Adrien Agreste napjai olykor órára sőt percre pontosan, keményen be voltak táblázva, ami nem csoda, hiszen eléggé felkapottá vált a férfiasodás küszöbén állva. Laza izomzat – amit a diétája mellett mellékesen a titkos mellékállásának jócskán köszönhetett –, babapofi, szőke kócos hajkorona, s nem utolsó sorban a Macskaléttel járó túlzott önbizalom, ami az évek alatt lassan elemi részévé vált az egyébként zárkózott fiúnak. Hősünk ugyanis szépen maga mögött hagyta régi énjét s eluralkodott rajta az a jellem, melyet csak álarc mögött mert eddig felvállalni, melyet valójában sajátjának érzett, lelke legmélyéig. Egyesek szerint Plagg jó hatással volt rá. „Egyesek" alatt pedig az ominózus nyávogót kell érteni. Mint kiderült a rajongói fogékonyak voltak erre a stílusra. Bár eleinte a gyermeki ártatlan énjére tapadtak százával, utána a serdülőkort maga mögött hagyva és apránként megtapasztalva az élet örömeit már elég komoly rajongótábort tudhatott a magáénak. Minden egyes adottságára bőven jutott rajongó. A szőkesége, a testalkata, a szemszíne, az életkora, a munkássága, a családja, gyakorlatilag nem volt olyan szemszög, ami ne vonzotta volna be a nőstények hadát a rajongótáborába. Iskolái végeztével hosszabb lélegzetű külföldi karrierépítést tervezett be neki az apja, amivel reményei szerint utódjába pumpálhatta a szakma fontosabb elemeit, melyre zsenge tiniként még nem volt alkalmas. A sármőrködést magától kezdte elsajátítani, de nem volt ellenére, ugyanis épp egy értékes szerződést hozott össze neki a helyi divattervezőkkel. Mert megvoltak ugyan a maga tervei, de tudta értékelni ha a saját elképzeléseihez tökéletesen simul valaki más irányvonala. Így Adrien Agreste kamatoztathatta a kacérkodást Londonban, s cserébe csupán szabadságot kért. Amit pedig rendszeresen fordított arra, hogy magángéppel, inkognitóban vonattal, vagy éppen AstroKandúrként teljes titokban de az ő szeretett maszkos partnere mellett töltsön. Magánéletében közben rendszeresen próbálgatta vonzerejét. Kisebb nagyobb sikerek érték, s folyamatos elutasítás, amikor mindezt fekete maszk mögött ismételte meg. Sehogy nem fért a fejébe, hogy partnere, hogy ragaszkodhat még mindig gyerekkori szerelméhez. Olykor annyira bosszantotta a tudat, hogy teljesen megfeledkezett magáról. Így alakult, hogy elvetette a sulykot és átesett a ló túloldalára, s olyan sármőr lett belőle, hogy két kézzel kaptak utána, bárhová lépett. Ezzel egyenes párhuzamban a sajtó is rákapott az Agreste fiú hódításaira.

Mutass olyan hímet, akinek ez idővel nem szállna a fejébe.

Adrien élete felpörgött. Rendezvények, hivatalos és nem hivatalos meghívások, munkavacsorák. Mindezek között pedig lavírozott a London – Párizs vonalon, hogy egy bizonyos hölgyet se hagyjon cserben.

– Elmehet a jó... – mondatát inkább lenyelte, s dühösen csapta le a kapott kis tárgyat valahová. Tudni se akart róla hová repült. Visszaváltozott önmagává és nyomában a kíváncsi kwamival visszahuppant az ágyra, mely a kis balkonajtóval szemben terpeszkedett. – Hogy van képe azt kérni tőlem, hogy ... hogy... én! Éppen én! Hát normális az ilyen?

