Sarolt szemszöge:

Három nap telt el az óta, hogy az Utópiába mentünk, megünnepeli az iroda megnyitását. Felixnek és Hyunjinnak hála, akik az adminisztrációkat intézték, a hét elején el tudtuk kezdeni a becuccolást az épületbe. Megmondom őszintén egy álmom vált valóra, mikor átléptem a küszöböt és beléptem az előtérbe. Úgy néz ki az egész, ahogy megálmodtam, közel álltam hozzá, hogy elsírjam magam, miközben körbe jártam mindent, faltól falig, mint egy kutya, aki új helyre költözik és körbeszimatolja a terepet. A berendezés és a dizájn szintén, nagyrészt a két szőke tündér műve volt, nem szarakodtak, minden rohadt stílusosan néz ki. Az anyagiakat (a menő bútorokat, minden egyéb eszközt és úgy önmagában az épületet) a Bellefleur család finanszírozta, továbbá az én pénzem is rá ment, ami nyilván nem volt elegendő (pedig nem vagyok szegény alapból...)

- Utat kérek! – furakodott előre Jeongin, kezében egy kártyával. – Ez itt hölgyeim és uraim egy ajtó... - kezdett bele, kezeivel színpadiasan kalimpálva, miközben vigyorgott, mint egy ovis.

- Azt én is látom, hogy egy ajtó, édes fiam ne nézzél hülyének. Ne szerepelj, haladjunk! – pattogott Raphael Minhoval karöltve, akik minél előbb be akartak jutni.

Chant ellentétben fajtársaival nem különösebben izgatta az idő múlása, vagy pontosabban az, hogy pár órácska kérdése és feljön a nap, ami nekik, hogy úgy mondjam, nem tenne jót. Helyette mosolyogva állt mellettem, és úgy figyelte a lelkes Jeongint és a mellette toporgó Sashat.

- Na szóval, ez itt a kezemben egy mágnes kártya – mutatta fel a lapocskát a fiú, elengedve a fülei mellett Raphael sürgető szavait – összesen tizenhat darabot csináltunk, tekintettel arra, ha valaki – nézett nyomatékosan Jisungra és Maziere – elhagyná a sajátját. Ezeket majd bent kiosztjuk. Az eljárás egyszerű, fogod a kártyát, szépen odaérinted a professzionális érzékelőhöz – mutatott az ajtó mellett egy falra felszerelt fekete kis cuclira – hallasz egy halk pittyenést, továbbá az érzékelő kéken fel is villan – prezentálta – kinyitod az ajtót, bemész, becsukod, és kész! Csak az jöhet be, akit akarunk, hogy bejöjjön... vagy az, aki ellopja a kártyádat, ez ne forduljon elő, egyébként van riasztó rendszer is és le tudom zárni úgy az ajtót, hogy senki se ki se be... - merült el saját gondolataiban a fiú, miközben bevonult az előtérbe.

- Köszönjük Inie, elég lesz – hallgatadta el a fiút Minho.

Jeongin még annyit csendben megjegyzett, hogy belülről bárkit be tudnunk engedni, azt is, akinek nincs kártyája, de már nem igazán figyeltünk rá, mindenki elkezdett körbejárkálni. Én megragadtam Chan karját, és őt magammal húzva indultam be.

(HáUsZ tÚr következik, előre is elnézést Sq.)

Ahogy beléptünk egyből az előtérbe érkeztünk, ami nagyon tágas volt. Maga az épület kétemeletes, de úgy lett megcsinálva, hogy itt az előtérben nincsen plafon így fel lehet látni az emeleti folyosóra, kicsit olyan mit egy kör gangos ház.(aki érti, érti Sq.)

Hyunjin és Felix elégedetten foglaltak helyet az előtérben található sötétkék kanapén. Mivel ők rendeztek be mindent így nem volt nekik semmi sem újdonság, helyette a reakcióinkat figyelték.

Az előtér bal oldalában volt egy kisebb porta, amit szerintem nem nagyon fogunk használni, tekintve, hogy az ügyfelek nem igen fognak bejönni az irodába, de lehet még az is jó lesz valamire. Minden estre jól néz ki.

- Én mondtam Hyunienak, hogy szétüthetnénk kalapáccsal, de ő azt mondta, hogy inkább hagyjuk meg. – magyarázta Lix mikor meglátta, hogy a portát nézem.

- Ártani nem fog. – vontam meg a vállaimat.

