A feszültség a tetőfokára hágott. A greendale-i szakadatlanul süvítő szél elcsendesedett, nem száguldott el az épület mellett a főútról letévedt autó sem - minden mozdulatlan, fagyott volt, mintha a külvilág is megérezte volna a pillanat súlyát. Két pisztoly állt szemben egymással, s akár egy régi western-film elcsépelt párbaj jelenetében, az egyetlen kérdés tisztán és világosan égett a jelenlévők fejében: ki lesz a gyorsabb?
Az idegtépő másodperc hosszúra nyúlt.
Hermione jelentőségteljes pillantást vetett férjére, mialatt megrettenve hátrált néhány lépést.
- Hiram... - suttogta fojtott hangon. - Ugye nem fontolgatod komolyan, hogy...
- ¡Basta! - állította le azonnal, ádáz tekintetét pedig le nem vette ellenségeikről. - Gondolkodnom kell.
Ahogy a szorult helyzet lassan elviselhetetlenné vált és az ujjak megfeszültek a ravaszon, hirtelen egy hang törte meg az irodára telepedett újabb nehéz csendet.
- Egész nyugodtan, nem sürgős az ügy, sőt, egyenesen udvariatlanság volt a részünkről nyomást helyezni Önre a pisztoly jelenlétével. Ms. Lodge, ha volna szíves addig feltenni vizet a teának... - szólalt meg egykedvűen Sherlock, mire a Lodge-család mindhárom tagja csúnya pillantásokkal jutalmazta.
- Azt hiszi vicces? Hogy idejön, ellenem fordítja a saját lányomat, okoskodik egy sort, eljátsza a sérthetetlent és máris megúszhat mindent? - sziszegte fogai között a szavakat a férfi, Veronica meg csupán biccentett.
- Ja, lényegében ez a teljes személyisége egy mondatban.
- Mondhatnék valamit, mint a srác a fegyverrel a kezében? - szúrta közbe Archie feszülten és minden szempár rásiklott. - Mr. Lodge, lássa be, hogy most vesztett és tegye le a pisztolyt!
Csend. Síri csend.
- Jó ég, és én elhittem egy pillanatra, hogy tényleg valami hasznosat fog mondani. - suttogta Sherlock hitetlenkedve, ám a további beszélgetés fonalát ekkor egy hangos kattanás vágta el.

Az észrevétlenül az íróasztalig hátráló Hermione átfordította az asztallap alján elrejtett kapcsolót és az irodaházban hirtelen kihunytak a fények. Az áramellátás egy harsány zúgás kíséretében szűnt meg a teljes épületben és a káosz, akár egy hosszú időn keresztül láncra verve tartott vadállat, elszabadult. Lövések zaja keveredett kiáltásokkal, csörömpöléssel, sietős lépések hagyta koppanásokkal és néhány tompa puffanással. A hirtelen kitört földi pokol, amilyen könnyen jött, úgy is távozott és néhány másodpercen belül ismét elcsendesedett minden. Míg kint felbőgött egy autó motorja, addig bent egy újabb kattanást követően ismét kigyúltak a lámpák és láthatóvá vált a vakon pusztítás ereje.

Archie levegő után kapkodva állt az asztal mellett, egyik kezével a fegyvert, a másikkal jobb felkarját tartotta. A póló ujja alól vér csordogált, de ettől eltekintve nem esett különösebb baja; a golyó épp csak súrolta.
- Mindenki jól van? - zihálta némi őszinte aggodalommal hangjában.
Veronica személy szerint köpni-nyelni nem tudott. Amint kitört a káosz, egy kar a földre lökte, majd kissé ránehezedve pajzsként óvta a sötétségben vívott értelmetlen háborútól. Az egész olyan gyorsan történt, hogy egyáltalán mire képes lett volna felfogni az eseményeket, már véget is ért a semmiből aláhullott csata. Hunyorogva igyekezett a villanás után visszanyerni látását, így némileg lemaradva realizálta mi is történt valójában. Az a bizonyos kar még mindig védelmezően átölelve tartotta és testének súlya a földhöz szögezte. Úgy helyezkedett el, hogy valamelyest eltakarja a repkedő golyók és szilánkok elől, hisz a mozdulatsor olyan ősi ösztön ébredésének eredménye volt, mely túllépett az emberi elme számára megérthető világon.

