Minden olyan gyorsan történt... Szinte felfoghatatlan volt. Csak cikáztak körülötte a képek, az események, az idő mintha felgyorsították volna, csak rohant mellette, míg Sekina elméje lelassult. Kínzóan nehéz volt minden pillanat, míg körülötte minden egy szempillantás alatt történt.

Fogalma sem volt mi lesz vele... Egyik pillanatban még az otthon hideg falai közt tengődött, aztán magyarázat nélkül elvitték. Kegyetlenül bántak vele, és félig tudatos állapotban tartották napokig, mint valami emberi bábot lökdösték egyik helyről a másikra, mígnem mintha valamilyen bállal kevert piacra keveredett volna maskarás, feldíszített vevőkkel... A legfeltűnőbb dolog ami nem stimmelt, hogy az áruk emberek voltak: nagyrészt esetlen, vékonyka fiúk vagy lányok, olyan alkatok mint ő, de volt egy-kettő egészen izmos is. Valamiért őt sokkal nagyobb fényben, meg hangzavarral, zavaróan nagy felhajtással mutatták be... De annyi ereje sem volt hogy ez zavarja. Egyedül annyit akart hogy végre vége legyen ennek a rémisztő parádénak és újra boldog tudatlanságba zuhanjon.

Egyedül ennyi emléke maradt fenn az elmúlt napokról.

Ahogyan lassan felébredt és érzékei kiélesedtek minden fájóan valóságossá vált.

Fogalma sem volt miért, de az egész mellkasa összeszorult ahogy magához tért és remegett minden végtagja. Az otthonban minden reggel kicsit remegni szokott, de ennyire sokkosan rettegni soha. Olyan volt, mintha minden más lenne körülötte... A takarója, a párnája, az ágya, még a szoba illata is más. Ez nem az az állott, penészes levegő. Viszonylag friss, de mintha egy kicsit nehezebb lenne.

Ahogy kinyitotta a szemét még mielőtt bármit érzékelhetett volna szörnyű fejfájás miatt összehúzta a szemeit és arcára tapasztotta mindkét kezét.

Erőt kell vennie magán és fel kell kelnie, különben a nevelője mérges lesz.

Ezzel a gondolattal nehézkesen kinyitotta a szemét... De bár ne tette volna. A pánik fagyasztó villámként rohant végig a gerincén ahogyan körbepillantott a teljesen idegen szobán.

Mi történt az otthonbeli, penészes kis lyukával amiben élt? Mikor került ide? Hogyan? És miért hozná bárki ide?

Egy egyszerű, előző szobájához képest hatalmas helyiségben volt, két ajtóval. A falak hófehérek voltak, mindössze két ruhaásszekrény, egy apró íróasztal, egy éjjeliszekrény volt, meg az ágy a sarokban amiben feküdt. Minden bútor ugyanolyan stílusú, sötétbarna, minőségi és még csak nem is hasonlítottak az otthonban lévő rozoga, karcolt, szétesőben lévőkhöz.

Ebből már bármilyen ijesztő is, biztos volt benne hogy ez nem az otthon.

A felsője és a boxere volt egyedül a sajátja, azon kívül viszont a nyakába került jókora, zavaró fekete nyakörvről semmit sem tudott, csak hogy van rajta egy nagy bumszli, meg fém karikák. Még sosem látott ilyet korábban, így ötlete sem volt hogy mire való lehet.

Ahogy szemügyre vette környezetét feltűnt neki egy pohár víz, egy szem gyógyszer meg egy apró cetli mindezek előtt:

Fogyassz el.

Utána gyere ki. Ággyal szembeni ajtó, jobbra, aztán balra. Ha nincs ott senki, vársz.

Egyszerű, de határozott utasítások, amiket zavarodottságában a legyengült fiú nem tudott mást tenni mint hogy követett, így bevette a gyógyszert, majd félve, de egy szál pólóban és boxerben elindult a megadott irányba.

Egy szürkés árnyalatú, egészen letisztult folyosóra tévedt.

Jobbra egy vadiúj, modern konyha konyha volt étkezőasztallal, amivel egy légtérben a másik oldalon egy hatalmas nappali meg lépcső volt. Akkora, hogy Sekina nem tudta eldönteni hogy valóban nappaliban van-e.

Ezüstfehér haját piszkálva, bátortalanul nézett körbe.

A lépcső mellett egy hatalmas, L-alakú kanapé, azzal szemben egy akkora falra szerelt tévé, amilyet nem is hitte volna hogy létezik, köztük egy kis asztal, lejjebb pedig könyvespolcok tömbkelegei terítették be a helyiséget, hozzá legközelebb pedig egy neki hátttal lévő fotel foglalt helyet.

