Másfél hónappal korábban

- Kifelé.
- Tessék?
- Azt mondtam kifelé! - csattant fel a férfi, mialatt a nyomatékosítás kedvéért széles léptekkel átszelte a helyiséget, hogy feltépje az ajtót. - Ha pazarolni akarnám az értékes időmet akár a kormány által rám bízott parádésan unalmas ékszerlopás ügyével is foglalkozhatnék. Máskor a rendőrséget zaklassák efféle borzalmasan lapos esetekkel, néha nekik is kell a sikerélmény. Viszlát!

A középkorú nő álla csaknem a padlót súrolta a durva szavak hallatán és hitetlenkedő pillantást vetett a mellette ülő férfira. Testvére arcán hasonló döbbenet tükröződött, ám a kezdeti sokk után úgy döntött, nem volt hajlandó csendben elfogadni a nyers visszautasítást.
- Mr. Holmes, az apánkat a szemünk láttára lőtték le!
- Csodásan érdektelen, kifelé menet az ajtót csukják be maguk után.
- Hogy lehet ennyire érzéketlen...? - pattant fel a székről a nő is, akinek láthatóan nehezére esett visszafognia magát. - Láttuk ahogy az apánk holtan összeesik, de mire bejutottunk a házba a teste eltűnt és a padlón talált temérdek vér nem egyezett a vércsoportjával, mégis hogyan untathatja ez magát?!

Sherlock a plafonra emelte tekintetét és hagyta, hogy egy udvariatlanul hangos sóhaj csússzon ki a száján. Vajon mit vétett a sors ellen, hogy az eltökélt szándékkal kívánta a legsanyarúbb végzethez segíteni? Folyamatosan zakatoló elméjének maga a kihívás volt az ami az éhezőnek a falat kenyér, vagy a hajótöröttnek a mentőmellény - a létszükséglet.

Ám az univerzum valamiért kegyetlen játékot űzött vele mostanában és oly gondosan polírozott agyát lassú őrületre, avagy a teljes kiszáradásra ítélte az egymást követő teljesen ingerszegény ügyek képében. Sehol egy mesterkélt sorozatgyilkos, egy fondorlatos drogbáró vagy egy valamire való terrorista legalább! Semmi. Nulla. Zéró. Csak szánalmasan egyértelmű esetek, még annál is nevetségesebb ügyfelekkel - pont mint ez a kettő szerencsétlen a Baker Street 221B nappalijának kellős közepén.

A férfi lassan megrázta fejét és maga elé morogva kezdett bele a nyilvánvaló feltárásába a gyengébbek kedvéért.

- Te jó ég, milyen bámulatosan csendes lehet a maguk elméje. A tEST! - tért vissza a tárgyra valamivel idegesebben, ahogy bele kellett mennie a napnál is világosabb történet részleteibe. - Hová lett, elmászott, atomjaira hullott, vagy a mi bámulatos gyorsasággal dolgozó gyilkosunk magával vitte? Mielőtt fájdalmasan ostoba tippelgetésbe kezdenének segítek, a válasz egyik sem. Azért nem volt holttest, mert nem történt gyilkosság sem, az apjuk él és virul, jelenleg pedig valószínűleg a Seychelles-szigeteken tartózkodik fiatal feleségével.

- Tessék...? - A nő kezében tartott táska tompa puffanással ért földet, ahogy a döbbenet újabb hulláma kővé dermesztette. A tanácsadó-nyomozó könnyed mozdulattal hajolt le érte és a gyors tempóban elhadart esetfeltárás közben az ajtó felé kezdte tolni kéretlen vendégeit.

- Amíg önök a túlzóan szentimentális előadásukkal próbálták elfedni a látogatásuk valódi célját nekem két teljes percbe telt lekérnem az apjuk bankszámla történetét és kiderítenem, hogy egy offshore cégen keresztül számlát nyitott a Seychelles-szigeteken hónapokkal korábban, miután megelégelte, hogy Önök csak akkor hívták fel, ha pénzre volt szükségük. El akart tűnni, így újdonsült segítőkész feleségével megrendezték a saját halálát. A gond ott kezdődött, hogy maguknak pont aznap kellett személyes látogatást tenniük a farmon, mikor a távoli szomszédoknak szánt előadás kedvéért elsült a vaktölténnyel töltött pisztoly, ezzel improvizálásra kényszerítve őket - Sherlock a küszöbön toporgó elképedt asszony kezébe nyomta a táskát, majd a férfi kabátját is nemtörődöm módon odahajította. - Maguk az ablakon keresztül csak az apjuk meglepett pillantását, illetve később a padlón elterülő vért látták, na meg persze hallották a lövést, de nem voltak gyilkosság szemtanúi. Mire maguk bejutottak, ők megléptek a hátsó ajtón át és azóta is boldogan élik mindennapjaikat távol a pénzéhes csemetéktől, azaz maguktól. Viszlát!