Sherlock sietve odébb húzódott tőle és az ablakhoz rohant, ám a távolodó autó fényein kívül semmi egyéb nem várta a törött üveglap túloldalán.
- Megszöktek, a pokolba is, megszöktek! - háborgott, aztán barátnőjére pillantva hezitálás nélkül folytatta. - Ha nem bódítaná el elmémet a te hibádból létrejött érzelmi kontextus, most utánuk eredtem volna!
- Hát nem csodálatos a szerelem?
- Hallgass!
A férfi idegesen kezdett járkálni és az asztal környékén keresgélni, mindenféle törmeléket szétdobálva, mialatt a vöröshajú srác értetlenül fordult a lány felé.
- Te érted miről hadovál?
- Óh, hadd fordítsam le, ez egy újabb dolog, amiben Veronica Lodge tudása parfait - hagyta, hogy barátja felhúzza a padlóról és ruháját leporolva felelt a kérdésre egy büszke mosollyal arcán. - Lényegében azt mondta, hogy szeret.
- Mégis ho-
- Az én hibám, hogy nem tudott utánuk menni, mert a teste ösztönösen engem védett, amint kihunytak a fények. Vagyis ha nem csavartam volna az ujjam köré, most lehet megállítja a rosszfiúkat, engem meg további lelkiismeret-furdalás nélkül itt hagy a lövöldözés közepén - magyarázta egyszerűen. - Vagy nem is tudom, talán még élő pajzsnak is felhasznált volna maga előtt tolva.
- Szóval szeret és örül, hogy élsz, de ha elkapta volna az ellenségeit, az még jobban feldobná...?
- Nem, azért ez így nem igaz - fonta össze maga előtt karjait elgondolkodva. - ...Egyedül annak örülne, ha elkapná őket. Engem maximum csak szeret.
- Az ég szerelmére, fogják be! - szólt közbe erőteljes hangon a szóban forgó férfi, s tovább sürgött-forgott a helyiségben, mintha valamit lázasan keresne. - Vagy tegyék hasznossá magukat, vagy némán csodálják, ahogy Mr. Andrews elvérzik, nem érdekel, CSEND LEGYEN!
Veronica felkapta az asztalról az első keze ügyébe kerülő tárgyat, s hozzávágta Sherlockhoz.
- Ha azt akarod, hogy segítsünk, hagyd abba a hisztit és avass be!
- Ez komoly? Életek múlhatnak azon, mennyit derítek ki csupán a bűnügyi helyszínből, te meg megdobtál egy tollal?
- Mázlis napod van, a tűzőgép is lehetett volna. - viszonozta a ferde pillantást, a további gyerekes civakodásnak pedig Archie hüledező hangja vetett véget.
- ...Tényleg megérdemlitek egymást.

A nyomozó durcás kisgyerekként fújtatva tért vissza az egyszerű halandók szintjére és ahelyett, hogy megmagyarázott volna mindent, egyetlen megnyilvánulással inkább visszatért az eredti témához és felrobbantotta a drámai fordulatok atombombáját.
- Tudom, hol van a pendrive. Ugyan az üres fecsegés tekintélyes mértékben rombolta a valamirevaló információk áramlását, a kirakós kezd összeállni.
- Ezzel egyedül vagy a helyiségben. Honnan a fenéből tudod, hogy hol van, mikor öt perce még azt sem tudtad, hogy egy pendrive-ról van szó?
- Fogalmam sincs, az agyam gyorsabb nálam, nehéz vele lépést tartani - hadarta ide-oda nézelődve ismét az asztal körül, ugyanis amint kiejtette a szavakat, agytekervényei serényen munkához láttak és a korábbinál is fürgébben terelték a megfelelő következtetések irányába. - De tudom hol keresünk. Mi több... azt is tudom, ki a mediátor.
-Tessék? - bámult rá teljesen elveszve a másik. - Sherlock, ha csak tippelgetsz...
- A nyaklánc. Mikor a pendrive-ról volt szó, Hermione Lodge keze önkéntelenül is megindult a nyaklánca felé, innen tudtam - jutott eszébe hirtelen, egy pillanatra megtorpanva a kutatásban; olyan volt, mint egy bepörgött drogos, ami valójában nem is állt túlzottan messze a valóságtól. A fiatal nő szavai is csak megkésve értek el hozzá. - ...Miket beszél, sosem tippelek.
- Mr. Holmes, ennek semmi értelme így! - sóhajtott fel fáradtan Archie is.
- Dehogynem, értelme van, Önnek kevés hozzá az esze - vágta rá a férfi, fejben teljesen máshol járva. - De miért nem adták még od- hát persze - suttogta maga elé izgatottan. - Többet akarnak. A zsarolás mesterei tárgyalnak és képtelenek kiegyezni, óh milyen ostoba vagyok, hogy korábban nem láttam!
- Ebből elég volt - lépett oda hozzá Veronica és állánál fogva maga felé fordította szerelme arcát. - Sherlock... mi a fene folyik itt?
A férfi egy diadalittas, amolyan „most megvagy" mosoly kíséretében felelt.
- Vissza kell térnünk a Pembrooke-ba.

