Minho szemszöge:

Idegesen furakodtam előre a tömegben. Mi a francért vannak ma ennyien? Oké, hogy ez a legnépszerűbb hely a világunkban de, mindegy most nem ez a lényeg. Ki vergődünk az emberek forgatagából akik közül szinte senki sem figyelt fel a történésekre. Szerencsére itt az asztalok között már kevesebben voltak, egyből megláttam Chant a földön és pont azt a pillanatot amikor Sarolt kap egy lövést, a vállába. A támadók nagyjából három méterre állhattak tőlük, szerencsére nagy volt a távolság. Baszki, baszki, baszki. Idegesen indultam volna meg hozzájuk magammal rángatva a sokkos állapotban lévő Jisungot, akinek még mindig a csuklóját szorongattam, de szerencsére időben feleszméltem, hogy ezt nem tehetem. Helyette odarohantunk a többiekhez akikhez már Seungmin alapból vezetett volna minket, csak hát én lefagytam, egy kicsit. Mindenki a fegyverei után kutakodott, természetes, hogy mindig van nálunk fegyver de be kell vallanom, hogy a ma estére kivételesen semmi ilyesmit nem terveztünk. Úgy döntöttem a kezembe veszem az irányítást, tekintve, hogy Chan hiányában én vagyok a rangidős tag. Próbáltam ésszerűen gondolkozni viszont szorított minket az idő, mivel Sarolték konkrétan a halál torkában álltak...vagy hát térdeltek. Gyorsan mérlegelni kezdtem, mi 13-an vagyunk, ők 10-en, viszont nem tudjuk hányan jöhetnek még. Nem lenne szerencsés sokáig maradni akkor se ha mi „nyernénk" a csatát, így valakiknek el kéne menniük egy autóért.

Kihalásztam két ezüst tőrt az övemből és határozott mozdulattal a Chanék felé meginduló vérfarkasokra dobtam. Felnyüszítettek, mikor a hátukba állt.

- Mit dobálózol Min? – akadt ki Felix – Ezüst penge? Normális vagy?

- Kell egy kis idő, ezzel el lesznek egy ideig. – válaszoltam egyszerűen. - Bin, Diego szerezzetek egy furgont, amivel minél előbb el tudunk húzni innen, ha lehet kettőt, hogy el is férjünk valahogy. – intéztem szavaimat a két fiú felé, akik bólintottak.

- 20 perc és itt vagyunk – válaszolt Bin majd kirohantak az épületből.

- Te most komolyan elküldted a két legerősebb emberünket, taxisofőrt játszani?! – kérdezte Raphael felháborodottan.

- Hát... - fogtam tarkómra, ez tényleg hülye ötlet volt tőlem. – Ők tudnak vezetni. – tudtam le ennyivel. 

Épp folytattam volna a mikor is kiderült, hogy ezeket két ezüstpenge nem fogja megállítani...Raphael rántott el, hogy megmaradjon a fülem, ugyanis az egyik pengém repült vissza szélsebesen felénk, ami végül beleállt egy szék támlájába. Rájöttem, hogy nagyobb szarban vagyunk mit gondoltam, nem lesz időnk cseverészni. Seungmin kihúzta a tőrt a szék támlájából majd visszahajította.

Kell valami elterelés...ekkor Jeongin elővett a kabátja zsebéből egy kis gömb labda szerűséget, kihúzta a pöcköt belőle, majd elhajította. Pár pillanatra rá akkora köd lett körülöttünk, hogy én csak a mellettem álló Raphaelt láttam. Elismerem ez okos volt tőle, az már egy másik kérdés, hogy miért tartogat füstbombákat a zsebében...

 - Figyeljetek - kezdtem bele gyorsan - a lényeg, hogy egyikünk se haljon meg, a cél hogy elvigyük őket Chanék közeléből, Jis és Seungmin – mutattam a két fiúra, akik az iroda orvosai voltak - ti vigyáztok majd rájuk és igyekeztek életben tartani őket. Kurva nagy szarban vagyunk, az Utópia nem szereti a balhét, pláne ha az alkalmazottai is benne vannak – néztem most Jamiere és Maziere akik csak kellemetlenül elmosolyodtak – szóval nem maradunk sokáig, 20 perc.

