Sertox (α)

Úgy tűnt, Belzebub már unta ezt a közelharci párbajt. Az ördög ásított jó párat, majd elmosolyodott. Hegyes, démoni fogai a frászt hozták Sertoxra, annak ellenére, hogy neki is ilyenek voltak. Az egész olyan természetellenes és ijesztő volt, még azok után is, hogy mennyi mindent látott. Sertox minden egyes hárítással gyengült, fegyvere pedig egyre nehezebbé vált. Azt várta, hogy mikor tudja majd újra mozgatni a bal kezét, akkor pedig talán megszerezheti Belzebub képességét, növelve ezzel az esélyeit.

Ezek az én emlékeim?

Azonban úgy tűnt, Belzebubnak esze ágában sem volt ilyen sokat várni. Az ördög kitárta négy hatalmas denevérszárnyát, eltüntette kardját és hirtelen felkapta Sertoxot, majd olyan sebességgel indult a magasba, hogy a fiú rendesen beleszédült. Elejtette lándzsáját és minden olyan gyorsan történt, hogy nem volt ideje újat csinálni. A mélységből hallotta az őrjöngő közönséget, rengetegen kiáltották azt, hogy „végezd ki" meg hasonlók. Micsoda undorító népség. Soha nem fogom magam közülük valónak tartani.

Belzebub egyre gyorsabban repült, majd hirtelen megállt és ledobta Sertoxot. A fiú hihetetlen sebességgel zuhant, majd megtörtént a szörnyű becsapódás. Feketeségét látott, ki tudja mennyi ideig, majd magához tért. Ahogy elnézte, egy kráterben feküdt, Belzebub pedig a közelében állt. Megpróbált feltápászkodni, de nem mozdult. Aztán hirtelen, végigfutott a testén egy iszonyatos fájdalom, csak most érezte meg, mennyi csontja tört el. Szép számmal voltak sebek is a testén, s rengeteg vért vesztett. Látása sem volt tökéletes, és ahogy telt az idő, egyre csak rosszabb lett minden.

A harcnak vége. Nem tudott megmozdulni sem. A csata véget ér, amint a versenyző nem képes tovább küzdeni. Még ha a lányok jól is voltak, az nem számított. Veszített. Nem vagyok elég erős, nem edzettem eleget. Magát kezdte hibáztatni. Hogy lehettem ilyen bolond? Mégis hogyan győzhettem volna le egy démont, aki nem elég, hogy egy az Inferno vezetői közül, hanem több ezer éves tapasztalattal is rendelkezik és ő a Tormanék bajnoka, már az első óta?

– Köszönj el az életedtől, Sertox Daemord – mondta nevetve Belzebub.

Már nem is erőlködött, a fiú elfogadta sorsát. Számára már eljött a Mindenség Vége. Belzebub egy feketén lángoló fegyvert alkotott, melyet forgatni kezdett a levegőben és kilőtte Sertox felé. A tárgy hihetetlen sebességgel repült, a fiú pedig semmi esélyt nem látott arra, hogy elkerülje. Becsukta szemét, s várta a halált.

De hiába várt, a lelke nem szállt a Túlvilágra. Nem érzett egy új fájdalmat, nem érezte a forró lángokat. Mi történt? Kinyitotta szemét, s meglátta a földön heverő lányt.

Nem.

Egész egyszerűen nem tudta elhinni, először azt hitte, csak képzeli ezt a szörnyűséget. Aena Dilux a földön feküdt, teste két darabban volt, fekete lángok égtek rajta és fekete vér volt alatta. Sertox térdre esett és mozdulatlanul bámulta a holttestet, a kép pedig beleégett retinájába. Aena világoskék szemei nyitva voltak. A távolban Belzebub állt és úgy tűnt, őt is sokkolta a látvány. Nagy valószínűséggel ő sem akarta megölni saját húgát.

Nem lehet...

Sertox érezte, hogy mindenféle érzelem keveredik össze testében. Szomorúság, félelem és düh. Astaroth megállt a fiú mellett, ő pedig hallotta, hogy a lány sírni kezd. Belzebub is könnyeit törölgette, a nézőtéren pedig síri csend honolt. Sertox érezte, hogy a testében keringő tgia egyre gyorsabban és gyorsabban áramlik egyik pontból a másikba. Ezután szörnyű fájdalom nyilallt bal karjába, majd minden elsötétült. Csak ő volt s lebegett a semmiben. Láthatatlan karok jelentek meg, melyeknek szaga olyan volt, mint a véré. A karok megragadták, s darabokra tépték, a fájdalom olyan iszonyatos volt, hogy teli torokból ordított. A hangja visszhangzott az ürességben.

