Államat unottan támasztom a tenyeremnek, miközben a pulton könyökölök. Másik kezemet szüntelenül az üvegpoháron tartom, néha megdöntve azt, a saját magam szórakoztatásaképp meglötykölöm a benne lévő érintetlen italt.

Késik, és ez egy leheletnyit megrémít. Megrémít, mert ha valaki, hát ő sosem szokott késni. A hosszú idő óta tartó barátságunk alatt mindig is én voltam az, aki nem tudott időben érkezni, és ő sose győzte ecsetelni nekem, mennyire idegesíti ez a szokásom. Sose értettem mi ebben olyan nagy szám, egészen mostanáig. Ideges vagyok, de nyílván tisztában vagyok azzal is, hogy valamennyire semmi okom sincsen rá, hisz ez az első alkalom.

Minden egyes mozzanatra, ajtónyitódásra és csukódásra azonnal a bejárathoz kapom a fejem, immár legalább századjára, mióta itt tartózkodom.
A pultos fejcsóválva törölgeti a poharakat, engem vizslatva, majd mikor tekintetünk egészen véletlen találkozik, a vállára dobva a rongyot közelebb lép hozzám. Miközben felém tart gyorsan végignézek rajta, laza mégis elegáns öltözete nagyon is jól passzol hozzá. Mindkét karját, sőt még a felső testét is tetoválások borítják, mely ha akarnám se tudnám tagadni, hogy nagyon vonzó. Testem automatikusan megfeszül, törzsem pedig kiegyenesedik, kezem egyből a hajamhoz nyúl, hogy megigazítsa azt.

- Kezdek aggódni érted. - jegyzi meg bohókásan, mire egy picit meglepődöm, de barátságosan elmosolyodom. - Legalább másfél órája sétáltál be azon az ajtón, és inni sem láttalak még az este. Csak nem lepattintottak? - kérdezi egyenesen, mire egyik szemöldököm enyhén megemelkedik.

- Nem, nem igazán. - csóválom meg a fejem, és mindenhova nézek, csak az előttem álló személyre nem. Az ajtó ismerős csapódása töri meg a beltérben lévő morajt, s mikor odanézek, a vállaim ellazulnak ahogy a stresszt keltette súly mintha leesne róluk. Niall érkezett meg végre, arcára egy komoly kifejezés ül ki, ahogy szorgosan minden bizonnyal engem keres a tömegben. Mikor tekintetünk találkozik, egy hatalmas vigyor jelenik meg az arcán, melyet nehezemre esik nem viszonozni. Ajkamba harapva fordulok vissza az előbbi beszélgetőpartneremhez, ki hátrébb lép egyet, mikor a várva várt személy felül mellém a bárszékre, és aztán rögvest a lényegre tér.

- Tudod, hogy nem szeretem ha megváratnak. - jegyzi meg, mire számhoz emelve a poharat belekortyolok. Elhúzom a számat, mikor a már szobahőmérsékletű ital nehezen folyik le a torkomon. - Elhúzódott a megbeszélés, miután vége lett, egyből idejöttem. - zihál, mely arra utal valóban sietett. A szemem sarkából látom, ahogyan szóra nyitná a száját, de azonnal be is csukja. - Haragszol rám. - jegyzi meg. Nem bírom tovább játszani a durcást.

- Nem, dehogy. Megértem. - mondom neki, mire megkönnyebbülve lazít testartásán. - Viszont ha te nem haragszol, én már hazamennék. - fordulok felé, ő pedig megértően bólint.

- Éppen ezért jöttem, hogy hazavigyelek. - küld egy morcos pillantást a pincér felé, melyet nem tudok hova tenni hirtelen, és nem is szeretném a társaságunk előtt megvitatni. Helyette inkább felállok, és még mielőtt felvenném a táskámat, kikeresem belőle a pénztárcámat, de Niall ráteszi a kezét az enyémre, ezzel megakadályozva, hogy én fizessek.

- Legalább ennyi hasznom legyen a ma estében, hogy az italodat én állom. - mondja, majd a pincér felé fordul, ki felemelve a kezét elutasítja azt.

- A ház ajándéka. - mondja felém fordulva, majd elveszi előlem a poharat.

- Hálásan köszönöm, ... - szólítanám a nevén, de nyílván nem tudom. Halkan felnevet, majd kinyújtja felém a kezét.

- Josh. - segít ki. - A nevem Josh.

- Örülök hogy megismerhettelek, Josh. Az én nevem Felicity. - fogadom el a kezét. - Hát akkor hálásan köszönöm. Az italt, és a társaságot egyaránt. - mosolygok rá, mire egyetértően bólint.

- Szintúgy. - bólint, mire zavaromban lehajtom a fejem. A barátomra nézek, ki kérdő tekintettel hol rám, hol pedig újdonsült ismerősömre pillant. Mielőtt még megszólalhatna a vállára teszem az egyik kezem, és miközben megfordítom, hogy kifelé kezdjem el tolni egy utolsó mosolyt küldök Joshnak, ki kedvesen viszonozza azt. Kiérve a bárból elengedem Niallt, kiből azonnal dőlni kezdenek a szavak.

- Mégis mi a fene volt ez? - kéri számon, de hangja sokkal inkább izgalommal teli mintsem haragos. Arckifejezése láttán kénytelen vagyok alsó ajkamat beharapni, s azzal együtt fejemet is lehajtani, nehogy elnevessem magam.

