[ A RÉSZT 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK AJÁNLOM! ]

▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃

CSEL

▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃

[ 1 9 8 5.  J Ú N I U S  16. ]

Esküszöm, hogy véletlenül hagytam el a nyakláncot. Igen, Steve a lelkemre kötötte, hogy ne vegyem le, de mivel az uszodában dolgozom ezt aligha lehetett máshogy kivitelezni. Viszont már tényleg bánom, hogy levettem az öltözőben.
Hogyan fogom elmondani neki, hogy elhagytam? Annyira szégyellem magam...
A legrosszabb pedig az, hogy az uszodában sem találtam meg. Ezért most még idegesebb vagyok. Amint észrevettem reggel, délelőtt visszamentem. Ugyanis természetesen a mai nap nem kell dolgoznom, mégis muszáj volt elmennem érte. Ám, sehol sem találtam.
Minden lehetséges helyen megnéztem, még a vezetőt és a dolgozókat is megkérdeztem róla, de azt mondták nem találtak egyetlen nyakláncot sem tegnap.
Egész nap szétvet az ideig emiatt. Mia szerencsére nincs itthon, mivel valami más dolga akadt. Más dolga, egy bizonyos Robin Buckley nevű lánnyal. Egyáltalán nem bánom, ugyanis így nem rajtam lóg, és most amúgy sem lennék képes elviselni őt.
Már éppen megint egy síróroham törne rám, amikor megcsörren a telefon. Felveszem, de nem szólók bele. Nem is kell, ugyanis a hangtól, amely a túloldalon szól, teljesen megdermedek.
– Azt hiszem, hogy elvesztettél valamit, hercegnő. – mondja a mély hang és szinte hallom, hogy elégedetten mosolyog.
Tudhattam volna! Pitiáner tolvaj!
– Mit akarsz, Hargrove? – kérdezem idegesen.
– Illik így beszélni azzal, aki megtalálta a nyakláncodat? – kérdez vissza elégedetten.
Ha most itt lenne, képes lennék a puszta kezemmel megfojtani.
– Találkozzunk este nyolckor a város határa után lévő Motelben. – folytatja nekem pedig liftezni kezd a gyomrom, és hirtelen kiver a víz. Mielőtt válaszolhatnék, hozzáteszi: - Ha nem jössz el, a kis barátodnak fogom visszaadni!
– Miből gondolod, hogy tőle kaptam? – teszem fel az egyetlen kérdést, amivel visszatudok vágni. Mindez természetesen sikertelen.
– Bele van gravírozva, hogy „Steve-től szeretettel".– mondja gúnyosan nevetve, én pedig egyre jobban kezdem elveszíteni az érintkezést a világgal.
Tényleg úgy kaptam tőle egy ajándékot, hogy még csak meg sem néztem?
Borzalmas barátnő vagy, Venus Henderson. – könyvelem el magamban a dolgot, és szerintem Billy is sejti ezt, de csak ennyit mondd:
– Legyél pontos! – majd leteszi a telefont.
Az ujjaimmal megmasszírozom az orrnyergemet és olyan csúnyán elkáromkodom magamat, hogy még a nagymamám is forog tőle a sírjában. Tényleg nincs nekem ehhez idegzetem, de ha Billy harcot akar... Akkor tőlem megkapja.
Felhúzok magamra egy mélyen dekoltált, vörös pólót és egy fekete bőrhatású szoknyát. Amikor eljön az idő, beülök az autóba és elindulok a Motel felé. Tudom hol van, mindenki tudja.
Mire odaérek meglátom a kék Camarot a parkolóban. Azt nem mondta hányas szoba, ezért rákérdezek. Azt mondja a recepciós férfi, hogy az „Uraság már vár rám a tizenkettesben".
Remek. – gondolom magamban és felmegyek a harmadik emeletre. Lerendezem ezt az idiótát és hazamegyek, hogy végre normálisan kialudjam magamat.
Kopogok, mire szinte egyből ajtót nyit. Nem lep meg. Ahogyan az sem, hogy hogyan néz végig rajtam. Már csak elég, hogy a szemeivel felfaljon, hiszen az íriszekben éhség villan. Az ajtófélfának dönti a jobb karját, és nehezen, de megtalálja a szemeimet. Összefonom magam előtt a kezeimet.