Hátulról nézve annyit látott, hogy valami színes hajú ember ül benne: fekete, lazán hátrafésült hajába fehér tincsek vegyültek. Egy kéz lógott még oldalt, benne egy félig borral telt pohárral, amin ritmusosan kopogtatta ujját.

Sekina ujjait piszkálva merészkedett mellé. Fogalma sem volt hogyan szólítsa meg, vagy vetesse magát észre a férfival.

Csak akkor tűnt fel neki hogy a férfi hajában a homloka közepénél egy vörös tincs is van a másik két szín mellé. Ha nem kopogtatott volna a poháron vagy ejtette volna el, biztosan azt hinné hogy alszik, így azonban nagyon úgy tűnt hátrahajtott, csukott szemeiből, ellazult vonásaiból, és a vezetéknélküli fülhallgatójából hogy csupán relaxált.

– E-elnézést... – szólalt meg mialatt meztelen lábait is elkezdte idegesen egymáshoz dörgölni.

Nem volt elég a teljesen idegen helyzet, ijesztő környezet, de még hiányos öltözete is kifejezetten keresztbetett önbizalmának.

Ahogyan a férfi kinyitotta a szemeit szinte magfagyott az ereiben a vér. Titkon abban reménykedett hogy nem hallja meg és elsompolyoghat valahova és eláshatja magát jó mélyre, azonban ahogy lassan, néhányat felfelé pislantott a színes hajú, majd először szemeit, majd az arcát is Sekina felé fordította egyértelmű volt hogy meghiúsult vágya.

Mélyvörös, távolról egyenesen fekete szemeinek a csillogása rettenetes félelmet keltett a legyengült fiúban. Arról nem is beszélve, hogy a férfi mellkasáig kigombolt fekete ingje alól tisztán látható volt hogy sokat dolgozott testén.

Néhányszor rezzenéstelen arccal végigmérte a fiút, nem lehetett volna megmondani hogy örült neki, vagy meglepett attól hogy valaki van a házában. Legvégül kivette a fülhallgatóját, majd letette az asztalra.

– Lényegesen tisztább a tekinteted a tegnapihoz képest. A gyógyszert bevetted? – kérdezte rideg, mély hangon ahogy felállt, majd az apró fiú elé lépett. Egyenesen fölémagasodott, legalább húsz-harminc centivel volt nagyobb nála, a testalkatbeli különbségekről nem is beszélve.

– Igen... – motyogta a földet bámulva.

– Az jó hír – nyugtázta, majd pár másodperc nyomasztó várakozás után folytatta. – Nézz rám – mondta parancsoló hangnemben, amitől minden vér megfagyott Sekina ereiben és az izmai teljesen lemerevedtek. Hiába rettegett a férfitól, annyira meg volt rémülve attól hogy mi fog vele történni ha valamit elront, hogy nem bírt megmozdulni.

Erre kis idő elteltével egy kezet érzett az állán, ahogy épphogy megérintve bőrét felemelte a fejét, hogy egyenesen a férfira nézzen, de még így is kerülte a tekintetét.

– Nézz a szemembe.

Ettől már annyira megrémült, hogy lélegzetvisszafojtva tette amit mondott a színeshajú.

– Ügyes fiú – mondta színtelenül. – Mondd el a neved, Sekina.

Ezt a kérést egyáltalán nem értette. Minek mondja el a nevét ha már tudja a férfi? Ennek semmi értelme.

– Sekina Davids vagyok – suttogta értetlenül.

– A Davidsre már nem lesz szükséged. Én Adra vagyok, de te nagyrészt uramnak, gazdámnak, vagy Adra úrnak fogsz szólítani. Amelyiket testhez állónak érzed éppen, vagy amelyikre utasítalak.

– Gazdám...? – pislogott rémülten. Eladták volna? Mi történt vele az elmúlt napokban?

– Üljünk le – ereszkedett vissza fotelébe. – Te térdelj ide – mutatott a lábai elé.

Sekina szóhoz sem bírt jutni, nem hogy ellenkezzen így kérdés nélkül tette amit mo

– Nem tudom rájöttél-e, de a tegnapi nagy aukción megvásároltalak mint szolga, bár az arcodból ítélve túlságosan be voltál drogozva ahhoz hogy felfogd. Van róla elképzelésed hogy ez mit jelent?

