Szeretnék más lenni mint aki vagyok. Egy másik test, másik élet, más gondolatok, más problémák.

Más gondolatok.

Vagy csak megszabadulni ezektől.

A mostaniaktól.

Nem szeretem őket.

Nem szeretem mindig azt a tejszőke hajat keresi a tömegben, nem szeretem mindig azt az arcot fürkészni. Nem szeretek mindig azon töprengeni, hogy vajon most mi baja, haragszik vagy csak rossz kedvű?

Nem szeretem.

És mégis.

Mindig

Ugyanaz

Ugyanazt teszem, ugyanazt a hibát követem el, mindig ugyanúgy bánom.

Aztán ugyanúgy megteszem újra.

Ahogy most is.

Az okát sem tudom miért, de ma is őt keresem, azt várom hogy ő is engem keressen, bár az szokatlan volna. Nem kell hozzá nagy tudás, semmi különös.

Mégsem tudom megszokni.

Mégis mindig reménykedni kezdek, ha rám néz.

Hátha most hozzám szól.

De aztán mégsem.

Talán 3 perce állok itt. Várva a megfelelő pillanatot, hogy Scorpiusba ütközzek.

Milyen felnőttes!

De mégis..

Azonban megpillantom a bátyámat a folyósó másik végén. Normális esetben nem érdekel mit csinál, utálom őt. De a barátnőmmel beszélget. Vagyis majdnem. A volt barátnőmmel. Elbambulok.

Bámulom ahogy nevetnek és kihívóan viselkednek egymással, szinte felfordul a gyomrom.

Milyen undorító!

Hátra arcot vágok és el akarok tűnni, de inkább megbotlok valaki lábában.

Haragosan pillantok fel az illetőre. Jó, inkább dühösen.

Hatalmas keze a felkarom szorítja, talán elkapni próbált?

Mindenesetre sikerült. 

Gyorsan lazít is fogásán és lecsúszik meleg tenyere.

Hirtelen ráz ki a hideg, talán elmegy a hangom. Nem hittem, hogy itt lesz, vagy rám néz.

De hogy hozzám ér!

Hosszan bámul rám, felszökik a szemöldöke szinte úgy tűnik mintha érdekelném.

-Jól vagy?

Jobb kezével finoman megszorítja a balkezem ujjainak végét. Talán inkább csak hozzá ér.

-Tessék? - dadogom hitetlenül.

Pár másospercig csak néz rám,mint aki nem tudja mit kezdjen velem.
Aztán magabiztosan megfogja a kezem.

-Na, gyere csak velem.