Sziasztok!

Egy kisebb szünet után - ismét - visszatértem, hogy megosszam veletek a történet harminchatodik fejezetét.
Őszintén ennek a fejezetnek a megírása kissé nehézkesen ment az elején, de a vége felé úgy éreztem mindössze ennyi kellett ahhoz, hogy újra visszarázódjak az írás világába. Remélem olvasható fejezetet sikerült kiadnom a kezeim közül, mely elnyeri majd a tetszéseiteket.

Jól olvasást kívánok!

A csend, mely körül vesz minket nehéz, és a feszültség melyet az kelt szinte már késsel vágható. Egyikünk sem mert még megszólalni azóta, hogy leültünk ehhez az asztalhoz, ami igen zavaró, de akár még komfortos is lehetne, ha valóban ennénk, és nem csak bámulnánk az ételt, mely azóta is érintetlenül hever mindannyiunk tányérjában.

- Szóval. - szólal fel hirtelen a nevelőapám egy sóhaj kieresztése után, mintha csak meghallotta volna a gondolataimat. A csend megtörésének okán mind felkapjuk a fejünket, és azonnal őrá összpontosul minden figyelmünk. Pár másodpercig még őrlődik a mondandóján, mintha nem tudná hogy közölje amit akar. - Mivel foglalkozol? - fordul a mellettem ülő fiúhoz, kit látszólag teljesen váratlanul ér a hirtelen kérdés, de igyekszik a tőle tehetően a legjobban elrejteni az idegességét. Tudom, hogy Steve kérdéséhez nem tartozik semmiféle rossz szándék, mindössze őszintén kíváncsiság, mely arra utal, hogy megakarja ismerni a fiút, aki annyi évvel ezelőtt ellopta a lánya szerepét betöltő személy szívét, és bár ugyan megpróbálta visszaadni, sosem tette meg igazán.

Semmitől se tartottam jobban az életben, minthogy egyszer be kell mutassam Harryt a szüleimnek. Féltem elítélik majd őt mindazok után ami történt vele, és úgy éreztem az a helyes döntés ha erre soha nem kerül sor. Nem azért, mert szégyelltem őt, sokkal inkább óvtam őt a megaláztatástól melyet akkor kapott volna ha nem fogadják el és hajlandóak fejet hajtani felette. Mikor először jártunk biztos, hogy eltiltottak volna tőle ha megtudják milyen társaság is igazán. De sokkal könnyebb most, hogy annyi év eltelt, és Harry már rég nem az a személy aki volt. Talán nyomokban még cipeli múltja darabkáinak súlyát, de bízom benne, hogy a szeretet melyet ettől a családtól kap majd kárpótolja minden rosszért, amit átélt.

Félek nevelőapám kérdése mögött ő nem látja az őszinte érdeklődést, és emiatt mintha kicsit vacillálna a válaszadás terén. Harry nagyot nyel, majd egy másodperc erejéig felém pillant, mielőtt beszélne.

- Én ... festek. - feleli egyszerűen, miközben felnéz a férfira. Ahogy a szavak elhagyják a száját egy mély levegőt vesz, közben háta enyhén begörnyed, testtartása arra utal, hogy fél az apám válaszától. Kezemet gyengéden a hátára simítom, mutató ujjammal apró köröket rajzolva a területre annak érdekében, hogy megpróbáljam megnyugtatni őt. Érintésemre ismét mély levegőt vesz, majd hátra nyúl, hogy kezemet megragadva a könyökömnél fogva előre húzza, majd tenyerével végig simít alkaromon egészen addig, míg ujjai meg nem találják az enyéim, hogy szorosan egymás köré fonódjanak. Összekulcsolt kezünket az ölébe helyezi, majd hüvelykujjával cirógatni kezdi a bőrömet.

- Az csodás. - mondja Steve, ezzel Harry arcára egy megkönnyebbült mosolyt csalva, mellyel engem is mosolygásra késztet.

- Akkor gondolom rengeteget beszélgettek a művészetről. - szólal meg közben anya is, megjegyzésére ajkaim közül egy halk kuncogás szökik ki, Harryhez hasonlóan, miközben megosztunk egy pillantást.

- Így igaz. - bólintok, miközben megszorítom Harry kezét az asztal alatt. Anya rám mosolyog, majd a poharáért nyúl, hogy felemelve azt igyon egy kortyot a vizéből.

- Maguk szeretik a művészetet? - szólal meg a fiú mellettem, felváltva nézve rájuk, miközben arra vár, hogy választ kapjon valamelyiktől.

Annak jelei, hogy Harry biztonságban érzi magát a szüleim társaságában megmelengeti a szívemet, és ezáltal sokkal jobb kilátással lát el a mai estét illetően.

- Azt hiszem mindkettőnk nevében válaszolhatok igennel. - feleli Steve magabiztosan, közben néha anyára pillantva ki egyetértően bólogatni kezd.

- Én akkor kezdtem el igazán, amikor Felicity elkezdett érdeklődni iránta. - mutat rám egy pillanatra anya, tekintetén ugyan Harryn tartva. - Már gyerekként nagyon tehetséges volt, szinte biztos voltam abban neki ez az életcélja.

- Nekem a tehetségem meghal egy pálcika ember rajzolásában ugyan, de nagyra értékelem a művészetet, és azt is aki művész. - nevet fel Steve hozzáadva a témához, melyre az anyám csak megforgatja a szemeit, de kezét csakugyan a vállára teszi. - Azt hiszem ez már csak családban marad, a nagyapám festő volt. - teszi hozzá, kijelentését pedig kitágult szemekkel fogadom.

- Soha nem említetted. - jegyzem meg csodálkozva, melyre mindössze csak megvonja a vállát.

- De próbálta, drágám. - szól közbe anya, melyet követően úgy érzem mintha egy nagy súlyt helyeztek volna a mellkasomra. Steve a kezére teszi a kezét, ezzel magára vonva a figyelmét, és a tudtára adva, hogy ő kézben tartja a dolgot. Szeretem az anyámat, de néha túl sok tud lenni azzal, hogy mindenki nevében beszélni akar. Azt hiszem ez az egy tulajdonsága az, amit nem vettem át tőle.

- Nem a munkájaként csinálta, amiért akkoriban nem szolgált jól fizető munkaként, így nem is nagyon szerette ha felemlegették. - meséli. - Bántotta a dolog, de aztán belátta, hogy sokkal többre viheti ha fizikát tanul. Legalább is a szülei így gondolták. - teszi hozzá.

- Az én nagymamám is festett. - szólal meg Harry mellőlem, melyre Steve bólogatva elmosolyodik.

