Jungkook a fiú ágya mellett ült, érzéki simításokat ejtve a gyönyörű gyermekies orcán, mellyet most teljesen átjárt a fájdalom adta gyötrödés. Félre söpörte Taehyung csukott szeméhez érő hajszálakat, majd a szabad homlokra egy forró csókot ajándékozott.

-Szerelmem kérlek kelj fel -Suttogta az idősebb, majd bebújt a fiú mellé, s átölelte, amilyen szorosan tudta.

Hosszú percek teltek el, melyben a szenvedést lehetett felfedezni, mégis a két fiú közti érzelmek megbabonázták a fájdalmat. Esztméletlenül egyedi, más szót talán nem is lehetne rá találni.

Taehyung nyitogatni kezdte íriszeit, keresve Jungkookot aki mély, egyenletes levegővétellel szuszogott mellette. A fiatalabb elmosolyodott, majd a fekete hajkoronába túrt.

-Jungkook t-tudom nem szabadna találkoznom anyukámmal, de kénytelen leszek, hiszen így sosem fogok egyedül talpra állni -Motyogta, majd a fekete hajúra nézett, akinek nyitott szemeivel találta szembe magát.

-Talán igazad van, de már csak a neve hallatán is rosszul lettél, mi lesz akkor ha meglátod? -Kérdezte felvont szemöldökkel, megsimítva a melette lévő hajkoronáját, aki csak megcsillogtatta téglalap mosolyát.

-H-ha velem leszel, akkor nem eshet semmi bajom. A szerelmed megnyugtat -Vörösesen pozsgás orcát Jungkookra emelte, ki a szavak hatására zavarbajött, mégis mosolyogva ölelte át a törékeny testűt, majd összekulcsolták kezüket és pár pillanat múlva elindultak a hosszú folyosón.

Taehyung nagyot nyelt. Nem szólt semmit érzéseiről, mégis rettegett, de úgy gondolta, hogy Jungkook létére van szüksége, s talán akkor képes lesz, megtenni az első lépéseket. Hiszen a szerelem nem erősebb egy szerelmes fiúnál.

Beléptek a terembe, hol egy ötvenes éveiben járható hölgy ült. Arca fáradtnak tűnt, haja már javában őszűlt, mégis fiatalosnak látszott. Szemeit a két fiúra vezette, majd felszólalt.

-Sziasztok... -Suttogta, de aztán beállt a csend. Senki nem szólt semmit, mindenki saját gondolataival volt elfoglalva. Olyan volt mint egy rossz dráma sorozat, bár úgy vélte a nő, inkább megszakítja a kínos csendet.

-Nem gondoltam volna Taehyung, hogy a fiúkat szereted, azután is amit apád művelt veled. -Mondta az ősz hajú, mire Taehyung felnézett. Erőt vett magán, s életében először visszaszólt. Talán annak hatása lehetett, hogy Jungkook szorosan fogta kezét és bíztatóan mosolygott rá.

-Nem szeretem semelyik nemet, én csak Jungkookot szeretem! -Hangja határozott volt, egy szál hiba sem volt benne. A nő meglepetten vette tudomásul. Taehyung nem dadogott. Jungkook el is mosolyodott. A fiú megtette az első lépést. Bár ez korántsem az első volt, ez már egy határozott kulcs volt a boldog élet felé.

Az idő gyorsan repült, ahogy a beszélgetések gyarapodtak. Szinte minden egyes momentumot megtárgyaltak. Volt ami fájdalmas volt, volt ami boldog is. Taehyung adott még egy esélyt anyjának. Hiszen mindenkinek jár egy második is talán.

Aztán csatlakozott a főorvos is és Jennie is a beszélgetéshez. Az egész olyan idilí pillanatnak tűnt, mégis Jungkook megzavarta az egészet. Felállt, majd letérdelt Taehyung elé, zsebéből előhúzott egy fényesen csillogó gyűrűt, majd megszólalt.

-Taehyung, édesem, hozzám jönnél? -Kérdezte a férfi, de mint az legtöbbször lenni szokott, valami vagy valaki mindig elrontja a boldog pillanatokat...
______________________________________

Sziasztok!

Remélem tetszett, mindenkinek szép Taekookos álmokat!❤