A Montparnasse irodaház extra magas tornya az egyik legmagasabb épület volt a környéken. Madártávlatból a város egészen más látképet nyújtott, mintha csak egy belvárosi ház tetején ücsörgött volna. A sugárutakat szegélyező fasorok üde zöldes sávok voltak a háztetők labirintusában, ám így ősszel egészen sivárképet mutatott. Az utcák és a részletek összezsugorodtak s a nézelődő picit úgy érezte a problémái is kisebbek lesznek a látványt figyelve. Így egy ideje szokásává vált, hogy ennek az irodaháznak a tetején ücsörögve elmélázzon az élet dolgain. A dolgozó emberek élete már nem csak játék és mese, ezt megtanulta. Még ha csak diákmunkásként, avagy frissen végzett tanulóként, tanoncként is helyezkedett el álmai cégénél. Hirtelen közel kerülni az addig elképzelt világhoz már nem volt annyira színes, mint addig gondolta.

Tinédzserként az ember tele van álmokkal, szenvedéllyel, a világ csak arra vár, hogy kiszabaduljon az iskolából és színre lépjen. Hírnév, tehetség, jó állás, az élet móka és kacagás. Minden holnap egy új lehetőség mindarra, hogy megváltsa a világot, ami aztán a nevét kántálva borul a lábai elé. Aztán a holnapok csak követik egymást monoton sorrendben és néhány év már el is repült úgy, hogy nem történt semmi. Nos majdnem semmi, hisz új dolgokat tanult, új embereket ismert meg, és ráébredt, hogy a divatvilág kemény ragadozókat vonz magához, akik átharapják a torkát szemvillanás alatt. Többnyire a modellek túrták egymást könyékkel a jobb felkérésekért, miközben át tapostak mindenkin. A testüket szemrebbenés nélkül használták fel céljaikra, s akikkel együtt kezdett, már azok is kezdték átvenni ezeket a gusztustalan tulajdonságokat. Úgy hírlett egyik másik már összefeküdt a megfelelő emberrel, hogy a ranglétrán feljebb kússzon, vagy számára előnyösebb részlegre kerüljön. Nagyot sóhajtott, mert ez a téma szinte naponta előkerült a cégnél. Bár voltak szabályok rá, hogy cégen belül nincs kavarás, mégis rendre szárnyra kaptak a pletykák ki, kivel, mikor, melyik irodában vagy mellékhelyiségben esetleg céges rendezvényen gabalyodott össze egy futó légyottra. Lábait eddig lógatta a peremen túlra. Gondolataitól aggodalom gyúlt lelkében, s védelmi reakcióként felhúzta egyik lábát, átkarolta, s a térdére hajtotta a fejét. A látkép is elhomályosult kissé. Szóval az élet mégsem arról szól, amit ő várt? Lehet, hogy nekik van igazuk? Valóban az élet csak az élvezetek hajszolása volna? Más nem vár rá, mint végeláthatatlan kamatyolás? Megcsóválta a fejét.

Nem!

A perspektíva ugyanaz, mint bármikor az életben. Ha új őrület van a városban, neki nem feltétlenül kell követnie azt. Még ha ez az őrület nem is új, hanem egyidős az emberiséggel, mivelhogy a szaporodás tényezőiről beszélünk. Mégis így fogta fel a kora miatt érkező újnak látszó dolgokat. Hullámokban jönnek a mindenféle trendi dolgok, s ezt a divatszakmában nagyon jól érzékeltették. Neon színek, csíkos vagy kockás dolgok, anyagok, minták, árnyalatok, formák, ezek mind csak múló dolgok, egymást váltogatják, néha keverednek, de aztán elmúlnak, hogy aztán "retro"ként támadjanak föl.
Marinete Dupain Cheng mindig egy oldalon áll, a sajátján. Jöhetett bármilyen őrület, ő a saját ízlésének megfelelően viselkedett. Nem függött a trendektől, hisz már pelenkás kora óta a maga feje után ment, tanult, kreatívkodott, oldotta meg a neki tetsző elemekkel a mindennapjait. Ez is csak egy ilyen dolog. Nem fogja beszippantani ez a dolog, csak mert mindenki ezt csinálja. Majd megoldja valahogy a maga módján.
