Már egy hónapja tart a renoválás a városban. Nekünk, diákoknak ez kiteszi az év végére az „önkéntes munka” fogalmát. Be kell vallanom, szívesen csinálom.
Hayden temetésére két hete került sor. Mindannyiunk, aki azon az ominózus éjszakán Baecon Hills megmentésén fáradozott, részt vett a ceremónián. Nala felvetette Clarknak, hogy megpróbálja feléleszteni, azonban a lány hevesen tiltakozott ellene. Elhamvaszttatta, és végső búcsúja során kedvenc helyéről, a szirtről szórta ki maradványait.
Nem mondhatnám, azóta olyan sok minden változott. Hayden és a kisbabám hiánya még mindig elviselhetetlenül fáj, és úgy hiszem, ez az a fajta seb, mint nem lehet begyógyítani mással, csak az idővel. Falkánk továbbra is megszokott csapatot alkot, amolyan biztos pont mindnyájunk számára. Naláékkal összejárunk hébe – hóba, azonban nem azért, mert barátságunkat szeretnénk ápolni, magasabb szintre emelni. Sokkal inkább olyan ez az egész, mint mikor a suttogóktól gyűjtöttünk történeteket. Most is ők tartanak össze minket, a fejleményeket vitatjuk meg. De eddig sehol semmi. Úgy látszik, győztünk.
Efelől egyedül Nalának van kétsége, de nem hangoztatja. Igyekszik úgy tenni, mintha minden rendben lenne. Ja, és persze lojalitásból falkája is egy nézőponton osztozik vele.
Egyedül, ami más, az Nala és Theo kapcsolata. Mintha visszatértek volna a „barátság” keretei közé, azonban néha látom őket, ahogy titokban csókot lopnak.
Az utolsó tanítási napon hétágra sütő reggelre ébredek, már meg sem próbálok eligazodni a szélsőséges időjáráson.
Egész nap letörölhetetlen a mosoly arcomról, elvégre talán most, kötöttségek nélkül valami igazi is elkezdődhet köztem és Nala között.
Azonban a bejárat elé kiérve erről a buta ábrándomról le kell tennem. A lányt látom meg, ahogy sorban végig öleli barátaimat, mindenkinek a fülébe súg valamit, aztán még váltanak pár szót. Falkája ezúttal nincs mellette, ami eleve furán hat.
Gyorsan odarohanok, ekkor látom csak meg, Kira szemében könnyek csillognak, és a többiek arcán is csak szomorú mosoly terül szét.
Félve kérdezem meg:
– Mi folyik itt?
– Elmegyek, Liam. – zöld, átható szemeit az enyémbe fúrja.
Úgy érzem, szívem kihagyott egy ütemet. Gombóc keletkezik torkomban, ami lényegesen megnehezíti a légzéshez szőt terveimet.
– Mi... micsoda? És... mégis hova? Meddig leszel távol? Miért? Vi... visszajössz még egyaltalán? – robbannak ki belőlem kérdéseim.
Halvány mosoly jelenik meg ajkain.
– El.
– Nala, te is tudod, ez nem válasz! – dobbantok a lábammal. Jelen pillanatban az érdekel a legkevésbé, hányan néznek hisztis fruskának.
– Jó! – sóhajt megadón. – Vissza, Maddoxhoz. Viszont fogalmam sincs, meddig maradok. Úgy érzem, mindent meg kell tudnom tőle, mind történeteket, mind harcmozdulatokat. Szükségem van az erőm kordában tartására!
– És a... a falkád? – ragadom meg az utolsó kapaszkodót.
– Mi van velük?
– Gondolom, őket nem vinnéd magaddal... Képes vagy egyedül hagyni őket? Vezér, alfa nélkül? – vonom kérdőre.
– Felnőtt emberek, Liam! – túr barna hajába. – Egyébként is, szabadok. Nincsenek hozzám kötve, nem kell folyamatosan a nyomomban járniuk. Éljék az életüket! Másrészt, mi nem olyanok vagyunk, mint ti. Majd alkalmazzuk a hívást, ha kell a többiek segítsége. – vonja meg a vállát.
– De... – kezdenék bele, de Nala belém folytja a szót. Oldalra biccent a fejével, jelezvén, a beszélgetésünk személyes vizekre hajózott, és nem szeretné, ha a többiek hallanák. Követem, míg oldalra vezet.
– Emlékszel, mikor... mikor elneveztél? – néz rám halvány mosoly kíséretében. Csak biccentek. – Tévedtél. Nem Nala volt a rossz oroszlánlány, aki átállt a jókhoz. Nala mindvégig egy oldalhoz tartozott.
– Ezzel most mit akarsz mondani? – lehelem kiszáradt torokkal.
– Hogy fogalmam sincs, melyik oldalon állok. Kivel. – állkapcsa megfeszül. – Ezért kell elmennem!
– Te a j... – nem tudom befejezni mondatomat, Nala ajkaimra hajol, úgy hallgattat el.
Felhevült testtel, lángoló sejtekkel viszonzom azt a csókot, ami után olyan régóta epedeztem már. Hajába túrok, úgy húzva őt magamhoz. Egyik kezét tarkómra csúsztatja, másikkal arcomat tartja tenyerében. Nyelvünk érzéki táncot jár, mikor Nala szépen, lassan elhúzódik.
– Szer...
– Sajnálom, ami Haydennel történt. – húzza el a száját. A többiekhez fordul. – Vigyázzatok magatokra és egymásra! Viszlát! – integet. Ismét rám néz, féloldalasan elmosolyodik, megsimítja arcomat, azután eltűnik a fenyvesek sűrűjében.
Volt egyszer egy lány, Nala Shifter.
Nala Shifter, aki már meghalt.
Nala Shifter, aki már újraéledt.
Nala Shifter, aki maga sem tudta, melyik oldalon áll.
Volt egyszer egy fiú, Liam Dunbar.
Liam Dunbar, aki szeretett már halálosan.
Liam Dunbar, akiben újraéledt már a szerelem lángja.
Liam Dunbar, aki nem tudja, mi fog következni, azonban tudja, hol fog állni. Scott McCall oldalán.
Volt egyszer két fiatal, akik nem biztos, hogy szerették egymást, de őrlődésük, ha így fojtatták volna, halálossá vált volna. És nem tudnának újraéledni.
Volt egyszer két fiatal; Nala Shifter, a lány, aki mindent tudott, s mégis szomjazta a tudás magasabb fajtáját, és Liam Dunbar, a fiú, aki semmivel nem volt tisztában, mert barátai jobbnak látták megvédeni, a tudatlanság vermébe lökni.
Néha jómaga is úgy gondolta, jobb, ha nem kötnek mindent az orrára.
Tűz és víz. Ég és föld.
Gonosz és jó.
Azt hiszem, ráérek még ezen filozofálni. Inkább megfordulok, és gyors léptekkel a barátaimhoz szaladok. Elvégre, ma ünnepelni fogunk!
Scott és barátai utolsó évüket töltötték a Baecon Hills gimnáziumban.

××××××××××××××××××××××××××××××××××××
Utolsó rész😭
Tervezek még egy kérdezz - feleleket a szereplőkkel, persze, ha lenne rá érdeklődés... Így a saját stílusukban megválaszolhatnák a számotokra homályos részeket😊 (tőlem is kérdezhettek)
Köszönöm, hogy velem tartottatok, egy élmény volt. Még jövök egy köszönetnyilvánítással.
Úgy imádlak benneteket!!!!💞❣😭💕