Elizabeth szemszöge

Ma engednek haza a kórházból. Elvileg ennél a Calum nevezetű srácnál lakom. Igazából semmi se rémlik. Azt se tudom, hogy ki ő. Sokan mondták, hogy ő a pasim akivel jól meg voltunk még az ereimet nem vagdostam. Megmondom őszintén senkire sem emlékszem. Miközben gondolkoztam Cal lépett be az ajtón. Rá néztem és elmosolyodtam. Ő is elmosolyodott egy kicsit. Olyan helyes, de ezt nem merem elmondani neki. Kár, hogy nem emlékszem a kapcsolatunkra. Biztos nagyon jó és romantikával teli kapcsolat lehetett.

-Öhm...Mehetünk?-kérdezte zavartan.

-Persze!-feleltem mosolyogva.

El vette tőlem a táskát amibe a ruháim voltak.

-Add ide elbírom!-néztem fel rá.

-Nem! A kezed miatt nem!-nézett rám.

Hogy lehetnek valakinek ilyen gyönyörű szemei?  Egyre közelebb hajolt hozzám és puha ajkait az én ajkaimra tapasztotta. Az ajkai lassan, de érzékien mozogtak az ajkaimon. Mikor az ajkai elváltak az én ajkaimtól mosolyogva nézett rám. Azt hiszem ennél jobb csókot még senkitől se kaptam. Ő az a srác aki kell nekem.

-Szeretlek!-csúszott ki a számon.

-Én is szeretlek!-nyomott egy puszit a homlokomra. 

-De nem emlékszel rám úgy mint pasidra?-kérdezte értetlenkedve.

-Nem! Csak nagyon tetszel és csak így tudtam kifejezni magam. 

Ő csak biccentett egyet szomorúan. Nagyon sajnálom, hogy nem emlékszem erre a csodálatos fiúra.