Az előtér közepén volt található a nagy sötétkék kanapé, egy dohányzó asztal, továbbá két nagyon kényelmesnek tűnő fotel is. Az előtér jobb oldalából nyílt egy szoba ahova Changbinék már betrappoltak és üdvrivalgás keretében konstatálták, miszerint, van konyha. Egy nagyon szép, minden ottani eszközzel felszerelt konyha, kis étkező asztallal.

A konyha mellett volt még két másik ajtó. Az egyik egy szép sötétkék csempés mosdó, vécé, zuhanyzó (?), mint valami luxus kollégium. De jó lesz, ha bent kell éjszakázunk valami miatt, a vámpírjaink amúgy is csak éjszaka jönnek, szóval kénytelenek leszünk, hozzájuk alkalmazkodni.

- Ez olyan király – tapsikolt Flo, megnyomott valamit a tükrön mire annak szélein felvillant egy piros ledcsík – aaa de menő – visítozott örömében – ti mindenre gondoltatok? – kiabált ki a két szőkének.

- Képzeld igen – dugta be a fejét Hyunjin.

- És ez mennyiben fáj a pénztárcámnak? – kérdeztem karba tett kezekkel.

- Hát... igazából nem csak a te pénzed volt szóval... úgy gondoltuk ennyit meg engedhetünk magunknak – vigyorgott rám, hát ez felháborító, az én pénzemből éli ki a kis hobbijait.

- Erre ott van a Sims – forgattam a szemeimet.

- Ahj te ezt nem érted, az nem olyan – nyújtotta el az utolsó szót. – Egyébként meg, neked nem tetszik? – váltott most ő számon kérő hangnemre, és beállt ugyanabba a tipikus „anya pózba" (csípőre tett kezek, stb, mindenki látott már ilyet szentem Sq.) mint amiben én álltam cirka fél perce.

- Egy szóval sem mondtam, hogy nem tetszik! – kezdtem mentegetőzni.

- Akkor? – ez most komolyan felesel a főnökével? Mit képzelsz Hwang? Na majd levonom a béredből!

- Azt javaslom, hogy hanyagoljuk a témát és menjünk tovább – kezdett finoman kilökdösni minket Chan.

Még egy szoba volt a földszinten. Sasha tépte fel az ajtót és egy pillanatra lefagyott, mint aki nem fogja fel, amit lát, aztán sikítva szaladt be, Jeongin utána.

Chan mosolyogva karolt át és úgy nézte, ahogyan a két „gyereke" boldogság rohamot kap. Erről én is tudtam, Minhoval, Raphaellel és Channal együtt szereztük be a cuccokat nekik, aztán a két tündér berendezett mindent.

Az említett szoba egyértelműen a két kis vámpír szobája volt. Közös, úgy is össze vannak nőve, nem kell nekik külön szoba. Tény és való, elképesztően nézett ki, két nagy asztal volt a szobában egymás mellett a falnak tolva, mindkettőn több féle méretű képernyők világítottak, vont összesen minimum hat darab. Ezeket szereztük be mi. Továbbá világító billentyűzet, fejhallgató, a gépekhez tartozó fekete dobozok, amiből egy rakás kábel lógott ki, szintén világító egerek, két gamer szék, és mindenhol a fekete-piros dizájn látszott, a falak is úgy voltak lefestve. Egy kis fekete kanapé is volt még grátisza a szobában. Az ablakokon mindenféle sötétítő bigyó is volt, tökéletes nekik.

Minimum negyed óra telt el, mire az a két lüke kiörömködte magát, addig mi alaposabban is szemügyre vettük az első emeletet, már most imádom.

Hyunjin megmutatta Diegoéknak, hogy honnan lehet lemenni a pincébe, ami sárga ledekkel volt megvilágítva, ott leginkább a három vérfarkas fog kihallgatásokat tartani, meg ilyesmik... Én le se mentem, nem vagyok oda a pincékért, de hasznos, hogy van ilyenünk is.

Együtt indultunk el felfelé a lépcsőn, a korláton mindenféle zöld növények lógtak le, a fal továbbra is kék volt, miért néz ki ennyire jól?

Ahogy felértünk a folyosó két irányba ágazott el, középen kapott helyet a „lyuk", amin ugye leláttunk a földszintre.

Jobb oldalt volt Felix és Hyunjin irodája.

- Ez a titkárság? – kérdezte viccelődve Changbin mire ők csak sértetten néztek rá.

- Hülye vagy, mondták már? Ez az ügyintézési iroda, gyertek be – Forgatott szemet a szeplős szőke, majd beinvitált minket.