A köd kezdett oszlani, kiáltásokat hallottunk, lehet mégsem volt jó ötlet a füst bomba?

- Bassza meg hol vannak a pengéim? – kérdezte idegesen Seungmin, ruháit tapogatva – Ha nincs fegyverem tuti meghalok! – kezdett kiborulni.

- Minnie, nyugi. – tette a vállára a kezét Maze majd kezébe nyomta az ő pengéit és a fülébe súgta a neveiket. A fiú hálásan mosolygott rá.

Akartam még valami jó tanáccsal szolgálni nekik, ahogy Chan szokta, de nem maradt rá idő.

- Szedjük szét őket! – húztam féloldalas mosolyra ajkaimat.

Erre választ már nem kaptam, mindenki a tetteivel reagált.

Jisung és Seungmin kezében megjelentek a széráfpengék.

- Jahoel! Anael! Camael! – kiáltották neveiket, mire a pengék fényesen villantak kezeikben.

Flo csuklójáról letekeredett az a korbácsa. Maze kihúzta a katanaját a tokjából. Raphael kezében megjelent két Shuriken. Felix és Hyunjin leakasztották vállukról az íjaikat (ami megmondom őszintén fogalmam sincs, hogy hogyan került hozzájuk).Sasha és Jeongin kezében már ott voltak a kardjaik amit még tőlem és Chantól kaptak első fegyverként. Jamie meglengette feje fölött a buzogányát én pedig két Ninja tőrt vettem kézbe.

10 perccel később

Szerencsére nem érkezett több személy a támadóinkhoz ami azt jelentette, hogy tízükből már ötöt harcképtelenné tettünk, akik ott nyöszörögtek a földön, egyenlőre mindenki életben volt. Amit nagyon furcsálltam, hogy szinte amint nekimentünk ezeknek, az emberek az asztaloknál akik eddig különféle érzelmekkel az arcukon vizslattak bennünket mind elfordultak, mintha itt sem lennénk és tovább folyatták az estét. Az alkalmazottak sem figyeltek ránk, viszont szépen kikerültek minket, mintha egy burában lettünk volna, elszeparálva a külvilágtól. Fogalmam sincs hogy az épület műve e ez, amin nem csodálkoznék mert ez a hely szinte bármire képes, vagy Sarolté akár, de hálás voltam neki ugyan is megkönnyítette a dolgunkat. Láttam, hogy ez az egész a többieknek is szemet szúrt, és nem csak nekünk, de a támadóinknak is akiknek, határozottan nem tetszhetett, gondolom balhét akartak csinálni, nem pedig, szűk körben harcolni. Próbáltam mindenkire figyelni miközben egy pasassal harcoltam, aki úgy vicsorgott rám mintha tényleg valami vadállat lenne, de mivel én nem vagyok, Csoda Chan aki egyszerre nyolcvan felé tud figyelni így ez nem igazán sikerült és kaptam is egy szép vágást a karomra amikor nem figyeltem eléggé.

Seungminék közben már javában Chanék körül ügyködtek és a ruháikból mindenféle szorítókötést meg mit tudom én még mit csináltak, látszott, hogy Chanba kezd visszatérni a lélek. Saroltot nem láttam mert az én Sungiem előtte térdelt. Közben nekünk nagyon koncentrálni kellett, hogy távol tartsuk a támadóinkat tőlük. Flo korbácsa rátekeredett egy nagyra termett nő bokájára, majd rántott egyet a csuklóján, mire a nő feje a padlóba ütközött és feltehetően elájult. Ijesztő ez a nő megmondom őszintén, de hát itt ki nem? Maze úgy ejtett vágásokat az ellenfelén mintha egy festmény lenne, amin ahogy akarja úgy húzogathatja végig a katanáját mint egy ecsetet, ezzel vörösre festve vászonként funkcionáló testét miközben a vörös festék az arcára fröccsen. Felixék felálltak egy-egy padra és onnan tüzeltek ezzel megkönnyítve a dolgunkat. Túlerőben voltunk, ez egyértelmű.

