Sziasztok!
Itt is lennék a huszonnyolcadik fejezettel, melynek megírása kicsit többet vett igénybe, de a végeredmény egészen elfogadható lett.

Remélem tetszeni fog,
Jó olvasást!

Délután négy óra is elmúlt, így szinte pillanatok alatt sötétedni kezd, mikor felállunk a földről, dolgainkat összeszedve készülünk fel a visszaútra Manchesterbe, ahol még rengeteg befejezetlen dolog vár ránk. Abban a pár órában, amit itt töltöttünk mást se csináltunk, csak rajzoltuk a fát, néha még egymást is, mialatt beszélgettünk, felidézve pár kedves emléket elmosolyodtunk, ahogy csókokat lopva a másiktól, apró gesztusként szolgáló érintéseket adva egymásnak csak szimplán élveztük a másik társaságát a tengerhez közel, mely ugyanazon a rendetlen módón köszöntött minket, hangos vízcsapásokkal a mai eléggé szeles időjárásnak köszönhetően. Szeretnék visszamenni, de szimplán nem állok még készen arra, hogy csak úgy itt hagyjam ezt a helyet. Túl kedves a számomra, túl szép, hogy igaz legyen, így hát csak állok ott - ahol az előbb ültünk - figyelve a hullámokat, életem szerelmével az oldalamon, és azon gondolkodom, mi lett volna ha a dolgok másképp zajlanak le közöttünk. Ha tényleg csak munka kellett volna, hogy összekössön minket, vagy mi van ha egyáltalán nem találkoztunk volna újra egymással? Ha nem lett volna olyan erős köztünk a kapcsolat, hogy ennyi éven át is kitartson? Ha mindketten elfogadtuk volna a tényt, hogy vége van? Csak behunyom a szemem, beszívva a friss levegőt, ezzel kiűzve a gondolatokat a fejemből. Ekkor a semmiből valaki a két karját mellkasom köré fonja hátulról, megmosolyogtatva, de szemeimet továbbra se nyitom ki, ahogy kezeimet alkarjára teszem, hüvelykujjammal megcirógatva bőrét. Ezt követően ő ajkait a nyakamat borító érzékeny bőrömhöz érinti, nevemet suttogva azon a ponton rögtön azután.

- Min gondolkodsz? - kérdezi, miközben egyik karját lefejtve rólam a kezemért nyúl, hogy tenyerét az enyémhez érintve a levegőbe emelhesse előttünk, melyre kinyitva a szemeimet vele együtt figyelem az ujjainkat, ahogy automatikusan egymásra fonódnak, ezzel melegebbé téve a hideg éjszakát épp annyira, hogy arcaink kipirosodjanak.

- Tudni szeretnéd? - hajtom hátra a fejem a vállára egy pillanatra, melyre összekulcsolja ujjainkat. Ezután felnézek rá, míg ő lenézve rám homlokát az enyémnek dönti. Elengedem a kezét, hogy teljes testemmel felé fordulva nyaka köré csavarjam a karjaimat, a homlokaink még mindig összeérnek. - Nem akarlak elveszíteni többé, arra. - mondom, melyre kiegyenesítve hátát mostmár tisztes távolságból figyel engem a szemeimbe nézve. - Mindig is te voltál az ok, ami visszatartott attól, hogy továbblépjek. Soha nem szűnt meg bennem az, hogy a világot jelentetted nekem. - a sötétség már szinte teljesen ellep minket, miközben ezt mondom, láthatatlanná téve minket, könnyebbé téve a kimondását olyan dolgoknak, amiket soha nem mertünk kimondani. Talán egy perc is eltelik, hogy szünetet tartunk a beszélgetésben ahogy az eget figyeljük a fejünk felett, nézve a csillagokat melyek egyre láthatóbbá válnak, ahogy a Nap már régen eltűnt a horizont mögött.

