon, beteg voltam. Ennek ellenére akartam hozni egy kis rövid részt a héten.

Mit gondoltok Jisung viszonozni fogja Minho érzéseit?

Ki lehet Seungmin titokzatos szerelme és vajon ki Chan kiszemeltje?

Írjatok véleményeket, kíváncsi vagyok!

Csodás tavaszt mindenkinek! ~ L