- OLIVERRR! Hova megy azzal a nővel?! Felviszi a lakásába?! Megöllek te ribanc!! – Hallottam meg Maziet cseppet sem kultúrálltan visítani, az említett férfit nézte aki egy nővel az oldalán lépett ki a kapun. Nem hallotta meg Maze szavait. Ezek szerint hangtompítót is kaptunk, durva. Oldalra pillantottam, Sasha épp hátralépett a felé suhanó karmok elől, de nem eleget, a ruhája felszakadt és kibuggyant sötétvörös vére. Fáradni kezdtünk, nem maradt sok időnk nekünk se, amíg tudjuk tartani a védelmet. A megmaradt négy láncszem nagyon erős és kitartó. Nem értem, hogyan lehetnek még talpon. Hol vannak Changbinék? Már itt kéne lenniük.

Changbin szemszöge:

Nem mondom, hogy repestem a boldogságtól, mikor Minho közölte, hogy nekünk kell elmenni fuvarért. Nem szívesen hagytam ott a többieket. Eléggé beparáztam, mikor megláttam Chant a földön körülötte egy kisebb vértócsával. Szerintem sosem láttam még őt harcképtelen állapotban. 

Kirohantam a kapun, nyomomban Diegoval, aki szerintem minimum háromszor olyan ideges volt mint én, ami valljuk be nagy szó.

- Senki sem jött kocsival? – kérdeztem.

- Sosem jövünk kocsival, te is tudod. Mégis hogyan vezetnénk haza, ha ittunk? – kérdezett vissza.

- Jó, nyugi, csak kérdeztem – emeltem magam elé kezeim védekezően. – Akkor... vámpír motor?

- Changbin, te olyan hülye vagy mit egy doboz cigirágó. – sóhajtott fáradtan a férfi. – a vámpír motor maximum 2 emberes, démonenergiával megy és ránk szállna ez egész párizsi klán, ha feltűnne nekik, hogy elloptunk pár járgányt tőlük. Márpedig feltűnne nekik.

- Miért pont cigirágó? – értetlenkedtem.

- Jéjzusom – túrt sötét tincsei közé. – csak mondtam valamit, tök mindegy, sietnünk kéne, egyéb ötlet?

- Miért érdekelnek az ötleteim, ha amúgy is hülye vagyok? – sértődtem meg.

- Szarból is lehet várat építeni – vonta meg a vállait.

- Joh... felhívok valakit – támadt egy ötletem kis gondolkozás után.

- Kit?

- Céleste-t – válaszoltam, majd egyből keresgélni kezdem a lány után a névjegyzékemben. Gyorsan megtaláltam a kedvencek között volt, a profilon, amit beállítottam neki egy hello kitty-s plüsst ölelgetett. Elmosolyodtam, olyan aranyos.

- Céleste-t? Céleste Bellefleurt? – kérdezett vissza értetlenül. – nem most van itt az ideje randira hívnod, Bin.

- Nem állt szándékomban – forgattam a szemeimet.

- Pirosak a füleid – állapította meg profi megfigyelő Diego.

- Megtennéd, hogy befogod? – kérdeztem cseppet sem kedvesen.

- Oké, de miért akarod felhívni? – értetlenkedett tovább, és még én vagyok a hülye, szépen vagyunk.

- Ha nem dumálnál ennyit már rég felhívtam volna, és tudnád – mondtam, válaszát meg sem várva kezdtem el csörgetni a lányt. Az órámra néztem. 12:18, erről két dolog jutott eszembe. Az egyik, hogy egy picit késő van már és simán lehet, hogy a lány már alszik, a másik pedig, hogy már 3 perc elment abból a bizonyos 20 percből amit Minhonak ígértem és mi még mindig itt álltunk pár méterre az Utópiától egy buszmegállóban.