Kwamija költőinek minősítette a kérdéseit így szó nélkül elvonult, hogy kárpótolja magát a sajt kollekció egy darabjával. A cég egész lakónegyedet építtetett így Adrien kapva kapott az alkalmon, hogy szerezzen magának egy saját lakást és otthagyhassa végre az óriási palotát, ami magányát sugározta lépéseinek minden egyes visszaverődő koppanásával. Mélyet sóhajtott. Meg tudott volna őrülni a gondolattól, hogy Katica ennyire könnyelmű és érdektelen az iránt, hogy ő még mindig örömmel meghódítaná őt. Telefonja megrezzent s a kapott üzenet sorait végigfutva azonnal felkapta a kabátját s távozásra készen állt az ajtóban.

– Most meg hová mész? – nyávogta Plagg nyűgösen.

– Nincs kedvem itt agyalni és tépni magam – tartotta fel a telefonját, s elhúzta a száját. – Úgyis épp kaptam egy meghívást?

– Ehh.. – sóhajtotta a macskaféle. Utált kimozdulni. Olyankor sokszor találta magát olyan állapotban, amit utált. Elveszítette a komfortzónáját, mert egy idegesítő nőstény lakásába mentek, vagy valami nyilvános helyre, ahol aztán nyalták falták egymást, s a vége mindig az volt, hogy Adrien megfeledkezett az időről, s ami még fontosabb, az ő rendszeres etetéséről. Ettől teljesen be tudott gőzölni, s attól is, hogy a gyűrű az ilyen alkalmakkor rendszeresen landolt a farmer zsebben vagy egyéb helyen, hogy az ő szája be legyen fogva. Nem értett egyet a kiruccanásokkal, a hódításaival, s azzal, hogy az egész Katica ügyet egy lázadás szerű meneküléssel akarja megoldani. Persze, persze szereti a lányt, de a hormonjai hajtják, s ő magában keresve a hibát megy és próbál bizonyítani. Sajnálta a fiút érte s próbált beszélni vele, de a téma előhozásával minden alkalommal támadó hangulata lett és nem volt hajlandó beszélni róla. A legjobb védekezés a támadás, mondják. Adrien Agreste pedig titkon szerelmes volt Katicabogárba de sebzett lelke folyamatos támadással palástolta fájdalmát és közben vakon próbálta bebizonyítani, hogy a hiba nem benne van. Plagg ezerszer látott már ilyen forgatókönyvet. Gazdája bekerült a bűntudat kontra megérdemlem, hogy jól érezzem magam hullámvasútba, ahonnan csak az őszinteség hozhatja ki, de a makacs tagadással nem mentek semmire. Tikki biztos tudná, hogyan hasson rá – sóhajtotta, s rosszkedvvel kucorodott az ajtón kilépő Adrien kabátjának a belső zsebébe.

A következő napokban a gyűrű többször került le Adrien ujjáról, mint addig valaha. Plagg kezdett klausztrofóbiás lenni a sok bezárva töltött időtől. Egyik telefonhívást a másik után fogadta, s még a vásárláskor beleütköző rüfkével is ment egy kört. A kwami ordítani tudott volna, ujjal (bár nincs neki) mutogatva az irodaház irányába, ahol tudomása szerint Marinette éppen dolgozott, hogy azt a csajt kell elkapnia. Tudta, hogy a kwamik és a sors kötésének köszönhetően bár nem ismeri fel a lelke azonnal vonzásba kerül majd vele. Ha kamasz lelke nem is vette a jeleket, most a felnőtt énje biztosan tudja majd hova tenni azt a jólesőn borzongató érzést, ami elfogja a lelki társa oldalán. Mondjuk lehet a hódításai nagy része eleve azért került ki céges körökből, mert a lány folyamatosan ott volt, ahol ez a tökkelütött őgyelgett.

