''de odaadom neked
magamból a csendet''

Hevesi Judit

Valószínűleg soha nem fogom megtudni, hogy mi állt abban a levélben. Scorpius írt nekem egy levelet, amiben volt valami fontos, és soha nem fogom megtudni, hogy mi is az. Fogalmam sincs, hogy magamat hibáztassam, vagy Demetriát.

Eltelt majdnem két hónap ebből az elcseszett évből, és ha össze kéne foglalnom, hogy mit történt, csak annyit mondanék, hogy összeomlott minden körülöttem. Minden megváltozott. És miért? Mert prefektus lettem, és egy buta vita miatt büntetésbe kerültem Scorpiusszal, és bármennyire próbálom ezt tagadni, közel sem olyan rossz társaság, mint képzeltem. Vagyis.. vele akarok lenni. Nem is tudom, hogy miért... nem is szabadna így lennie. Elvesztettem a barátnőmet, Rose-t, az apámat és Albust is. Talán Hugo még szóba állna velem, de ahogy Rose-zal bántam, nem sok esélyt látok rá. Fogalmam sincs, hogy miért vagyok a Mardekár-ház fiú-hálórészlegén, vagy egyáltalán miért nyitottam be Scorpius szobájába.

Csak akkor jövök rá, hogy mekkora hülyeséget csináltam, mikor egy öltözködő Scorpiusszal találom szemben magam, azonnal fordulnék is vissza a folyosóra, ha az ajtó nem csapódott volna be előttem. Nagyot sóhajtva a homlokomat az ajtónak támasztom. A szívem a torkomban dobog. Még sosem láttam fiút ing nélkül.

–Hát te meg mit keresel itt? – kérdezi, és habár hangja őszintén meglepett, érezni benne azt is, hogy milyen jól mulat rajtam. Szinte érzem, ahogy elvörösödöm. Nem szabadott volna idejönnöm.

–Én csak... – persze könnyebb elmondani olyasvalamit, amit legalább te tudsz.

–Te csak? –kérdezi türelmetlenül.

–Felöltöztél már? –kérdezem meggyötört hangon.

–Még mindig levetkőzhetek, ha nagyon szeretnéd. – mondja csintalan hangon, és hallom a cipője koppanását, ahogy felém lép egyet.

Majdnem elmosolyodom, a hülye kötekedésén, de aztán mégsem, csak megfordulok.

–Mit keresel itt, Lily? – kérdezi újra, és jelentőségteljes fejjel néz rám. Fogalmam sincs, hogy mit válaszoljak, és hirtelen azon kapom magam, hogy Scorpius derekát ölelem, és az arcomat az ingjébe fúrom. Fogalmam sincs, hogy miért öleltem meg, de ez biztos, hogy elég régóta most érzem először biztonságban magam.

Csak hallgatom, ahogy lélegzik, és nem tudom, hogy elengedjem-e, hisz mindenképpen kínos a helyzet.

Scorpius kezei a hátamhoz simulnak, majd szorosan körülölelnek. A szívem dobbanásait mindenhol érzem a testemben, és lélegezni furcsa. Annyira kényelmes a karjaiban lenni, hogy talán még sosem éreztem ilyen szépet.

Fejét lehajtja így az arca a halántékomhoz ér, és egy pillanatra úgy érzem, hogy még szorosabban ölel magához. Én pedig megmarkolom az inge anyagát a hátán.

–Jól vagy? – kérdezi halkan, én pedig úgy érzem, hogy most már meghalhatok. Már mindent átéltem, amit a legvadabb álmaimban sem képzeltem volna. Lassan feleszmélek a gyönyörűségből, és halkan egy igent suttogok.

Nem tudom, hogy mi történt köztünk, vagy miért, de az biztos, hogy fontos volt.

Számomra az volt.