3 csörgés...4...5..6

- Hallo? – szólt egy kómás hang a telefonba. - Ki vagy és miért nem hagysz aludni?

- Céleste? – kérdeztem bizonytalanul.

- Changbin? – kérdezett vissza megint, jóval több élettel a hangjában. – mindjárt fél egy! Normális vagy? Minden rendben?

- Bocsi, hogy felkeltettelek, de vészhelyzet van. – vakargattam a tarkómat és az előttem toporzékoló Diegot néztem, aki össze vissza kalimpált kezeivel, jelezvén, hogy siessek.

- Vészhelyzet? Micsoda? Történt valami? Bin jól vagy? Flo is? Flo jól van? A többiek? Hol vagy egyáltalán? Mondj már valamit az angyalra! – kezdett suttogva kiabálni(?)

- Chan és Saci megsérült, és egy picit megtámadtak mindet, de nem ez a lényeg most, a segítséged kéne... – kezdtem hadarni, miközben Diegoval együtt megindultunk a párizsi intézet felé, ami a mi nagy szerencsénkre nincs olyan mesze.

- Az enyém? Mégis mit tudnék segíteni? Mi az, hogy megsérültek? Binnie tiszta ideg vagyok! – hallottam temérdek értetlenséget aggodalommal vegyülni a hangjában. Binnie... Binnienek hívott, itt csöppet lefagytam, Diego meg úgy tűnik megelégelte a baszakodásom, hátba vágott, hogy koncentráljak már a lényegre.

- Majd elmesélek mindent, csak most nincs idő. A nővéred Emeline barátja ma nálatok alszik az intézetben igaz? – kérdeztem kedvesen.

- Igen, Bruno itt alszik, miért?

- Kocsival jött? – kérdeztem izgatottan.

- Igen, tudod azzal a rohadt nagy kisbusszal, miért lényeges ez?  – értetlenkedett tovább.

- Szuper, na akkor mi azt...kölcsönkérnénk Diegoval, ha lehetséges – néztem a fiúra mellettem, aki csak annyit tátogott, hogy „zseni vagy".

- Hát nem igazán szokta engedni, de szerintem, ha sürgős, akkor nektek megengedni, gyertek nyugodtan, megkérdezem. – válaszolt a lány, majd kisebb zajt és lépéseket hallottam, aztán ahogy beszél valakivel. – Rendben van fiúk, gyertek. – hallottam meg a Brunohoz tartozó mély orgánumot.

- 5 perc és ott vagyunk – vette ki a kezemből a telefont drága Diego, majd azt kinyomva, zsebre vágta,(belopja a telómat, megáll az eszem) és átváltozott a farkas alakjába, követtem a példáját én is, majd rohanni kezdtünk a sötét éjszakában. Így sokkal gyorsabbak voltunk, remélhetőleg senki sem vett észre minket, de valljuk be, az érdekelt most minket a legkevésbé. 

Meg is érkeztünk az intézet elé, ami egy hatalmas régi templomra emlékeztetett, természetesen nem mehettünk be, de szerencsénkre Bruno, Emeline és Céleste már lent vártak ránk. Gyorsan visszaváltoztunk Diegoval, én megöleltem Céleste-t aki, kibontott göndör barna hajával pizsamában álldogált a lépcső alján. Lelkemre kötötte, hogy hívjam fel és magyarázak el neki mindent. Bruno odaadta a tényleg iszonyat nagy „kisbusz" kulcsát, amit villámgyorsan megköszöntünk neki majd bepattantunk. Természetesen nem engedtem a tiszta ideg Diegot vezetni, az anyósülésre kényszerült csövesem. Így viszont egész úton hallgathattam a színvonalas kiakadásait az „ott vagyunk már?"- tól át a „mikor érünk már oda?"-n egészen a „messze vagyunk még?"-ig. Közben lelkesen magyarázta nekem a „jobb láb a gázon, bal láb a jobbon" elméletét és azt, hogy igazán senkinek sem tűnne fel, ha elütnénk pár embert. Annyi piroson vezettem át mint még soha életemben. 2 perc késéssel de megérkeztünk az Utópia elé, ahova hangos csikorgások közepette leparkoltam. Úgy éreztem magam mint egy forma1-es versenyző.