Aznap este a szőkénk fáradtan esett az ágyába. Plagg kommentjeit annyival hárította, hogy látványosan kinyitotta a sajthűtő ajtaját. Két harapás között persze még eleresztette neki a nyamm még nyamm nem nyamm végeztünk szöveget. Megvonta a vállát és eltűnt a zuhanyzófülke mögött, hogy felfrissítse magát. A jóleső meleg vízpermet alatt gondterhelt sóhajok hagyták el ajkait. Üresnek és fáradtnak érezte magát. Napok óta nem mozdult ki a lakásából, mármint a cicanadrágja takarásában. Hiányolta az éjjeli sétákat s az extra testmozgást, mely nem csak lepedő akrobatikából állt, hanem erőteljesebb mozdulatsorokból. Az izmai sajogva sóvárogtak a megszokott extra mozgásért, de ő tudomást sem akart venni róla, pedig alig bírt aludni a végtagjainak fájó húzódásától. A forró zuhanytól várt egyféle megváltást, mely nem következett be, sőt a gőzben egyre visszakalandoztak a gondolatai a neki nem tetsző irányba. Így egy törölközővel a derekán, félszárazra dörgölt hajjal, elcsigázva kullogott vissza a szobájába. Mégis minek kellene történnie ahhoz, hogy a lelki egyensúlya visszaálljon és a lelkiismerete ne kolbászoljon fájdalmas területre? Talpa alatt meglepetten érzékelte az apró tárgyat, melyet csak akkor ismert föl, amikor már lehajolt érte, s a markában tartotta. A mini kártya, amit pár napja dühösen eldobott. Alig volt itthon azóta így nem látta, hogy a puha, krémszínű szőnyeg elnyelte azt. Elszorult torokkal merengett mitévő legyen vele, míg a távolból Plagg nyámmogása szűrődött be. Halkan köhögött, s leült az ágyra. A saját készüléke ugyan dual sim-es volt, s a második slot éppen kihasználatlanul állt. Ez a gondolat át is futott az agyán, ami meglehetőst feldühítette őt. – Mégis mit képzelt – morogta magában, észre sem véve, hogy gondolatai a tökéletes tiltakozásból átálltak valami másra, aminek köszönhetően már le is pattintotta a telefonja hátulját, hogy a kis kék kártyát bepattintsa az foghíjasan tátongó nyílásba, közvetlen a már használatban lévő kártyája mellé. Elmerült a játékában, mintha még mindig nem hitte volna el, hogy annyi év görcsös távolságtartás után most a kapcsolatfelvételt tartja a kezében. Eltekintve a körülménytől, egyszerre tudott volna sírni és tombolni, hiszen álmai nője felajánlkozott neki, ámde valaki másnak szeretné a tőle ellesett fogásokat megmutatni. Bosszúsan felsóhajtott Most akkor örülnie kellene, mert megkaphatná őt? Mindig is erre vágyott, nem? Nem?

– De nem így – szűrte a fogai között a választ saját magának, s bekapcsolta a telefonját. Eljátszadozott a gondolattal, hogy jól megmondja neki a magáét még egyszer az őrült gondolata miatt. Szőke üstökében mégis megfogant a gondolat, hogy megkaphatná amire mindig is vágyott. Hát van olyan férfi a világon, aki sóvárog egy közismert és közimádott nőért, s mikor az elé lép a javaslattal, hogy most mutasd meg mit tudsz... erre az leordítja a fejét, hogy mégis mit képzel magáról? Létezik ilyen retardált egyén?

Szőkénk idegesen a frissen mosott hajába túrt.

Talán ő volt az egyetlen ilyen egyed, aki visszautasított elvből egy lehetőséget álmai nőjével? Elvből, basszus – vetette végig magát az ágyán, majd rápillantott a második kártya adataira. Egyetlen elmentett szám árválkodott a telefonkönyvében, ami nem lehetett másé, csakis azé a körmönfont kis szukáé. Szerette volna a fejét a falba verni, hogy mennyire egyszerű volna felhívni a mobiltársaságot és megkérdezni kinek a nevére szól a két bejegyzett szám.

