Nem sokára hazaindultunk. Beültünk a kocsimba, de most nem én vezettem hanem Cal. Oda adtam neki a kocsi kulcsot és elindultunk haza felé. 

-Na és milyen volt ez a két hónap nélkülem?-nézett rám egy pillanatra Cal.

-Nagyon rosszul! Sokkal hosszabbnak tűnt mint amennyire hosszú volt!-mondtam kicsit szomorúan.

Nem azért voltam szomorú mert itt van mellettem hanem azért mert nekem ez sok volt ez a két hónap. 

///

Mikor haza értünk kiszálltunk a kocsiból és bementünk a házba. Cal összekulcsolta az ujjainkat. Ahogy meglátták az apjukat a gyerekek futottak le a lépcsőn. Cal elengedte a kezem és átölelte a gyerekeit. 

-Apuci milyen volt a turné?-kérdezte Ryan.

-Hát kicsim nagyon jó buli volt!-mondta mosolyogva Cal.

-Anya nélkül milyen volt?-nézett az apjára Hilary.

-Hát nélküle rossz volt! Minden nap olyan voltam mint a zombi. Még élni se volt kedvem nélküle!-nézett rám Cal.

-Mire vársz? Csókold már meg!-mondta türelmetlenül Ryan.

Cal oda jött hozzám és a derekamnál fogva közelebb húzott magához. Én pedig a nyaka köré kulcsoltam a kezeimet. Cal mélyen a szemembe nézett és az ajkait az enyémekre tapasztotta. Ebben a csókjában benne volt minden amit irántam érez. Levegő hiány miatt elváltunk. A gyerekeink pedig ugrálva jöttek oda hozzánk.

-Ez az én apukám!-ölelte meg Ryan az apját.

-Bizony ám!-viszonozta a fia ölelését Cal.

-De ugye többet nem fogtok vitatkozni?-vonta fel a szemöldökét Hilary.

-Megpróbálunk nem vitatkozni!-feleltük egyszerre.

Aztán pedig elnevettük magunkat. A mi kis családunk tökéletes. Remélem, hogy sokáig ilyen lesz.