Rohantunk volna be mikor is kaptam egy ütést hátulról. Egyszerre fordultunk meg mindketten. Hozzánk hasonló lükantrópok voltak, hárman, eléggé...hogy is mondjak? gengszteres külsővel. Gyorsan csapott arcon a felismerés és vele együtt az egyik pasas ökle is, miszerint ezek a bentieknek jöttek...besegíteni.

5 perccel később

Ömlött az orromból a vér, Diego bal szeme alatt egy már most liluló monokli éktelenkedett, ami miatt alig tudta kinyitni a szemét. Mindegyikünk kezeiről az ütések hatására feljött a bőr és természetesen abból is csöpögött a vérünk, tisztára úgy néztünk ki mint azok a tipikus rossz fiúk az amcsi filmekben. Fájt mindenem, jó sok ütést kaptunk, de sikerült mind a három farkasembert...kiiktatni (olyan szépen fogalmazok, tudom, nem kel mondani).

Nem szarakodtunk sokáig, megtöröltem az ingem ujjával az orromat majd berontottunk a bárba. Hol vannak ilyenkor a biztonsági őrök, he?

Ahogy beléptünk minden szem ránk szegeződött, viszont Minhoékra nem figyelt senki. Érdekes. Diego természetesen nem bírta visszafogni magát és egyből Mazieékhez rohant.

Minho szemszöge:

A megmaradt négy láncszem nagyon erős és kitartó. Nem értem, hogyan lehetnek még talpon. Hol vannak Changbinék? Már itt kéne lenniük.

Amint ezt kigondoltam, cseppet sem halkan nyíltak az ajtó és belépett két eléggé összevert lükantróp, szerencsére a mieink. Sietnünk kell. Kimerültem, de még mennyire, utoljára még minden erőmből bevertem egyet annak a vicsorgó vadbaromnak a képébe, ez volt nála a végszó, kidőlt, haleluja. Diego felkapott egy széket és egyszerűen hozzá vágta a fajtársához aki pár perce megsebezte Sashat. Hyunjin az egyik asztal tetején kecsesen hátranyúlt válla fölött, kivéve tegeszéből a utolsó nyilat, kilőtte az épp Raphaelre és Jamiere támadó férfi egyik szemét mire Jamie egy erőteljes rúgással hatástalanította. Egy maradt, egy szerencsétlen láncszem, akinek nem kegyelmezett, sem a sors, sem az élet, semmi sem ezen a földön, mivel Mazeiet dobta neki a gép, aki hát, ma kifejezetten kegyetlen volt. Szegény ember már alig állt a lábán, de Maze ma nem akarta egy egyszerű torokvágással letudni az egészet, nem szeretet gyilkolni, ő nem vadállat ...jó hát most kicsit úgy néz ki de egyébként nem az... Aranyosan mosolygott, arcát és összekócolódott szőke loboncát vér borította, a nagyja nem az övé volt, de láttam rajta, hogy az a mosoly néha fájdalmas grimaszba rándul, egy-egy mozdulatánál, ebből következtetek arra, hogy megsérülhetett ő is. Nem húzta sokáig az időt, mikor látta, hogy már csak rá várunk, megadta a kegyelemdöfést. Hátralépett, majd lendületből „bökte meg" a férfi mellkasát a katanaja hegyével, mire az megtántorodott, Maze utána kapott a karjánál fogva, súgott valamit a fülébe, majd elengedte a pasas karját, minek hatására amaz a földre zuhant, a lány még intett neki egyet mielőtt az áldozata lecsukta szemeit, majd ő hozzánk sietett.