– Ah. Ennyire azért ő sem hülye – mordult magára. – Egyértelmű, hogy mással vetette meg. Akár egy járókelőt is megkérhetett rá, vagy egy céges flottából kapott repi cuccot. Mindenki szerette volna velünk reklámozni magát egy időben. Semmiből nem tartana elfogadni két kártyát a cég meg eldolgozza valahová a számot. – Gondolatmenetén túl lendülve kíváncsian pötyögött be egy üzenetet és pillanatnyi hezitálás után elküldte. Az elmúlt napok kínlódásaiért cserébe minimum megérdemelte, hogy ezek után valami bocsánatkérés legyen. Bárhogy próbálta kiverni a fejéből azt, hogy egy másik pasiért teper ennyire, ráadásul valami rohadt hígagyú baromért, aki ennyi idő alatt észre sem vette az az álruhás istennőt, aki mindeddig a közvetlen közelében volt. Mázlista kutya.

– Ez azt jelenti, hogy végre kimozdulunk? – kérdezte Plagg a vállánál lebegve, a telefon képernyőjén lévő rövid üzenetet elolvasva.

„Beszélnünk kell! Találkozzunk az irodában!"

Adrien megvonta a vállát. Még kimerült volt a sok piálás és kimaradás miatt. A zuhany a kimerültsége egy részét pótolta csak, a többi meglehet lelki eredetű volt.

– Ez a nő fog a sírba vinni – dünnyögte az orra alatt, az egyik karját a homlokára csúsztatva. Tízig még van időm, addig pihenek kicsit – motyogta s beállította az ébresztőt, hogy utána gyors és mély álomba merüljön.

Az ébresztő két órával később csilingelve törte meg a csendet. Adrien lendületesen kipattant az ágyból, ezzel elveszítve a törölközőt, amiben mindeddig úgy aludt, mint egy darab fa. Sietve magára kapott néhány ruhát. Sose tudni, hátha harc is van kilátásban, és akkor úgy jár mint egyszer régen. Már épp lefekvéshez készült, mikor helyzet adódott, s ő egy szál alsóban volt úgy változott át. A harc persze elhúzódott és az utcán találta magát ruha, zsebek, pótsajt nélkül. Máig reszketett a gondolattól, hogy újra megtörténjen ilyen.

– Plagg, készen állsz?

– A készen az túlzás, de mehetünk – morogta vontatottan a szintén álmából ébresztett kwami. A háztetőkön ugrálás valóban jobb sport, mint elkényeztetett kisasszonyokat hódítani. Tele adrenalinnal, friss levegővel – már amennyi Párizs belvárosában megadatik – s tele kihívásokkal. Persze a háztetők idővel elfogytak, a nyílt terepen álló kivilágított acélóriást megközelíteni nem volt jelentéktelen kihívás. Általában nagy lendülettel ugrott neki, a baton megtolta, s így vetődött a magasba, hogy a kamerák és reflektorok kereszttüzében is láthatatlan maradhasson. Eleve hamarább ért oda, mint a Bogárkája, de így tervezte. Idegessé vált volna, ha ő érkezik utoljára. Benyitott a kis helyiségbe, s megnyugodott. Légzése és pulzusa is lassan alábbhagyott a kimerítő torna után. Odabent kellemes meleget biztosított az a kevés fűtés, melyet a párásodás és a nedvesség meggátolása miatt szereltek be a szakemberek. Enélkül a szabályozás nélkül károsodhatott volna a korabeli berendezés, vagy a túl nagy melegben az elhelyezett viasztest. A légkondicionálás párosunknak is jól jött, tökéletes fedezéket nyerve ezáltal a biztonsági intézkedés által.

A srác idegesen dörzsölte meg a tarkóját.