Minden világoszöld és halvány rózsaszín színekben pompázott, mint egy kert, vagy egy erdő. Nagyon illik hozzájuk. Itt is megtalálhatóak az iroda tipikus kellékei, ami nekik fognak kelleni, de itt is, ami megfogott, az a szoba hangulata volt.

A következő ajtó egy a lentihez hasonló fürdőbe vezetett, ugyanolyan sötétkék csempével. Nem vagyok a színek embere, de nagyon tetszik és a sok féle, különböző, erőteljes szín.

A mosdó mellett volt a gyengélkedő, amit egy tágas térnek terveztem, egyértelműen azt a célt szolgálja, ha valamelyikünk vagy egyik ügyfelünk, valaki megsérül, itt tudjuk gyógyítani, kezelni. Ez a szoba Seungminé és Jisungé de addig nyilván nem használjuk, amíg nem muszáj. Felixék jól tették, hogy nem akartak egy kórház hangulatú szobát kreálni, helyette egy nyugodt hangulatú szobát hoztak össze, világoszöld falakkal, hat beteg ággyal, nagy ablakokkal.

A gyengélkedővel szemben, ahogy átmentünk, volt a fegyvertár, ami szintén a két árnyvadász fiú terepe lesz. A falakon polcok, amik tele voltak rakva külön féle fegyverekkel, a terem közepén volt egy nagy asztal amire széráf pengék és különböző félkész fegyverek voltak kipakolva. Jisungnak izgatottan csillantak a szemei, ahogy végig vezette tekintetét a polcokon majd megsimította az egyik széráf penge hegyét. Mosolyogva ölelte meg Hyunjint, hogy megköszönje nekik a munkájukat. Aranyosak voltak, viszont láttam, ahogy Jisung tettére Minhonak ökölbe szorulnak a kezei. Ezen csak elmosolyodtam, erről majd beszélnem kell vele, profi nyomozó vagyok, nekem semmi sem kerüli el a figyelmemet.

A fegyvertár mellett volt az orvosi, ami szintén a két fiú terepe lesz, itt világoskék falak voltak, nagy üvegszekrényekkel, amik mindenféle gyógyszerekkel voltak megpakolva. Továbbá az egyéb elhanyagolhatatlan bútorkok kaptak még helyet itt. Visszafogott, de otthonosnak tűnik, nekik tetszik, és az a lényeg.

Már csak egy szoba volt hátra, az én irodám, nem mondom nagyon izgultam, hogy milyen lesz. Az orvosi melletti ajtó, közvetlenül a lefelé vezető és a tetőteraszra vezető lépcső mellett.

Benyitottam, hatalmas tágas tér, óriási ablakok, amiken bevilágít a holdfény, sötétzöld falak, nagy sötétbarna fa íróasztal, bőr fotel, parafa táblák ami minden igazi nyomozónak kell...imádom, ez volt az álmom, az ajtóra még a nevemet is kiírták. Kicsit meg is hatódtam, bekönnyeztem amit kivételesen meg sem próbáltam titkolni előlük ahogy alaposan szemügyre vettem minden apróbb tárgyat a szobában. Ennek egy nagy csoportos ölelés lett a vége, most minden olyan jól megy... minden olyan jó, vajon meddig marad ez így?

Seungmin szemszöge:

Az orvosiban ügyködtem éppen, leltárt készítettem a gyógyszerekről, szeretem, ha mindennek meg van a helye, közben magamban dudorásztam, mivel Ji lement a többiekhez így egyedül voltam.

„'Cause you make me feel like

I've been locked out of heaven

For too long, for too long"

Énekeltem miközben kiléptem az ajtón, ugyanis megéheztem, gondoltam felderítem a konyhát. Alig tettem meg pár lépést máris egy gondterhelt Saciba botlottam, azonnal abbahagytam az éneklést.

- Oh Seungmin, szia! – köszönt egy fáradt mosollyal az ajkain – te énekeltél? – ráncolta össze a szemöldökét.

- Talán? – kérdeztem vissza, hallott már énekelni, de valahogy mindig azt érzem, hogy nem szép a hangom, imádok énekelni csak... félek, hogy nem vagyok elég jó.

- Szépen énekelsz, mint mindig – cáfolta meg a gondolataimat egyből – meg tennéd, kérlek, hogy szólsz Minhonak és Channak, ha már úgy is lemész? – kérdezte.

- Persze – mosolyogtam rá.

- Köszönöm – sóhajtott.

- Nincs mit, pihenj kicsit! – mondtam, de tudtam, hogy úgy sem teszi meg.

