Kezeimet csípőre téve pillantok körbe az általam bírtokba vett íróasztalon, melyet végre sikerült kedvem szerint berendeznem. Ma van az első igazi munkanapom, és hiába volt már alkalmam találkozni a diákokkal, akiket tanítani fogok, az idegesség most is a markában tart. Az asztalomhoz leülve kézbe veszem a papírokat, melyek ma reggel fogadtak teljesen váratlanul az asztalomon.
A tanári ajtaja hirtelen csapódik ki, elérve hogy felkapjam fejemet a papírmunkából. Ajkaimat egy apró mosolyra húzom, ahogy meglátom a legjobb barátnőmet, Charlotteot, amint szél sebesen az asztalához siet, mely pont az enyémmel szemben helyezkedik el. Gyorsan lekapja magáról a kabátját, majd ő is nekilát a papírmunkáknak, melyek az ő asztalán is ott virítottak már egy ideje, érintetlenűl.

- Mozgalmas vasárnapod volt, jól mondom? - kérdezem tőle, mire egy szúrós pillantást küld felém.

- Ne is mondd. - suttogja, majd megpróbál közelebb hajolni, már amennyire azt az asztal engedi. - Kicsit túlzásba estem az iszogatás terén, de te ismersz, és tudod hogy nem csinálnám meg mégegyszer, ugye? - húzza el a száját, mire én kuncogva megcsóválom a fejem.

- Jó reggelt! - lép be a tanári ajtaján az igazgató, mire az összes bent lévő kollégám - köztük én is és Charlotte is, - azonnal felé kapják a tekintetüket. - Nem akartam semmit sem megzavarni, csak szerettem volna tájékoztatni önöket, hogy a mai nap folyamán lesz egy rövid értekezlet, majd azt követően egy szülői. Az utóbbi az új tanáraink bemutatásául szolgál majd. - mondja, mire megértésünket mind egy bólintással adjuk a tudtára. Ő is hasonló képpen tesz, majd egy apró intés után már fordul is ki a helyíségből.

- Csodálatos. - dől hátra a székében a barátnőm, kezét közben karba teszi, majd a csuklójára csattolt karórára való pillantás után felpattan, hogy összeszedje a dolgait. - Úgy néz ki ma is sűrű napunk lesz. - jegyzi meg, majd elhagyja a tanárit. Percekkel később a csengő hangos csengése tölti meg a helyíséget, melyet csak egy mély sóhajjal jutalmazok. Én is kézbe veszem a dolgaimat, majd megindulok az osztályom felé. Benyitva a terembe igazán meglepődök, amikor a gyerekek a megérkezésemet követően azonal abba hagyják a beszélgetést.

- Jó reggelt! - sétálok az asztalhoz, majd lerakom a magammal hozott dolgaimat. Viszonozzák a köszöntésem, majd halkan ismét beszélgetni kezdenek. - Szóval. - lépek el az asztaltól, majd torkomat megköszörülve vonom fel magamra a figyelmüket. - Nem tudom, hogy az előző tanárral miket, és hogyan gyakoroltatok, ami picit megnehezítette a dolgomat az órai anyagok megtervezésében, de próbáltam minnél izgalmasabb tananyaggal előállni nektek. - közlöm velük, de csak álmos és unott tekintetekkel néznek vissza rám, már amelyik egyáltalán figyel arra amit mondok. - Arra gondoltam, hogy ma átismételhetnénk a tónusok használatát. Megfelel, vagy szeretnétek mást csinálni? - kérdezem.

- Nem lehetne szabad munka? - kérdezi az egyik diák. - Szerintem mind azért kerültünk ebbe a suliba, mert van alap tehettségünk. - pillant körbe, várva a többiek egyetértését, melyet heves bólogatásokban meg is kap.

- Abban teljes mértékben biztos vagyok, hogy ebben az intézményben minden diák tehetséges. - közlöm vele. - Ismered azt a mondást, hogy gyakorlat teszi a mestert? - kérdezem, mire bólint egyet. - Ahhoz hogy fejlődjetek, tanulni kell, és ha szükséges, akkor gyakorolni. - mondom neki, de természetesen ez ugyan úgy vonatkozik a többiekre is. - Természetesen én nem fogok elsietni semmit, olyan tempóban fogunk haladni, amilyenben ti szeretnétek. Rendben? - kérdezem, melyre válaszul mind elmormolnak egy igent. - Akkor lássatok neki a munkának, mindenki azt alkot amit szeretne. - legyintek, mire lelkesen elkezdik elő szedni a kellékeiket. Én leülök az asztalhoz, majd ismét kézbe veszem a még mindig kitöltésre váró papírokat.

***

Kiváncsian sétálok körbe a teremben, megfigyelve minden egyes alkotást, melyek valóban csodálatra méltók. Hirtelen az egyik diák felemeli a kezét, ezzel jelezve hogy szüksége van valamire. Azonnal a padja mellé lépek.

- Miben segíthetek Hazel? - kérdezem tőle, mire úgy fordítja a papírt, hogy én is alaposan megtudjam figyelni.