– Kérem szépen azt, ami az enyém! – mondom és kinyújtom felé a jobb tenyeremet.
– Inkább gyere be! – feleli.
Kezd nagyon rossz érzés elfogni azzal kapcsolatban, hogy lehet hagynom kellett volna az egészet a francba. De akkor Hargrove nyer, azt pedig nem hagyhatom.
– Nem. – válaszolom. Végig nyal a száján és csak vigyorogva megrázza a fejét. Ő ugyanis ellép az ajtóból és beljebb megy. Nekem pedig nyitva hagyja az ajtót, hogy választásom se legyen többet ellenkezni. Belépek és becsapom magam mögött az ajtót.
Nem fogja zsebre tenni azt, amit most tőlem kap.
– Elegem van az ostoba játékaidból, Billy! Egyszerűen csak elegem van abból, hogy egyáltalán létezel! Semmit sem akarok tőled, és neked is abba kéne már hagynod azt, hogy folyton utánam koslatsz! – fakadok ki.
– Tyűha! – feleli, miközben helyet foglal az ágyon, ami a szobában bal oldalon van, és csak engem figyel. – Azt hittem nem tudsz ekkora tagadásban élni, de mint látom, könnyedén megy. – folytatja. – Egyébként is, nekem nagyon úgy tűnik, hogy mindig a te jóvoltodból kerülünk egymás útjába.
– Ez nem igaz! – csattanok fel, de csak elneveti magát. Figyelem ahogy mozog az ádámcsutkája, miközben nyel. Nem kéne odafigyelnem erre.
– Miért volt annyira szükséged erre a kis hülye láncra? – emeli fel a nyakláncot, ami annyira aprónak tűnik a hatalmas kezében, és felvonja a szemöldökét. – Miért zavart volna, ha én adom oda Harringtonnak?
Végül is, teljesen jogos a kérdés.
Komolyan bedőltem neki?
Francba... Ez az egész csak egy rohadt csel volt.
– Nem mindegy az neked?! – förmedek rá.
– Igazából, de. – von vállat. – Szóval, mikor vallod be, hogy nem emiatt vagy itt?
Összefutnak a szemöldökeim és teljesen megrökönyödöm. Nem gondoltam teljesen végig azt, hogy mire is kellene számítanom, amikor idejövök. A felismerés úgy csap belém, akár egy villám és újra szorongani kezdek.
Folyamatosan olyan eszement hülyeségekbe keveredem, hogy észre sem veszem. Csak utólag, amikor már megtörtént a baj.
– Parancsolsz? – kérdezek vissza, amikor rátalálok újra a hangomra.
Felkel az ágyról és közelebb sétál hozzám. Nem tetszik nekem a közelsége, és az sem, hogy mit vált ki ez a testemből. Ahogy a szemeivel vizslat és magas alkata felém tornyosul, annyira aprónak és jelentéktelennek érzem magamat.
– Ott vagyunk, ahol tavaly elindultunk. – morogja csendesebben és folyamatosan a szemeimbe néz. A hasam önkéntelenül is bizseregni kezd, amikor látom a hideg, kék szemekben az elszántságot. – Sosem akartalak bántani, ugye tudod? – kérdezi én pedig szinte fel sem fogom a szavait. Ez az egész kezd egyre rosszabb irányt venni. – Igen, megőrjítesz. Főleg a viselkedéseddel és az átkozott makacsságoddal, de... - felkuncog és az ujjai közé fogja egy vörös tincsemet. – Tüzes vagy és bátor... Bár ostoba is egyben.
Megforgatom a szemeimet, de ekkor az állam alá nyúl. Az érintésétől kiráz a hideg, viszont most... Jó értelemben, ugyanis az egész testem lángolni kezd. Nézem azokat a megbabonázó szemeket és látok bennük valamit. Magam sem tudom mi lehet az, de hirtelen megakarom fejteni.