- Amikor elhagytalak, próbáltam magam meggyőzni, hogy azt tettem, ami helyes volt, és amit jónak éreztem. Mivel annyi kapcsolatnak vetettem már véget olyan könnyen az életemben, azt hittem ez veled sem lesz másképp. - suttogja. - Azt mondogattam magamnak, hogy tudok nélküled élni, ami igaz is, mert tényleg képes lennék rá. - mondja, és egy pillanatra megáll gondolkozni, mielőtt újra megszólalna. - Az élet ment tovább, de egyáltalán nem volt ugyanaz utána. - csóválja meg a fejét. - Hiányoztál, és rájöttem, hogy nem éri meg. Nem akarok nélküled élni, amikor téged akarlak mindennel, ami én vagyok. - jegyzi meg, elpillantva rólam a sötétségbe mered, ahol egyszer még a tenger húzódott a szemünk előtt a végtelenbe.

- Nagyon szeretlek. - mondom neki, szavaimmal elérve, hogy újra felém forduljon. Szemei szinte beleégnek az enyéimbe, ahogy szavaim mintha eltépnének, összetörnének valamit benne, mintha szavaim fájdalmat okoznának neki, jó értelemben. - És ezzel azt akarom mondani, hogy nem csak akkor leszek itt, amikor minden szép és jó. - csóválom meg a fejem, közelebb lépve hozzá, orrunk majdnem összeér. - Itt leszek bármi is legyen, készen állva harcolni ezért, ha kell. - mondom határozottan, elérve, hogy elmosolyodjon, de a könnyek akkor is lefolynak az arcán.

- Én is szeretlek, kicsim. - hajol közelebb, hogy ajkait az enyémhez érintse, hogy ezzel egy csókra invitáljon a többezer csillag alatt. Hirtelen nem tudom eldönteni, hogy most a rég elhangzott becenév, vagy ajkainak hideg érzete készteti a szívemet egy ütem kihagyására. - Nagyon szerencsés vagyok, hogy mindvégig ott voltál nekem. - jegyzi meg két csók között. - Nem akarok nélküled élni, szeretnék az életed része lenni, de csakis akkor, ha megengeded nekem. - suttogja, miközben elhúzódik tőlem.

- Ezt hogy érted? - kérdezem, mire nagyot nyel.

- Megengeded, hogy a barátod legyek? Újra? - ad értelmet előbbi megjegyzésének egy kérdéssel, mellyel újra mosolygásra késztet engem.

- Csak ha te megengeded, hogy a barátnőd legyek. - adok neki választ kuncogva, melyre az ő ajkait is egy hasonló hang hagyja el.

- Szeretném, ha megint tartoznék valakihez. - bólint.

- Szeretném, ha ismét megcsókolhatlak úgy, hogy van értelme. - mondom, majd a kabátjánál fogva magamhoz rántom, hogy megpecsételjem a szavainkat egy újabb csókkal, mely ezúttal egy sokkal mélyebb jelentéssel bír. - Menjünk haza. - szakítom meg a csókot, melyre felsóhajt.

- Még nem akarok hazamenni. - kapja el a karomat, ezzel enyhén visszarántva.

- Későre jár, és hosszú az út hazafelé. - próbálok egy nyomós okkal hatni rá, de nem elég hatásos ahhoz, hogy velem tartson amikor magammal akarom húzni ismét.

- Maradjuk éjszakára egy hotelben, kimerült vagy. - jegyzi meg kedvesen, elgondolkoztatva engem arról, hogy vajon tényleg ennyire egyértelműen látható rajtam. - Vagy aludhatunk a kocsiban is? - vonja meg a vállát, és boldog vagyok, hogy felajánlásában még ő sem biztos.

- Rendben, de akkor menjünk. - nyöszörgöm, és újra megpróbálom magammal rántani, ezúttal sikeresen követni kezd engem a kocsihoz.

- Vezethetek. - ajánlja fel egyszerűen, melyet azonnal elutasítok egy fejcsóválással.

- Szó sem lehet róla, én vezetek. - közlöm vele, melyre csak megforgatja a szemeit mielőtt mindketten beszállnánk az autóba. - Szóval, tudsz valamilyen hotelt itt a közelben? - kérdezem meg, melyre bólint, aztán magyarázni kezdi merre kell menjek.