- Komolyan? Micsoda véletlen. - pillant az anyámra, majd vissza a fiúra. - Miket festett?

- Tájképeket többnyire. - vonja meg a vállát, majd ujjaival dobolni kezd az asztalon mintha azon gondolkodna érdemes-e mondani amit akar. - De csinált egy portrét az édesanyámról. - adja végül hozzá, édesanyja említésére összeszorul a szívem.

- A szüleid hol élnek Harry? - kérdez közbe anya, melyre azonnal felé kapom a tekintetem. Harry mély levegőt vesz, majd ajkát kezdi el harapdálni, lábával idegesen dobolni kezd az asztal alatt. Kezem térdére siklik, bízva abban ez majd megnyugtatja.

- Harry. - szólítom meg halkan, melyre neve említésére fejét megrázza, mintha ezzel kizökkentettem volna őt gondolataiból. Ahogy rám néz, szemeiben valami egészen ismerős érzelem suhan át, mintha láttam volna már ezt a pillantást korábban.
- Nem kell válaszolnod, ha nem szeretnél. - suttogom neki, közelebb hajolva hozzá, melyre egy pillanatra lehunyja a szemeit. Visszanézve a szüleimre zavarodott tekintetükkel találom szembe magam.

- Apám itt él Holmes Chapelben. - feleli végül, hangján tisztán hallom, hogy a kérdésre való válasz hatalmas mérföldkő a számára, amiért még nekem is elég nehezen beszél róluk. - Édesanyám meghalt mikor tizenkét éves voltam. - közli velük a szomorú igazságot, és hallani ezt újra - az ő szájából - ismét darabokra töri a szívem.

- Őszinte részvétem. - anya hangja halk és megtört, szemeiben pedig könnyeket vélek felfedezni. - Sajnálom, ha felzaklattalak ezzel, nem állt szándékomban. - kér bocsánatot, melyre Harry egyszerűen csak bólint egyet. A hangulatból kiindulva ismét csend borul ránk, így az asztalon heverő szabad kezemet kezdem el tanulmányozni, miközben azon gondolkodom hogyan tereljem el a témát anélkül, hogy rontanám a helyzetet. Hirtelen eszembe jut amit Steve mondott, és azzal együtt egy dolog ami már túl régóta nyomja a lelkem, valami amit mondani akarok, vagyis inkább amit el kellene mondanom. Nem tudom megtegyem-e, vagy inkább maradjak csöndben, és ne firtassam a múltat.

- Steve. - kezdek bele végül, mert ezt érzem a helyesnek. Megszólalásom végett mindenki egyszerre vesz levegőt, mintha megkönnyebbülnének ettől. - Tudom, ez így eléggé fura, most beszélni erről, de szeretnék bocsánatot kérni azért, ahogyan akkoriban viselkedtem. - ismerem el amit anno is pontosan tudtam, csak lázadó tinédzser módjára nehéz volt elismernem. Szavaim hallatán mindenki felém fordul, mely hatására enyhén elbizonytalanodom, de hamar felülkerekedve az érzésen folytatom.
- Csak egyszerűen furcsa volt, hogy te ott voltál mindazok után, ami történt.

- Oh Felicity, ez rendben is van. Sosem haragudtam rád. - mosolyog kedvesen. - Mármint rosszul esett egy kicsit, hogy annyira távolságtartó voltál, de teljesen megértettem miért. - folytatja. - Ha itt valakinek bocsánatot kell kérnie, az én vagyok.

- Nem, nem. - rázom meg a fejem. - Az igazság az, hogy sosem láttam még anyát ennyire boldognak, mint mióta veled van. Mindössze furcsa volt látni, hogy valaki átveszi apám helyét, és lassan felemészti az emlékét. De nem veled volt a baj, és tényleg sajnálom, hogy ha a viselkedésem elhitette ezt veled.

- Minden rendben, drágám. - mosolyog, melyet igyekszem azonnal viszonozni. - Ne aggódj emiatt, a lényeg, hogy most itt vagy. - mondandója után egy kis időre megint csendbe burkolózunk, mely ugyan felettébb kellemetlen a történteket követően, azonban mégse akarok én lenni az a személy, aki ezúttal megtöri. Szerencsére nem is kell ezen sokat agyalnom, ugyanis az előttem ülő férfi ismét megszólal. - És veled minden rendben? Hogy tetszik a tanítói élet? - kérdezi, melytől sikerül majdnem félrevennem a levegőt. Teljesen kiment a fejemből, hogy beszámoljak nekik arról, hogy felmondtam az erőszakos, és makacs főnököknek köszönhetően, ki képtelen volt elfogadni a visszautasítást. Steve kérdésére még Harry is felém fordul, mintha ő maga is kíváncsi lenne, hogyan fogom elmondni nekik az igazságot.

- Én ... nos én, felmondtam. - közlöm velük mindenféle köntörfalazás nélkül, melyre a szüleim teljesen ledöbbennek.

- Hogy micsoda? - kérdezi anya. - Mégis miért? - kér számon, melytől még nagyobb teret foglal el magának a bűntudat, mely azóta nehezíti meg a napjaimat, mióta meghoztam ezt a döntést. - Hisz imádsz tanítani, miért csináltad?

- Ez nem a munkáról szólt, anya. - próbálom nyugtatni. - Ezt a döntést az emberek miatt hoztam meg, akikkel együtt kellett dolgoznom. - fejtem ki neki jobban, de látszólag nem tartalmazott elég információt a válaszom, ugyanis továbbra is megvetően figyel engem, mintha még mindig nem értené miért tett ilyet a lánya.

- A gyerekek miatt? Nem voltak kedvesek veled? - faggat tovább, melytől csak még frusztráltabb leszek,

- Nem, a főnököm volt az. - vallom be neki végül, melyet követően arcára teljesen kiül a megdöbbentség. - Mi olyasmi ... randira mentük, én pedig elmondtam neki, hogy mást szeretek, ő összeveszett velem ezen, kirakott a semmi közepén, majd visszament a házamhoz, ahol megfenyegette Harryt. Dióhéjban ennyi. - hadarom el neki a történteket, ugyanis nincs sok kedvem ezt a témát tovább fejtegetni.

- Mit csinált? - fordul Harryhez, melytől egy hangos sóhaj szökik fel a mellkasomból. Már csak az hiányzik, hogy Harrynek végül túl sok legyen ez a társaság, és soha többé ne akarjon majd idejönni.