– Rám vetetted magad. – emlékeztetem, de magam is meglepődöm, hogy mennyire gyengén csend a hangom. Nem az emlék miatt, hanem mert nem vagyok ura önmagamnak.
– Mondd, hogy nem akartad! - megnyalja a száját. A szőke fürtök az arcába hullanak, ahogy megdönti a fejét. Érzem a testéből áradó hőt, és a kölni bódító illatát. – Mondd, hogy nem akarod, hogy megérintselek, és leállok.
Egyetlen szavamba kerülhetne... Viszont én mégis csöndben maradok. Közelebb hajol és a szájával megérinti a fülemet, ahogy suttog.
– Tudom, hogy azt akarod, hogy megérintselek. – mondja és remegni kezdenek alattam a lábaim. Az ajka nagyon lassan a bőrömhöz ér. – Hol akarod, Venus? – folytatja, amitől muszáj nyelnem egyet. A nevem a szájából most olyan máshogyan cseng. – Az ujjaimmal kényeztesselek? Esetleg a nyelvemmel? – Az ajkai végig szántanak az arcélemen, amitől megremegek. Nem akarom, hogy lássa rajtam, de egek! Titkolni sem tudom, hogy beindítanak a szavai, még ha tudom, hogy nem szabadna hagynom. Fel kéne pofoznom. Igen, ezt kellene tennem. Viszont, amit ezután mondd, az teljesen lerombolja minden bátorságomat, amivel megüthetném. – A farkammal tegyelek magamévá?
Időm sincs bármit is mondani, az ajkait az ajkaimnak nyomja. Lehunyom a szemeimet. A csókja először lassú. A keze az államról a tarkómra csúszik és hátradönti a fejemet, miközben a nyelve bejutást kér a számba. Megadom neki, amit akar. Bassza meg... Megadom, hiszen lángba borul tőle az egész testem.
Elkapom a pólója nyakát és erőszakosabban húzom magamhoz. Többet akarok, sokkal többet.
Belemosolyog a csókunkba, és a pólóm alá nyúl. Felsóhajtok. A keze lassan a melltartómra csúszik és rámarkol. Hátradöntöm a fejemet és megkapaszkodom a karjába, amíg ő az ajkaival rátér a nyakamra.
A kezei a fenekemre siklanak és egy könnyed mozdulattal kap fel a földről. Ösztönösen kulcsolom a lábaimat a dereka köré, amíg elvisz az ágyhoz.
Egyikünk sem szólal meg, és most nincs is erre szükségem. Egyszerűen csak... Megszűnik minden értelmes gondolat és visszakozás a fejemben. Régóta először végre azt teszem, amit én akarok, nem pedig azt, amit mások elvárnak tőlem.
Lehúzza rólam a szoknyát és a pólót, miközben én kibújtatom őt a sajátjából. A felsőteste tökéletes, a mellkasán csak úgy feszülnek az izmai és képtelen vagyok nem elveszni a látványban, ahogy az erős karjaival megérint.
Ajkait végighúzza a vörös fehérneműmön és megáll a hasamnál. A hegem.
Istenek, hiszen már fehérneműben fekszem előtte! – tudatosul bennem a felismerés.
– Bátor. – ismétli a szót, amit pár perccel ezelőtt is mondott és nem kérdez rá, nem is mondd semmit, csak folytatja, amit csinált eddig is. Mintha ennyivel képes lenne lenyugtatni bennem a félelmemet.
Felsóhajtok, ahogy kibújtat a melltartómból és hatalmas kezeivel rámarkol a melleimre, amik megkeményednek az érintése miatt.
Nem merek a szemébe nézni, miközben érzem, hogy felméri a testem ezen szegletét. Nem tudom mit gondol és ez zavar a legjobban.
Valahol legbelül én is bevallom magamnak, hogy végig ez volt a terve az estével kapcsolatban. A nyaklánc csak egy egyszerű csel volt, egy ürügy, amit én szinte előszeretettel hittem el neki.
– Billy... - sóhajtom a nevét, ahogy ráharap a mellemre. – Én... - akarok belekezdeni, és ekkor megtorpan. A szája eltávolodik a mellemtől és visszahajol az arcomhoz.
Azonnal leolvassa rólam a kételyeimet.
