A szürke égből lágyan hulló hó lassan ért le a dombokig, magukkal békét hoztak Magdalena szívébe. A szobájában lévő hatalmas ablakon keresztül nézelődött, közben hallgatta a tűz ropogását és az udvarhölgyei csendes beszélgetését. Egy körben ültek, mind szórakozottan szúrták át tűiket a félig kész, hímzett párnáikon, miközben az udvarról pletykálkodtak. Magdalena azonban elkalandozott a kinti világban.

Megvetette az udvar egyhangúságát, és a bizonytalan dolgokat, amiktől nem jutott ideje produktív munkát végezni. Egy nő élete az udvarban a gyermeknevelésről és a férj kényeztetéséről szólt. De ő teljes életet akart élni, fontos dolgokat szeretett volna csinálni a varrómunkák és a tánc helyett. De a kinti télies idő megnyugtatta őt. A hó az édesanyjára emlékeztette és azokra az időkre, amikor gyermekkorában közösen játszottak a kertben. Szívesen kiszökött volna a kertbe, hogy játszhasson a hópelyhekkel és érezhesse a téli, csípős levegőt a bőrén, de az ő korában lévő hercegnők ezt nem engedhették meg maguknak.

"Mit gondol, királyi fenség?"

"Hm?" mondta Magdalena levéve szemeit az ablakról. Minden udvarhölgye őt nézte és várt a válaszára, de ő nem tudta mi volt a kérdés. "Elnézést, máshol járt a fejem. Mit kérdeztél?"

"A máshol azt jelenti, hogy a hercegről álmodozott?" kérdezte Victoria, piros ajkait mosolyra húzta és gyermekiesen kuncogott. A fiatal hölgy négy évvel volt fiatalabb Magdalena-nál, épp most vette át Lady Isabel helyét, akinek a házassága miatt fel kellett adnia pozícióját. Annak ellenére, hogy fiatal volt, szándékosan cselekedett. Minden kérdése mögött hátsó szándék lapult, és mindent jelentett édesapjának, Lord Camerosnak. Magdalena nem tudott sokat a politikáról, mert testvére nem hagyta jóvá a részvételét, de tudta, hogy Cameros nem volt megbízható, ezáltal a lánya sem.

Szóval Magdalena eljátszotta a piruló menyasszonynak készülő lányt, és elkapta tekintetét az udvarhölgyeiről a rózsára, amit ezidáig varrt. 

"Helyes?" kérdezte Clara, ártatlan szemei izgatottan csillogtak.

"Még nem láttam a portréját." mondta Magdalena. Visszanézett a hölgyekre, akiknek nevelésük része volt, hogy a barátai legyenek, mégsem ismerte őket igazán, kivéve Bethet. Szőke hajú barátnője emelgette szemöldökeit, amitől Magdalena elmosolyodott. "Hamarosan mind látni fogjuk."

"Mikor esedékes az érkezése?" kérdezte Victoria.

Magdalena bosszúsan nézett Victoria felé, aki nem ijedt meg a hercegnő intenzív tekintetétől. Nagyon érdeklődő volt a herceggel kapcsolatban, ezt Magdalena-nak észben kellett tartania.

"A Szenteste előtti napon." válaszolta. Mielőtt Victoria újabb kérdést tehetett volna fel, a hercegnő felállt, ezért udvarhölgyeinek utánoznia kellett őt. "Késő van. Visszavonulnék. Mind szabadok vagytok estére, kivéve téged, Beth."

"Nem kíván egy segítőt maga mellé ma este?" kérdezte Victoria.

"Nem, köszönöm. Beth elegendő." mondta Magdalena.

Victoria Clarara pillantott, de ő elfordult előle. Clara gyűlölte a folytonos kérdéseket és hibákat, amiket Victoria csinált. Nem volt alkalmas udvarhölgynek, Clara érezte, hogy a testvére jobban megérdemelte volna a pozíciót. Mindazonáltal, mind pukedlivel köszöntek el a hercegnőtől és elhagyták a szobát.

Beth a szoba másik felébe ment, hogy előkészítsen vizet a hercegnőnek, amiben megmoshatja a kezeit. Közben Magdalena leült és elkezdte levenni ékszereit.

"Borzasztóan csendes vagy ma este." mondta Beth, a válla felett hátrapillantva barátjára.

Magdalena felsóhajtott, közben a tükörbe nézte saját magát. Összeszorította ajkait, nem tudta megbízzon-e Bethben. Gyermekkoruk óta barátok voltak és már többször megosztotta vele titkait, de Magdalena gondja most túl mély volt.

"Mi zavar téged?" kérdezte Beth. A vizet letette a hercegnő elé egy tiszta vászonnal. 

"Nem akarok megházasodni, Beth." mondta, a szavakat mintha csak kilökték volna belőle. Magdalena hezitálva nézett fel barátjára, aki óvatosan pillantott vissza rá.

"A herceggel?" kérdezett vissza.

"Nem, hanem általában. Egyedül akarok élni, hogy én irányítsam a jövőmet. Nem akarom egy férfi szabályait követni." 

Beth egy perc csend után válaszolt. "Ha valaki más lennél, támogatnálak, de Spanyolország hercegnője vagy. Muszáj megházasodnod."

"Tudom." sóhajtotta, és tovább készülődött a lefekvéshez. Az asztalról magához vette a drágakövekkel kirakott fésűjét, majd végighúzta hollófekete haján, hogy megszabadítsa a göndör fürtjei közé ékelődött gubancoktól. "Legalább van egy hetem, mielőtt végleg leláncolnak."