- De az a sok vér... - motyogta az idősebbik testvér, mire a férfi közbevágott.

- Az ég szerelmére egy farmon éltek, nem okozott éppenséggel nehézséget, hogy állatvérhez jussanak! Nem mintha valóban érdekelné Önöket, az egyetlen ok amiért itt vannak, az az, hogy a biztosító nem hajlandó utalni, amíg tart a nyomozás az apjuk halála ügyében.
- Na de kérem...!
- VISZLÁT!

Az ajtó hangos robajjal vágódott be a letaglózott páros orra előtt, teljes csendet hagyva maga után a szobában. A férfi könnyed léptekkel vonult végig a helyiségen, s végül újfent az ablaknál találta magát. Az ibolyaszínű ing kissé megfeszült mellkasán, ahogy kezeit csípőre tette és egyenes háttal felszegte állát. Aznap már sokadszor találta magát az elhúzott függönyök ölelésében, de mindenen keresztüllátó szemei ugyanazzal a nyomorúságos látvánnyal találkoztak minden egyes alkalommal: London utcái szokatlanul békésnek bizonyultak.

Felháborító.
Úgy festett, még a bűnözők is kivettek egy szabadnapot, hogy élvezzék a váratlanul napos időjárást Anglia szívében.

A por ugyanúgy szállingózott a nappaliban, a furcsa tárgyak ugyanúgy beborították a szabad felületeket látszólagos rendszer nélkül, és az ötórai tea ugyanúgy kihűlt a délután folyamán, mint bármikor máskor.

Azonban valami mégsem volt az igazi.

A párna felverve várta a bőrfotellel szemben, hogy ott egyetlen jogos tulajdonosa kényelembe helyezze magát, ám Sherlock tudta, mit diktált a józan ész mostanság. A Baker Street-et túl sokszor érte fenyegetés ahhoz, hogy John nyugodt szívvel visszaköltözhessen anélkül, hogy Rosiet közvetlen veszélynek tenné ki ezzel. Finoman fogalmazva sem épp baba-barát lakásnak számított az otthonuk, így jogosnak tűnt a döntés, miszerint egyetlen barátja külön él egészen addig, míg lánya kicsit nagyobb és működőképesebb nem lesz. Persze ettől még bármikor számíthatott John segítségére, de a maihoz hasonló eseménytelenebb napokon rendkívül nehezen viselte az új felállást.

Egyszerűen muszáj volt lekötnie magát, valaminek történnie kellett.

Ekkor az ajtó halkan kinyílt és Mrs. Hudson dugta be a fejét.
- Sherlock?
- Végszóra! - pördült meg azonnal, hogy szinte könyörgő pillantást vessen az idős asszonyra. - Kérem mondja, hogy valami igazán rendkívüli vár az ajtóban!
- A fején találta a szöget, kedvesem - mosolygott rá. - Egy igen csinos fiatal hölgy van itt.
- És ez mégis mitől rendkívüli?
- Ugyan drágám, lássuk be az Önre váró gyönyörű fiatal nők listája nem túl hosszú.

A férfi pislogott egy párat, de különösebb érzelemkinyilvánítás nélkül felelt a kéretlen megjegyzésre. - Mrs. Hudson, végtelenül hálás lennék, ha felesleges hozzászólások helyett inkább felküldené a potenciális ügyfélt.
- Csak azt mondtam, hogy nem sűrűn fordulnak meg itt hölgyek. Ott volt az a kedves lány Janine... na meg John számtalan barátnője...
- Mrs. Hudson. - szólt közbe Sherlock, de az zavartalanul folytatta.
- ...És Mary, óh drága Mary isten nyugosztalja! Őt igazán kedveltem, tudja ő olyan-
- MRS. HUDSON! - csattant fel ismét a másik, mire egy roppant csúnya pillantás lett a jutalma. Az asszony a fejét csóválva kezdte visszahajtani az ajtót és szokásos fecsegését egyre inkább elnyelték a falak, ahogy távolodott. Valamit motyogott a gorombaságról és arról, hogy ezek után csak lesheti lesz -e keksz a reggeli tea mellé, azonban Sherlock már máshol járt fejben.

Szüksége volt arra a porszemre, amely megzavarta a ránézésre addig tökéletesen doromboló gépezetet, a szélviharra, mely könyörtelenül elsöpörte az egysíkú élet visszataszító alappilléreit; valamire, ami elég jó volt ahhoz, hogy a szokásos drogok is csupán nevetséges vitaminoknak hassanak a játszma okozta elmeállapot mámorához képest.