– Szűz vagy? – kérdezi már majdnem értetlenül, én pedig érzem, hogy elvörösödöm alatta. Túlságosan meleg van itt. A kezeimmel takarom el az arcomat előle és bólintok egyet. Nem reagál, ami ismét azt eredményezi, hogy megjelennek bennem a kételyek. Végül elhúzom az egyik kezemet, hogy lássam a reakcióját. A félhomályban is látom, hogy elmosolyodik.  - Te és... - nem akarom, hogy kimondja most a nevét, ezért gyorsan közbevágok:
– Nem. Mi... nem. – Nem tudom, hogyan is lehetne mindezt folytatni. Kezd eluralkodni rajtam az a szörnyű érzés, amikor felfogom, hogy mit is teszünk. Pontosabban, amikor megérzem, hogy a kezével lassan benyúl a bugyim alá, és az egyik vaskos ujját óvatosan végighúzza a nőiességemen. Elakad a lélegzetem. Ő is érzi, hogy mennyire nedvessé váltam tőle. Le sem tagadhatnám, hogy beindított. Jobban, mint bárki.
– Biztos vagy benne? – kérdezi olyan lágyan, hogy még jobban összeszorul a szívem. Ismét csak egy bólintásra telik tőlem.
Az ujjával lassan simogat, miközben féloldalasan elhelyezkedik felettem. Érzem, ahogy a nadrágján keresztül a férfiassága a hasamnak nyomódik. Nagyon meglep, amitől egy halk nyögés szalad ki a számon. Annyira kemény és érzem, ahogy egyre jobban dudorodik a szöveten keresztül is. - Az enyém vagy, Venus? – morogja a bőrömre a szavakat, amikkel teljesen megbabonáz.
Egek... Mit teszek? És miért élvezem ennyire szégyentelenül mindezt?
Tudom, hogy választ vár, és éppen meg is akarnám neki adni, amikor belém csúsztatja az ujját. Erősen a vállába markolok és felnyögök. Erre még én sem számítottam, de már most tudom, hogy imádom ezt az érzést.
– Igen... - sóhajtom egyszerre az élvezet miatt és talán a kérdésére is ez a válaszom, de a kontextus miatt nem egyértelmű. És nem is akarom, hogy az legyen. Képtelen vagyok gondolkodni, csak hagyom, hogy a testem megkapja, amit már olyan régóta akart. Még ha egy szörnyű ember is vagyok emiatt és sosem fogok tudni megbocsátani önmagamnak.
– Annyira nedves vagy. – suttogja a bőrömre és újra megcsókol. Pillangók repkednek a hasamban. Egyre inkább kezdem elveszíteni az irányítást.
Mozgatni kezdi az ujját, amitől megemelem a csípőmet. Először nagyon fáj, és csak remélni tudom, hogy a méretét képes leszek majd valahogy befogadni. Baszki... Magamnak sem akarom bevallani, de muszáj őt éreznem.
A pokolra fogok kerülni mindezért. De már valahogy ez sem érdekel.
Belém csúsztatja még egy ujját én pedig szabályosan felsikítok. Abba akarja hagyni, de csak megragadom a kezét a bugyim alatt, és mozgatni kezdem. Végig a szemeibe nézek és elnyílt ajkakkal nyögdécselek. Tetszik neki. Egek, annyira tetszik neki, hogy egyre jobban nekem dörgöli a nadrágján keresztül a merevedését.
– Ezt akarod, Venus? – kérdezi.
Meglep, hogy felteszi ezt a kérdést, de valahol a szívem mélyén nagyon is megmelengeti azt. Egy percre el akarom hinni, hogy tényleg törődik velem és ez számára nem csak egy újabb egy éjszakás lesz. Hinni akarok abban, hogy azért teszi ezt velem, mert valahol ő is... érzi. És nem csak a testi vágyódást, hanem valami...
– Csináld már a rohadt életbe! – szólók rá, mire csak öblösen felnevet. Imádom a hangját, erre pedig ebben a szent pillanatban jövök rá.