- Ön szerint milyen színt használjak, hogy ezt árnyékolni tudjam? - mutat egy formára, mely a lap szélén helyezkedik el. Mély levegőt veszek, ajkaimat összepréselve gondolkodni kezdek a válaszomon. Közel hat éve hogy nem használtam színeket, s akármennyire is próbáltam régi kedves alkotásmódomat előhozni, teljesen sikertelenek az eredmények.

- Nézd Hazel, nagyon szívesen segítenék, de az a helyzet, hogy évek óta nem festettem színekkel. - pillantok rá, mire arcán a  zavarodottság jele megmutatkozik a szemöldöke között egy apró ráncban.

- Miért? - kérdezi, fejét enyhén oldalra hajtva.

- Hosszú történet. - pillantok ki az ablakon, majd vissza rá. - Természetesen próbálkoztam már vele, de nem sok sikerrel. - húzom el a szám. - Inkább a grafika az, ami közel áll a szívemhez. - vonom meg a vállam.

- Ez érdekes. - jegyzi meg, miközben elmosolyodik. - A nagybátyjám meg pont fordítva van ezzel. Ő azelőtt csak grafikákat csinált, most meg szinte éjjel nappal fest. - forgatja meg a szemeit játékosan.

- Ez valóban érdekes. - jegyzem meg, s érzem hogy gyomrom görcsbe rándul akár a gondolatától is, hogy ő lehet az. - Szoktatok együtt festeni? - kérdezem, mire megcsóválja a fejét.

- Nem sajnos. Nem szereti ha nézem, ahogy fest. - néz rám egy pillanatra, majd vissza a rajzára, melyet észre sem vettem hogy újra elkezdett. - Általában a kiállításain szoktam látni az alkotásait. - vonja meg a vállát.

- Értem. - bólintok, s egy utolsó pillantást veszek a rajzára, mielőtt az asztalomhoz sétálnék. Az órámra pillantok, mely szerint három perc, és kicsöngetnek az óráról.
Hihetetlen hogy eltelt az idő, egyszerűen fel sem tűnt.

***

- Hát ez aztán felettébb érdekes egy értekezlet volt. - jegyzi meg morogva Charlotte, miután kilépünk a tanáriból.

- Tudom. - sóhajtok egyetértően, ugyanis az információk, melyeket közöltek velünk, teljesen alap tények, melyet egy tanárnak tudnia kell azt annak megmondása nélkül.

- Teljesen lefárasztotta az agyam. - csippenti össze az orrnyergét. - Van még kemény tizenöt percünk a szülői kezdetéig, nem iszunk meg egy kávét? - kérdezi, miközben abba az irányba mutat, ahol a büfé található. Lelkesen bólintok, mire megkönnyebbülten felsóhajt. - Amúgy szerinted majd ki kell állni a szülők elé, és bemutatkozni? - kérdezi. Orromat felhúzom már csak a lehetőség gondolatától is.

- Erre valók a szülőik Charlotte. - jegyzem meg, s bár hiába, én sem díjjazom az ötletet, ez van.
Közben a büféhez érünk, melyben terjeng a frissen főzött kávé illata. A pulthoz lépünk, mely mögül egy kedves idős hölgy mosolyog vissza ránk.

- Mit adhatok a csinos hölgyeknek? - kérdezi hol rám, hol Charlottera pillantva.

- Jó napot! Én egy cappuccinót szeretnék kérni, ha megoldható, akkor növényi tejjel. - adom fel rendelésem.

- Természetesen igen. - bólint, még mindig bazsajogva. Csak úgy árad belőle a jóindulat. Viszonzom kedvességét, majd megköszönöm. - És magának hölgyem? - fordul a barátnőm felé, ki egy rövid vacilálás után feketén kéri a koffeinbombáját. Gyorsan kifizetjük, majd megindulunk az emelet felé, ugyanis van még kerek öt percünk a kezdésig.

- Amúgy elvileg az osztályodban van egy diák, akinek a nagybátyja facér, és állítólag piszok jó pasi. - hadarja el mondandóját, én pedig nem győzöm követni amit mond.

- Hogy micsoda? - rázom meg enyhén a fejemet, szemöldökömet ráncolva, ugyanis alig ha értettem valamit abból, amit mondott.

- Ott van. - suttogja, majd az illetőre mutat, aki a tanteremmel szemben lévő falnak támaszkodva telefonál. Háttal áll nekünk, így nehezemre esik egyetérteni azokkal a jelzőkkel, amelyekkel Charlotte az imént illette őt. Miután befejezi a telefonbeszélgetést, a zsebébe csúsztatja azt, majd napszemüvegét feltolva a hajába megfordul. Szemeim kikerekednek, ajkaim résnyire elnyílnak egymástól, mikor a rég nem látott szempár találkozik az enyémmel.

Sziasztok!
Hogy tetszik eddig a történet?
Kérlek ne haragudjatok, amiért ilyen későn hoztam a következő részt, és amiért kicsit rövidebb lett, mint terveztem.
De azért remélem tetszett!

Ha elolvastad, kérlek hagyj nyomot!
Elfogadok akár kritikát is, természetesen a közlés formájától függően. :)

All the love. M x