Az ajtó halk nyikorgása jelezte, hogy az előre agyondícsért nő átlépte a kétségbeesettek küszöbét, s ezzel maga is a megrekedt esetek áldozatává vált. Egy pár magassarkú koppant a kemény fapadlón, ahogy az illető egy újabb bizonytalan lépést tett mielőtt megköszörülte volna a torkát.
- Kiabálást hallottam. Talán zavarok?
A férfi azonnal, gondolkodás nélkül felelt.
- Az attól függ.
- Mitől?
- Hogy mit hozott.

A lány arcára szomorú félmosoly ült ki, habár a férfi továbbra is háttal állt neki, s így nem láthatta a tétovázás jeleit átfutni rajta. Valahol mélyen legbelül az utolsó gátat is porrá zúzta az elhatározás hulláma, ő pedig érezte, hogy ezzel a sorsa - melyet oly óvó, gondos kezekkel irányított a sarokba szorítás pillanatáig - eldőlt.

Még két koppanás a padlón.
Az ajtó becsukódott mögötte.

- Nézze, Mr. Holmes... - kezdte lassan, mint aki még mindig azon tépelődik, hogyan vezesse elő a témát. - Tudnia kell, hogy hajlandó vagyok megfizetni az Ön által megnevezett összeget a munkájáért, a pénz nem számít.

- Jól mondja - pördült meg a férfi váratlanul és szemei a másodperc töredéke alatt kifacsartak minden információt az elé táruló látványból, anélkül hogy további mozdulatokat tett volna. Amerikai, New York állam, S-es méret, a turista osztályon repült, egyetemre jár, mindig megkapja amit akar, hazug típus, macskakedvelő, tehetős, szégyelli a nevét, a második járattal jött, cukor nélkül issza a kávéját, kiábrándult a szerelemből, egyke, tegnap este trauma érte. - ... A pénz valóban nem számít. Az ügy fog megvenni, ha magával ragad, a csekkfüzete pedig teljes mértékben hidegen hagy.

A lány homlokán finom ráncokba rendeződött a bőre, míg zavartan megigazított egy előre hullott éjfekete tincset.
- De nekem mindenképpen szükségem van az Ön segítségére.
- Azt majd én eldöntöm.

Sherlock könnyedén elhelyezkedett kedvenc bőrfoteljében, jobb lábát keresztbe vetette a másikon és alig észrevehető biccentéssel jelezte vendégének, hogy üljön le az ügyfeleknek kikészített egyszerű székre. Minden mozdulatát analizálta és némán további információkkal bővítette ki az elméjében megalkotott aktát a fiatal nőről.
- Mielőtt előadná a minden bizonnyal lebilincselő történetét a tegnap estével kapcsolatban, kérem kíméljen meg a felesleges szentimentális körítéstől és fókuszáljon a tényekre. Nem érek rá.
- Most rúgott ki mindenkit a lakásából, csak akad néhány szabad perce. - hitetlenkedett a másik, mire Sherlock szemöldöke leheletnyit megemelkedett.
- Nem vagyok a pazarlás híve. A tegnap este?
- Maga tényleg jó - csóválta meg a fejét a nő, elnyomva halovány mosolyát sötétre festett ajkain. - Miért gondolja, hogy tegnap este történt valami?
- Ma reggel az első géppel jött volna New York államból, de lekéste, így a következő járattal érkezett turista osztályon annak ellenére, hogy ki nem állhatja a síró gyerekekkel és olcsó szuvenírekbe öltözött kései nyaralókkal tömött gépeket. Ha nem érte volna óriási mértékű megrázkódtatás tegnap este, nem volna annyira sürgős, hogy mindezt elviselje és egyenest hozzám rohanjon.
- Mégis honnan...
- A neve? - vágott közbe a férfi láthatóan eggyel feszültebben, mint akinél kezdett betelni a pohár mára. Az egy percre jutó ostoba kérdések száma vészesen megnövekedett rövid időn belül és a frusztráltság lassan felemésztette szélsebesen száguldó gondolatait. Minden, MINDEN ott volt az átlagos emberek orra előtt is, ám ők csupán néztek, de nem láttak. Sherlock kezdte megelégelni a pofonegyszerű következtetésekhez vezető úton való idegenvezetést, s ez a lány nem igazán segített háborgó gondolatainak lecsitításában.

A feketehajú szépség keresztbe fonta mellkasa előtt karjait és oldalra biccentette fejét.
- Tudni szeretném, honnan vette ezeket. Lekéstem a gépet, turistaosztály, tegnap esti trauma...?
Irányításmániás.
- A neve?
- Ilyen jól tippelni nem lehet. De akkor honnan...?
Sherlock vonásai enyhén sértett arckifejezésbe gyűrődtek a szavak hallatán.
- Magára van írva.
A lány előredőlt, tekintetét végigfuttatta a vele szemben ülőn, s ajkai megfejthetetlen mosolyra húzódtak.
- Nyűgözzön le!