– Szerinted is normális ilyet kérni valakitől? – kérdezte hirtelen a szobrot, bár tudta, hogy választ nem fog kapni tőle. – Annyi év után, annyi vallomás után egy ilyen hülyeséggel áll elő nekem. Nagyon remélem, hogy meggondolta magát, mert nem állok jót magamért – dühöngött csendesen, s nekitámaszkodott az asztal lapjának. Ekkor nyílt az ajtó s lépett be rajta a napok óta nem látott partnere. A piálással és dorbézolással elcseszett éjjelek és nappalok által csak még szebbnek és ragyogóbbnak látta a szíve választottját. A testmozgás és a hideg szél vörösre csípte az orcáit, s ajka is teltebb és vörösebbé vált a megszokottnál. Pihegve szedte a levegőt, s félénk mosolyt villantott a majdnem szívinfarktust kapó Macskára, akinek csak annyi ereje maradt, hogy egy biccentésfélével üdvözölje őt.
– Megjöttem – szólalt meg, miután idegesen köhintett párat. A fiú magába mélyedt míg társa belépett s körbenézett a jól megszokott kis zugban, melybe rossz idő esetén elvonultak s jókat beszélgettek. – Üzentél – szakította ki a gondolataiból a merengő srácot. Macska mereven nézte a partnerét, de hirtelen nem tudott neki mit válaszolni. Összezavarodott. Eddig a pillanatig mérhetetlenül felháborodott a javaslatán s dohogott sőt dühöngött is miatta, hogy ilyen könnyelműen bánik a testiség gondolatával. Ám így lopva végigjáratva szemeit a lányból nővé serdült bogárkán, be kellett vallania magának, hogy nem szívesen adná át másnak a lehetőséget, még csak tanulmányi célból sem. Ezen gondolatokra márpedig meglehetősen kiszáradt a torka. Katica szemérmesen félrepillantott – meg bírta volna csókolni ilyenkor – s mélyet sóhajtott. Ujjaival idegesen kezdett dobolni a saját karján.
– Nézd – kezdte. – Tudom, hogy nagyon ostoba dolgot kértem tőled. Nem akartalak vele megbántani, vagy ilyesmi. Tiszta idiótának érzem magam tőle. Soha nem hoztam volna föl a témát, ha tudom, hogy ennyire kiborulsz tőle. Nem akarlak elveszíteni egy ilyen hülyeség miatt.
Macska összevonta a szemöldökét a maszk alatt, s merengve hümmögött egyet. Tulajdonképpen boldognak kellene lennie, hiszen erre a vallomásra várt azóta, hogy a gyerekes hülyeség elhagyta a lány száját. Nemde?
– Először eléggé kiakadtam rajta, de közben átgondoltam a dolgot és már nem ellenzem – csusszant ki a száján a gondolat, mely foglalkoztatta néhány perce.
– Mi van a barátnőddel? – Ez volt az a pillanat, ahol Macska összeráncolt homlokkal kíváncsian várta, most akkor lesz biznisz vagy sem. Neki tulajdonképpen mindegy, de már kezdte magát beleélni a tanár szerepébe, szóval legyintett egyet a kérdésre, majd visszafonta a kezét a mellkasa elé.
– Semmi komoly – A partnere csípőre tette a kezét és várt.
– Semmi komoly? Majdnem leharaptad a fejem! Azt mondtad habzó szájjal zaklatnak a lányok!
– Az elhangzottak minden egyes eleme megfelelt a valóságnak – szabadkozott gyorsan a kandúr, hogy a félreértést tisztázza. –Ettől függetlenül nincs állandó partnerem.
A kijelentése után elkapta a lány pillantását, s érezte, hogy olyan jelek után kutat, melyekről jómaga sem tud. Látványosan mérte végig, s éreztette vele mire gondol.
– Na na! Ez itt egy tiszta pedigrés kandúr nem holmi utcamacska, aki összefekszik minden jött-menttel – mutatott végig saját magán büszkén, kiérdemelve újfent a nőstény szkepticizmusát.