- Volt egy kisebb nézeteltérésünk. - válaszol egy hasonlóan fáradt sóhaj után. - Összeverekedtünk, amiért ő engem okolt Felicity döntése miatt.

- Ez szörnyű, mekkora egy seggfej. - szólja el magát az anyám, melyre kikerekedett szemekkel meredek rá, de látszólag nem igen érdekli, ugyanis tovább folytatja. - Sajnálom, hogy ezen keresztül kellett mennetek. - mondja hol rám, hol pedig Harryre mosolyogva, melyért hálás vagyok, de tényleg nem kívánok mást, minthogy ejtse a dolgot, és többet ne említse meg az volt barátomat a jelenlegi barátom előtt. Mindketten mindössze megvonjuk a vállunkat.

- És mit fogsz most csinálni? - szól közbe Steve, mely jól is jönne, azonban mégis görcsbe rándul a gyomrom amiért nem rendelkezem semmilyen válasszal a kérdésére. A tanítás egyértelműen valami olyan, amit életem végéig csinálni szeretnék, és erre még abban az iskolában való tanításom során jöttem rá. Tanítani fogok, csak nem abban az iskolában, és mivel jelenleg Manchesterben élek, ahol egyetlen egy iskola van, ahova nem mehetek vissza, és nem is akarok, így természetes, hogy nem tudom a kérdésre a feleletet.

- Nem tudom. - mondom egyszerűen. - Mármint biztos, hogy tanítok majd, csak nem abban az iskolában.

- Taníthatnál esetleg egyetemeken. Nem gondoltál még rá? - ad tanácsot, melyet megfogadnék, ha lenne hozzá tapasztalatom.

- Nem hiszem, hogy képes lennék rá. Az teljesen más. - mondom, majd egy leheletnyit közelebb csúszom Harryhez, ki kezemet elengedve a derekamra teszi azt, de a szabad keze azonnal helyettesíti. - Én még gondoltam arra is, hogy ... hogy költöznék. - bukik ki belőlem az ötlet, mely egyébként másodpercekkel azelőtt fogant meg a fejemben, hogy kimondtam volna. Ahogy a szavak elhagyják a szám, míg a szüleim részéről izgatottság csillan fel szemeikben, addig Harry tekintete elsötétül, valósággal csalódottság költözik íriszeibe.

- Komolyan? - kérdez vissza anya boldogsággal teli hangján, melytől azonnal megbánom, hogy mondtam amit mondtam. Gondolhattam volna arra, hogy túlreagálja.

- Ez nagyszerű. És hova? - veszi ki részét a faggatásban Steve, melyre szívesen válaszolnék, ha Harry máshogy reagálna erre, de ő elhúzódik tőlem, tekintete, arckifejezése és testtartása egybe véve arra utal, hogy most bezár előttem. Elengedi a kezemet, miközben feláll, majd a szüleimhez intézett elnézést kérés után kilép a helyiségből, de még mielőtt teljesen eltűnne visszapillant rám. Tisztában van azzal, hogy követni fogom, így ezt kihasználva él annak lehetőségével, hogy erről nem a szüleim előtt akar beszélni, hanem privátban. Ennek tudatától a félelem minden egyes porcikámon áthalad, míg azért ostorozom magam, hogy hogyan lehettem akkora idióta, hogy ezt közlöm anélkül, hogy Harryvel is megbeszéltem volna. Az hiányzott már csak a mai napból, hogy most veszekedjünk. Pláne azok után ami történt.

- Megbocsátotok egy pillanatra, kérlek. - fordulok feléjük, melyre csak meglepve bólintanak. Gyorsan felpattanva a helyemről sietek a barátom után, fel a lépcsőn, ahol megtalálom őt a régi szobám ajtajánál az ajtófélfának dőlve. Meglátva arckifejezését a félelmem nem oszlik el bennem, csak egyre erősebb lesz ahogy megpróbálok leolvasni valami mást is az arcára kiült dühén kívül.

- Szóval költözés, hm? - kér számon epésen, melyre behunyva a szemeimet egy mély levegővétellel készítem fel magamat a legrosszabbra, ami ebből kisülhet. - Mégis mikor szándékoztad elmondani nekem? - kérdezi keményen, miközben ellökve magát a kerettől felém lép egyet. Teljesen jogos a kiakadása, ugyanakkor nem szeretném, ha felzaklatná magát emiatt.

- Harry, ez nem ... - próbálom megmagyarázni, de azzal, hogy félbeszakít, nem hagyja.

- Azt hittem vagyunk már annyira komolyak, hogy nem titkolunk el semmit a másiktól. - lép mégegy lépést közelebb felém. - Miért nem szóltál, hogy költözni akarsz? - kérdezi, melytől teljesen lefagyok. - Nélkülem tervezted? - nem tudom hogyan adjak választ a kérdésére anélkül, hogy megbántanám őt.

- Harry. - lépek most én közelebb hozzá, de ezzel egyidejűleg ő hátralép egyet.

- Látod? Gondoltál rá.

- Nem, egészen mostanáig nem. - felelek neki, majd kezeimet összefonom a mellkasom előtt. - De egyáltalán az, hogy ez megfordul a fejedben nagyon is elszomorít. - mondom. Érzem, ahogy a szemeim nedvesek lesznek, és miután a látásom teljesen elhomályosul, már nem tudok mit tenni, a könnyeim legördülnek az arcomon. Igyekszem gyorsan letörölni őket, de hiába, hisz még csak egy másodperc erejéig sem emelte el a tekintetét az arcomról.

- Mert mit kéne gondolnom miután közölted költözni szeretnél, anélkül, hogy ezt megbeszélted volna velem?!

- Nem gondoltam komolyan, egyszerűen kicsúszott a számon. - próbálom tovább meggyőzni az igazságról, de idegesen a hajába túr, mely további nyugtalanságáról tanúskodik.

- Ne hazudj nekem, Felicity! - mondja, hangját enyhén megemelve, melyre összerándulok. - Az összes ember közül ezen a világon legalább te tudhatnád mennyire utálom, ha hazudnak nekem. - hangja elcsuklik, és még mielőtt gyengesége megmutatkozhatna, elfordul tőlem.

- Tudom, és sajnálom, ha úgy jött le. - törlöm le a maradék könnyeimet is. - De én őszinte vagyok, amikor azt mondom nem hazudtam neked. Előbb vagy utóbb úgyis kell majd munkát keresnem, és te is jól tudod, hogy Manchesterben csak egyetlen intézmény van, ahova nem megyek vissza. - mondom neki, melyre bólint. Szavaimat csend követi. Ajkaimat összepréselem miközben a földet nézve azon gondolkozom mi lenne most a helyes, amit tehetnék. Minden bizonnyal Harrynek időre van szüksége, így sarkon fordulok.