A férfi néhány pillanat erejéig mereven bámulta a feltűnően makacs nőszemélyt; habár önnön mentális felsőbrendűsége foggal-körömmel küzdött a társalgás vezetéséért, végül a bizonyítás vágya kerekedett felül benne és érzelmektől teljes mértékben mentes arccal kezdte hadarni a tényeket, melyek a napnál is világosabbak voltak számára.

- Az akcentusa egyértelműen amerikai, az "R" betűk jellegzetes kiejtése alapján New York állam vagy annak környéke. A ruhái mind drága darabok, nem olcsó másolatok, hanem eredeti márkás termékek, vagyis nyilvánvalóan tehetős és hozzá szokott a kényelemhez; aki így öltözik fel egy egyszerű repülőútra az vagy üzleti úton van, vagy folyton az első osztályon utazik, ahol nem kell féltenie a drága holmiját. A korából ítélve azonban egyetemista, elsőéves, tehát a szülei pénze miatt ejthet meg efféle kiruccanásokat, Ön azonban ennek ellenére szégyelli a nevét - Sherlock mélyen a szemébe nézett és finoman oldalra biccentette fejét, mintha egy könyvből olvasná ki az információkat. - Egyetlen kézi poggyásszal érkezett, melyen a pántja alatt a V. L. betűket gravírozták az aranyozott lemezre, felteszem az Ön monogramja. Az ékszerek amiket visel mind fényesek, a gondjukat viseli őket, azonban a bevésés jóval elhanyagoltabb, vagyis nem elég fontos magának ahhoz, hogy foglalkozzon vele, márpedig Ön minden helyzetben ad a megjelenésére. A táska tehát ajándék a szüleitől, akikkel minden bizonnyal rossz a kapcsolata, szinte szégyelli a nevüket.

A lány csak pislogott és szólásra nyitotta volna száját, ám az elemében lévő nyomozó rendíthetetlenül folytatta.

- Az öltözéke alapján egyértelműen az első osztály bőrüléseire készült, de az átlagos repülési időt az érkezésének időpontjával összevetve a járatot valószínűleg lekéste, így kénytelen volt a következő gép turistaosztályával megelégedni, amit megerősít a szoknyájára hátul rátapadt apró szennyeződések sokasága a plüss ülésekről. Egyetlen fedélzeti poggyásszal ment ilyen hosszú útra, és maga, aki láthatóan még a rúzsa színét és a cipőjéhez választja, nem hagyta volna el az otthonát egy akkora táskával, amibe még néhány valamire való ruhaösszeállítás sem fér el, tehát kifejezetten sietve pakolt össze, csupán a legszükségesebbeket elrakva; vagyis azonnal beszélni akart velem és nem kíván a kelleténél tovább Londonban tartózkodni. Konklúzió: tegnap este olyasmi történt, ami nem tűr halasztást és megér annyit magának, hogy gondolkodás nélkül átrepüljön egy óceánt érte alaposabb előretervezés nélkül - Sherlock szünetet tartott, majd kihúzta magát és miközben lassan ismét hátradőlt a fotelben, éles hangon fejezte be. - Látja, igaza volt.

- Igazam volt...?

- Tippelni ilyen jól tényleg nem lehet.

A fiatal nő szoborrá dermedve rekedt meg az információk hadának feldolgozásában, mialatt az első sokk végigfutott egész testén a feje búbjától egészen a lábujjáig. A szavak a torkán akadtak és a magabiztossága azon nyomban kirepült az ablakon, ahogy a férfi képességeit felmérve abszolút padlót fogott.

- Lenyűgöző. - bukott ki végül belőle, s mintha egyetlen másodpercig egy halovány félmosolyt vélt volna felfedezni a másik ajkain.
Sherlock összekulcsolta ujjait és könnyedén az ölébe ejtette kezeit.
- Maga jön.
- Ugye csak viccel velem? Az ingének a márkáján kívül semmit nem tudok elmondani magáról, azon kívül, hogy jó az ízlése és a lila egyértelműen a maga színe.
Fáradt sóhaj szakadt ki Sherlockból és nem is próbálta udvariasan elrejteni elégedetlenségét.
- Úgy értem, az ügyről meséljen.
- Óh. Persze. Tudtam ám, hogy így értette.

A lány elfordította tekintetét és a kihűlt kandallóban pihenő száraz fadarabokat kezdte bámulni, habár jól sejtette, hogy nem kelthet túl fényes benyomást a detektív mindent gondosan kielemző mikroszkópján keresztül a szemkontaktus azonnali kerülésével. Végül vett egy mély levegőt és kimondta a szavakat, melyek később egy őrült, iszonyatos lavina leomlásához vezettek.

- A nevem Veronica Lodge... és azt hiszem valaki meg akar ölni.