***

Mire a helyhez érünk, már annyira fáradt vagyok, hogy a lépcsőn alig bírok felsétálni anélkül, hogy ne ragadnám meg a korlátot, mely amúgy is erre a szerepre van kitalálva. Bátran ragadom meg, ahogy sietős léptekkel felfelé haladok a fokokon. Amint a szobába érünk, egyből az ágyhoz rohanok, majd rá fekve várom, hogy Harry is hasonlóan tegyen, de ő ahelyett, hogy mellém ülne fölém tornyosul, ezzel kényszerítve, hogy játékosan becsukjam a szemeimet, azért résnyire nyitva hagyva, hogy lássam az arcát.

- Sajnálatos, hogy ennyire fáradt vagy. - jegyzi meg kiegyenesedve egy sóhajt kiengedve, térdei közben combjaim két oldalán helyezkednek el. - Ilyen állapotban nem csókolhatlak meg. - mondja egyszerűen, ahogyan szokta, mégis eléri, hogy szemeim azonnal kipattanjanak, egy nevetést kihúzva belőle ezzel.

- Ki mondta, hogy fáradt vagyok? - kérdezem, miközben felkönyökölök. Felnézve rá, ahogyan mosolyog, a pillangókat ismét életre kelti a hasamban, majd nyomás keletkezik a csípőm közt, ahogyan megnyalva az alsó ajkát a hajába túr. Érezni akarom, ebben a pillanatban, kezeimet térdeire simítva elérve, hogy újra lehajoljon hozzám, és megcsókoljon.

- A dolgok, amiket veled tennék jelenleg. - jegyzi meg a semmiből, majd hümmög saját elképzelésére, miközben ajkaimra suttogja ezeket a szavakat. Úgy tesz, mintha semmi hatással nem lennének rám. Ám rosszul hiszi, mert az érzés felerősödik bennem, hát még a szorításom a felkarján.

- Mi tart vissza, hogy meg tedd? - a türelmetlenség a hangomban elszakítja őt tőlem, de csak fizikálisan, lelkileg még mindig érzem őt, érzem, hogy ő is akarja, de valami valóban visszafogja, és nem engedi őt ellazulni.

- Nem akarom, hogy ilyen gyors legyen, ezúttal másképpen akarom csinálni. - mondja lenézve mellkasomra, melyre nem szólok egy szót sem, csak figyelem, várva a következő mozdulatára.

- Annyi éven keresztül megvontuk magunkat egymástól, nem gondolod, hogy az épp elég volt? - kérdezem, melyre elgondolkodik.

- Baszki. - suttogja, sokkal inkább morogja ajkaimra, miután újra visszatér azok becézgetéséhez, sokkal erősebb szenvedéllyel és vággyal, mely csak úgy üldögél benne, arra várva, hogy kiengedjék onnan. - Úgy utálom, hogy mindig igazad van. - motyogja tovább, melyre most én hümmögök egyet.

- Imádod. - jegyzem meg egyszerűen, melyre felkuncogva bólint egyet, és tovább csókol, kezeivel igyekezve minden területet megérinteni.

- Várj. - mondja hirtelen a semmiből, azzal egyidőben el is szakadva tőlem. - Nincs nálam semmi. - motyogja, és szemeiben őszinte megbánás fut végig, megjegyzésére harapdálni kezdem a bőrt a számon, ahogy a megoldást keresem. Persze nem olyan fontos, hogy most azonnal megtörténjen, de mostmár nem akarok visszanézni, nem akarom, hogy ez a csodás nap ne így fejeződjön be.

- Van egy bolt innen nem messze. - adom neki az ötletet, melyre gondolkodni kezd, majd az ajtó feletti órára pillant.

- Már öt óra is elmúlt, és vasárnap van. - mondja csalódottan, melyre helyeslően bólintok, ugyanakkor nem vagyok hajlandó feladni.

- Talán nyitva vannak még. - jegyzem megvonva a vállam, melyre tovább gondolkodik, aztán mintha bevillanna neki valami egyenesedik ki teljesen, még mindig felettem térdelve.

- Vagy talán itt is van pár. - mászik le rólam, majd az ágyról is, hogy az éjjeli szekrényhez sétáljon, és kihúzza annak fiókját. - Vannak helyek, ahol gondolnak erre. - mondja, majd kutatni kezd a fachban, melyben szerencsénkre pont van egy doboz. Kibontja, majd kivesz belőle egy tasakot, ujjai közt tartva az ágyra helyezi, majd betolja a fiókot. Felszedi a matracról, majd visszalépdel az ágyhoz, de mielőtt még újra feltérdelne rá, a nadrágja zsebébe csúsztatja az ezüst csomagolást. Szemöldökeimet ráncolom a cselekedetére, de mielőtt még megszólalnék ő már meg is válaszolja a kérdésemet.