- Lent leszek, ha kellenék. - motyogom neki, de még mielőtt megtehetném az első lépést vissza a szüleim felé, ő elkapja a csípőmet, melynél fogva visszaránt, így hátam hirtelen találkozik kemény mellkasával. Karjait ezután teljesen derekam köré fonja, hüvelykujjával megemelve pólóm alját csúsztatja tenyerét a hasamra, míg ezzel egy időben ajkai a fülem mögötti érzékeny területre tévednek, majd lassan elindulnak lefelé a nyakamtól kezdve a vállam vonalán. Minden egyes puszival egy sajnálkozó szó hagyja el a száját, míg teljes testével jobbra-balra ringat.

- Ne haragudj, hogy kiabáltam veled, nem akartam. - motyogja bőrömre. Szemeimet lehunyom közelsége által keltett nyugalom következtében, majd egyik kezemmel elengedem a felkarját, hogy azt tarkójára simítva meggyőzzem arról, nem haragszom. Fejemet oldalra fordítva egy csókot nyomok az arcára, majd szembe fordulva a szorításában a nyaka köré fonom a karjaimat.

- Szeretlek. - suttogom, melyre arca kisimul, ajkai egy féloldalas mosolyra húzódnak, mely következtében arcán megjelenik a gödröcske, mely az egyik gyengepontom.

- Szeretlek. - mondja vissza, majd még a lehetségesnél is közelebb vonva magához egy puszit nyom a számra, mely rövid ugyan, de mégis képes libabőrbe borítani a testemet. - Le kéne mennünk, ne várassuk meg őket sokáig. - tol el finoman magától a felkarjaimnál fogva, de kezét a hátamra teszi abban a pillanatban, hogy megfordulok.

* * *

- Kár, hogy nem mutattad őt be hamarabb. Nagyon kedves fiú. - szólal meg anya, miközben egy újabb tányért most el. Megjegyzését követően a vállam felett Harry és Steve felé pillantok, kik pár méterre tőlünk beszélgetnek valamiről. Ajkaim egy széles mosolyra húzódnak a látványától, hogy Harry mosolyog valamin amit a nevelőapám éppen mesél neki.

- Igen, tudom. - fordulok vissza anya felé, majd átveszem tőle a tányért amit nyújt, hogy eltöröljem. - Akkoriban annyira más volt. - sóhajtok fel, majd a szekrényhez sétálok, hogy a száraz edényt a helyére tegyem. - Ez a beszélgetés ami ma lezajlott könnyen rosszabb fordulatot vehetett volna, ha a tinédzser Harry előtt kerül említésre az édesanyja. - lépek vissza mellé, majd a pultnak támaszkodva figyelem, ahogy Harry még mindig mosollyal az arcán hallgatja amit a férfi beszél neki.

- Ebből a szempontból még értem. - mondja bólintva egyet, miközben egy újabb porcelán kerül a kezébe. - De nem, nem hiszem, hogy más volt. - csóválja meg a fejét, majd egyik könyökét a mosogató szélének támasztva felém fordul. - Neki csak szüksége volt valakire, aki visszatereli őt a helyes útra, valakire aki újra megtanítja őt szeretni, ha már az anyja nem volt ott, hogy megtegye. - nyilvánítja ki a véleményét, és ahogy figyelem a barátomat, akaratlanul is eszembe jut a kisfiú, ki nem hitt abban, hogy az élete még jóra is fordulhat.
- Neked pedig egy olyan személy társasága kellett, aki kihozza az igazi éned. Az énedet amit csak én ismertem. - teszi hozzá, melyen elmosolyodom.

- Köszönöm, hogy akkoriban olyan türelmes voltál velem. - fordulok felé újra, melyet követően megvonja a vállát. - Tudtad, hogy van valami a háttérben, mégsem akaratoskodtál, hogy megtudd. - mondom. A következő pillanatban fejét lehajtja, majd mikor ismét felnéz rám látom csak, hogy szemei könnybe borultak, ennek látványára szívem összeszorul, melynek hatására az én látásomat is elhomályosítják a könnyek.
- Oh anya. - lépek hozzá közelebb, hogy egyik karomat válla köré dobva közel vonjam magamhoz egy ölelésben. Fejét az én vállamra hajtja, miközben törölgetni kezdi azóta már szaporán hulló könnyeit.

- Ez egy anya dolga. - vonja meg ismételten a vállát, mintha amiért köszönetet mondtam semmiség lett volna. Valóban lehetne természetes jelenség, hogy egy szülő mindig tudja mit mondjon a gyerekének, vagy hogyan viselkedjen amikor annak a serdülő korba lépve teljesen más személyiséggel kell megküzdenie, de sajnos ez nem mindenkinek adatik meg. Haragudtam az anyámra, amiért azt tette amit tett apával, de Harry múltjának darabkái felnyitották a szemeimet arról, hogy amit ezek ellenére kaptam tőlük, azt értékelnem kell. - És tudjátok már hogyan tovább? - szólal meg, ezzel megpróbálva terelve a témát valami vidámabb felé, csakhogy kérdése olyannyira váratlanul ér, hogy hirtelen képtelen vagyok válaszolni rá.

- Szerintem egyenlőre élvezzük, hogy most minden probléma mentes. - felelek végül, melyre csak bólint egyet.

- Ez érthető. - szipog, kezét hajamra simítva. - Megérdemlitek, hogy végre kicsit hátradőljetek. - mondja, én pedig szavaival teljesen egyetértve bólintok egyet. A szemem sarkából látom, ahogy valaki mellénk lép, így reflexből egyből az illetőre nézek, arcomra hatalmas mosoly ül ki mikor meglátom, hogy Harry az.

- Minden rendben? - kérdezem tőle, melyre mutatóujját finoman a vállamhoz érintve bólint egyet. Közelebb húzódva hozzám kezét a derekamra teszi, én pedig fejemet a vállára hajtva figyelem tovább anyát, ki az utolsó edény elmosásával foglalkozik. Miután végez azt felém nyújtja, majd egy kedves mosoly közben teljes testével megfordul, hogy szemben legyen velünk. Mély levegőt vesz.

- Megyek megnézem merre van Steve. - törli meg anya mégegyszer az arcát, majd miután a helyére teszi az utolsó tányérr elsétál Harry mellett, kezével a vállára simítva. A fiú egy halovány mosollyal az arcán néz a nő után, majd miután eltűnik, felém fordul.