– Ez azt jelenti, hogy meggondoltad magad és elvállalod? – hangzott el a kérdés elcsukló hangon, köhögéssé fullasztva a mondat végét. Nocsak, talán meghűlt odakint? Tekintetével az övét kereste, de a hősnő kitartóan elnézett az ablakokon át a távolba. Választ vár, de nem mer ránézni? Ezek szerint még ragaszkodik az elhatározásához? Hát legyen, szívta be mélyen a levegőt, hogy megossza vele a gondolatait.
– Ha még mindig ragaszkodsz az elképzelésedhez, akkor segítek, de van néhány feltételem. – A lány felkapta a fejét. Összpontosul figyelmét kiélvezve a srác már sorolta is a gondolatait – Akkor találkozunk, amikor én mondom. Olyan tempóban haladunk, ahogy én jónak látom. Bármikor kihátrálhatsz a dologból, de mindketten tudjuk, hogy nálam régebbi, megbízhatóbb és arctalanabb jelöltet nem találnál. Már ha ragaszkodsz hozzá, hogy végigcsinálod amiatt a vaksi lúzer miatt.
– Héé!
– Bocs, de ha ennyi idő alatt nem vette észre, hogy mekkora kincs van előtte, akkor igenis vaksi – durcázott be a gondolataira érkezett védekező hangra, majd zöld szemeivel áthatóan pillantott a társára.
– Először hallak ennyire komolyan és összeszedetten beszélni – Macska igyekezett nem meglepődni rajta, hogy most először talán komolyan veszik a szavait. Már ezerszer beszélt komolyan, de csak elutasításban volt része. Most pedig hirtelen felfedezik benne a komolyságot? Hurrá. Ez a hét eddig csupa meglepetés.
– Mi mindent akarsz tudni? – tért rá a tárgyra végül, hogy tisztább képet kaphasson a lehetőségeiről.
– Mi-mindent, ami ahhoz kell, hogy sikert érjek el nála – hallotta a zavart kérdést.
– Neked mik az elvárásaid? – pontosított, zavarba ejtően a lányra villantva zöld szemeit.
– Te vagy a Don Juan, döntsd el te, hogy mit kell tudnia egy lánynak, hogy felfigyelj rá.
– Ha azt mondom meztelenül kell rúd táncolnod az Eiffel torony tévéantennáján, akkor megteszed? – vonta fel a szemöldökét a srác. Kérdése azonban teljesen jogos volt, hisz ennyi erővel kérhetett volna bármit.
– Perverz vagy! – kapta a kezeit maga elé, mintha ezzel megakadályozhatnál, hogy a társa elképzelje őt a leírt helyzetben.
– Mégis mennyit tudsz? Mennyi tapasztalatod van? Csókolóztál már?
– Persze, hogy csókolóztam! – fakadt ki a lány talpig vörösödve, kezeivel ide – oda csapdosva, nem is sejtve, hogy ezzel épp az ellenkezőt bizonyítja be a partnerének. Ekkorra azonban már tejesen elárulta magát és a fejlettségi szintjét.
– Csókolj meg! – követelte Macska érzelem mentesen.
– Te-tessék?
– Jól hallottad! Csókolj meg! Vagy mégsem akarod „őt" annyira?
A szándékos provokálás hatott. Az álarc alatt a szemöldöke feljebb csúszott a homlokán, ami a tekintetét kihívóvá változtatta. Katica paradicsom vörösen, izzó arccal lépett a társa mellé, hogy kissé lábujjhegyre állva egy puha puszit nyomjon a srác vékony, hűvös ajkaira. A hősruha ide vagy oda Katica vörös volt, mint a hónapos retek, reszketett, és csupán egy gyermeteg puszit tudott felmutatni, ami kandúrunkat eszelős mosolyra késztette
– Ennyi? Ez puszi volt, nem csók – sóhajtotta s mindkét karját megragadta a lánynak, hogy hirtelen mozdulattal hajoljon le a pánikba esett foglyához és egy határozott mozdulattal végignyalja a fogsorát. Ezen mondhatni mindketten meglepődtek. Katica félrehajolt és blee hangot adott ki, míg Macska az elutasítás formáját próbálta feldolgozni, s meglepetésében elengedte a vergődő leányzót.
– Összezártad a fogaid! – vádolta meg a szabotázzsal.
– Belenyaltál a számba! – sopánkodott a másik a kesztyűjébe törölve a száját.
– Nem is voltam nyálas!
– Használtad a nyelvedet, tehát nyálas volt!