Felkel és megfogja a földön a nadrágját, majd elővesz belőle egy óvszeres csomagot. Végig engem néz, miközben letolja magán az alsónadrágját. Még én is érzem, hogy az arcom egyre jobban vörösödik ahogy végig nézek rajta odalent is.
Francba... Ezt lehet nem gondoltam teljesen át.
Végig nézem, ahogy magára görgeti az óvszert és visszamászik fölém az ágyra. Megfogja a kezemet és a mellkasára teszi, majd lassan elkezdi lejjebb csúsztatni a tenyeremet a testén. Érzem az alhasánál a szőrt, és tudom, hogy hová vezet. Nem rántom el a kezemet, csak a szemeibe nézek.
– Te sosem leszel olyan, mint ők. – feleli és hirtelen azt sem tudom, hogy ezzel mit akar mondani. Az ajkaim résnyire elnyílnak egymástól. A vonásaiból látom, hogy teljesen megfeszül az állkapcsa. – Ha így nézel rám, nem fogom tudni visszafogni magamat! – mondja és újra eldönt az ágyon. Fölém magasodik, a kezeimet pedig a fejem mellé csúsztatja és megfogja őket mindkét kezével. Az ujjaink összekulcsolódnak, ahogy csókolni kezdi a homlokomat, a szemeimet, az orromat, a számat, az államat, az arcomat, a nyakamat, majd a melleimet is. Forróság önt el folyamatosan és egyszerűen nem tudom megtartani az önuralmamat. Felnyögök.
Egyre jobban lüktetek odalent, főleg mióta érzem az ujjai hiányát. Viszont tudom, hogy amit most kapni fogok, azt egy ujj sem tudja kárpótolni. Még ha Billyről is van szó.
Elengedi az egyik kezével a kezemet és közénk nyúl.  Szépen lassan megérzem, hogy belém hatol. Összeszorítom a szemeimet. A szabad tenyerét az arcomra simítja nyugtatásképpen.
– Nézz rám! – a hangja szinte lágy, és kérlelő. Biztos csak álmodom. – Tudod milyen régóta vártam már rád, Venus? – kérdezi én pedig csak felsóhajtok, ahogy egyre beljebb hatol. Nyöszörgök, amikor óvatosan mozogni kezd. Nagyon fáj, szinte éget, a testem pedig szabadulásért kiáltozik. Viszont én csak nézem azokat az elbűvölő kék szemeket, a lelkem pedig megnyugszik. Úgy érzem, hogy ha hibát is követek el, akkor is ott vagyok, ahol lennem kell. Szégyenkeznem kéne amiatt, hogy mennyire élvezem. Azt, ahogyan megérint, miközben szexelünk. Nem is... Azt hiszem, ez ebben a pillanatban inkább szeretkezésnek tűnik, még ha tudom valahol a szívem mélyén, hogy Billynek ez sose menne.
Mozogni kezd bennem, amikor már biztos abban, hogy jól vagyok. Olyan érzés, mintha a kezei között teljesen felszabadulnék. Minden rossz dolog eltűnik az elmémből.
– Felszabadítalak, én ragyogó csillagom. – morogja az arcomba, ahogy ő is nyög, miközben egyre hevesebben lök. Beleakarok túrni azokba a szőke, göndör fürtökbe, de ismét lefogja mindkét kezemet.
– Kérlek... - suttogom és érzem, hogy egy könnycsepp végigfolyik az arcomon. Talán a testem által érzett kezdetleges fájdalom miatt, vagy azért, mert a szívem egyszerre törik ketté és forr össze általa.
Elengedi a kezeimet és hagyja, hogy megérintsem. Hagyja, hogy lássam őt.
Talán csak képzelődőm és túl sokat gondolok bele. Viszont amikor újra és újra lök egyet, miközben a nevemet morogja, képtelen vagyok arra gondolni, hogy ez nem több. Még ha tisztában is vagyok azzal, hogy mennyire ostobán viselkedtem, amikor bedőltem ennek az egyszerű cselnek. De lehet nem is kellett bedőlnöm neki.
A szíve mélyén az ember néha úgy is tudja a dolgokat, ha azokat az agya nem is egészen abban a formában fogja fel, ahogyan azt valójában kellene.