- Nem tudom miről beszélsz. - nézek fel újra, de ezúttal a mögötte elhaladó autókon tartom a szemem. Szemöldökei az égig szaladnak fel, mely annak a jele, hogy nem hisz nekem. Miért is tenné?

- A vak is látta, hogy az a pincér flörtölt veled, és te még csak meg sem próbáltál ellenállni. - jegyzi meg.

- És ez akkora nagy baj? - kérdezem, mire felhorkant.

- Te úgy vonzod a rosszfiúkat, mint a mágnes Felicity. - szorítja mutató és hüvelyújját az orrnyergére, miközben hátrahajtja a fejét. Nem tudom mi ütött belé, sosem viselkedet még így, pláne nem a magánéletemet illetően.

- Nem is ismered. - jelentem ki, de hamar meg is bánom.

- Mert te igen. - hangzik el, amire gondoltam, hogy mondani fogja. Nem válaszolok, csak összébb húzom magamon a vékony kardigánom, mely nem igazán szolgál védettségként a hűvös esti szél ellen. Hirtelen fáradtság fog el. Semmi kedvem sincs veszekedni egy ilyen lényegtelen dolog miatt, főleg nem Niallel. - Mindegy is. - sóhajt fel, majd közelebb lépve hozzám átdobja karját a vállamon, hogy mellkasához húzzon. - Gyere, hazaviszlek. - nyomja arcát a homlokomnak, melynek érzete csak mégjobban álmossá tesz.

- Már azt hittem kérnem kell rá. - mondom, mire szemforgatva elindul, kezét továbbra is rajtam tartva, ezáltal kényszerítve, hogy lépést tartsak vele. Felnevet, mely engem is mosolygásra késztet. Alig fél percbe telik, míg az autóhoz érünk, ahol Niall elengedve kinyitja nekem az ajtót. Lomha mozdulatokkal ülök be az anyósülésre, s mikor az ajtó becsukódik, az ablak üvegének döntöm a fejem, melynek hideg felülete enyhén felébreszt. Az autó másodpercek elteltével elindul, de alig pár méter múlva meg is áll.

- Nyugodtan helyezd kényelembe magad. - közli Niall enyhe szarkazmussal a hangjában. - Ugyanis valószínüleg elég nagy a dugó. - mondja, mire csak bólintok egyet. A kocsi előrrébb gurul, de nem tesz meg lényeges távolságot. - Úgy néz ki baleset volt. - húzza el a száját. A kiváncsiságom hamar átveszi az irányítást, kiegyenesedve az ülésben kezdem el vizslatni a helyszínt, melyet a villogó fények töltenek be. A felváltva megjelenő kék és piros fények megnehezítik azt, hogy pontosan megfigyeljem mi is történt.

- Ha jól látom, akkor két autó frontálisan ütközött. - mondja Niall, mire egyetértően bólintok. Ahogy megpillantom a két autót, az egyik közülük nagyon ismerősnek tűnik. - Az ott ...

- Az nem lehet. - suttogom magam elé, s mielőtt még meggondolnám hogyan és miként cselekszem pattanok ki a kocsiból.

- Felicity, megőrűltél? - hallom még Niall hangját tompán, de nem foglalkozom vele. Nem érdekel semmi és senki, csak rohanok előre, miközben könnyeim közt folyamatosan az ő nevét kiabálom. Mielőtt még egészen közel kerülnék, egy kemény mellkasnak ütközöm, mely erőszakosan arrébb von a helyszíntől.

- Kérem engedjen el, látnom kell! - szinte ordítom, s minden erőmmel azon vagyok, hogy kiszabaduljak a rendőr szorításából. - A fekete kocsi. - zokogok mostmár. - A fekete kocsit Harry Styles vezett, tudnom kell, hogy jól van-e!

- Hölgyem nyugodjon meg. - szorít meg erősebben, s hangjában enyhe türelmetlenséget vélek felfedezni. - Mr. Stylest mindenbizonnyal már a St. Ann kórházban kezelik.

- Felicity Morgan, én komolyan nem értem mi van ma veled! - üti meg fülemet legjobb barátom hangja, mire rögtön felé fordulok. Arcomat meglátva az övé kisimul, s szemében szinte azonnal könnyek jelennek meg. A rendőr elenged, így rögvest Niall karjaiba borulok, ki karjait szorosan körém fogva viszonozza ölelésem. Megköszöni az előttünk álló férfinak, majd magátol eltolva, és kezemet szorosan megfogva kezd el visszafelé húzni az autóhoz.

- A St. Ann kórházba kell mennünk, de azonnal! - adom ki neki az utasítást két levegővétel közt, mire egy határozott bólintást követően teszi amire kértem.

Szóval, hát sziasztok!
Ismét rég volt újabb rész, melyet nagyon sajnálok. De most itt van egy, és nagyon remélem, hogy elnyerte a tetszéseteket!
Elég sokáig írtam, és bár így sem vagyok megelégedve vele, már nem tudom hogyan finomítsak rajta.

Ha elolvastad, kérlek hagyj nyomot magad után! Sokat jelent nekem a véleményetek, legyen az akár építő kritika.

További szép estét nektek!
All the love, M.