Felix szemszöge:

A furgon hátuljában ülve én még mindig sokkos állapotban voltam. Az elmúlt fél órában történtek mintha kiestek volna. Mazie, aki előttem ült a kisbusz aljában csak maga elé bámult, szerintem most dolgozza fel a történteket. Még csak 20 éves, nagyon fiatal, mégis annyi mindent át élt már, én meg...hogy hány éves vagyok? Hát, az az én dolgom, azt mondják 22-nek nézek ki, a tündérek nem öregszenek.

Körbenéztem a többieken, hogyan fértünk be 15-en ebbe a furgonba? Három ülés sor van, a volán mögött Changbin vezet, az anyós ülésen Flo ül, mögöttük Diego, Raphael, Jamie és Minho összenyomódva, a lábuknak fenntartott részen pedig Sasha és INie. A hátsó sorban én, Hyunjin, Seungmin és Jisung, a földön előttem Mazie, mellette Sarolt fekszik, a feje Maze ölében van. Chan meg...hát öhm az úgy volt, hogy miután magához tért, ha jól tudom Seungmin itatott vele valamit, amitől megint kidőlt, aztán nem tudtuk hova rakni a nagy testét és végül Jeongin kitalálta, hogy rakjuk a csomagtartóba, szóval Chan most a csomagtartóban fekszik... nem olyan rossz hely az, ott van a legtöbb hely, meg különben sincs magánál, amit nem tud az nem fáj neki.

- Elárulná valaki, hogy most mégis hova vigyem a csapatot? – kérdezte Bin.

- Az irodába? – dobta fel az ötletet Sasha.

- Nem lehet, holnapra dumáltuk meg a nyitást. – magyarázta Hyun mellőlem.

- Akkor Sarolték – vonta le a konklúziót Changbin.

- Hogyan férünk majd el? – kérdezte Jisung.

- Ide is befértünk valahogy...- morogta Minho előről, amin muszáj volt nevetnem. Szegénynek az arca hozzá volt nyomódva az ablakoz, a bordái között Jamie könyöke pihent, az egyik térdét meg kénytelen volt felhúzni, hogy Jeongin is ülhessen valahol. – Rohadtul megmondtam, hogy két kocsit hozzatok! – bezzeg ha Jisung ülne a két lábad között akkor nem lenne gond mi?

- Örülj, hogy ez van, nem volt egyszerű – morogta vissza Diego. Jó a hangulat...

- Nyugodjatok le, amire hazaérünk nyitok még 3 szobát, többet nem tudok, így is azt érzem, hogy mindjárt meghalok – szólalt meg Sarolt, mire mindenki bekussolt. A szemeit nem nyitotta ki, úgy beszélt tovább. – Maze szobájába bemehet még Sung és Minnie, hozzám szigorúan nem jön senki, mert én pihenek, Chané a kanapé, a plusz három szobában úgy osztjátok szét magatokat ahogy akarjátok, mindegyikben lesz 3 ágy, igen tudom, hogy az egyikben négyen lesztek de majd Lix és Jinnie együtt alszik egy nagyobb ágyban, így megfelel? – kérdezte egyszerűen. Közben kezeit lassan mozgatta halvány kék és fehér csíkokat hagyva maga után.

- Persze – mondjuk Hyunnal szinte egyszerre.

- Király vagy Sacii – visított hátra Flo, amire választ nem kapott de láttam ahogy halványan elmosolyodik művelete közben.

- 2 perc és ott vagyunk, kezdjetek nyújtózkodni – szólt hátra Bin, miközben befordult a sarkon. – Ha valaki összevérezte a garnitúrát vagy bármit, azt nem én magyarázom ki Brunonak!

Chan szemszöge:

Arra ébredtem, hogy a kölykeim civakodnak, mint mindig.

- Valaki húzza már be a függönyt – nyüszített Sasha.

- Én innen fel nem állok – válaszolt Jamie.