•••

- Nem.
- Most miért?
- Nézz rájuk, teljesen ki van zárva!
- Előítéletes seggfej vagy. Ők igenis Riverdale legjobbjai!
- Ez sokat elmond a városka színvonaláról, de csapatot kértem, nem gimnáziumi osztálytalálkozót!
- Nem vagy abban a pozícióban, hogy válogathass!
- A maffiozó hercegnő, az idegesítő ex-barát, az elsőszámú rajongó és a legjobb barátnő eldöntik, hogy segítenek romba dönteni a kifejlett bűnhálózatot - trillázta gúnyos hanglejtéssel Sherlock. - Ez még viccnek is rossz.
- Hogyne - vetett rá dühös pillantást Veronica. - És tudod mi lesz a csattanó? A tenyerem az arcodon, ha nem állsz le a nyafogással.
- A válaszom, nem!
- Amúgy mi is itt vagyunk. - szúrta közbe Betty a kanapén ücsörögve, mellkasa előtt összefont karokkal. Jughead izgatottan bólintott.
- Igen és hallottad mit mondott? Elsőszámú rajongó!
- Jug, nem hiszem, hogy bóknak szánta. - mormogta Archie, de az mintha meg sem hallotta volna.
- Srácok, valamiben első vagyok Sherlock Holmes mércéjén, tudjátok ez mekkora dolog? Vagyis Archie biztos, ha az utálatot nézzük, a szobában tuti toronymagasan veri a mezőnyt épp.
- Igazán kösz, remek barát vagy.
- Haver, elkötelezett rajongó!

Sherlock lassan fordult barátnője felé, s ezúttal alapvetően még szavakra sem lett volna szükség, hogy az üzenet tisztán és egyértelműen átmenjen: az arcán elterült lesújtó kifejezés több, mint beszédesre sikeredett.
- Hagyd abba, náluk jobb csapatot nem kapsz! - húzta össze szemöldökét a lány. - És amúgy is, pont itt az ideje, hogy végre bízz bennem és a választásomban! Szervezkedhettem volna a hátad mögött is, mellesleg épp úgy, ahogy te és Archie összejátszottatok. Mint valami rossz, ellenségekből indult szerelmi háromszög, ahol végül egyedül én szívom meg.
- A kettős elterelés a terv kulcsfontosságú eleme volt, nem vállalhattam a kockázatot, hogy a Lodge szülők alattomos érzelmi manipulálása következtében mindent tönkre teszel.
- Akkor keress máshol érzelmi kontextust és csókolózz Archieval!
- Hé, mindenki nyugodjon le! - emelte fel hangját Jughead teljesen komoly arccal. - Ha pedig valakinek mindenképp csókolóznia kell Mr. Holmes-szal, az elsőszámú rajongó bevállalja.
- Jughead!
- Csak vicceltem!

