Ma már igazából iskolába menni sincs kedvem és nem is fogok be menni.  Még jó, hogy anya estig dolgozik és így nem tud semmiről semmit. Tudom nem szép dolog hazudni, de jelen pillanatban ez érdekel a legkevésbé. Nem tudom mit csinálja most, hogy Cal utál én pedig odáig vagyok érte. A szívem azt mondja, hogy most azonnal menjek át hozzájuk és beszéljek vele az agyam pedig épp az ellenkezőjét.  A gondolkozásomat a csengő zavarta meg. Ki keltem az ágyból és lesétáltam a lépcsőn. Kinyitottam az ajtót és Cal állt az ajtóban.

-Szia!-köszönt halkan.

-Szia!

-Mit keresel itt?-kérdeztem kicsit ingerülten.

-Csak szeretnék veled beszélni!-nézett aranyosan azokkal a mogyoró barna szemeivel.

Ennek nem tudtam ellen állni és beengedtem. Amikor beljebb jött én elkezdtem magamba szitkozódni.  Leültünk a kanapéra.

-Na mond!

-Azt akartam mondani, hogy sajnálom a tegnap történteket. És, hogy nekem nagyon tetszel. Én még soha nem éreztem így egy lány iránt sem mint amit irántad érzek!-nézett rám.

-Ezzel hova akarsz kilyukadni?-kérdeztem értetlenül.

-Elizabeth én szerelmes vagyok beléd!-fogta meg a kezem.

Az állam a földet verdeste. Ezt nem is hittem volna, hogy egy hozzá hasonló srác fog nekem szerelmet vallani ezek után már nem is tudom, hogy mit tegyek. Egy biztos, hogy a szívemre fogok hallgatni.

-Én is szeretlek Cal!-mosolyodtam el.

Elmosolyodott és közelebb húzódott hozzám és megcsókolt. A csókja még mindig ugyan olyan édes mint volt.