– Csatlakozhatok My Lady? – szakította félbe gondolatait a váratlanul érkezett partnere.
Nem szólt, csak fáradtan ránézett és lágy mosollyal jutalmazta. Percek teltek el így a néma csendben, míg a híres macska kíváncsiság felül nem kerekedett a mutizmuson.
– Valami baj van? – tudakolta szemöldökét ráncolva a fekete maszk alatt. A lány tovább tanulmányozta a nagyon érdekes panorámát. Ahogy a novemberi idő hűvösre s az idő lassan sötétre fordult a város fényei pislákolva ébredeztek. Fájdalmas halk sóhaja égette a lelkét. Ki merje mondani ami nyomasztja? Más ember talán kinevetné, hogy ilyen dolgok foglalkoztatják. De Macska már évek óta hűséges társa. Már egy ideje a szerelmi vallomásai is elapadtak, és mivel tök normálisan viselkedett, teljes közöttük a harmónia. Katicaként haja egy jó ideje hátul egyetlen fonatban lógott a derekáig. Előre húzta a válla fölött a varkocsot és ujjaival zavartan játszadozott a piros szalag alól kikandikáló ecsetvéggel..
– Szerinted nagy szám megcsókolni valakit?
A kérdéstől a fiú látványosan megélénkült, ugyanakkor nem értette pontosan, így rövid merengés után megvakarta a fejét.
– Igazából nem nagy szám – ismerte el elkedvtelenedve az eddigi tapasztalatain.
– És a többi, ami vele jár?
– Nem igazán értem miért teszel fel ilyen kérdéseket.
– Csak ne térj ki a válasz elől. Akkora nőcsábásznak adod elő magad. Csak van annyi tapasztalatod, hogy válaszolni tudj nekem – horkant fel Katica a tájra függesztve kék szemeit. Macska hezitált a felelettel. Mégis mit kellene egy ilyen kérdésre válaszolnia. Nagyon meg kell gondolni. Mert hát a dolgok igenis nagyon fontosak akkor, ha olyannal csinálod, akit a fejed búbjától a lábujjadig szeretsz. De ezek az érzelmek elég ritkák és az ember összekeverheti másféle érzelmekkel, amik idővel elalszanak és nem lobognak benne úgy, mint az a bizonyos szerelem. Hogyan is mondhatná el annak a fiatal nőnek, hogy neki már semmi sem számít mert csak a teste követelő vágyait követi fejvesztve. Nem számítanak a szupermodellek, nem számítanak a celebek, az elkényeztetett kis trónörökös hercegnőcskék. Ő csak egy nőt akart megkoronázni királynőjévé, de az makacsul várt egy másik királyfira. Hosszan szívta be a város szmogos levegőjét, majd ugyanolyan hosszan engedte ki, hogy átgondolhassa mit is emeljen ki a kusza gondolat kazalból.

– Hát – vakaródzott újfent. – Ha igazán fontos neked az illető, akkor fontos. Együtt lenni valakivel, akit szeretsz, biztos maga a mennyország – monologizálta lassan, párás szemekkel hisz neki ez eddig nem adatott meg. De elég gyakran álmodozott róla. Ilyenkor meg tudta érteni a lány magányos vágyódását valaki iránt, akit szeret, mert a sajátjához tudta hasonlítani. Talán ez is oka annak, hogy a harmónia működött közöttük. Macska túlságosan is önmagát látta a társ után vágyódó lányban s ezért erős lelki támogatást tudott neki adni. Önmaga kárára.

– De sokan érzelmek nélkül is képesek rá – gondolkozott hangosan a lány, miután megállapította, hogy nála a várakozás rész a végletekig ki van pipálva. Az ideje pedig olyan vészesen nullára csökkent, hogy lassan bármely vetélytársa megszerezheti az Agreste fiú szívét. Ugyanis valahogy bizonyos volt benne, hogy a sűrűn váltogatott barátnők azt mutatják, hogy egyikük sem komoly a modell számára de vadul keres. Mi lesz ha talál?
