Laposakat pislogva próbálta kiűzni az álmot a szeméből, mely alig pár órával ezelőtt vette rá, hogy behunyja azokat. Ahogy a fény bejutott íriszeibe, a halántékánál lévő ér erősen lüktetni kezdett, arra késztetve a fiút, hogy orrnyergét ujjaival összecsippentve grimaszolni kezdjen. A nyelvén az alkohol keserű ízét érezte. Gyűlölte ezeket a reggeleket, ugyanis ilyenkor szállt vissza rá mindaz, amit az éjszaka elkövetett. A másnaposság, és a bűntudat szinte lélegezni nem hagyta, mégsem állt le soha. Mindig reménykedett, hogy idővel jobb lesz, de sosem lett az. A mellkasában tengődő lyuk helyén már csak ürességet érzett, nem vérzett többé, akkor sem amikor édesanyjára gondolt, ami pedig elég gyakran előfordult. De annak több éve már, ő felnőtt. Ez a gondolatmenet viszi előre. A fürdőszobába érve szembesül azzal, hogy nem csak belül érezte pocsékul magát, hanem kívülről sem mutatott másképp.
A haja csapzott, és kócos volt, a szeme alatt sötét karikák vonták oda a tekintetet. A nyakát és kulcscsontját lilás-zöldes foltok borították. Tudta honnan származnak, csak azt nem tudta kitől. Nem fordított különös figyelmet sohasem arra, ki elégítette ki a vágyait, ki terelte el a sötét gondolatait. Menekült a kapcsolatok elől, elhatározta, hogy sosem fog szexnél többet foglalkozni egy nővel. És ehhez bőszen tartotta magát, hisz mindig egyedül kelt, a saját ágyában, szétcsúszva, ruhái beitták partnere parfümjének illatát, bőrét koszosnak érezte a megannyi ismeretlen érintéstől. Bele se mert, és őszintén nem is akart gondolni abba, hogyan érezhetett a lány, akit megint csak kihasznált. A zuhanykabinba állva elkezdte magát rendbe hozni, lemosta magáról az éjszaka maradványait, a lány érintéseit azt remélve ezzel kevésbé fogja majd rosszul érezni magát.

Az iskolából ismét késett. Magában szitkozódva haladt felfelé lépcsőről lépcsőre, és azért imádkozott, hogy ne legyen belőle baj. Ő sem szerette ha megváratták, éppen ezért volt magához olyan szigorú, ha az időben való megjelenésről volt szó. Az emeletre érve összezavarodva rohangált ajtótól ajtóig, miközben szemeivel alaposan végigkövette minden egyes nyílászárón elhelyezett számot. Már kezdte elveszteni a türelmét, úgy érezte felakarja adni és elmenni innen jó messzire, hisz amúgy sem akarta ezt. Mintha a mindenható ezt meghallotta volna fordult rá az egyik kisebb folyósóra, melynek végében az egyik tanterem ajtaja nyitva állt. A diákok még ki-be sétálgattak a helyiségből, mely valamelyest megnyugtatta, hogy nem késett sokat. A teremhez érve egy könnyed lépéssel már bent is volt. Az összes ott tartózkodó tekintete rá szegeződött, melynek hatására feszültséget érzett a levegőben. Mind sugdolózni kezdtek, egy percig sem törődve azzal, hogy a fiú mind látta ezt. Látványosan csinálták, egy lány még rá is kacsintott. Az arcára akaratlanul is kiült az undor, pedig a lány tökéletes gondolatelterelőnek nézett ki.
A tanárnő mellé lépett, kezét a vállára téve felvonva magára a figyelmet, valamint rá is mosolygott, és arra kérte mutatkozzon be. Ő azt azonnal és könnyelműen elutasította. Gyűlölt beszélni, hát még idegenek előtt. A középkorú nő csak bólintott, de látszott rajta, hogy nem szívesen teszi meg.

A tanár ezután beszélni kezdett, melyet nem igazán talált érdekesnek, így a fiú egy pillanatra behunyta a szemeit, majd fejét a mögötte lévő falnak döntve megpróbálta az agyát kikapcsolni egy pillanatra. Túl fáradt volt, és azon gondolkozott mégis hogyan változtathatna az idióta szokásain, több kevesebb sikerrel. A pozitív gondolatok helyét mindig átvette a negatív fajták, melyek a rosszra késztették. Hogy hova is menjen a ma este.