Mintha ezer Sertox Daemord ordított volna egyszerre. Ezután mindenhol fények gyúltak ki. Égő, lila lángok, amikből csak úgy áradt az energia. Sertox bal karjából egy fekete csáp nőtt ki, ami egyre hosszabb és hosszabb lett. Olyan volt, mint amikor az Elnyelő Elemet használta, hogy megszerezze a Pokolfa sejtjeit, de mégis más. Valami nem volt rendben. A csáp végén újabb csápok jelentek meg, amik hihetetlen sebességgel különböző irányokba haladtak. Körbetekeredtek a lila lángok körül, majd megszorították és eloltották őket. Ezután a sötétség világossá vált, Sertox pedig feltápászkodott. Az Aréna küzdőtéren feküdt, mellette pedig Astaroth hevert. Sertox hozzáért a lányhoz, de az meg sem mozdult. Megfordította, s fejét a mellkasára tapasztotta. A szíve nem dobogott.

Sertox ránézett Aenára, még mindig nem tudta elfogadni, hogy ez a valóság. A mai nap csak egy szörnyű rémálom. Még mindig alszok, a Tormane pedig még csak reggel fog elkezdődni. De hiába várta, hogy felébredjen, nem történt meg. A távolba nézett. Belzebub Astarothoz hasonlóan szintén a földön feküdt. Odasétált és belerúgott az ördögbe, de ahogy sejtette, ő sem mozdult. Mégis mi a fene történt itt? A nézőtéren még mindig síri csend honolt. Sertox felnézett és annyira meglepődött, hogy szóhoz sem jutott. A Tizenkettedik Tormanét néző összes démon feküdt, még a páholyban ülő Lucifer is. Mindenki meghalt csak én nem? Az nem lehet. Nem akarok egyedül maradni.

Eltelt öt perc, egy félóra, majd egy teljes óra. Aztán kettő. Sertox később elrepült Defernóba. A démonok nagy része elment a Tormanére, de voltak olyanok, akik otthon maradtak. Azonban az utcán heverő lakók sem voltak életben. Ez egy álom, ilyen nincsen.

Bement a palotába s keresett egy órát. Az időmérő eszköz szerint már esteledett, ha jól olvasta le a kijelzőn lévő, neder szimbólumokkal írt számokat. Sertox leült a lépcső tetejére és fáradtságának köszönhetően, hamarosan elaludt. Mikor felébredt, látta, hogy még mindig ugyanott ül. Ránézett az órára. Éjszaka volt. Megint elaludt, s hajnalban ébredt fel. Lesétált a lépcsőkön, majd megállt a palota előtt, hogy elgondolkodjon a történteken. Nem talált semmi logikus magyarázatot, csak azt, hogy mindenki halott. Visszarepült az Arénába. A testek pozíciója azóta semmit sem változott. Leült Aena mellé és kisöpörte a vörös tincseket a lány arcából, majd megsimogatta. A bőre hófehér volt és puha. Ezután ránézett a lány testére és elfogta az undor. Látta a rengeteg belsőséget.

Sertox újból álomra hajtotta fejét, olyan fáradt volt. Mégis mennyi idő telt el? Nem számított, hiszen mindenki meghalt. Van értelme így élnem egyáltalán? Talán napok teltek el úgy, hogy Sertox csak ült és simogatta Aena arcát. Egy idő után megunta ezt, majd odahajolt és megcsókolta a holt lányt. Egyáltalán nem lett boldogabb, sőt, csak még jobban érezte az ürességet. Az egész Pokol kihalt volt. Mindenki meghalt. Mindenki.

Sertox felordított. Elkezdte kaparni a talajt, majd odarohant Belzebubhoz. Sötét lándzsákat alkotott és a mozdulatlan holttestbe szúrta őket, miközben nevetett és sírt egyszerre. Pokolfa-ágakat növesztett a talajból, melyekkel megragadta Belzebub karját és eltörte. Ezután a másik végtaggal, majd pedig az ördög nyakával is így tett. Sertox nevetett és kezdte azt érezni, hogy valami nincs teljesen rendben vele, de ez nem érdekelte.

– Legyőztelek, rohadék – szólalt meg halkan, mintha Belzebubnak suttogna.

Megnyerte a Tormanét. Felrepült a páholyba, hogy megkapja a jutalmát. Lucifer halott volt. Egy pillanatra el is felejtette, hogy mi történt. Visszament a küzdőtérre és újból simogatni kezdte a holt lány hófehér arcát. Már azt sem tudta megmondani, hogy boldog-e vagy szomorú, annyira össze volt zavarodva.