Erre csak kerekre nyílt szemekkel pislogott maga elé a fiú ahogy a kezeit piszkálta. Létezik olyan, akinek ő kell? Aki képes volt igazi pénzt kiadni érte?

Eddig csupán rémisztő történetekből hallott ilyenekről, hogy valakit eladtak a démonvilágban, de azt hitte hogy ez puszta kitaláció, ilyen a valóságban nem történhet meg... Vele biztosan nem. Démonok nem is létezhetnek, ilyen nem lehetséges.

– Nézz rám – parancsolta Adra, Sekina pedig hezitálás nélkül ráemelte a stressztől könnyes szemeit. – Van róla elképzelésed hogy ez mit jelent? – ismételte a kérdést. – Bármi.

– Meg... Meg fog verni...? Vagy megerőszakol...? – pislogott reszketve. Csak ennyit tudott a szolgákról, hogy az életük fájdalomból és szenvedésből áll.

– Nem foglak megverni. A megerőszakolás alatt pedig attól függ mit értesz. Nem tervezlek napi háromszor véresre kefélni, majd kidobni az udvarra a hóba, viszont a szexualitás szerves részét fogja képezni a feladataidnak. Azokat is megbeszéljük még, de elsőként akkor elmagyarázom a történteket, mert nem hiszem hogy fel lettél korábban világosítva. Igazam van? – simított végig finoman a fiú állán, aki félve bólintott. – Az emberkereskedelem rendszerét biztosan ismered, amiben az emberek életét is hitelfedezetté tudják tenni, vagy ahogy a te esetedben is történt az árvák számára szolgáló otthonok szimplán ha értékes emberek betöltik a tizenkilencet eladják őket, mert jogilag addig felelősek értük kortól függetlenül amíg ott élnek, így pedig az értékes embereket eladják, ezzel pénzhez jutnak és azok akikre az otthonokon kívül nem várna semmi megmenekülnek, az otthonoknak pedig nem kell egy életen át eltartaniuk őket. Általánosságban jól járnak, ha az eladottak szemszögét nem nézzük. A démonok pedig örömüket lelik az így vett státusz szimbólumaikban. Attól függően hogy milyen kategóriákba sorolják hattározzák meg az aukció alapárát az adott embereknél. A mostanin te voltál az egyetlen gyémánt. – Ahogy ezt mondta, kezével finoman forgatta Sekina fejét és átható tekintettel méregette arcát.

– Gyémánt...? – ismételte a fiú egyszerre rémülten és értetlenül.

– Az a legmagasabb árkategória, értelemszerűen a legritkább is. Gondolom észrevetted hogy nem sok hozzád hasonló megjelenésű emberrel találkoztál.

– Azt hittem csak... Fura vagyok – suttogta a könnyeit nyelve. Sokszor piszkálták, vagy dicsérték külseje miatt, de nem gondolta volna hogy ez az okozója lehet annak hogy szolgává váljon... Vagy hogy egyáltalán ez értékessé teszi. Sokkal inkább hitte azt hogy ronda és túl feltűnő.

– Ígyis lehet mondani azt hogy gyémánt szinten gyönyörű. Szóval, ezen az aukción vásároltalak meg nem kevés pénzért, így most az én tulajdonomban vagy, ami röviden azt jelenti hogy az élethez szükséges minimumot köteles vagyok neked biztosítani mind ételben italban meg környezetben, minden másban viszont én döntök felőled. Ettől függetlenül persze nem foglak éheztetni vagy hasonló, mindig annyit ehetsz meg ihatsz amennyit szeretnél, de csak az engedélyemmel. Eddig mit gondolsz arról amit elmondtam?

– Hát... – kezdett bele kis várakozás után. Egyetlen szó szorongatta a torkát. – Ijesztő... – bukott ki belőle hirtelen és kicsit el is szégyellte magát.

– Gondoltam – bólintott a férfi, majd Sekina válla fölött átnyúlva a kis asztalon lévő boráért nyúlt. – De nem lesz ennyire horrorisztikus. Ha betartod a szabályokat meg megcsinálod amiket kérek, akkor nem lesz semmi gond.

– És mik azok? – Már előre félt a válaszoktól, de meg kellett tudnia őket.

– A feladataid viszonylag egyszerűek lesznek, például takarítás, hogy reggel felkelts, néha a főzés is, mosogatás, bizonyos szexuális feladatok elvégzése, meg esetleges utasítások végrehajtása. A szabályok is könnyen megjegyezhetőek, ugye amit korábban mondtam hogy hogyan szólíthatsz, nem tegezhetsz, amit mondok azt megteszed, nem ellenkezel, ha pedig megtagadod az utasítást, vagy megszegsz egy szabályt, akkor büntetést kapsz, attól függően milyen súlyos a dolog – sorolta színtelenül Adra.