A tanár párba állított diákokat, és a fiú azt remélte, új tanuló révén őt kihagyja a buliból, és nem fogja bevonni ebbe. Ám tévedett, ugyanis egy lány nevének említése után megemlítette az övét is melyre rögtön kipattantak a szemei. Óvakodva végignézett mindenkin, és tekintete találkozott az egyik lányéval, ki csak ekkor nézett rá. Íriszei zöldek voltak, és pánik tükröződött benne vissza. A lány nagyot nyelt, és hiába nézte tovább őt a fiú, nem tudta megrémiszteni. Helyette tovább figyelték egymást, és a fiú már azon kezdett el gondolkodni, hogy talán nem véletlen egybeesés és lehet a lánynak nyomós oka van a pánikra. Miután a lány elnézett róla, ő továbbra is őt figyelte és próbálta előkeresni a megannyi arc közül, hátha eszébe jut. Lehet lefeküdt volna vele, csak nem emlékszik, annyira leitta magát a sárgaföldig?

A kicsengetést követően a lány a tanárnőhöz lépett, hogy számon kérje a választást. A fiú sem értette, de mégsem kompenzál. Csodás, még egy hisztérika kivel foglalkoznia kell. Kellett ez neki? Maradt volna otthon. Nem várta meg, míg a két személy megbeszéli a dolgot, így sarkon fordult és elhagyta a termet. Azonban mielőtt még elhagyta volna az épületet is, eszébe jutott, hogy meglehet annak az esélye, hogy a lány mégis mellette dönt. Egy türelmetlen sóhajtás, majd egy szemforgatást követően torpant meg.

És mint mindig, akkor is igaza volt. A lány bizonytalan léptekkel állt elé, testtartását ítélve tudta, hogy zavarba hozta melynek a gondolata akkor is megmozgatta a fantáziáját, ha még nem is volt az esete. Haját füle mögé tűrte, majd a lényegre térve bemutatkozott, és az alkotási módjairól kérdezte. Nem is tudta hogyan cselekszik, keze előbb cselekedett mint az agya, a fiú kezébe vette a telefont, ujjai közt billegtetve a lány előtt, ezzel megadva a kérdésre a választ, hogy szeretne fényképről dolgozni.

Az udvaron álltak. A fiú a lányon tartotta a szemét, ki körbepillantva a tökéletes helyet kereste a fényképek elkészítéséhez. A lány ezután feladta,  felsóhajtott, majd felé fordult. "Mindegy hol csináljuk a képeket, mert én szeretem átalakítani a háttért." A fiú ennek az ellentétéről számolt be, így ő utasította újdonsült társát. Amikor őrá kerül a sor, a lány mindenféléről kérdezi, melyre próbált válaszolni, de forgott vele a világ, az ér a homlokán még mindig lüktetett, ezzel egyáltalán nem segítve a fejfájásán. Túl kimerült volt ahhoz, hogy válaszoljon, így csak némán hallgatta a lány utasításait.
A képek elkészítése után alig várta, hogy végre felszívódhasson innen, mégis a következő percben azon kapta magát, hogy követte a lányt vissza az iskolába. Mostmár tiszteletlennek érezte ott hagyni, így türelmesen arra várt, mikor köszön el majd tőle. De hát mit is tudott ő a tiszteletről? A türelem lehet, hogy ismerős volt a számára, hisz éjjel nappal tűri a saját butaságait. Aztán hogyan is tisztelt volna másokat, ha önmagát sem tisztelte meg azzal, hogy odafigyelt volna magára?

A lány megfordult, majd elköszönt tőle. Ő csak bólintott, majd kezeit zsebre dugta, így hagyta el az iskolát. Vissza sem nézett, a kocsiba ülve igyekezett minél előbb elhajtani az intézmény elől. De haza se ment volna szívesen, így minden gondolkodás nélkül ismét felhívta azt a számot, akiét a legkevésbé sem kellett volna. De valamit felkavart benne ez az egész dolog, és bár nem lett volna olyan nehéz megoldani a maga módján, elfejtetni magával, ő mégis az ivást választotta. Zayn megértette őt. Zayn tudta, mi kell neki. Zayn nem kérdezősködött soha. Zaynt nem érdekelte szereti-e a természetet. Zayn,Zayn, Zayn, segíts!

Sziasztok!
Itt is lenne az új "fejezet", mely hát igazán nem számít annak. Úgy gondoltam Felicity szemszöge előtt megosztanám Harry naplóbejegyzéseit azokról az időkről, amire nem emlékszik.
Remélem nagyon nem lesz megzavaró!

Ha elolvastad, kérlek mindenféleképpen hagyj nyomot, akár egy csillag, akár egy komment formájában! Sokat jelent nekem minden visszajelzés!

Remélem tetszett nektek!
További szép napot! x