Minden egyes porcikája apró emlékképekként kúszik vissza az elmémbe, mely próbálja felidézni az alkalmat, amikor utoljára láttam. Jelenleg másra sem tudok gondolni, csak arra, hogy Harry és hogy minden rendben legyen.

Szinte meg sem várom, hogy Niall leállítsa a motort, helyette amint az autó lelassít, kezem azonnal megragadja a kilincset, míg a másik teljes erejét kifejtve kilöki előttem az ajtót. Kilépve a betonra a hideg szél erőszakosan az arcomnak csapódik, melyből mélyen beszívva sikerül lenyugtatnom hevesen verő szívemet, megfeszült izmaim egy leheletnyit ellazulnak, így lehetőségem nyílik a helyzet tisztán látására. Amint az biztonságosnak tűnik, átszelve a főutat lábaim sebesen a kórház bejáratához visznek, majd berontva a hatalmas üveg forgóajtón egyenesen a kórteremhez, amelyben Harry tartózkodhat. Nem tudom merre haladok, csak pánikolva őt keresem, és azért imádkozom, hogy semmi komoly baja ne legyen. Elhaladva a recepciós pult mellett a szemem sarkából látom, ahogy egy tetőtől talpig kékben lévő nő, valószínűleg egy nővér kilép az asztal mögül, majd kiabálni kezd utánam, hogy álljak meg, de nem foglalkozom vele, csak megyek. Nem sokkal később Niall hangját is kiszűrőm a nő hangja, és a fülemben lüktető vér mellől, mire egy pillanatra hátranézek, de azt követően soha vissza. Miközben előre haladok a szinte végtelenségig elnyúló folyóson, tekintetemmel minden kórteremben őt kezdem el keresni, több kevesebb sikerrel. Bármennyire is nem szeretném feladni, bármennyire is szeretném megtalálni, látni az arcát, tudni, hogy jól van, nem találom. Tehetetlenül zuhanok az egyik kórteremmel szemben lévő padra, s felszisszenek, mikor a vas hideg felülete találkozik a bőrömmel. Lábaimat felhúzom a mellkasom elé, majd fejemet ráhajtva utat engedek könnyeimnek, melyeket eddig a pánik és az adrenalin nem hagyott szabadulni. Egy hang sem jön ki a számon, pedig legszívesebben üvölteni tudnék.

- Fel. - szólal meg mellettem egy jól ismert hang, melyből árad a szánalom. Az illető óvatos léptekkel halad felém, mintha attól félne elriaszt. Nem nézek fel rá, csak tovább meredek magam elé, miközben a lelki szemeim előtt a rosszabbnál rosszabb képek peregnek le. A szánakozó hang mellé egy kéz is társul, mely először a vállamra, később pedig a hátamra simul. - Harrynek jók az esélyei, rendbe fog jönni. - próbál nyugtatni. - Éppen a műtőben operálják. - közli, miközben újbegyei körkörös mozdulatokkal próbálnak megnyugtatni, de az elhangzott mondat utolsó szava szinte áramütésként hat a testemre, egy furcsa és kellemetlen bizsergő érzésben megmutatkozva, melyhez társul a pánik, mely keserű méregként érződik a torkomban.
Arcomat tenyereimbe temetem, és egy mély levegőt veszek, felkészülve az újabb könnyekre, de azok nem jönnek. Helyette a tehetetlenség jegyében düh árad szét a testemben, mely következtében hajamba túrva kirántom magam Niall szorításából.

- Mi lesz ha nem? Ha soha többet nem láthatom? - fordulok barátomhoz hevesen, de ügyelve, hogy hangomat lent tartsam. Niall lehajtja a fejét, és látszólag ő sem tud erre választ adni. A velünk szemben lévő kórterem melletti falon lévő fém kapaszkodó korlátnak támaszkodom, s törekszem az egyenletes lélegzetvételre. Az agyam folyamatosan zakatol, és ezek a tudatlanságban eltöltött másodpercek sem segítenek a helyzetemen.

Hirtelen hangos csapódással nyílik ki a folyosó végén található csapóajtó, s a következő pillanatban a műtőasztal rozoga kerekeinek hangja tölti be a teret. A fájdalom valósággal megbénított, ahogy megpillantottam a rajta fekvő páciens túlságosan is ismerős karját, s annak mintáit. Az asztalt rezidensek és orvosok vették körül, s mikor az egyik észreveszi, hogy feléjük tartok, kilép mögüle, arcáról lehúzza a maszkját, s egy mosoly jelenik meg az arcán, mely oly annyira halvány, hogy szinte fel sem tűnt. Mikor már teljesen közel áll hozzám, arca komorrá válik, mely arra utal, hogy valószínűleg a lelki állapotom már az arcomra is kiült. Nyílván.

