Először is, azokat az olvasóimat szeretném kiemelni, akik mindig biztattak a szavazatukkal, kedves kommentjeikkel. El sem tudjátok képzelni, milyen sokat jelentett nekem!
Ez az első munkám, melyet közszemlére bocsátottam, és (úgy érzem) méltó módon be is fejeztem.
Hát, ez a pillanat is eljött. A vég.
Azt hiszem, nem lehet ellene küzdeni, s az sem számít, mennyire könnyes szemekkel írom le ezeket sorokat, mert tudom, el kell engednem a történetemet!
Jóllehet, nehéz lesz elválnom a „lánytól, aki nem tudja, melyik oldalon áll”, és a falkájától, a fiútól, aki ilyen körülmények között jobb szeretne tudatlan maradni, és barátaitól. Az én csúnya suttogóimtól, akik csak úgy *huss* -  eltűntek. Persze, nem utolsó sorban Maddoxtól, akit annyi rejtély övezett körül, ráadásul még mindig rengeteg titkot tart meg magának. (Példának okáért az igazi nevét.)
Emlékszem, az első részemet az iskolában publikáltam. Egész nap a megírásával vacakoltam, barátnőm pedig azzal nyaggatott, kész van – e már. Aztán, mikor feltöltöttem, mosolyogva olvasta el. Az ő dicsérete sokat jelentett.
Egy másik barátnőm azt mondta, nekem nagy jövőm lenne az írásban. Jóllehet, nem tudom, csak lojalitásból mondta mindezt vagy komolyan is gondolta. Mindenesetre elég őszinte típus.
A magyartanárom és a szüleim nem olvasták a munkámat, csak egy iskolai fogalmazás erejéig kaptak betekintést a... hmm, tehetségembe? – minden esetre el voltak ájulva a bécsi koncerten részt vevő lánytól, aki meginterjúvolta Luke Hemmingst.
Fogalmam sincs, miért írom most le ezeket. Hiszen, jelen pillanatban nem ez a mérvadó, hanem a hálám, melyet szeretnék sugározni felétek.
Mert ti tettétek ezt a könyvet azzá, ami!
Nélkületek csak üresen csengő szavak lennének, elhagyatott sorok egy elhagyatott történetből, ami a gépem mélyén lapul.
Még egyszer nagyon – nagyon – nagyon szépen köszönöm a sok oldalmegjelenítést, szavazatot és kedves kommenteket.
Szeretlek titeket!
Soha ne feledjétek Baecon Hills bátor harcosait!

●●●Hogy őszinte legyek, ezt már régebben megírtam. Akkor azt gondoltam, könnyed szívvel el tudom engedni a történetet, de az utolsó rész publikálása után kellett belátnom: erre még nem állok készen. Olyannyira a szívemhez nőt, és tudom, még sok jót képes lennék kihozni a szálakból, melyeket elvarratlanul hagytam! Ezért, hát, felteszem a kérdést: szeretnétek, ha a természetfeletti lényei visszatérnének a második évad erejéig?
(Kérdezz – felelekhez ide, kommentben vagy privátban, lehet feltenni olyasfajta kérdéseket, mint például... Mit érzett Derek, mikor először találkozott Nalával? – vagy bármit, amire kíváncsiak vagytok, szeretnétek, ha a karakterek válaszolnának.)
Ui.: Nem bírom hangsúlyozni, mennyire hálás vagyok nektek! 💞