– Higgy nekem, ez nem volt nyálas! Áztattak már el nyálas csókkal, na az undi volt – remegett meg az emlékétől is az élménynek.
– Nem álltam készen, olyan hirtelen történt – védekezett a vörös ruhás.
– Akarod egyáltalán, vagy inkább hagyjuk?
– Persze, hogy akarom. Esetleg számolj háromig, hogy felkészülhessek – javasolta, amire a srác megremegett.
– Senki nem fog neked háromig számolni, mielőtt megcsókol! Ezt felejtsd el!
A csalódott lány halk motyogásával mit sem törődve megperdítette őt és az asztal lapjának nyomta, hogy szorosan elé állva az álla alá nyúljon és megemelje a fejét. Magabiztosan pillantott a riadt kék szemekbe, de a reflex újra szorosra zárta a lány állkapcsát. Az idő lelassulni sőt megállni látszott. Macska egyik keze végigsiklott az ijedt kismadárként pihegő rab hátán. Ujjai hegyével nem karmolt, épp csak libabőrkeltően fésült bele hosszú, kékesfekete hajába. Másik kezével még tartotta a lány állát, s hüvelykujjával végigsimított a puha, meggypiros ajkakon, melyeken már a belépése pillanatában meg akart ízlelni.
– Most nyelek egyet – közölte lassan, bólintva. A hallgatósága ha lehet ilyet mondani, megint belepirult a gondolatba. A várakozástól a pupillája teljesen kitágult, s ijedten nyelt egyet ő is, mintha csak utasításba kapta volna. Varázsütésre a meggyajkak szétnyíltak, s ezt a pillanatot használta ki, hogy ráhajoljon, de csalódnia kellett, mert a reflex szájzár gyorsabb volt nála. Katica rágörcsölt a dologra és szorosan lehunyt szemmel és összeszorított fogsorral fogadta ezt a második próbálkozást. Macska azonban ezúttal nem adta fel, hanem puhán fogta ajkai közé a lány ajkait felváltva az alsót és a felsőt. A görcsösen bennrekedt levegőt is volt ideje észrevenni, s egy kínzó mozdulattal puszilta tovább az arcát, majd a nyakát, ahol is forró leheletével borzongatta meg őt.
– Lélegezz az orrodon át, ne görcsölj – javasolta, s mélyen magába szívta a lány hajának vanília illatát. Az utasítással megtörte a görcsöt, s a hipnotizált alanya egyszerre csak egy dologra tudott összpontosítani, így a száját újfent eltátotta. Ekkor Macska a nyelvével behatolt a lány szájába, hogy lassan végigsimítsa a nyelvét, megízlelje a fogsorát, nyelvével átölelje az övét, miközben az egyik kezével még mindig játékosan a hajában matatott. Ennek a célja a hátrafelé menekülés határozott meghiúsítása volt, de elégedetten nyugtázta a lassan leereszkedő sötét pillák mozzanatát is. Lágyan ízlelgette végre az oly sokáig várt csókot, kiélvezte minden mozdulatát, keze automatikusan csúszott fel a kipirult arcra. Aztán azon kapta magát, hogy annyira élvezi a dolgot, hogy ha nem szakítja meg menten, akkor súlyos következményei lesznek rá nézve. Márpedig a feszes cicanadrág nem fogja véka alá rejteni a helyzetét. Távolodó arcát kiéhezetten követte a társa, legnagyobb meglepetésére. Úgy tett, mintha csak megbillenne s hátrább lépne tőle, hogy elfordulhasson és rejtegetni próbálja a már bekövetkezett változást a ruháján.
– Mára elég ennyi! – szólalt meg rekedt hangon. – Majd üzenek – mondta, s olyan gyorsan iszkolt el a helyszínről, amilyen gyorsan csak lehetett. Végig abban volt, hogy ő irányítja a helyzetet, s fogalma sem volt róla, hogy mikor csúszott ki a kezéből annyira, hogy minden sejtjével reszkessen a folytatásért. Fogalma sem volt róla, hogy Katica most tanult- e valamit, de magában bizonyos volt, hogy ráébredt ő is akarja a folytatást.

***

Végre skerült haladnom vele. Remélem jól jött egyféle Adrien fajta rálátás is az eseményekre.