Veronica motyogott valamit arról, hogy szüksége van egy italra és eltűnt a konyhában. Egyetlen halovány ránc jelezte a nyomozó homlokán, hogy a változás szele végre valahára hozzá is elért és a rájuk váró feladat részleteinek óceánjából a felszínre bukva, tudomásul vette a lelki probléma jelenlétét. Alapvetően nem rohant volna utána, hogy melodrámai összeborulás keretein belül megnyugtassa a lányt, aki jobban be volt feszülve, mint egy lövésre felhúzott íj, azonban valami tagadhatatlanul megváltozott benne, mióta először Riverdale-be érkezett. Az emberi oldala, melyet oly nagy erőkkel igyekezett örökké eltemetni, ébredezni kezdett hosszúra nyúlt téli álmából, s ez furcsa kettősség kézlenyomatát hagyta elmepalotájának ajtaján.
- Veronica. - szólította meg a konyha küszöbét átlépve.
- Jól vagyok, csak kicsit egyedül szeretnék lenni, oké?
Sherlock némán figyelte a fiatal nőt, amint az túl sokat tölt poharába az égető alkoholból ahhoz, hogy hinni lehessen állításának. Végigfuttatta rajta tekintetét. Egy ideje szükségtelen volt már, hogy kielemezze, tekintve, hogy az agya már abszolút ráállt az azonnali, tudatalatti értelmezésre, ha róla volt szó... ezúttal viszont kénytelen volt visszatérni legrégebbi szokásához és a bevált módon megszerezni az információ-morzsákat.
- Érezhetsz szeretetet a szüleid iránt tetteik dacára, az ember érzelmei által vezérelt, a logikai alapokon nyugvó világ határait feszegető lény. Az önostorozás értelmetlen.
- Mégis miről beszélsz? - sóhajtotta, s a pultnak dőlve belekortyolt a pohárba. Tudta, hogy úgysem menekülhet, ha egyszer a zseniális detektív belelendült.
- Bourbont iszol. -közölte, mintha ez a két szó mindent megmagyarázna egyszeriben.
- És? Ez a bevett „gyilkosok a szüleim" ital a kalauzban?
- A városba érkezésem napján remekül megfigyeltem a terepet, a házban pedig összesen négy üveg Bourbon-t láttam; egy a kandalló melletti italszekrényben, kettő a konyhában és még egy Mr. Lodge dolgozószobájában - hunyorgott rá a nőre, mintha csak a fejéből olvasná ki a tényeket. - Az utóbbiban talált kristálypohár és a bőrdíszművek által beszívott illat alapján a Bourbon a kedvenc, ezt erősítette meg az irodaházas találkozó, hiszen ott is ugyanez fogadott minket. Egyetlen üveg állandó jelenléte megszokás, négy üveg már függőség; lefogadom, hogy a gyerekkori emlékek csak úgy szárnyalnak, amint megérzed az illatát. Egyszerű pavlovi reflex.
- Azért a kedvence, mert jó és ha valami jó, abból én sem maradok ki. Túlgondolod.
- Valóban? - emelte fel állát és vonásait fürkészve kezdett közelebb lépkedni. - Az italszekrényben tárolt üveget már rég kiürítetted, felteszem karácsony és újév környékén, míg a konyhában lévőket módszeresen csapoltad meg. Egy pohár Johnnak, még egy pohár Ms. Cooper-nek, az ital maradéka pedig szerény személyednek.
- Szóval alkoholistának tartasz.
- Tessék? Nem.
- Most fejtetted ki, hogy eltűntettem magányomban egy hordónyi piát.
- Részletkérdés.
- Köszi. Úgy sejted szarul vagyok, szóval a tökéletesen sminkelt arcomba vágod, hogy szerinted zokog a májam, pedig én sem hívtalak kéménynek, mikor rágyújtottál az erkélyen.
- A lényeg... - nyomta meg a szót felsóhajtva. - ...amint nehézre fordulnak a dolgok és neheztelsz önmagadra, kifejezetten ezt az italt választod, ugyanis nem tartod jobbnak magad az apádnál. Teret engedsz a változásnak, hogy olyanná alakulj át, mint ő. Ez a legpusztítóbb fegyver a belső rombolás csatájában - mélyen szemébe nézett és csak azután fejezte be a leleplező monológot. - Mindazonáltal a tőle kapott gyöngysor lekerült a nyakadból, amolyan lázadó, drámai kifejező eszközként funkcionálva, vagyis fejben meggyőzted önmagad az erkölcsi fertőbe fulladt szülők képének igazságtartalmáról, ám a hűtlen leány kéretlen szerepe így is rád esett, az enyhe bűntudat pedig felemészt. Ezért a bourbon; a nosztalgiával fűszerezett komfort és a keserű elfogadás fedhetetlen elegye.