- Addig akarlak csókolni, míg minden ruha le nem kerül rólunk. - jegyzi meg halk, csábító hangon, megragadva fehér hosszú ujjú felsőjének alját húzza azt át feje felett egy könnyed mozdulattal, a földre ejtve, miközben ülő pozíciójában megint lehajol, hogy megcsókoljon. Mikor kezeit megtámasztva mellettem teljes testével felém tornyosul, az enyéim azonnal megtalálják útjukat felfelé a hátán, ujjaimat fel-le futtatva gerince vonalán, bőre libabőrös lesz érintésem alatt. Ajkaival nyakamra, majd kulcscsontomra tér át, a hideg kiráz amikor megragadva combjaimat szétnyitja őket, ettől a mozdulattól egy váratlan emlékkép furakodja magát közénk, de azonnal el is száll, amikor kezét csípőmre téve fordít helyzetünkön. A hirtelen mozdulattól nem tudom meggátolni, hogy ne essek rá, így mindketten felnevetünk, mielőtt a csípőjére ülve folytatnám ott, ahol abbahagytuk. Engedi, hogy felfelé mászva őt is feljebb toljam az ágyban, ezáltal kényelmesebben elférve a paplanok között. Én is megszabadítom testemet a felsőmtől, ugyanoda dobva, ahova Harry az előbb. Felkönyökölve fejét megemeli, majd felülve kezeivel derekamtól kezdve egész a hátamig simogat, majd megtalálva melltartóm kapcsát egy rutinos mozdulattal kikapcsolja azt, én felemelem a kezem, hogy könnyen lehúzza pántjait a karjaimról. Ezután a földre dobja azt is, hogy finoman megcsókolhassa a mellem közti területet, majd áttér magára a melleimre, egy-egy csókot hagyva, mielőtt újra engedélyt ad, hogy gondoskodjak cseresznye ajkairól egy forró, nedves csókkal, miközben ő a nadrágomhoz nyúl, hogy lehúzhassa a cipzárt, én pedig megemelem a csípőm, hogy ő kényelmesen lehúzhassa rólam azt. Megtartom ezt a pozíciót, hogy ő is hasonlóan megszabadítsa magát a ruháitól, felfedve magát teljesen meztelenül előttem. Megint fordít a helyzetünkön, és a nadrágja zsebébe nyúl az óvszerért, melyet pár perce tett oda. Kivéve rejtekhelyéről, kibontja azt, majd egy könnyed, ugyanakkor figyelmes mozdulattal felhúzva elhelyezkedik lábaim között. Nincs semmi csevely, semmi bizonytalanság, semmi ami elfedné a kétségeinket, mert nincsenek is. Ő megakarja ezt tenni, és hát még én.

A testeink úgy passzolnak egymáshoz, mintha mindig is erre lettek volna teremtve. Az érintése cseppet sem bizonytalan, sokkal inkább ösztönös, és magabiztos, mely engem is bátorabbá tesz azzal kapcsolatban, hogy határozott mozdulatokkal érintsem meg őt ahol csak tudom.

A lökései határozottak, miközben egyik lábamat erősen megragadja, minden erejét kifejtve, ezzel rávéve, hogy a csípője köré csavarjam a lábaimat. Cselekedetemtől kényelmesebben hozzám fér, ezáltal lélegzetvételei felgyorsulnak, fülemhez hajolva megcsókolja a mögötte lévő területet, majd finom puszikkal látja el az állam vonalát, aztán a nyakamét, mely következtében szívem úgy érzem túlpörgeti magát, így készen állok arra, hogy akármelyik pillanatban felrobbanhat. Illata belekúszik az orromba, és azzal együtt minden érzékembe, ahogy teste finoman az enyémhez simul, ahogy egyre mélyebben mosódik el bennem. Abban a pillanatban semmi sem számít, csak ő és én, ahogy újra magáévá tesz, a hold hideg, fehér fénye alatt. Minden amit teszünk, minden érintés, minden mozdulat, még a lélegzetvételeink hangja is visszavisz az időben, de ugyanakkor azonnal visszarúg a valóságba, új értelmet adva a szerelmünknek. Valamiért sokkal igazibbnak tűnik, sokkal nyersebb mint az első pillanatunk, amikor is mindkettőnknek új volt a helyzet, mindketten óvakodtunk mit teszünk a másikkal.