- Maguk lennének Mr. Styles hozzátartozói? - kérdezi, hol rám, hol a mögöttem álló Niallre nézve. Hevesen bólogatni kezdek, mire lehajtja a fejét. - Nos, jobb lenne, ha ezt valahol máshol közölném önökkel. - pillant ismét először rám, aztán barátomra, ki ezt követően kezeit szorosan a vállaimra szorítja. Hirtelen lever a víz, s úgy érzem a lábaim másodperceken belül megadhatják magukat. - Kérem kövessenek. - fordul sarkon, mire Niallre nézek, kinek tekintete szerencsére cseppet sem hasonló az enyémhez. Az övé határozott, és megnyugvást sugároz, mely következtében szavakra sincsen szükség, valahogy bízom abban, hogy minden rendben lesz. A barátom bólint, majd finoman egy kicsit megtolva arra kényszerít, hogy elinduljak. A hosszú folyosó végéhez érve bocsánatkérően a recepciósra pillantok, ki látszólag elfelejtve a hosszú, szinte óráknak tűnő percekkel előtti jelenetemet, minden figyelmét az orvosra szenteli, nem is törődve velem.

Mindketten szorosan követjük az orvost, ki a lépcsőn felsétálva egyenesen az irodájához visz, ahova kedvesen beinvitál minket. Ahogy becsukódik mögöttünk az ajtó, megfordulok, így Niall kezei leesnek a vállamról.

- Mi történt Harryvel? - térek rögtön a lényegre, s hangomat próbálom határozottnak tettetni, de mivel ez sosem volt nagy képességem, így az megbicsaklik. Az előttem lévő férfi enyhén hátrahőköl, résnyire nyílt ajkai arra utalnak, hogy belé fojtottam a szavakat. - Elnézést. - suttogom, mert mégsem szeretném, ha azt gondolná tiszteletlen vagyok. Magamba tartom a rengeteg kérdésemet, s helyettük hátrébblépek.

Az férfi kimért léptekkel az asztalához lép, de mielőtt leülne, előbb minket utasít erre a cselekedetre. Niall azonnal helyet foglal, de én nem fogadom el. Szétvet az ideg, jelenleg képtelen vagyok egyhelyben ülni akár egy másodperc erejéig is.

- Azt tudják, hogy Mr. Stylesnak autóbalesete volt a mai, pontosabban tegnapi nap folyamán. - kezdi el, én pedig enyhén megdöbbenek, hogy már így eltelt az idő. - Rengeteg zúzódással, és belső vérzéssel, valamint egy törött karral és egy súlyos koponyasérüléssel szállították be hozzánk. - közli velünk a tényeket, s a hallottak alapján mostmár végképp nehéz a legjobbakra gondolni. - Az állapota jelenleg stabil, viszont eltarthat egy ideig, míg felébred. Rengeteg vért vesztett, ami miatt elég kimerült a szervezete.

- De rendbe fog jönni, ugye? - szólal meg helyettem Niall, mire az orvos lehajtja a fejét. Megadóan várom, hogy közölje velünk a rossz hírt.

- Reméljük, hogy maradandó károsodás nélkül felépül majd. - mondja nem épp a leghatározottabb hangon, miközben feláll. - A nővérek már biztosan betolták őt a kórtermébe. Ha gondolják, bemehetnek hozzá. - ajánlja fel, mire nekem nem kell kétszer mondani, azonnal sarkon fordulok, hogy távozva megkeressem a személyt, aki oly sokat jelent nekem. Aki azzá az emberré tett, aki ma vagyok. Aki életet adott nekem, átvitt értelemben. Rendbe fog jönni Felicity.
Rendbe fog jönni. - hajtogatja a belső hang, mely ugyanolyan halványan hangzik, mint az orvos előbb elhangzott szavai. Leérve a folyósóra a recepciós pulthoz lépek, hogy ezúttal megkérdezzem hol tartózkodik. A hölgy egy kedves mosollyal az arcán eligazít, mire én egy gyors köszönöm után rohanni kezdek. A keresett szobához érve megtorpanok, s mielőtt még belépnék, az ablakhoz lépek, s a roló rései közt benézve próbálom összeszedni minden bátorságom, mely abban a pillanatban, hogy megpillantottam inába szállt. Egy mély levegővétel után lépek az ajtóhoz, majd lenyomva a kilincset belépek rajta.
A látvány ami elém tárul, arra még több év sem tudna felkészíteni.

A viszonylag kicsi szobát a gépek monoton hangja tölti be, melyeknek a Harry mellkasán lévő tapaszok adnak folyamatos jelet az állapotáról. Majdnem egy lépéssel termek az ágya mellett, hogy kezét finoman az enyéimbe fogjam. Újai jéghidegek, melynek érzetére végigfut a hátamon a hideg. Összepréselt ajkakkal vezetem végig tekintetemet rajta, mindegy egyes kötést és lilás foltot szemügyre véve. Csak figyelem mozdulatlan testét, miközben hagyom, hogy a fájdalom átvegye az uralmat a testem felett. Mintha egy óriási lyukat ütöttek volna a mellkasomon, teljesen üresnek érzem magam, ahogy mozdulatlan kezét tartva, az ágya mellett ácsorogva figyelem, ahogy mellkasa minden egyes levegővétellel némileg le-fel emelkedik. Hirtelen kinyílik az ajtó, de nem fordítok rá különösebb figyelmet, csupán reflexből pillantok hátra, a vállaim fölött. A szemem sarkából felismerem barátom elmosódott alakját, ahogy felém, vagyis felénk tart.