A lány sokáig állta tekintetét, gyűlölt veszíteni ellene. A férfi azonban azon túl, hogy vitathatatlanul átlátott rajta, még önmagánál is jobban ismerte, így vitatkozásnak nem maradt helye. Nyugodtan belekortyolt poharába és egy rövid biccentés után elfordult.
- Azta.
- Ideje felhagyni az önostorozással és visszaszállni a játékba. Használd fel a feszültséget és irányítsd a felesleges energiáidat a harc felé.
- Szóval ilyen veled lelkizni? - varázsolt ajkaira egy halovány mosolyt, ismét a pultnak dőlve. - Lépjek túl azon, hogy az emberek, akik felneveltek engem lelketlen gyilkosokká váltak? Ne stresszeljek, inkább harcoljak meg velük és a hülye mediátorral, még akkor is, ha belehalok?
Sherlock röviden elgondolkodott, majd homlokát ráncolta.
- A stressz minden napodat elrontja, a halál csak egyet fog.
- Kedves próbálkozás, de elbuktál - nevetett fel halkan, majd előre nyúlt, hogy ingénél fogva közelebb húzza magához. - Ha látod a párodon, hogy stresszes, biztosítod róla, hogy mellette vagy és támogatod. Nem apa-komplexussal és alkohol függőséggel diagnosztizálod.
- Ez nevetséges. Mi haszna egy afféle beszélgetésnek?
- Lehetetlen alak vagy - sóhajtotta drámaian Veronica, mielőtt még egyik kezét a nyaka köré fonta és finoman játszadozni kezdett egy a tarkójánál göndörödő tinccsel. - De azt hiszem mégis valami ilyesmire volt épp szükségem.
- Pszichológiai kórkép felállítására?
- Arra, hogy utánam gyere - nyomta el mosolyát a másik. - Régen nem érdekelt volna, hogy feszült vagyok.
- Úgy van. Mellesleg sokkal szebb időket éltünk akkor.
- Menj a pokolba!
- Az italszekrény is szebb korszaknak örvendett, tényleg bámulatos módon felélted a készletet. - gondolkodott el a férfi, mire Veronica lesújtó pillantással jutalmazta.
- Mi ez, fordított pszichológia? Felidegesítesz, hogy aztán kénytelen legyek befogni a szádat?
A megjegyzés komolytalan visszaszólásnak indult, ám Sherlock arcizma sem rezdült, mikor végül megszólalt.
- Talán.
A lány a fejét csóválva elmosolyodott, s ezúttal ő váltott a szinte belsős poénná vált hivatalos stílusra.
- Mr. Holmes, Ön egy aljas gazember, ugye tudja?
- De magát tagadhatatlanul ismerem.
Veronica pedig ezt belátva, egy igencsak feltűnő szemforgatás után, hosszan megcsókolta.