A napi rutinja semmit nem változott, lassan már eljött a július is. Sertox belegondolt abba, hogy vajon a démonok is az emberi hónapokat használják-e vagy sem. Nem sokáig foglalkozott ezzel a dologgal és visszatért a lányhoz, akit szeretett. Július másodikán végigjárta az egész Poklot, felfedezte a többi települést és egy rozoga tornyot. Ott rengeteg könyvet talált és úgy döntött, ideje egy részét olvasással fogja tölteni, mielőtt teljesen megőrül. Válaszokat akart, legfőképp arra, miért halt meg csak úgy mindenki.

Már nem figyelte annyira az eltelt időt, de talán eltelt még egy hónap. A holttestek nem voltak épp a legjobb állapotban, valamint a szaguk sem volt a legkellemesebb. Volt azonban két test, ami furcsa módon nem kezdett el rothadni. Ezek Lucifer és Aena voltak. Sertox továbbra is sok időt töltött a lány mellett. Néha-néha felordított, amikor eszébe jutott, hogy Aena halott. Karmaival kaparni kezdte karjait, hogy a fájdalom elterelje a figyelmét a másik fájdalomról.

Az eltelt idő alatt megtanulta a neder nyelvet és rengeteg könyvet elolvasott. Megismerte a démonok történelmét és a Hét Ősi Pecsétet, melyek közül egy az ő testében található, ami az Elnyelő Elem valódi formája volt. A vékony könyv azt is írta, hogy mindegyik Pecsét rendelkezik egy második képességgel, Sertox pedig úgy sejtette, hogy ez volt az, amivel mindenkit megölt. Azonban a Tudás Könyvtára hiányos volt, valószínűleg csak azokat az információkat lehetett itt megtalálni, amit mindenkinek szabad volt tudnia. Olvasott egy írást a bölcs Salamonról, akinek minden tudás a birtokában volt. Egy sivatagos, Kandelar nevű szigeten élt, Sertox pedig elhatározta, hogy felkeresi a vén mágust, hogy többet megtudjon arról, mi is történt.

A toronyban megtalálta a dibbuk-dobozt, amibe Vassago az öccsét zárta. Kinyitotta és valóban benne volt Thakz Daemord, de ő sem volt már az élők sorában. Sertox egész nap csak sírt és megesküdte, hogy visszahoz mindenkit, akit megölt, bármibe is kerüljön.

Egyetlen térképet és egy könyvet – ami leírta, hogyan kell vezetni a démoni adamantiumhajókat – vitt csak magával. Teleportációval ment fel Erebusra, ahol a biztonság kedvéért körülnézett. Megtalálta a pánok falvát és megbizonyosodott róla, hogy ők sincsenek életben. Ezután még sétált pár órát, majd rátalált egy fakunyhóra, ami mellett meglátta Shamael holttestét. Egy pillanatra belegondolt abba, hogy mi van, ha az egész világot megölte, nem csak az erebusiakat, de ez eléggé lehetetlennek tűnt.

A könyv nem volt túl vastag, a leírások szerint nem is olyan bonyolult egy ilyen jármű elvezetése. Sertox lement a kabinba, s leült a motor elé. Becsukta szemét, majd mindkét kezét a szerkezetre tette. Érezte, ahogy a hajó megmozdul. Hirtelen külső nézetbe váltottak lelki szemei, a járművet és környékét kívülről látta. Valahogy sikerült megfordulnia a hajóval, el is indult, hogy átszelje a Varon- és Sodekin-óceánt, majd eljusson Kandelar szigetére. Járműve rendelkezett egy erőtérrel is, így ha véletlenül összefutna egy emberi hajóval, akkor azok semmit nem érzékelnének belőle és tudat alatt el is kerülnék.

Az út szörnyen hosszú volt, órákig csak haladt előre és senkivel sem találkozott. Ha nem tudta volna, hogy bolygója geoid alakú, akkor talán már azt hitte volna, hogy eljutott a végtelen vizekre. A hajó rengeteg tgiát szívott el testéből, Sertox pedig már annyira fáradt volt, hogy szinte elaludt. Végül újabb óra múlva meglátott egy partot, de nem sivatag, hanem dzsungel terült el a távolban. Ez nem Kandelar, hanem Freih'kah kontinense. Egy nagyon veszélyes környék, amiről a démonok is alig tudnak valamit.