– Érzelmek nélkül csak ösztön az egész – válaszolt halkan a kandúr a hódításaira gondolva. Társa hallgatott, a szél pedig megélénkült az irodaház tetején. A hősnő tovább merengett magában. - Most akkor hogy is van ez? Fontos a testi kontaktus ha azzal vagy akit szeretsz, de hanyagolható ha csak ösztönből csinálod?
– Így van. Most már elárulod mik ezek a fura kérdések?
A lány zavarában az alsó ajkát harapdálta, s a haja végével játszadozott, miközben partnere egészen közelült mellé, hogy beszélgetésük bensőségesebb formát öltsön. A pöttyös ruhás nagyot nyelt.
– Tudod mondtam, hogy van az a srác.
A zöld szemek résnyire szűkültek. Olyan téma következett, amin Chat már nagyon sokat őrlődött. Valójában azok az őrlő gondolatok juttatták el őt odáig, hogy a társa helyett másokkal kezdjen. Egész pontosan a bánattól elcsigázva hagyta magát elcsábítani, többi meg jött magától. Egy tinédzserfiúnak igenis törékeny a lelke s ha egy lány folyamatosan visszautasítja előbb utóbb a libidója darabokra hullik és magában kezdi keresni a hibát. Ez pedig azzal jár, hogy megpróbálja kideríteni miért kapja rendre a visszautasítást. Partnereitől rendre megkérdezte, hogy teljesített, s mindenki az egekig magasztalta a kinézetét, a sportosságát, a tanulékonyságát. Egyszóval a híres Chat Noir meg volt győződve róla, hogy a hiba nem benne van.
– Nehéz elfelejteni – sóhajtotta a szőke enyhe szarkazmussal a hangjában, mikor társa felemlegette a már sokat témába kerülő miszter tökkelütött ügyefogyott vaksi seggfejet, aki nem képes észre venni, hogy a világ legszerencsésebb pasija. Komolyan. Ha ismerné már agyonverte volna amiért ennyit kell hallania róla.
– Aaah, ez annyira nehéz – öltötte fel Katica arca a jelmez árnyalatát kínjában. Hogy is kellene megbeszélnie valakivel a legbelsőbb legintimebb gondolatait? Hisz Alya is csak ravasz csellel és trükkökkel tudta kiszedni belőle az ilyesmit. Vagyis többnyire ő magas hangon szinkronizálta Marinette gondolatait valami vulgáris formátumba, s neki csak vörös pírral megtoldott bólogatást kellett megejtenie, hogy egyetért az elhangzottakkal. Chaton hiába jó barát évek óta, azért úgy a gondolataiban olvasni mégsem képes.
– Szóóóval – kezdett bele a virágnyelvbe, iszonyatosan kínlódva a szavakkal és önnön zavarával. – Mi van, ha szeretnék táncolni azzal a sráccal, de neki már van tucatnyi tapasztalata, míg nekem fogalmam sincs, hogyan kellene hozzá kezdenem és félek, hogy a végén világrengető égésben lesz részem?
Macska zavartan ráncolta a homlokát a hirtelen témaváltástól elvesztve a fonalat, majd segítőkészen pattant talpra, hogy udvarias meghajlással ajánlja föl karját az ő hölgyének Végül is nem hiába tanították kiskora óta a legnívósabb tanárok a flancos tánclépésekre.
– Állok szolgálatodra My Lady. Nálam alkalmasabb jelöltet keresve sem találnál. Évek óta ismersz, vakon bízhatsz bennem, plusz a legjobb tanároktól tanultam a legnépszerűbb társas táncokat. Biztosan állíthatom, hogy én vagyok a legtökéletesebb ha a lépéseket szeretnéd begyakorolni – kacsintott az elképedt lányra lelkesítően. Ezzel a kijelentésével sikerült a kínlódó lányt olyan zavarba hoznia, hogy legszívesebben sírva fakadt volna tőle. Most komolyan annyira hülye ez a szőkeség, hogy nem vette le a beszélgetés tárgyát? Bár igaza van abban, hogy évek óta ismerik egymást. Az is igaz, hogy megbízik benne. Jobban, mint bárki másban valaha. Igazából nem tudna még egy fiút felhozni, akivel ennyire jó viszonyban volna.