Amint visszatértek a nappaliba, a csevegés elhalkult és minden szem ismét a legőrültebb, de kétségkívül páratlan párosra vetült. A lány az ajtófélfának dőlve, összefont karokkal figyelte a háttérből, ahogy Sherlock végigfuttatta tekintetét a szedett-vedett csapaton. Sejtette mi következik: a tények ismertetése.
- Mint azt tudják, a Lodge-család tekintélyes befolyással rendelkezik az alvilág alakulásának sorsát illetően, Moriarty a kezükbe adta a bűncselekmények alexandriai könyvtárának kulcsát. Az ostoba materiális világot mozgató erők rabszolgájává váltak és attól tartok, nincs semmi, amit ne tennének meg, hogy pozíciójukat megóvják.
- Értsd: Apuék egy köteg pénzért bármelyikőtöket belefojtanák a Sweetwater-folyóba. Üdv a családi fészekben. - szúrta közbe Veronica egy hamis mosollyal arcán.
- Az életük veszélyben forog, mi több célkeresztet rajzoltak a homlokukra és ebből az egyetlen kiútat egy pendrive jelenti. - folytatta a másik, mire Archie gondterhelt arccal biccentett.
- Elég komoly e-maileket váltottak. Akárki is ez a közvetítő, nem éri be kevéssel. Mindent tudni akar az Ön bátyjáról, a legutolsó zsarolásra alkalmas információ morzsát is.
- De miért érdekli ennyire? - ráncolta homlokát Betty, mire a nyomozó arckifejezése komorrá vált.
- Mert ez az ő módszere - morogta elrévedő tekintettel. - Megszerzi, amire szüksége van, aztán sakkban tart vele és nem ereszt. Mycroftnak igaza volt... ez az egész mindvégig rólam szólt. Az én hibám, hogy ilyen messzire eljuthatott... én hagytam futni.
- Ezt meg hogy érted? - kérdezte óvatosan barátnője, s a férfi üres tekintettel, a semmibe meredve felelt.
- Csak egyetlen megoldás van, amely mindent megmagyaráz. Egyetlen személy, akinek a biztonságának kulcsa a bátyám és ezzel az egész brit kormány zsarolásán múlik... aki tisztában volt vele, hogy észre venném az intő jeleket Londonban tartózkodva, ezért Hiram és Hermione Lodge-dzsal végeztette el a piszkos munkát... aki Riverdale-be lépve azonnal meglátta a lehetőséget Veronicaban, mert az ő veszélybe sodrása volt a szülők sürgetésének és az új gyenge pontom feltárásának kiváló módja... a nő, aki a végletekig is elmenne, hogy a Holmes fiúk úgy táncoljanak, ahogy ő kívánja.
- Várj... azt akarod mondani, hogy a mediátor...
Sherlock a lányra pillantott és fásult hangon ejtette ki a szavakat.
- Irene Adler. Nem lehet más.

Súlyos csend telepedett a helyiségre. A név átokként, a múlt gúnyosan kacarászó hibájaként lebegett a férfi feje felett és minden porcikájában érezte, hogy végre rátapintott a lényegre. Felfedte a kártyalapokat és a Fekete Péter mindvégig az orra előtt hevert.

- Ezer bocs, hogy elrontom a drámai bejelentés utáni hangulatot, de ki a tököm az az Irene Adler? - emelte fel Jughead a kezét, mintha órán jelentkezne, a rövid, formális válasz pedig önkéntelenül kibukott Veronicaból.
- Az a kiöregedett playboynak öltözött hülye ribanc! - akadt ki teljesen. - Idejön a szemem láttára flörtölni veled, majdnem felrobbant a divatja múlt mellényével és még van képe eljátszani, hogy csak megbízták vele?!
- Kicsit pontosíts még. - pislogott a srác.
- Könnyű lesz kiszúrnod a tömegben, mert biztos, hogy úgy megtépem, hogy hozzá képest a kopasz Szfinx macskák bájos szépségverseny győzteseknek fognak tűnni!
- Elég - fordult Sherlock a tajtékzó lány felé. - Tartogasd az elszántságod az előttünk álló feladatra, fontosabb dolgunk is van, mint a bosszú. Meg kell szereznünk a pendrive-ot, mielőtt eljutna hozzá.
- Jó, mit bánom én - vetette oda sötét tekintettel. - De utána megmutatom neki, milyen az, ha ujjat húz egy Lodge-dzsal.
- Szóval ez a zsarolásra alkalmas anyag Veronica szüleinél van? - tért vissza a témához Betty, előre dőlve kissé a kanapén, ahogy kezdett igazán belemászni mások harcába. - Miért nem adták még oda ennek a nőnek, ha ezzel kimenthetnék végre magukat?
- Telhetetlenségből. Lefogadom, hogy többet akarnak annál, mint amit kapnak érte. Ne feledje, Ms. Cooper, most a zsarolás két nagyágyúja csatázik egymással - világosította fel a nyomozó. - A kérdés már csak az, hogyan szerezzük meg az orruk elől?
- Miért, hol van? Nem lehet olyan nehéz elcsórni valamit, legalábbis a déli srácoknak sosem volt az. - vont vállat a szőke lány barátja.
- A nyakában lóg. Hermione Lodge nyaklánca az.
- ...Jó, ez így kicsit kínos, de így sem lehetetlen - felvont szemöldöke láttán, a fiú izgatottan elvigyorodott. - Sherlock Holmes tőlem várja a nagy ötletet, senki ne csípjen meg! Ha most besétál Pop Tate azon az ajtón egy tálca sajtburgerrel és dark-Betty is megjelenik, ez lesz életem legjobb álma és sose akarok felébredni!
- Ez a legnagyobb vágyad? Én, a fekete parókában és fehérneműben, kaja a Pop's-ból és Sherlock Holmes? - pislogott értetlenül barátnője. - ...Vagyis remélem ez a sorrend.
- A terv, Mr. Jones...! - türelmetlenkedett a detektív, s Jughead a világért sem váratta volna meg, így sietve felelt.
- Sima lopás, a Southside Serpents milliószor alkalmazta már, még mielőtt jófiúknak álltak volna - kezdett bele. - Ők nem tudják, hogy mi tudjuk hol van a pendrive, igaz? Küldjük oda Veronicat, mintha csak kedve támadt volna rendezni a dolgokat az anyjával és szedje el ő tőle, amíg Betty és én eltereljük a figyelmét.
- Ez hülyeség, Jug - szólt közbe a vöröshajú fiú is. - Nem fogjuk beküldeni Ronniet az oroszlán barlangjába egyedül.
- Miért? Ő az egyetlen, aki sérthetetlen, ha a többi Lodge-ról van szó, ráadásul ha én és Betty csatlakozunk, még csak nem is fogják sejteni, hogy ez egy akció. Fogalmuk sincs arról, hogy mi is nyakig benne vagyunk.
- Ez több sebből vérzik.
- Jugheadnek igaza van - Veronica hangjára mindenki odakapta a fejét. - Nem hagyhatom, hogy bármelyikőtöknek is baja essen miattam. Nekem kell mennem, csak én lophatom el.
- Nem.