A maradék út két nap lehetett, Sertox amint meglátta a szigetet, egyből leállította a hajót, hogy pihenjen egy jót. Gyorsan sikerült visszanyerni az elhasznált energiát, így megtette még a rövid távolságot és partra szállt. A könyvet a hajóban hagyta, de a térképet mindenesetre magával vitte. Kandelar Erebushoz képest kicsiny sziget volt, s nagyon kevés információjuk volt róla a mélységieknek. Annyit tudott csak, hogy itt él Salamon, rejtekhelye pedig egy ősi város, Yisra közelében van. Azt azonban, hogy hol is helyezkedett el ez a település, nem volt ismert. Sertox kitárta szárnyait és felszállt a magasba. Az idő rendkívül forró volt, de egy démon jól bírja a meleget, így ez nem zavarta. Sertox talált egy hegyet és körberepülte, azonban nem látott a környéken romvárost.

Miután átrepült a sziget másik felére, biztos volt benne, hogy Salamon lakhelye nagyon el lehet rejtve. Visszament a hegyhez és leszállt a lábához, majd körbejárta, s végül ráakadt egy barlangra, melyet a magasból nem is látott. Belépett, s teste egy pillanatra megborzongott. Egy erőtér. Reménykedett abban, hogy nem fogják betolakodónak tekinteni és nem támadnak rá. Miért is tennék? Salamon a démonokkal szimpatizál. Aztán eszébe jutott, hogy ő volt az, aki megölte az összes többi démont. Miután végigért a hosszú folyosón, egy nagyon egyszerű teremben találta magát, ahol meglátott egy fiatalnak kinéző férfit.

– Mi szél hozott ide, fiam? – kérdezte a férfi, anélkül, hogy megfordult volna.

– Maga Salamon?

– Én lennék. Mit szeretnél, Sertox Daemord?

– Honnan tudja, hogy én vagyok Sertox Daemord?

– A testedben lévő Pecsét árulkodik erről, ráadásul nem is akármilyen az a Pecsét, hanem felébredt.

– Miről beszél?

– Hogyan sajátítottad el a lélekelnyelés képességét?

– Lélekelnyelés?

– Hát persze, az erebusiak nem ismerik a Pecsétek titkait – mondta Salamon, majd megfordult. – Nos, mit szeretnél?

– Az az igazság, hogy...

– Lezajlott a Tizenkettedik Tormane, Aena Diluxot megölték és ez olyan hatással volt rád, hogy felébredt a Pecsét, majd nem tudtál neki parancsolni, s mindenkinek elvetted a lelkét?

– Honnan...

– Gondolatolvasás. A mágikus tgia mindenre képes.

– Nem haragszik?

– Miért? Mert megölted a démonokat? Nehogy azt hidd, hogy annyira kedveltem őket. Akikkel én szimpatizálok, azok a sajátjaim, az Arsgotia Hetvenkettő. Az igazat megvallva már nincsenek is ennyien. Az ősöd, Agares Daemord is egy volt közülük, de sajnos nem volt elég erős, s az angyalok megölték. Nagyon hasonlítasz rá.

– Értem. De nem tudok valamit tenni ez ellen? Vissza akarom vonni, amit tettem.

– Fel akarod őket támasztani? Mindenkit? – Sertox bólintott, Salamon pedig felnevetett. – Ez nem megy ilyen könnyen. Aki meghalt, annak a lelke a Túlvilágon van és lehetetlen visszahozni.

– Nem azt mondta az előbb, hogy a mágikus tgia mindenre képes?

– Képes visszahozni a holtakat is, de ezt csak azok tudják megcsinálni, akik az istenek szintjén állnak.

– Mint Deus?

– Deus nem valódi, a hozzá hasonlóak, akik daeváknak nevezik magukat, mind hamisak. Én egy valódi istenről beszélek, a shinkamiról, azonban ilyen csak egy létezik.

– Nem lehetne őt megkérni...

– Nem. Ő nem hallgat meg minket, de még ha meg is tenné, akkor sem segítene nekünk. Az ő szemszögéből mi csak egy alsórendű világ vagyunk, akiknek a szenvedésén szórakozik.

– Honnan tudja ennyire biztosra?

– Ez csak egy teória. Senki nem tudja biztosan, hogy mik Uroboros szándékai. Csak annyit tudunk róla, hogy ő teremtett mindenkit, aki istennek nevezi magát.

– Na és olyat nem lehet csinálni, hogy valaki eljusson arra a szintre, mint ez az Uroboros?

Salamon felnevetett.

– Minden lehetséges, ahogy nemrég mondtam. De nehogy azt hidd, hogy te képes leszel rá. Te csak egy fiú vagy, akit a Pecsét választott. A szerencsén kívül nem rendelkezel semmivel.