- Lenne kedved sétálni egyet? - nézek fel a barátomra, ki nem gondolkodva kétszer azonnal bólogatni kezd.

Jó látni, hogy Harry jól kijön a szüleimmel, ugyanakkor tudom, hogy szüksége van egy kis szünetre a rá szegeződő figyelemből adódó nyomás alól.

- Egy kis friss levegő jól esne. - támasztja alá a megérzésemet, melyet követően kezét megfogva az ajtó felé kezdem el húzni. Az előszobába érve a válla felett elnézve a szüleimet kezdem el keresni, de mivel egyiket sem találom a látóteremben, így elvetem az ötletet, hogy szóljak nekik arról, hogy elmegyünk egy kicsit. Közben Harry a kabátjáért nyúl, mely mozdulatával magára vonja a figyelmemet, cselekedete engem is ugyanarra késztet. Miután mindketten megbizonyosodtunk arról, hogy megfelelően felöltöztünk a kinti hideghez, a kilincsért nyúlok, kilépve az ajtón a hűvös szél az arcomba csap, melynek következtében karjaimat összefonom mellkasom előtt, ezzel megpróbálva jobban védeni testemet a hideg levegőtől, mely a benti meleg után eléggé kellemetlen.

Harry becsukja mögöttünk az ajtót, majd mellém lép. Mélyen beszívja a levegőt, majd azzal együtt kifújja, miközben egy megkönnyebbült sóhaj szökik ki ajkai közül. Karjaimat leengedem, majd a hozzám közelebb lévő kezéhez érek, kisujjamat finoman az övé köré fonva felnézek rá. Apró gesztusomat követően lenéz rám, majd elmosolyodik, melyet miután viszonzok arcomat vállának döntöm, ő pedig ajkait gyengéden homlokomhoz érinti, pár másodpercig ott tartva őket. Keze közben teljesen az enyémet fogja közre, hüvelykujjával cirógatva a bőrömet, melynek érzete melegséggel önti el a mellkasom.

- Induljunk. - jegyzi meg, miközben elhúzódik tőlem, hogy a lépcsőn lelépkedve magával húzzon, ezzel megkezdve a sétát amit percekkel ezelőtt felajánlottam neki. Egy bólintással adom tudtára egyetértésemet, majd utána szökdelve fonom karomat felkarja köré. Az utcára érve még közelebb bújok Harryhez, ki egy apró kuncogást hallatva bontja ki karját szorításomból, hogy azt aztán átdobja a vállamon. Ezt követően én az enyémet dereka köré teszem, míg a másikkal felnyúlok, hogy megfogjam a kezét.

- Minden rendben anyukáddal? - töri meg a csendet Harry, mely ugyan kellemes volt, mégis jobb ha hallom a hangját. Kérdése meglep, és nem is igazán értem mire gondolhat. - Miért sírt, történt valami? - kérdez tovább, miután nem hallja a válaszom.

- Oh. - csak ennyit mondok, miután realizálom mire is gondolt a kérdésével. - Nem, nem. Minden rendben, ő csak ... boldog, azt hiszem. - mondom, melyre összevonja a szemöldökeit.

- Azt hiszed? - ismétli meg szavaimat, csak kérdésként.

- Azt mondta örül annak, hogy újra egymásra találtunk. - mondom neki. - A jövőről beszélgettünk, érdekelte mik a terveink. - számolok be neki dióhéjban az édesanyámmal lezajló beszélgetésről, melyre csak bólint egyet.

- Én tényleg komolyan gondoltam azt, hogy követlek bárhová. - szólal meg egy kisebb szünet után, szavai hallatán megtorpanok, így keze a hátamra csúszik.
- Most mi az? - kérdezi, miközben arcomat tanulmányozza, melyen minden bizonnyal ott ül az aggodalom.

- Ugye nem érzed úgy, hogy nem veszlek komolyan? Vagy hogy erőltetek rád bármit is? - kérdezem tőle, melyre homlokán megjelenik a ránc zavarodottsága nyomán. - Én tudom, hogy te megtennéd, és ezt nagyra értékelem. De nem szeretném ha azért egyeznél bele a költözésbe, mert az nekem jó. A te munkád is Manchesterben van.

- Felicity. - sóhajt fel. - Egész életemben költöztem egyik helyről a másikra, és sosem érdekelt. Aztán meg nem a munka köt a oda, hanem te. Én ott akarok lenni, ahol te vagy, mert szeretlek és nélküled az életem nem ér semmit, legyek bárhol is. - mondja, szavai pedig minden egyes kezdőbetűvel összébb és összébb zsugorítják a szívem. Ajkaim remegni kezdenek, így az alsót beharapva igyekszem visszatartani a sírást, ám mindhiába, ugyanis látásom lassan homályosodni kezd, így kénytelen vagyok pislogni egyet, ha látni szeretném az előttem álló fiút, ki némán várja tovább a válaszom. Miután könnyeim lecsordulnak az arcomon lépék hozzá közel, hogy karjaimat átdobva a nyaka körül egy szoros ölelésbe vonjam. Tenyereit azonnal csípőmnek támasztja, mintha cselekedetem teljesen váratlanul érné volna.

- Köszönöm, egy csoda vagy. - suttogom a vállára, majd eltolva őt magamtól homlokomat az övének döntöm, melyre karjai teljesen derekam köré fonódnak, és mielőtt még mondhatnék valamit, ajkai az enyémen landolna egy hirtelen, mégis gyengéd csók erejéig. Egyik keze a hátamra kúszik fel, miközben nyelvét a számba engedve elmélyíti. Miután elengedi a hátam, keze az arcomra helyeződik át, mellyel lágyan simogatni kezdi hideg bőrömet. Titkon hálát adok neki azért, hogy ilyen szorosan von magához, ugyanis ahogy megérintett lábaim megremegtek, és hogy ha nem tenné, már rég a földön hevernék. Hihetetlen, hogy annyi év után is képes mindent elfelejtetni velem abban a pillanatban, hogy ajka az enyémhez ér. Másra sem tudok gondolni, csak cseresznye ajkaira, az illatára, és az érintésére, mely olyan érzést kelt a bőrömön, mintha égetne. Mint mindig, parfümjének esszenciája most is szemtelenül az orromba kúszik, mely akaratomon kívül is egy halk, elfojtott nyögést hoz fel belőlem. A hang hallatán szorítása erősödik körülöttem, ujjbegyeit a réteges öltözéken keresztül is érzem oldalamba mélyedni. Az én ötletem volt, hogy jöjjünk el, azonban már most bánom, amiért legszívesebben az ösztöneimre hallgatva csókokkal borítanám be az egész arcát, elérve, hogy hozzám hasonlóan ő is elveszítse az eszét.