- Soha nem gondoltam volna, hogy az első alkalom, mikor újra látom majd őt, így fog történni. - suttogja, mintha attól félne felébreszti Harryt. - Sokszor elképzeltem már, ahogy összefutok vele az utcán, és hogy hogyan is reagálnék. - sóhajt egyet. - Feldühített volna a látványa, mérges lettem volna rá azért, amit veled tett.

- De hisz őt régebb óta ismered, mint engem? - jelentem ki, de az sokkal inkább hangzik kérdésként, mintsem kijelentésként. Halkan felhorkant.

- Az lehet. - bólint. - De láttam, amin keresztül ment, és azt is amin te. Meggondolatlan dolog volt tőle, hogy eldobta magától azt, ami az egyetlen jó dolog volt az életében. Téged. - ahogy az utolsó szava elhagyja a száját, szó szerint a karjaiba esek, s a forró könnyek ismét lassan csordogálni kezdenek lefelé az arcomon.

Államat a matracnak támasztva figyelem az arcát, hüvelykújjammal szüntelenül cirógatva továbbra is hideg bőrét. Az szobában lévõ óra mutatója épp a negyed hatot hagyja el, és bár az eszem bíztat, hogy haza kéne mennem pihenni, egyszerűen képtelen vagyok elhagyni a termet, mert az azt jelentené, hogy el kell engednem a kezét. Amúgy se tudnék aludni, szóval megadóan hagyom, hogy a szível döntsön az eszem helyett, így hát maradok. Egy gyors pillantást vetek az ágy végében elhelyezett széken ülő Niallre, ki karjait összefonva mellkasa előtt alszik. A kéz a kezemben mocorogni kezd, mire rögtön felpattanok. Harry lassan, és bágyadtan pislogni kezd, majd mikor teljesen magához tér, lomha mozdulatokkal az orrához nyúl, hogy kirántsa belőle a csövet.

- Ne! - szólok rá finoman, s ujjaimat a csuklója köré fonva megakadályozom, hogy még nagyobb kárt okozzon magában. Összeráncolt szemöldökökkel vizslatja az arcomat, majd körbepillant a szobában.

- Hol vagyok? - kérdezi rekedt, s mély hangon, melynek hallatán úgy érzem a szívem megszakad. Nem felelek, ezért újra megismétli a kérdést, ezúttal már indulatosabban, sokkal inkább kétségbeesetten. - Hol vagyok? - ül fel hirtelen, mire én rögtön mellkasához szorítva kezeimet megpróbálom visszatartani attól, hogy kiszálljon az ágyból, de még így is, hogy nincs ereje teljében sokkal gyengébb vagyok nála. Szerencsére Niall felébred, és azonnal mellettem terem, hogy kisegítsen.

- Menj, és hívj ide egy nővért, vagy egy orvost! - utasít, mire döbbenten bólogatni kezdek, és sietve az ajtóhoz megyek, mely pont akkor csapódik be, belépve rajta az orvos, és egy nővér. Elrohanva mellettem azonnal Harryhez futnak, ki továbbra is az ellen küzd, hogy ott tartsák. Miután szavakkal sehogy nem sikerül lenyugtatniuk, az orvos egy olyan módszerhez folyamodik, amit nem igazán nézek jó szemmel, de nem vagyok elég bátor, hogy felszólaljak ellene. Mikor meglátom a kezében lévő tűt, szemeimet összeszorítom, s mikor már ismét csak a gép monoton csipogása tölti be a szobát, csak akkor nyitom ki. Harry ismét abban a pozícióban fekszik, mint mielőtt felébredt, annyi különbséggel, hogy szemét nyitva tartva minket figyel felváltva.

- Mi a neve, fiatalember? - kérdezi tőle az ápoló, mire Harry egy pillanatra elgondolkodik.

- Harry Styles. - feleli. - A nevem Harry Styles.

Az orvos bólint, majd Niallhöz fordul. - És azt tudja, hogy ő kicsoda? - kérdezi, Harry pedig határozottan bólint egyett.

- Niall Horan. - válaszol. - Egy gimibe járunk. - bólint mire barátom az orvosra néz, csalódottan megcsóválva a fejét. Ezt követõen mindannyian felém fordulnak, az orvos oldalra lépve kinyújtva a karját invitál az ágyhoz közelebb.

- A hölgy? - kérdezi utalva rám. Harry szemeiben bizonytalanság, és zavarodottság jelenik meg, melyet ha akarná se tudná leplezni. Ijedten az orvosra pillant, majd vissza rám. Túl nagy a csönd, és túl hosszú ideje tart már.

- Nem tudom, hogy ő kicsoda. - mondja, melynek hallatán hirtelen lever a víz, és úgy érzem magam, mint akit fejbevágtak.