Lesuhantam a lépcsőn, a fehér orvosi köpenyem lobogott utánam, mint valami Preselus Piton vagy Batman hasonmásnak... csak nekik fekete a köpenyük, legalább egyedi vagyok.

Odalent öt személyt pillantottam mag, Chant aki az egyik fotelben ült és valamit pötyögött a laptopjába, továbbá Jisungot, Minhot, Changbint és Diegot ahogy épp egy társas játék felé görnyedtek. Ha jól látom Catanoznak, erről nekem miért nem szólt senki?

- Hali! – köszöntem nekik, a játékosok nem reagáltak, mert valami üzleti vitában voltak elmerülve, így Chanhoz fordultam.

- Többiek? – kíváncsiskodtam.

- Mazie és Jamie elmentek dolgozni az Utópiába, Sasha és Jeongin a szobájában van, Felix és Hyunjin valami új ügyfélt próbál befűzni, Sarolt gondolom, fent van, Flora elment találkozni Emeline-vel, Raphael pedig valamilyen ügyeket intéz a klánban, asszem. – darálta le egyhuzamban a férfi, úgy, hogy fel sem pillantott közben, és a gépelést se hagyta abba.

- Aha – nyújtottam el a szót. – mondd, te valami robot vagy?

- Nem, csak egy apuka, aki figyel az összes kölykére. – tudta le ennyivel.

- Értem, Sarolt keresett, Minho téged is! – szóltam oda a másik fiúnak.

- Egy pillanat – érkezett a válasz.

Minho szemszöge:

- Adok egy búzát, és két téglát, három fáért! – mondta az üzletét Diego.

- Faszállító nem kell? – röhögött a saját viccén Bin amin én csak fintorogni tudtam.

- Retardált vagy... - morogta Diego.

- Nincs üzlet, Jisnug te jössz – szóltam a fiúnak.

- Oké – mondta miután dobott – két követ adok egy búzáért!

- Nem tetszik – rázták a fejüket a lükantrópok.

- Ne már – szomorodott el az én kis mókusom.

- Legyen, de nem követ kérek cserébe – mentem bele.

- Akkor mit kérsz? – értetlenkedett.

- Majd meglátod – vetettem be a perverz nézésemet, szegényt teljesen zavarba hoztam – kell a búza vagy nem?

- Kell...? - inkább kérdezte, mint mondta. Én csak átnyújtottam neki a búzámat majd folyattuk a játékot, amíg Seungmin meg nem érkezett és szólt, hogy jelenésem van a főninél.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

- Itt vagyunk - dugta be a fejét Chan egy halk kopogás után.

- Üljetek le! – mutatott az asztala előtti két székre Sarolt. – nem akarom húzni az időtöket szóval, mondom is. Mint tudjátok az Utópia nem repesett a boldogságtól mikor megtudta, hogy milyen parádét rendeztünk pénteken. – erre csak bólintottunk. – Nos tehát, nagy mázlink volt ugyan is, három ok miatt nem tudnak kicseszni velünk, az első, ti ketten, Raphael és én, befolyásos törzsvendégek vagyunk, a második, hogy Flora a Bellefleur család kegyeltje, a harmadik pedig, hogy Maze és Jamie a legjobb dolgozóik közé tartoznak. Ha ezek nem lennének, már nagy bajban lennénk. A feladatotok, beszélni a tulajokkal, lenyugtatni őket és szépen megkérni mindenkit, hogy ne csináljanak botrányt, nekik se lenne jó. Aztán ha ez megvan, a legfontosabb, ez most egy kicsit furcsán fog hangzani, de – tartott egy kis szünetet – náluk vannak a halott lükantrópok testei, kérjetek el egyet, vagy kettőt, remélhetőleg belemennek, kell valami nyom, amin el tudunk indulni, tekintve, hogy fogalmunk sincs kik ezek. Csak azt tudhatjuk, hogy ez önmagában egy hadüzenet. Ha visszajöttetek még beszélünk, utána vár rátok még egy út, de azt majd később mondom, ennyi. – sóhajtott fáradtan, majd megdörzsölte a homlokát.

Mi elfogadtuk a feladatunkat majd felálltunk, hogy távozzunk, de Saci még utánam szólt.

- Minho! – Chanra néztem, aki bólintott, jelezve, hogy kint megvár, megfordultam.

- Igen?

- Lehet egy kérdésem?

- Persze. – mondtam, kezd érdekelni.

- Mit érzel Jisung iránt?

Heyoo embik! 

Mizu veletek?

Hogy tetszett a rész?

Szépséges akármit nektek! <33