A hűs esti szellő lágyan hűtötte le a hősnő vörös ábrázatát. Egyre jobban hitt a dologban, hogy a társának igaza van s nála jobb jelöltet nem találhat. Tétován pillantott a magabiztosan vigyorgóra. Hát tényleg nem esik le neki, hogy mire jelentkezett ilyen nagy hévvel?
Nagyot nyelt és összeszedte minden bátorságát, amit csak talált a pöttyös bogárkosztüm legapróbb varrataiban.
– Chaton – nyalta meg a cserepesre száradt cseresznyeszín szája szélét, s egy pillanatig azt visította a fejében egy kis hang, hogy ha már így elterelték a témát, hagyja veszni a beszélgetést. De aztán eszébe jutott a „kamatylista" és rögvest megjött az elveszett magabiztossága. – A tánc alatt a szexet értettem.
Amint kimondta a szavakat szaltót vetett gyomorral hunyta le kék szemét. Most majd jól visszakoznak, nevetnek egy jót a dolgon és elfelejtik.
Ugye?
A szőke szeme tikkelt egyet s a lélegzet bennrekedt tüdejében, majd halkan sípolva szólalt meg.
– Azt hiszed nem tudtam?
Katica meglepődött a felelettől s a szíve kihagyott egy ütemet. Macska látványosan elhalkult, visszavett a lelkesedéséből és visszavedlett azzá a sráccá, akivel szeretett jókat beszélgetni. Nem a nagyképű hódító kandúr beszélt belőle, hanem az álarc mögött lévő sebzett fiú.
– Kíváncsi lennék mégis mennyi tapasztalatod lehet. Lerántották már egyáltalán a celofánt a kiskandúrról? – csúszott ki a száján Alya egyik kedvenc szólása a szűz fiúkra. Érezte, hogy a pír kiül újra az orcáira, mégis kitartóan és kihívóan bámult Chaton zöld szemébe. Úgy tűnt a fiú belemegy a játékba, mert a hódító kandúr visszatért a porondra.
– El nem hinnéd nekem, hogy hányan cibálták már a kis kandúrt a lepedőn, és különféle helyeken – vigyorodott el szélesen, játékosan csillogó szemekkel. A lányon volt a sor, hogy elakadjon a szava.
– És neked ez nem számít?
– Miért számítana? Egyszer mindenkinek elfogy a türelme, hogy várakozzon – vonta meg a vállát, s félrefordult, hogy az érdekessé vált panorámát tanulmányozza.
– Ez igaz – hagyta jóvá a társa, a saját példájára gondolva. Nem akar tovább a fenekén csücsülni és eljátszani azt, hogy hűségesen vár a sorára, mert a szerelem mindent legyőz és bla bla bla... Be kell ismerje, hogy ez élet nem így működik. Ha egy éhező állat volna és sóvárgón nézne a kajára az soha nem lenne az övé, és éhen halna. Kész, vége, halál. Elpazarolt egy életet arra, hogy jó kislány legyen és a fenekén csendesen várjon a sorára, míg mások tíz körömmel ugrottak neki a megvalósításnak. No de vissza a tárgyhoz. – Neked nem számít az, hogy nem azzal vagy, akit szeretsz?
Ráncolt homlok volt a felelet, de tudta, hogy nem az értetlenség miatt, hanem azért, hogy erre a kérdésre ne kelljen választ adnia.
– Ilyenről már rég nem álmodok – húzta a száját egy féloldalas keserű mosolyra. – Már annyival is megelégszem ha hasznos lehetek és kéznél vagyok, ha szükség van rám.
A szomorkás megjegyzéstől Katica úgy érezte mintha róla beszélne, mégis elvetette a gondolatot. Annak idején többször is tisztázta vele, hogy másba szerelmes és kitartóan fog várni a fiú figyelmére. Aztán úgy tűnt Chat túl lépett a dolgon és néha mesélte, hogy találkozgat valakivel. Olykor gondterhelten közölte, hogy tucatjával kap szerelmes leveleket, de egyiket sem érzi komolynak és fárasztja az ilyen beteges rajongás. Na de ennyit a kandúr privát életéről. Ettől még neki nem lesz több tapasztalata.