- Harry. - motyogom ajkaira, majd vállainál fogva megpróbálom eltolni magamtól. Kérésemre elszakad tőlem, ugyanakkor összevont szemöldökkel vizslatja az arcomat. - Ne itt.

- Nem lát senki, ha attól félsz. - jegyzi meg pajkos mosollyal az arcán, majd ismét közel rántva magához egy csókot hagy a nyakhajlatomba, melyre kezeimet mellkasára téve felnevetek.

- Hagyd abba. - nevetek tovább, miután továbbra sem hagyja abba, ugyanakkor érzem, ahogy a bőrömnek mosolyog, mely után elhúzódik tőlem, fejét oldalra biccentve ismét az arcomat kezdi el figyelni. - Mi az? - kérdezem, melyre csak megvonja a vállát.

- Csak eszembe jutott az idő, amikor ugyanígy zavarba tudtalak hozni. - jegyzi meg, én pedig fejcsóválva lepillantok, aztán ismét fel rá. - Ha most azt mondanám sajnálom, hogy senki se akart téged, akkor hazudnék. - jegyzi meg, szavait követően gyomrom görcsbe rándul, mert hallani se akarok arról, hogy mással legyek Harryn kívül. - De az ő veszteségük, mert mostmár nem is fognak. - vonja meg a vállát, majd egy finom puszi után a szám szélére elmosolyodik. Erre nem igazán tudok mit mondani, mert én magam sem tudom. De az igazság az, hogy nem is bánom, hogy így történt.

Egyik keze elengedi a derekam, hogy arcomhoz nyúlva egy kósza tincset eltűrjön az arcomból. Tekintete az enyémbe ég, miközben hozzám hasonlóan nem szól semmit, tenyerét továbbra is arcomon tartva. Hirtelen ismét közelebb hajol, hogy száját megint az enyémhez érintse, ezúttal sokkal gyengédebben, mégis határozottan. Elnyomva magamban annak gondolatát, hogy semmibe vette a szavaimat viszonzom a csókot, kezeimet mellkasáról vállára, majd tarkójára simítom, ahol ujjaim játszadozni kezdenek a rövid tincsekkel. Telefonom csörgése szakítja meg a pillanatot, melyre Harry mellkasából egy morgás szakad fel, mellyel nemtetszését fejezi ki. Elválva tőle nyúlok a kabátom zsebébe, majd veszem ki a készüléket, melynek képernyőjén anya neve virít. Egy sóhaj és egy szemforgatás után Harryre pillantok, ki szintén a telefont nézi, csak akkor figyel engem, amikor én is őt. Ajkaimat összepréselve dobolok mutatóujjammal a telefon szélén, miközben azon gondolkodom felvegyem-e, vagy sem. Elvégre öt percre se vagyunk a háztól, inkább hazaindulok, minthogy felesleges telefonbeszélgetésbe bonyolódjak. Egy határozott mozdulattal nyomok a piros gombra, majd visszacsúsztatva a készüléket a kabátom zsebébe ragadom meg Harry kezét, hogy visszainduljunk a ház felé. Azonban fél perccel később ismét felcsendül, ezúttal egy üzenet, mely szintén anyától érkezett.

Anya: Nem vetted fel. Csak annyit akartam, hogy Steve és én bemegyünk egy kis időre a városba, a ház a tiétek. Szeretlek.

* * *

- Remélem ezek jó méretűek lesznek. - nyújtok át egy újabb pólót és egy nadrágot Harrynek, ki azonnal átveszi azt tőlem, arcán azonban egy fintor jelenik meg, mikor meglátja a farmer színét. Arckifejezése láttán egy kuncogást engedek ki. - Mi az? - kérdezem tőle.

- Nem is tudom. - emeli fel a nadrágot, melynek fazonja valóban nem az ő stílusa, és pláne nem sötétkék.

- Igazad van. - veszem el tőle, majd újra összehajtom, és visszateszem a helyére. - De a póló jó lesz, nem? - kérdezem, melyre csak bólint egyet.

- Maradjunk itthon. - mondja, miközben hátradől az ágyon.

- Azt szeretnéd? - kérdezem, melyre határozottan biccent egyet. - Biztos maradt az ebédből, ha gondolod ehetünk.

- Nem vagyok éhes. - vonja meg a vállát, melyre én elfogadóan bólintok. Azt követően kisétálok a szobából, hogy a konyhába sietve töltsek magamnak és Harrynek is egy pohár vizet. A hűtőt kinyitva kezdem el keresni a flakont, de víz helyett csak bort találok, így elhúzva a számat csukom be az ajtót, majd lépek a csaphoz, amely felett lévő szekrényből két poharat veszek le. A sima poharak helyett boros poharak figyelnek a polcon, mely összezavar egy picit, tekintve, hogy semmi sem ott van ahol annak lennie kell, vagyis inkább ahol emlékszem, hogy lennie kell. Egy hirtelen ötlettől vezérelve kapok le két poharat azoknak új helyéről, majd ismét a hűtőhöz lépek, hogy abból kivegyem a bort, melyet csak a szüleim tehettek oda. Óvatosan megfogva a poharak szárát, majd az üveg nyakát sétálok vissza Harryhez, ki továbbra is háttal fekszik az ágyon, és csak azután veszi észre, hogy visszatértem, miután megköszörülöm a torkomat. Mikor meglátja mit is tartok a kezemben szemöldökei összefonódnak, és felkönyököl.

- Mit akarsz azzal? - kérdezi egyszerűen, mintha nem tudná pontosan mire is készülök.

- Ha már az étterem ötletet elvetettük, akkor legalább alapozzuk meg ezt az estét máshogy. - mondom neki, majd az ágyhoz sétálva, a lába közé lépve átnyújtom neki az egyik poharat.

- Biztos vagy ebben, Felicity? - nyel egy nagyot, mely láttán elbizonytalanodom. - Tudod jól, hogy ...

- Tudom, és szeretném, ha nem éreznéd úgy, hogy többet nem nyúlhatsz alkoholhoz, csak mert problémád volt vele a múltban. - mondom neki, melyre levegővételei szaporábbak lesznek. - De rád bízom a döntést, én csak egy ötletnek szántam. Ha te úgy érzed még nem megy, akkor nem kell.

- Szoktam inni, Fels. - hunyja le a szemét, hogy a tudtomra adja nem arról van szó, mint amire én gondolok. - Én csak nem szeretném ha a látvány eltántorítana tőlem, elvégre történt ami történt.