Egy pillanatra elválasztja magát tőlem, de tényleg csak egy levegővételnyire, hogy képes legyen a szemeimbe néznie, az ajkai résnyire elnyílnak egymástól ahogy nevemet kiejti egy lehelettel, miközben elmélyíti a lökéseit, ezzel megforgatva a világot körülöttem, elérve hogy szemeim akaratlanul hátrafordulnak, a fejemmel együtt mely hátraesik a párnának. Lehajol, hogy nedves ajkát felhevült bőrömhöz érintse, szája szinte ég, ahogy azt teszi. A kezeimmel felnyúlok, hogy megfogjam a vállait, majd egészen onnan a csípőjéig simítok velük, magamba fogadva őt még jobban. Ahogy felnézek rá, a szemeibe, a fehér ágynemű visszavert holdfényében azok sokkal zöldebbnek tűnnek mint valaha, egy fájdalmas, ugyanakkor szenvedélyes tekintet bújik meg bennük, mely szívemet egy ütem kihagyására készteti, és belelök a felismerésbe, hogy pontosan ugyanúgy néz rám, mint évekkel ezelőtt, mintha pontosan tudná mennyit is jelent nekem az, hogy együtt lehetek vele így.

Felemelem a fejem, hogy újra megcsókoljam, melyre lehunyja a szemeit, és mikor könnyei az arcomra hullanak, úgy érzem itt a vég; a szívem megsemmisül, felrobban, ugyanakkor energiával töltve verődik fedetlen mellkasának, ahogy az egybeolvad az enyémmel. Kezem csípőjéről feljebb csúszik, éppen csak annyira, hogy közelebb tudjam húzni magamhoz, nem akarva elszakadni tőle. Mintha megértené amit szeretnék húzza nyelvét végig alsó ajkamon, melyre résnyire elnyílnak egymástól, így az szabad bejutást nyer, táncra hívva az enyémet elmélyítve a csókot. A következő pillanatban azonban egy hangos nyögés szakad fel a mellkasából, így elválasztva száját az enyémtől a kulcscsontomra helyezi, finoman megharapva azt, ahogy gyorsítva a tempón tudtomra adja közel van a csúcshoz, csak úgy mint én, ahogy a szaporább, mégis kontrollált, gyengéd mozdulatok következtében a pillangók kitörnek a hasamból, felfelé haladva a gerincemen, kirepülve a számon keresztül egy nyögésként, Harry nevét kiáltva, száz kimondatlan ígérettel együtt. A neve cukorként érződik a nyelvemen, tökéletesen elolvadva ahogy megcsókol, hogy megízlelhesse azt. A szívem ezerrel zakatolva pumpálja a vért, ezzel szétárasztva az adrenalint a testemben, mely képtelen felszívódni amiért Harry az egyetlen akire jelenleg gondolni tudok, és akarok, meg mindarra, amit megtettünk. Zihálva hajtja fejét a vállamnak, miközben én a nyakhajlatába temetve az arcomat próbálom rendezni a levegővételeimet. Pár másodperc után  megemelkedik felettem, kezével szeméremét maradéktalanul elválasztva tőlem, de aztán újra feltolja magát, hogy megcsókolja homlokomat.

- Egy forró zuhany jól esne! - zihálja, majd kezét végighúzva combomon kimászik az ágyból, hogy a fürdő felé menjen. Én is hasonlóan teszek, és mielőtt még eltűnne a helyiségben sietek utána, hogy csatlakozzak hozzá.

Köszönöm, hogy elolvastad.
Ha tetszett, ha nem, kérlek oszd meg velem a véleményed!
Minden fajta visszajelzést nagyra értékelek.

Köszönöm, szép estét nektek! x