_ _ _

Az éjszakában csak a márvány padlóról visszaverődő léptek zaja volt hallható. A szolgák már lefeküdtek, a gyertyákat elfújták, csak az éjjeli őrök róták a folyosókat. És Victoria.

Egy szatén köpenyt viselt, amelynek arany fűzőjével szorosabban összefogta azt maga előtt, mikor a két őr elé ért, akik gátolták előle az utat a szobába, ahova tartott. Egy édes, mégis csábító mosollyal nézett az őrökre. "Őfelsége vár rám." mondta, gyengéd és halk hangon.

Az őrök egymásra néztek, majd félreálltak; nem ők fognak a király élvezete útjába állni. Victoria egy önelégült mosollyal lépett be a szobába és nézett szét. Észrevette a kiégő félben lévő tüzet, ami hűvösebbé tette a szobát, valamint az üres kanapékat és székeket. Összeszorította karjait, hogy melegen tartsa magát, de nem ért sokat, mivel a köpeny alatt nem viselt valami sok ruhát. Azt hitte itt lesz; hallotta a többi hölgy beszélgetését, akik a királyt szórakoztatták, mikor az élményeikről csevegtek. Azt beszélték, a bíborkanapén ülve a tűz mellett várta őket. Egyre idegesebb lett, sosem vallotta volna be, de kezdte megbánni döntését.

"Lady Victoria." egy mély hang csendült fel a szoba másik végéből.

Felnézett. A hálószobájának ajtajában állt a király az ajtókeretnek dőlve. Felsőtestét nem takarta el, csak egy laza nadrágot viselt. Nagyot nyelt, nem tudta összeszedni szokásos magabiztosságát a látványtól.

"Segíthetek?" kérdezte.

"Felség." suttogta Victoria, meghajolva. A haja az arca elé lógott, ezért gyorsan visszatűrte a füle mögé, közben idegesen rágcsálta ajkait. "Én-"

"Úgy látom fázol." mondta félbeszakítva őt és elrugaszkodott az ajtófélfától. Átlépett a fogadószobába és egyből érezte a hőmérsékletbeli különbségét. Victoria észrevette, hogy a felsőteste megfeszült, de gyorsan elkapta a szemeit és arcára figyelt. Mondjuk nem sokat segített. Szemei sötétségben úsztak és tele voltak vággyal, ő pedig tudta, hogy pontosan azt fogja kapni, amiért idejött, leszámítva a bátortalan cselekedeteit és a korábbi kétségét. Miközben felé tartott, arcára egy önelégült vigyor kúszott. "A tűz valóban kialudt, de köpeny van rajtad. Akkor hogyan fázol?"

"Én..."

Kezét vállára tette, gyengéden megszorította és kezét mellkasára csúsztatta, ahol bevezette köpenye alá és végigsimított bőrén. Szemöldökeit felvonta, gyanúja beigazolódott. Fogait alsó ajkába mélyesztette miközben kioldotta a köpenyt és hagyta, hogy a földre essen. Sötét szemeit a testére vezette, amit csak egy vékony ing fedett. "Miért, te csintalan lány?" mondta rekedten. Hirtelen leeresztette kezeit és hátrált egy lépést. "Miért töri magát, Lady Victoria?"

Összeráncolta homlokát, meglepődve a kérdésén. "Nem tudom mire gondol, felség."

"Itt állsz a szobámban, alig öltözötten, az éjszaka közepén. Egy, a te pozíciódban lévő nő miért kockáztatná a hírnevét egy élvezetes éjszakáért?" kezdett el sétálgatni a szobában. "Nem lehet a pénz, mivel az édesapádnak van belőle elég. Nem lehet udvari tisztség sem, mert már eleve a húgomat szolgálod. Szóval, mit akarsz?" kezébe vett egy kristályos üvegű bort és töltött belőle egy serlegbe. Ajkaihoz emelte a folyadékot és kortyolt belőle talán egyet, vagy kettőt.

Victoria kirángatta magát a kábulatból, amibe a király ejtette őt. "Azért töröm magam, hogy szolgáljam királyom." mondta.

Megforgatta szemeit és bosszúsan nézett rá, miközben gondolatban csak kuncogott. Megitta a maradék bort és a serleget az asztalra tette, majd visszasétált a fiatal hölgyhöz, aki sóvárgott érintéséért. Nyelvét végigfuttatta rózsaszín ajkain, mielőtt beszélni kezdett. "Azzal szolgálhatsz, hogy soha többet nem állítasz ekkora színjátékot elém." Victoria ajkai elváltak a döbbenettől. "És megmondhatod az édesapádnak, hogy bármilyen információra van szüksége, megkérdezheti tőlem ahelyett, hogy ideküld téged, hogy egy szajhaként szerezd meg."

Épp ekkor, az ajtót az egyik őr kinyitotta, ezzel felfedve egy hölgyet. Belépett, az ajtót becsukták mögötte, majd a királyhoz sétált egy pillantást se vetve Victoria-ra. Alig takarta valami, egy puszta szövet ruha volt rajta, ami hátul hosszú volt, de elől még combjait sem fedte. Victoria szemei elkerekedtek a látványtól.

"Ah, Sofia. Már vártam rád." mondta Felipe, felkínálva karját a hölgynek. Mosolyogva elfogadta azt és követte őt a hálószobájába. Az ajtó becsukódott mögöttük és Victoria egyedül maradt a szobában, köpenye még mindig lábainál hevert és arcát égette a zavar.