– Hogy lesz valakiből profi... um... nos, tudod
– Tapasztalattal – vágta rá a srác a kínlódó megsegítésére.
– Ettől tartottam – szontyolodott el a lány s halkan szentségelt egyet. Macska már azon volt, hogy megvigasztalja, amikor elszántan összepréselt ajkakkal nézett rá. Látványosan szenvedett a mondanivalójával.
– Korrepetálj engem!
– Tessék?
– A fiú, akibe szerelmes vagyok annyira népszerű, hogy félek ha sikerülne is magamra vonnom a figyelmét, elvéreznék ha meg akarna csókolni! Szinte látom magam előtt, hogy felsülök, kinevet, megutál, aztán elhagy és vége mindennek. Vége az álmoknak, a várakozásnak, és soha de soha nem lesznek se hörcsögeink se gyerekeink – élte bele magát teljesen a lány a beszámolóba. A gondolatai végét már szinte levegő nélkül hadarta el.
– Te megkergültél – jelentette ki Chat teniszlabdányira kerekedett szemekkel.
– Ellenkezőleg! Taktikailag több tucat pumatestű szexragadozóval kell felvennem a versenyt, hogy felfigyeljen rám. Ha a külsőmmel nem is érek a nyomukba, legalább a tapasztalatlanságommal ne maradjak le mögöttük.
Csend lett.
A lány tehát félretette az érzelmeit és merő számítással próbálja megközelíteni a problémát. Belegondolva, hogy Katicabogár egy kedves és őszinte lélek, akiben egy komoly taktikus veszett el, elég félelmetesen hangzik, hogy átbillent benne az érzelmi mérleg a kalkuláció térfelére. A kieszelt terv ugyanakkor hatásosabbnak hangzik mint az évekig tartó várakozás, amin mellesleg már túl van.
– Ez komolyan beszél – suttogta Macska a hűs novemberi szélbe, majd elsápadva erősítette meg. – Te komolyan beszélsz!
A vörös ruhásnak fogalma sem volt róla, hogy partnere a kéréstől majdnem leszédült a háztetőről. Mindenesetre a pulzusa jócskán megemelkedett és a szíve a torkában dobogott eszelősen. Álmai nője ártatlanul, sőt érintetlenül arra kéri őt, hogy tanítsa? Hát ilyen a világon nincs. Hová kell mennie köszönetet nyilvánítani a sokéves sóvárogva vágyakozás után, hogy ekkora manna hullott az ölébe. Elcsöppenni készülő nyálát épp visszanyelte, s mélyet lélegzett, hogy mindenhová elérjen a friss oxigén a részegítő kérés után. A gyomra ugyan folyamatosan görcsösen ugrált mióta a lány előállt a témával. Megpróbálta összeszedni a gondolatait, hiszen ez alapvetően egy elég kétségbeejtő szituáció a lány részéről. Annyi év visszautasítás után ha most arra vetemedik, hogy ezt mondja, akkor tényleg elég nagy kulimászban lehet emiatt a srác miatt.
Halkat sóhajtott és megvakargatta az amúgy csak tartozék macskafüleit.
– Mielőtt bármit is mondanál, szeretném, ha ezt eltennéd – nyújtott egy kis borítékot át a fekete kesztyűknek. Chat vonakodva bár de elfogadta, majd kérdő tekintettel felbontotta. Tenyerébe egy kicsi kék chip hullott. Azonnal tudta, hogy mi az, de nem tudta mire vélni a dolgot.
– Oké! Ki vagy te és mit csináltál Katicával.
A lány a válla fölött újfent előrehúzta a copfja végét és idegesen morzsolgatta az ujjai között. Nem volt képes a társa szemébe nézni így meredten, félig lehunyt pillái alól nézte a Montparnasse alatt elterülő várost. Hallgatott, mert nem volt képes arra a napra még több zavarba ejtő dolgot kiejteni a száján. Már így is égett, mint a reisztág.
Macska a mutató és a hüvelyk ujja közé csippentette a kis kártyát és szemöldök ráncolva követelt magyarázatot.