Nem is hangzott ez az egész olyan ijesztőnek, egészen a büntetés, meg az ellenkezés részig. Ahogy meghallotta ezeket a szavakat, Sekinában megfagyott az összes vér és a hideg végigfutott a gerincén.

Borzasztóan félt a fájdalomtól. A szextől pedig végképp. Tudta, hogy bárhogy is lesz, bármennyire hangzik így minden egyszerűnek, egyáltalán nem lesz az.

– Mennyire voltak érthetőek amiket elmondtam? – kérdezte a férfi.

– Érthetőek voltak – bólintott megrettenve Sekina.

– Ez jó hír. Akkor szeretnék egy kicsit megtudni rólad, aztán ha gondolod elmehetünk enni. Elsőként, milyen korábbi szexuális tapasztalataid voltak?

A kérdéstől a fiú teljesen megfagyott és zavarba jött. Még soha életében senkit nem érdekelte az ő szexuális élete. Volt néhány kellemetlen emlékképe arról, ahogy párszor rosszakaró hátsószándékkal megkörnyékezték, és kóstolgatták az otthonban, néha még meg is fogdosták, de ennél több soha nem történt.

– Semmilyen – nyögte ki végül.

– Tehát még szűz vagy?

– I-Igen – bólintott elvörösödve. Így direktben a kérdés teljesen zavarba ejtő volt.

– Hm. – Erre csak ennyit mondott a férfi. Ha akarta sem tudta volna eldönteni, hogy arckifejezése pozitív vagy negatív érzésekre utalt. – Rendben – tért vissza a gondolataiból egy sóhajtással néhány másodperc után. – Főzni tudsz?

– Nem volt olyan sok alkalmam rá hogy megtanuljam, de amiket eddig próbáltam úgy-ahogy sikerültek... – Sekinát valamilyen szinten érdekelte a sütés-főzés, amikor pedig volt alkalma rá az otthonban szívesen csinálta, ám az sajnos nem sokszor adatott meg, amikor viszont mégis kikapcsoló hatással volt az amúgy állandóan zakatoló agyára.

– Az épp elég. Majd adok szakácskönyveket, azokat használhatod illetve tanulmányozhatod. Mivel szeretek főzni így lesz időd beletanulni. – Kis szünetet tartott amíg elgondolkodva belekortyolt borába. – Ahogyan láttam nincs túl sok ruhád, vagy cuccod, ami pedig van gondolom az is rongyos, olyan göncökben mint ami most rajtad van pedig nem szeretnélek látni, így a holnapot arra szánjuk, hogy beszerzünk neked néhány új ruhát, illetve ami kell. Azt hiszem egyelőre ennyi. Van bármivel kapcsolatban kérdésed?

– A nyakörv... Miért van rajtam?

– Legnagyobb részt fegyelmezőeszköz. Az a nagy fekete dolog rajta áramot tud vezetni beléd, ha megnyomok egy gombot az órámon, illetve nyomkövető is van beleépítve. Lenne olyan lehetőség is, hogy két elektromos karkötőt kapj, de véleményem szerint ha a nyakadon ér az impulzus az erőteljesebb hatást kelt, másrészt pedig kifejezetten tetszenek a nyakörvek általánosságban is. Ha arra célzol hogy leveheted-e, az ujjlenyomatommal nyílik egyedül a zárja. Csak amikor zuhanyzol veszem le rólad, vagy ha éppen úgy döntök.

Ettől még jobban összeszorult a fiú torka... Megverni nem fogja, helyette áramot vezet bele. Sokkal jobb. Így a férfinak nem fog fájni az ökle az ütlegeléstől, csak gombokat kell nyomogatnia.

– Most már minden világos?

– Igen... – bólintott megrettenve az imént hallottaktól. Szíve szerint letépte volna magáról azt a nyakörvet.

– Igen, mi? – vonta fel a szemöldökét a férfi ahogy az addig a földet szemlélő Sekina arcát maga felé fordította.

Beletelt néhány másodpercbe mire a fiú rájött hol hibázott, majd még néhányba mire rávette magát hogy megformálja a szót ami lealacsonyítja őt egy használati tárgy szintjére.

– Igen, uram – préselte ki magából kerülve Adra tekintetét.

– Jó fiú – kúszott halvány mosoly a férfi vékony szájának sarkába.