A szócska rögvest véget vetett a vitának.
Minden szempár Sherlockot vette célba, a férfi azonban ebből semmit nem érzékelt. Gondolataiba merülve bámult ki az ablakon a sötét utcákra, s mintha a felvetés hallatán téli álmából ébredt volna, határozott hangon leállította a szervezkedést. Lassan a lányra vezette tekintetét és arcán megfejthetetlen kifejezéssel ismételte meg.
- Nem. Felejtsd el.
- Óh ne haragudj, lemaradtam a pillanatról, mikor az engedélyedet kértem - vágta rá Veronica szokásos fékezhetetlen stílusában. - Az én családom hibájából fakadóan került most veszélybe a tiéd, nekem kell elintéznem.
- Azt mondtam, nem.
- Basszus, ebből veszekedés lesz. - suttogta Jughead, a szőkeség meg biccentett.
- Jó esetben. Vagy Veronicaból kiindulva egész más értelemben fognak egymásnak esni.
- Bocs, de ez nem a te döntésed - folytatta közben a lány fennhangon, abszolút zavartalanul. - Ha van jobb ötleted, tűkön ülve várom, de te is tudod, hogy csak ennek van értelme!
- Vállalni a kockázatot és egy harmatgyenge ötlettől vezérelve belerohanni a vesztedbe két különböző dolog, ne nevettess.
- Nincs időnk, bármelyik másodpercben megegyezésre juthatnak és akkor mindennek vége - nyomta meg a szavakat. - Sherlock, mi a fene ütött beléd, azt hittem a játék a mindened!
- Ezúttal nem.

A nappaliban összegyűlt kiscsapatra teljes némaság ereszkedett. Még Veronicanak, a nőnek, akinek folyton lapult még egy frappáns megszólalás a tarsolyában, elállt a szava. Nem kellett kimondania a férfinak ahhoz, hogy egyértelműsítse a véletlenül kibukott vallomást: mindnyájan értették őszinte érzelmeinek rejtett jelét.
Sherlock arca megrándult és a bejárati ajtó felé indulva mormogott még valamit arról, hogy gondolkodnia kell, aztán védjegyévé vált sötét kabátjába bújva lelépett.

Veronica vegyes érzésekkel nézett utána, de nem engedhette meg magának a luxust, hogy ebből most kihátráljon.
- Sajnálom, Sherlock - sóhajtotta a becsukott ajtót nézve. - Már előtted sem hallgattam senkire, ha elhatároztam valamit.
- Akkor mégis megcsináljuk? - kérdezte Jughead óvatosan, a lány pedig karba tett kézzel biccentett.
- Egyedül egy Lodge állíthat le egy másikat.