- Húzd be te – Nyögte Diego.

- Még mit nem! Megégek ember! - háborgott a lány.

- Akkor... mi'tom én

- Sungieeee – nyűgött tovább.

- Mi az, cukorszórás?

- Behúzod a függönyt?

- Persze – válaszolt kedvesen a kómás mókus, majd átevickélt a nappalin.

- Ha már ott vagy lehúzod a redőnyt is? – kérdezte Raphael.

- Mondd: kérlek – válaszolt Sung, csípőre tett kézzel.

- feleségül ne vegyelek? – méltatlankodott tovább Raphael.

- Még mit nem! – csattant fel Minho hangja a távolból.

- Nyugi, lehúzom – indult meg Lixie majd lehúzta a redőnyt és végre csend lett.

Nem vették észre, hogy felkeltem és én ezt ki is használva vissza is aludtam.

Talán pár óra telhetett el mikor meghallottam, egy dallamot, valaki gitározott, nagyon szépen, aztán, még egy gitár, és egy hang, Seungmin, egyértelű...imádom ezt a dalt.

Jisung szemszöge:

- Minniee, Sungiee – ugált be a szobájába a szőkeség. Egy óra telt el a függönyös incidens óta ami úgy történt, hogy mindenki egyszerre ment a konyhába kávézni, a vámpírjainknak meg nem jött be a fény. Csodálom is, hogy Chan nem kelt fel, szerencsére árnyéban volt, így nem esett baja – Azt találtam kiiii – folytatta, tartott egy kis hatásszünetet, hogy mindketten rá figyeljünk.

Minnievel a lány kihúzhatós ágyán fetrengtünk reggel 9 óta, amióta felkeltünk. Én körülbelül egy órája Minho mondatán rugóztam, jelenthet valamit? Seungmin szerint biztos.

- Mondd – nézett rá az uncsitesóm – annyit megtanultam életem során, hogy ha Mazie valamit azzal kezd, hogy „azt találtam ki" akkor annak nem lesz jó vége.

A lány hozzávágott egy párnát mire belőlem kitört a nevetés.

- Szóval, Chanie még mindig alszik, és ez nekem nem tetszik, mert befoglalja a nappalit én viszont Just Dance-zni akarok Lixiékkel.

- Nekünk nem is szóltál! – akadtam ki – Csalsz minket?

- Nem – nyújtotta ki a nyelvét – tehát, felkeltjük Chaniet, hozom a gitáromat, Ji itt van egy másik ami a tied volt régen, Minnie te énekelsz nekünk.

- Ez nem is olyan rossz ötlet - lelkesedett be Sungmin.

- Benne vagyok – sóhajtottam.

Pár percel később, Maze ölében a gitárjával ült le a földre a nappali közepén, majd játszani kezdett. Mikor meghallottam a dallamot boldogan mosolyogtam a lányra, aki csukott szemmel adta át magát a zenének, még dülöngélt is hozzá. Én is elkezdtem gitározni. Ezt már a többiek is meghallották és kikukucskáltak az ajtójukon, amik közül mindegyik a nappaliba nyílt. Seungmin énekelni kezdett, kicsivel rá én is kedvet kaptam és együtt énekeltünk mint már olyan sokszor máskor is. Raphael dobolni kezdett a konyhapulton, a szám felénél már mindenki énekelt, még Sarolt is. Kijött a szobájából, pedig ma még nem is láttam, sötét karikák voltak a szemei alatt, kezében egy kamerával állt, felvette az egészet. Mosolygott, szinte végig, nagyon aranyos mikor mosolyog.

Természetesen Chan felkelt, már mindjárt a szám elején, nagyon rossz alvó szegény, egyébként is többnyire nappal alszik. Láttam rajta, hogy örül, nagyon, úgy mosolygott, hogy a szemei vonalakká húzódtak össze. Megéreztem két kart az derekam köré fonódni. Majd azt az illatot is. Minho...