- Oh. - ajkaim egy O alakot formáznak, ahogy a hang elhagyja azokat. - Én akkoriban sem féltem, mert ott voltam melletted. Szeretlek, és ezen semmi sem változtathat, hallod? Semmi. - hajolok hozzá közelebb, mélyen szemeibe nézve, melyre idegesen a hajába túr, majd sóhajt egyet.

- Én is szeretlek. - mondja vissza, melyre elmosolyodom. - De ha úgy érzed elég volt, szólsz és félretesszük. - érinti meg finoman az üveget, ezzel utalva a benne tartózkodó alkoholra, melyből inni készülünk.

- Rendben. - bólintok, melyre feláll, majd velem együtt az oldalán kisétál a konyhába.

Az utolsó korty bor csúszik le a torkomon, így az üvegért nyúlok, melyet órákkal ezelőtt találtunk - már felbontva a hűtőben. Harry azonban gyorsabb nálam, és egy határozott mozdulattal ragadja meg a nyakát, mielőtt még én megkaparinthatnám azt. Lekonyult ajkakkal próbálom elérni, mely teljesen lehetetlen, tekintve hogy túl messze ül tőlem ahhoz, hogy azt megtegyem. Egy hümmögés hagyja el az ajkait egy halk kuncogással karöltve, az utóbbit már csak azért is, hogy tudtomra adja mennyire is élvezi ezt a kis játékot, melyet kialakított, jót szórakozva enyhén kábult énem esetlenségén. Harryt inni látni valóban feltép pár rég begyógyult sebet, melynek tudata némileg idegessé tesz, de aztán nyugtatva magam azzal, hogy régebben más okok miatt tette sikerül segítenem magamon, és lecsillapítom a gondolataimat mielőtt azok még teljesen beszippantanának engem. Persze tőlem is újdonság ennyi alkoholt fogyasztani, mivel amit eddigi életem során ittam az egy nagyon minimális mennyiségű sör volt, melyet csak is kizárólag akkor fogyasztottam el, ha Niall társaságában tartózkodtam.

- Hé. - állok fel. Túl gyorsan, ami miatt viszonylag megszédülök, így az asztalba kell kapaszkodnom, kezemet a biztonság kedvéért végig húzva annak felületén sétálok oda hozzá. Vállának támaszkodva nyúlok át előtte az üvegért, szemem sarkából látom, ahogyan ő pedig engem figyel. Visszapillantok a helyemre, ahol a poharamat hagytam, és akármennyire is szeretnék elmenni érte, a semmiből rám törő lustaságnak köszönhetően meggondolom magam. Egy lomha vállvonást követve kortyolok bele az üvegbe, és a bor íze hirtelen édesről keserűvé válik, amiért a gondolataim hirtelen visszavándorolnak arra az időre, amikor még túl fiatal voltam ahhoz, hogy ezt tegyem, megvonva magamtól a szórakozás lehetőséget, csak mert úgy gondoltam rossz dolog. Egy részben talán igazam is volt, de csak mert gyerekként azt hittem vagy túl sokat ihatsz, vagy semmit. Fogalmam sem volt arról, milyen is mértéket tartani. De mostmár vagyok annyira érett, hogy ne ostorozzam magam amiért pár havonta egyszer a magam által húzott határon felül többet iszom.

- Hé, rosszul leszel baby. - motyogja, miközben kezét az üvegre téve finoman elveszi tőlem. A becenevem hallatán bőröm libabőrös lesz, és ha talán még egy kicsit önmagamon kívül lennék, akkor akár arra is megkérném, hogy mondja ki mégegyszer.

Megjegyzésére nem szólok vissza, mindössze hümmögök, aztán ismét megpróbálom tőle visszaszerezni azt, amit elvett. A próbálkozásom végett magasabbra emeli az üveget, majd felpillant rá, lejjebb emeli, és végül megrázza azt. Kitágult szemei arcomra esnek, ahogy realizálja, hogy nem sok maradt benne.

- Komolyan megittunk egy egész üveggel?! - kérdezi, melyre felkuncogok, és közben hátra lépek. Döbbent, ugyanakkor komolytalan arckifejezése kuncogásomat nevetésbe fordítja át, amelyet követõen az üveg az asztalra helyeződik, ő pedig elengedve azt feláll, és lassan felém sétál. Mikor már teljesen előttem áll, kezei megragadják a csípőmet, az enyéim pedig a nyakát fogják közre, lábujjhegyre állva pedig ajkaim is kontaktust alakítanak ki az övéivel egy szenvedélyes, ugyanakkor ügyetlen csók erejéig.

- Ma nagyon jól néztél ki az edzőteremben. - úgy tűnik ami a fejemben megfogalmazódik, az azonnal a számon is kibukik, mindez pár pohár bor után. A megjegyzésemre szemöldökei az égnek szaladnak, látszólag teljesen meglepte őt.

- Sokat ittál. - mindössze ennyivel felel, melyre arcomon egy hatalmas mosoly terül szét szavait követően.

- Ahogyan te is. - bököm meg a mellkasát, melyre ő is elmosolyodik, amiért pontosan tudja, hogy igazam van. - Nem kell részegnek lennem ahhoz, hogy tudjam mennyire jól... - próbálnám neki elmondani amit jelenleg gondolok róla, de mielőtt azt megtehetném, tenyerét a számra tapasztva rekeszti meg bennem a szavakat. Még pár másodpercig vár, mielőtt elemelné onnan, majd miután szám ismét felszabadul lehajol, hogy ajkait az enyéimhez érintse, ezúttal sokkal durvábban, több potenciával. Testével közelebb simul hozzám, miközben kezei a csípőmtől kiindulva beborítják az egész testem. Talán ittam egy keveset, de nem annyira sokat, hogy ne ismerjem fel a célt minden egyes érintésében, és hát még az enyémben.

- Oké, nyertél. - adja fel sóhajtva, a szavakat a számra motyogva. - Akarom. - suttogja, mintha attól félne meghallhat minket valaki. - Akarlak, mióta megcsókoltalak ma délután.

