Még egyszer, utoljára megigazítom a nyakkendőmet, és az órára pillantok. 19:53 - mat mutat. Jobb lesz összekapnom magam, ha nem szeretnék elkésni a nyolc órára megbeszélt látogatásról.

Az éj homályában sétálva agyam akaratlanul is visszaemlékezni próbál a - ha jól tudom - két hónapja történt eseményekre.

Egyik este, miközben a plafont bámultam, és végre csak élveztem az életet, halovány kék fény villant a szobámban. Rosszullétemmel kellett küszködnöm, jóllehet úgy voltam vele, abban a pillanatban még az suttogókkal is elbánnék. Mikor a hányingerem múlni kezdett, úgy éreztem, mintha egy védőbuborék venne körül. Mintha mindennapjaim csupán illúziók mögé rejtőznének, hogy ne kelljen szembesülnöm a csúf valósággal. Homályosan emlékszem az utóbbi fél évre, a megismert személyekre, a történésekre. Mint egy álom. Az idő múlásával a feledésbe merül, de tudom, hogy ott van az emlékeim között. Csak nem tudom felidézni.

Van egy lány, akivel éjszakánként találkozom. Mindig ugyanaz a kép játszódik le csukott szemeim előtt, de nem tudom, mennyire valóságos. Igazinak hat, de... egy időben mégsem.

A nevét nem tudom felidézni. Amikor azt érzem, itt van a nyelvem hegyén, újra elfelejtem. Az arcát. A mosolyát. A stílusát. Mindent.

Megmagyarázhatatlan ellenszenvet érzek Theo Raeken iránt, azonban fogalmam sincs, miért. Ő, Derek, Parrish és Isaac furcsán méregettek, mikor faggatni kezdtem őket egy elmosódott lány képéről, akit álmaimban látok. Úgy viselkedtek, mintha tudnom kellene róla, de akármennyire is próbálkoztam, semmit nem tudtam elmondani az ismeretlenről.

A falkámat meg hiába faggattam, szentül állították, hogy képzelődöm. Ők még csak hírét sem hallották a csajnak. Ezt eleve furcsának találtam, hiszen mindannyiuk összeszorított állkapoccsal közölte velem; ráadásul Kira szíve majd kiugrott a helyéből.

A többiek miért emlékeznek rá? És én miért nem?

A szélsőséges időjárásról meg ne is beszéljünk. Január van; az egyik pillanatban kész lavina hullik le, a másikban rekordgyorsasággal elolvad.

Jelen pillanatban langyos tavaszi szellőt érzek az arcomon, ahogy fellépek a tornácra. Bekopog az ajtón. Olyan hirtelen csapódik ki, és barátnőm olyan hevesen veti magát nyakamba, hogy kis híján felfordulok. Karomat derekára helyezem, a fakorlátba megkapaszkodva tartom meg magunkat.

Mosolyogva elválik tőlem, és ahogy végig mérem tűzpiros ruhába bújtatott testét, ajkamba harapok. Egy kis időre sikerül elfeledtetnie velem a halovány lány képét.

Felnevet, egy gyors csókot nyom a számra, és megragadva a karomat berángat a házba. A konyháig vezet, majd helyet foglalunk a kör ebédlőasztalt körbeállított székeken.

Kicsit feszélyezve érzem magam, hiszen sosem jártam még Haydenéknék - vagy csak én nem emlékszem rá? -, ezért tekintetem végig siklik a helyiségen. Bézs színűre festették az ebédlőt, a bútorzat fa. Kis szekrények vannak a falra erősítve, alattuk pult fut végig. Egy mosogató és sütő elengedhetetlen, kávéfőző és mikró van az egyik sarokban.

Hirtelen Valerie, Hayden nővére libben be, kezeink két óriási tálat egyensúlyozva. A segítségére sietünk, és az ételhalmot az asztalra tesszük.

- Remélem, szereted a sushit. - kacsint rám nevetve, miközben helyet foglal velem szemben.

- Azt hittem, mexikóit eszünk. - mert az úgy logikus, ha a mexikói származású mexikói kaját csinál, nem?

- Először úgy is volt... - motyogja Hayden.

- Csak tudod, már annyit ettem/ főztem belőlük, hogy a fele is sok! - mosolyog, és a tányéromra kezdi pakolni a tekercseket.

- Plusz Valerie most végzett el egy online főzőtanfolyamot, és úgy vélte, ez a vacsora a legjobb alkalom a kísérletezésre. - szúrja közbe Hayden kicsi morcosan.

Lenyelek egy falatot, azután barátnőmhöz hajolok, a hajába puszilok nyugtatásképpen. Látszólag segíti a gesztus, mert kicsit oldódnik.

Tulajdonképpen az este magában remekül eltelik. Miután elköltjük Valerie finom munkájának gyümölcsét, a nappaliba vonulunk, és bekapcsolunk egy vígjátékot. Nevetve terülünk szét a kanapén, Hayden a film felénél hozzám bújik.

Egyedül a reklámszünetben érint kicsit kínos téma, ugyanis megint az az érzés kerít hatalmába, mintha a többek tudnának valamit, csak nekem nem akarják elárulni.

- Úgy örülök, hogy megint együtt vagytok! - mosolyog ránk Valerie. Hayden lepisszegi.

- Megint? - ráncolom a homlokomat. - Miért, mikor voltunk mi „nem együtt"? - rajzolok macskakörmöket a levegőbe.

A lány a mellkasomon buta módjára viháncolni kezd, és legyint, hogy ne vegyem komolyan nővérét.

- Valerie nem tudja, mit beszél!

- Így van, megártott a vörösbor, gyerekek! - kuncog.

„Csak kár, hogy mi nem is ittunk..."

A csengő menti ki a lányokat a kínos szituációból. Hayden megragadja a karomat, a bejárat felé vonszol. Kezdem azt hinni, csak azért, nehogy Valerie még egyszer elszólja magát.

Az ajtót kitárva azonba nem áll senki sem előtte, egyedül egy nagy doboz hever a lábtörlőn. Hayden összeráncolt homlokkal kinyitja a kartont, majd hatalmasat sikoltva elugrik onnan. Hozzám bújik, érzem teste remegését.

Előre lépek, óvatosan szétnyitom a szájakat. Ahogy szemem elé tárul a látvány, egy pillanatra levegőt is el felejtek venni. Torkom kiszárad, megborzongok.

Egy véres szőrű macska teteme hever a dobozban, élettelen, kigúvadt szemével egyenesen az én szemebe meredve. Egy kis cetli is áll szegény jószág mellett.

Mély lélegzetet véve, hányingert leküzdve benyúlok érte, és széthajtogatom a vörössel átitatott lapot.

„Ezt vedd figyelmeztetésnek, te kurva! Ha még egyszer hozzá mersz érni a pasimhoz, véged. Szakíts vele most rögtön, vagy te leszel a következő!"

A levél végén egy véres csóknyom díszeleg.

- E... ez lehet a Negyedik Jel? - sírja reszketve.

- Nem. Ez valami személyes ügy lesz.

××××××××××××××××××××××××××××××××××××
Na, szerintetek ki küldte a levelet?😏
Ha tetszett, nyomj egy vote - ot.

Ui.: Lessetek be a My five saucey boys c. blogomba, ha többet szeretnétek megtudni rólam.😍 Vigyázat, 5sos veszély!
XxF💞