Chan szemszöge:

And all I am is a man
I want the world in my hands
I hate the beach
But I stand in California with my toes in the sand
Use the sleeves of my sweater
Let's have an adventure
Head in the clouds but my gravity centered
Touch my neck and I'll touch yours
You in those little high waisted shorts, oh

~ Seungmin énekelt gyönyörű hangján, kinyitottam a szemimet, ott ültek előttem, hárman, a három muskétás, körülöttük gyülekeztek a többiek.

Oh, she knows what I think about
And what I think about
One love, two mouths
One love, one house
No shirt, no blouse
Just us, you find out
Nothing that I wouldn't wanna tell you about, no
'Cause it's too cold
For you here
And now, so let me hold
Both your hands in the holes of my sweater

~ csatlakozott be Jisung is, felesbe énekelték a dalt, láttam, hogy Seungmin is meglepődött, Mazie majdnem elsírta magát, rám mosolygott, én felkönyököltem, vigyázva a kötésemre, úgy néztem tovább őket.

Raphael és Jamie dobolták az ütemet. Egyszer csak, Changbin kedvet kapott.

...These hearts adore, everyone the other beats hardest for
Inside this place is warm
Outside it starts to pour

~ énekelte a gyorsabb részt.

Nem tudtam mást csinálni csak mosolyogni. Mi lenne velem nélkülük? Tegnap meg is haltam volna ha ők nincsenek nekem...

...Cause it's too cold
For you here
And now, so let me hold
Both your hands in the holes of my sweater

~ Saci...énekelt, sosem hallottam még énekelni szerintem, nem tökéletes a hangja de itt most nem az volt a lényeg. Boldognak látszik...

Whoa, whoa, whoa

Whoa, whoa, whoa
Whoa, whoa, whoa, whoa
Whoa, whoa
Whoa, whoa, whoa, whoa
Whoa, whoa

~ Ezt a "nehéz" részt (ami szerintem egyébként tényleg az) meghagyták Mazienek, aki mosolyogva dülöngélt tovább, miközben énekelt.

Cause it's too cold
For you here
And now, so let me hold
Both your hands in the holes of my sweater

It's too cold
For you here
And now, let me hold
Both your hands in the holes of my sweater

~ együtt énekelték, mindenki, mindegyikükön láttam kötéseket a tegnap este után, ütések nyomai, fáradtságot, de ezeket most elnyomta a boldogság, nem is tudom mikor hatódtam meg ennyire utoljára, lehet soha.

And it's too cold, it's too cold
The holes of my sweater

~ Énekeltem én rekedtes hangomon az utolsó két sort, nem akartam kimaradni nah.

Halii, na, el is hoztam az új részt!

Először is nagggyon bocsánat, ha van bárki, akit érdekelt a folytatás és ennyit kellett rá várnia...egy hónapot, szégyellem magam érte de most így év elején feltorlódtak a dolgok. Félévi lezárás, edzések, rokon látogatás, egyszóval: elfoglalt voltam...ez két szó

Dee itt vagyok, mit gondoltok? Tényleg kíváncsi vagyok!

Tudom a vége kicsit cringe lett, de nagyon vágytam rá, hogy megírjam ezt a kis jelenetet, meg hát imádom a Neighbourhood-ot...

A csatajelenetekkel még hadilábon állok, de remélem nem lett olyan rossz.

Shipek? Románcok? Láttok valaki/valakik között alakulni valamit? Egy kis kémiát?

Van már kedvenc karakteretek? Vagy valaki, aki nem szimpi?

Milyen lett a félévitek? Felvételizők? Éltek még, ugye? A habos szappanra ráuszítsam Linot? Csak egy telefon...

Egyébként délután seggre estem porszívózás közben...remélem nem halálos...

Nem tudom, miért beszélgetek magammal...

Igazából ennyike, írjatok meg mindent amit... meg szeretnétek írni(?)

Igyekszem hozni minél előbb a kövi részt!

Legyen szép napotok/estétet/reggeletek/mitoménmitek!

Xoxo Lollesz <3