- Akkor mi tart vissza? - kérdezem tőle, mely egy morgásra készteti, majd arra, hogy kezét a combom hátsó felére simítva elérje, hogy elrugaszkodva a földrõl a csípője köré csavarjam a lábaimat. Ajkaink egy pillanatra sem válnak el egymástól, helyette nyelve a számba csúszik, én pedig nem tudom eldönteni, hogy ez az édes a csókja íze, vagy pedig a bor játszadozik az érzékeimmel, elhitetve velem, hogy egy csók valóban lehet ennyire édes és mámorító. Megfordulva velem elindul a földszinten lévő vendégszoba felé, amelynek ajtajához érve letesz a földre, elszakadva tőlem szám helyett a nyakamat kezdi el csókolni, egyik kezével derekamat fogja, míg a másikkal szaporán kutat a kilincs után. Megragadva a fémet azzal együtt csuklómat is megfogja, hogy maga után húzhasson. Miután beljebb rúgja a nyílászárót, kezei ismét a csípőmön állapodnak meg, hogy annál fogva maga elé rántson, megfordítva tengelyem körül ismét megcsókol. Maga előtt tolva kezd el megindulni az ágy felé, közben mindvégig becézgetve ajkaimat. Cselekedetét követve karjaim nyaka köré tekerednek, ezért ő teljesen felső testemet fogja közre, majd mikor eléri a bútort az egyik térdét felteszi rá, így én elvesztem az egyensúlyomat. Egy halk sikolyt hallatok, ahogy hátraesek a paplanok közé, kezeim elengedik őt annak érdekében, hogy reflexből megvédjem magam. Egy ördögi mosoly jelenik meg az arcán ahogy lenéz rám, aztán kezeit megtámasztva mellettem fölém hajol, melynek következtében nyaklánca csiklandozza a bőrömet az államnál, később pedig a nyakamnál, ahogy lejjebb hajol, hogy ismét egy gyengéd csókot adjon. Ujjbegyeim felfelé vándorolnak kidolgozott bicepszének vonalán, és ahogy eszembe jut a kép, ahogy az izmai táncolnak bőre alatt, ujjaim teljesen köréjük csavarodjanak. A következő pillanatban nedves csókokkal látja el az állam vonalát, majd a nyakamra tér át, ahol megszívja a vékony bőrt, de nem annyira erősen, hogy az nyomot hagyjon. Egy pecsétet hagyva a ponton feltolja magát éppen csak annyira, hogy pólóját levegye, és oldalra hajítsa. Én is hasonlóan teszek az enyémmel, szemei pedig elkerekednek amikor is realizálja, hogy nincsen rajtam melltartó. Most rajtam a sor, hogy elégedett mosolyra húzzam a szám, figyelve meglepett reakcióját fekszem vissza az ágyra, majd arra várok, hogy folytassa. Másodperceibe telik, mire újra felém tornyosul, és újra az ajkaimnak esik, sokkal szenvedélyesebben. Nem gondolkozom rajta sokat, mielőtt felnyúlnék, hogy nadrágjának kizipzározása után megpróbáljam letolni róla. Közben ő is hasonlóan tesz az én ruhadarabommal, melyet miután könnyen leránt rólam, a pólójához hasonlóan félredob. Észreveszi, ahogy én még mindig a textillel szenvedek, így megfordul, hogy az ágy szélére ülve lehúzza azt magáról az alsóneműjével együtt. Mielőtt még megfordulhatna mászok közelebb hozzá, aztán kapaszkodok a vállába, hogy lábamat átdobva az ölébe üljek. Hirtelen mozdulatomat követően lefagy, de kezeit azzal egyidőben a combomra teszi, ahogy elhelyezkedem. Ajkaimat az övéire tapasztom mielőtt teljesen ráengedném magam, azt követően pedig egy halk sóhaj szökik fel a mellkasomból, ahogy befogadva őt hagyom, hogy teljesen elvesszen bennem. Ez az egész irányítás dolog nem az én szokásom, de túl sokat ittam ahhoz, hogy hagyjam a szorongásom irányítson, és a háttérbe szorítson még ebben a helyzetben is. Szeretném megmutatni mennyit jelent nekem, és vele együtt magamnak is bizonyítani szeretnék, hogy bízom benne, és az életemnél is jobban szeretem őt.

Az ajkai elválnak egymástól ahogy az izmaim reflex szerűen megrándulnak körülötte, kezei pedig a combomba marnak, ahogy a csípőmet mozgatni kezdem. Már a maradék józan eszem is elszáll, ahogy minden vérsejtem megtelik adrenalinnal, majd egy nyögés is felszakad belőlem miután egyszerre akarok levegőt venni és uralkodni magamon. A kezei a hátamra térnek át, ujjbegyei égetik a bőrömet, ahogy azok végig simítják a gerincem vonalát, egészen a tarkómig, ahol aztán megtorpannak, majd egy rövid szünet után a hajamba túrnak. Csípőjét enyhén megemelve késztet a tempó gyorsítására, melyet miután megteszek, ajkai résnyire nyílnak az enyéimen, majd elválva a vállamat találják meg, ahol finoman megharapja bőrömet. Érzem, ahogy teste remegni kezd, akárcsak az enyém, mely mindkettőnk tudtára adja a közeli beteljesülést. Az izmaim megfeszülnek, amiért hirtelen elönt a kimerültség, mely nem állít meg, csupán lassabban folytatom. Hirtelen fordít helyzetünkön, így most ő van fölül. Minden egyes lökésével egyre közelebb kerülök a mennyország kapujához, egyre közelebb vonom őt magamhoz, amiért úgy érzem valóban itt a vég. Lehajol, hogy egy csókot nyomjon a mellkasomra, én pedig kezemmel a hajába túrok, finoman meghúzva tincseit.

- Annyira szeretlek. - szöknek ki a szavak egy sóhajjal együtt a száján, hangvétele eléri, hogy a pillangók feléledjenek, és úgy repkedjenek össze-vissza, mintha megőrültek volna.

- Szeretlek. - fogom közre az arcát, majd csókolom meg, és ahogy egy sóhaj esik az ajkaira, a szíve mintha nagyobbat dobbanna, melyet követően én is követem őt az édes megsemmisülésbe. A teste rám nehezedik, az arcát elrejti a nyakhajlatomba, levegővételei pedig gyengéden cirógatják a bőrömet. A szoba hirtelen elcsendesedik, mindössze egyenletlen levegővételeinek szolgálnak háttérzajként, melyek betöltik a helyiséget. Próbálom ébren tartani magamat, a szemeimet nyitva tartani, de ahogy levegővételei rendeződnek, és ahogy a szíve egyenletesen kezd el verni a mellkasomnak, akaratlanul is hagyom, hogy az eufórikus fáradtság elnyomjon.

Ha elolvastad, kérlek hagyj nyomot magad után egy csillaggal, vagy oszd meg velem a véleményed. Sokat jelentene!

Hamarosan jelentkezem a következő fejezettel, addig is minden jót nektek.

All the love x