– Te most szórakozol velem! Évekig hisztérikusan megköveteled, hogy tartsuk távolságot. Nem tudhatunk egymás életéről fikarcnyit sem. Nem tarthatjuk a kapcsolatot sem. Kiborulsz tőle, hogy figyelmes próbálok lenni és udvarolok neked. Ellenben kitartóan ragaszkodsz egy idiótához, aki észre sem veszi a létezésedet – emelte fel a hangját a mondanivalója végére, s meglóbálta a kezében lévő tárgyat. – Most meg ezt adod nekem és közben arra kérsz, hogy tanítsalak téged? Te totál hülyének nézel? Csak tájékoztatlak, hogy van barátnőm, sőt... habzó szájjal zaklatnak, hogy csak egyetlen alkalomra kapható legyek.
– Sa-sajnálom – sápadt el a piros maszk mögött a lány. Látványosan nem gondolt bele az eshetőségbe, hogy Macska valaki mással jár civilként, ami nem fér össze az ő tanításával. – Nem akartalak megbántani.
– Tudom! Te sosem akarsz senkit bántani. Te maga vagy a megtestesült jóság. Tucatszor törted már össze a szívem, mert vársz mr. Tökéletesre és most telefonkártyát adsz, hogy cseveghessünk róla? Nézd el, hogy nem tapsikolok eufórikusan!
– É-én csak arra gondoltam, hogy jó volna néha üzenetet váltanunk valahogy – szabadkozott növekvő kétségbeeséssel és némi pírral az arcán a hősnő, eleresztve végre a haja végét. Körülöttük mindenfelé szikrázott a levegő a fiú indulatától.
– Mi van, ha most már én nem akarok veled beszélni? – kérdezte, s arccal előre lebukott a torony tetejéről. Hosszan zuhant a mélybe a 209 méter magas épületről, és hagyta, hogy a hideg szél élesen az arcába csapjon. El akarta felejteni a haragot, ami gyúlt benne s a magasság erre tökéletes volt. Olyan sokáig zuhant ameddig csak lehetséges volt, majd a botját lecsatolta a hátáról és azzal tompította az esést. Egy stílusos és íves lendülettel ugrott át a legközelebbi ház tetejére, hogy az esésből nyert energiát tovább tompítsa. Szíve vadul zakatolt, az adrenalin száguldott a megfeszített ereiben. Aznap éjjelre elég volt az izgalmakból s teljesen meg volt győződve róla, hogy a társa megőrült. Persze egy csodálatos és örökké tartó pillanatig jó volt elhinni, hogy végre révbe ért. De amikor a szíve végre lecsendesedett, a fejében újra pumpáltak a kusza gondolatok, amiket a társa gerjesztett benne. Egy időre felejteni akart. Bármi jöhetett, csak feledtesse vele a beszélgetést.
Különben is, hogyan volna képes igent mondani az ajánlatra úgy, hogy tisztában van vele, hogy minden egyes percét úgy annyira élvezné, mint még soha előtte mást.

***

NA?

Csak mert kétszer olyan hosszú fejezetet írtam, mint szoktam ^^ és addig nem nyugodtam míg rajz nem készült hozzá... a stílus ismerős lehet, mert nagyon tetszik Edendaphne koncepciója a Duty and Desire meet - ből. Megpróbálom magam visszaszoktatni a rajzoláshoz hogy gyorsabb és jobb illusztrációkat is tudjak néha a szövegbe rakni

Konzekvenciák. Továbbra sem égő, ha valaki nem érzi szükségét annak, hogy partnere legyen, vagy nemiéletet éljen. Valójában a gyerekkorodban érdemes minden olyat csinálni, amit csak gyerekként tudsz és van mentséged. A következő negyvan hatvan nyolcvan éved pedig bőven kárpótol majd. Felnőtt egy életen át lehetsz sajnos :/ szóval a gyerekkort kell kitolni amíg csak lehet. Ahogy egyik kedvenc szólásom tartja ... Ha nemiéletet élsz és teherbe esel ne csodálkozz, a gólya nem plazmatévét fog majd hozni. A Londoni metrókban pedig ezt láttam. Egyesek szerint szexista, de szerintem van akit elgondolkodtat, hogy ha vannak olyan dolgai, melyek nem össze egyeztethetőek.