Én inkább balszerencsének nevezném.

– De miért gondolja, hogy lehetetlen? Aki képes a tgiát használni, az örökéletű, egészen addig, míg meg nem ölik.

– Ezzel arra próbálsz célozni, hogy ha évezredekig próbálkozol, akkor sikerülni fog? Badarság! Én több száz éve próbálok eljutni az isteni szintig a Pecsétek segítségével, de alig haladtam valahová. A legnehezebb feladat az Első... Várjunk. Te mindenkit megöltél. Ez azt jelenti, hogy mégis van remény. Sertox Daemord, befogadlak, egy leszel az Arsgotia Hetvenkettő közül és kapsz egy feladatot. Cserébe visszahozok mindenkit, akit csak szeretnél.

– Milyen feladatot?

Salamon elmagyarázta Sertoxnak, mi is az az Utolsó Óra, majd megmutatta neki a Fekete Napot és azt is elmondta, hogy vissza kell mennie a Pokolba, hogy megszerezze a Hajnalcsillagot.

– Egy hét múlva indulsz. Körülbelül annyi az idő, míg az Erebuson lévő erőtér teljesen összeomlik és az angyalok be tudnak lépni a Pokolba. Nem hagyhatom, hogy a fentiek szerezzék meg a fegyverdarabot.

– Egy hét?

– Valóban kevés időnek tűnik, de a legjobbak fognak téged felkészíteni, valamint ott lesz a könyvtár, ahol minden információt megtudhatsz, amire csak vágysz.

Amire csak vágyok?

Salamon démonai mindennap edzették Sertoxot és a fiú nagyon gyorsan fejlődött. Rengeteg dolgot megtanult, köztük azt is, hogy hogyan irányítsa az erejét. De miközben a rengeteg írást olvasta a Tudás Könyvtáránál is hatalmasabb helyen, rájött arra, hogy Salamon nem akarja őt túl erőssé tenni, hiszen céljuk megegyezett. Lehet, hogy megígérte, hogy visszahoz mindenkit, ha eljut az istenek szintjére, de Sertox akkor sem bízott benne teljes mértékben.

A könyvtárban töltött idő alatt egy csomó dolgot megtudott a Pecsétekről. Például azt, hogy ha kikerülnek a világból, akkor szörnyű dolgok történnek. Ha az Első hagyja el a világot, akkor minden elpusztul, örökre, nem lehet visszacsinálni. A Második nélkül megáll az idő, egészen addig, amíg vissza nem kerül. Ez még talán jól is jöhet.

Amíg Salamonnál tartózkodott, megtanulta azt, hogy hogyan védje le gondolatait és egy tervet kovácsolt. Amikor Salamon elküldi őt Erebusra, akkor ő irányt változtat, elmegy Északra, majd megszerzi a Második Pecsétet és azt használva visszautazik az időben.

A felébredt Idő Elem képessége nem csak az idő megállítása, hanem az időutazás is volt. De persze nem úgy, hogy vissza lehetett vele menni az időben. Lényegében vissza lehetett, de az a múlt egy másik, a jelenlegitől független idősík, nem pedig ennek a síknak a múltja. Sertox egy ideig elég komplikáltnak találta az egészet, de lassan kezdett rájönni, hogyan is működnek a dolgok.

Nem engedheti meg, hogy Salamon istenné váljon. Neki kell azzá válnia, méghozzá minél hamarabb. Azonban ezzel az volt a legnagyobb probléma, hogy Salamontól nem tudott megszabadulni, sehogyan sem. Nem volt elég erős. Nem volt elég ideje. Egyetlen megoldást látott csak. Ellopni a Második Pecsétet, létrehozni egy másik idősíkot és az ottani Salamont átverni azzal, hogy ő a a szolgája, Agares Daemor, majd megölni az Arsgotia Hetvenkettő tagjait és végül a férfit is. Akkor pedig már nagyrészt szabad volt számára a pálya. De ahhoz, hogy minden jól alakuljon, ahhoz szerencse is kellett, Salamon nem vehette észre, hogy ő tervez valamit. Talán már rég tudja. Sertox nem igazán látta valószínűnek, hogy a dolgok úgy alakulnak, ahogy ő tervezi, de próbált reménykedni. Úgy vélte, talán épp ezért nem sikerült neki semmi, mert nem bízott bennük. Nem hitte azt, hogy le tudja győzni Belzebubot és valóban nem is sikerült. Az egy dolog, hogy teljesen másképp történt minden, mint talán kellett volna, de itt a végeredmény számított.

Végül eljött az a bizonyos nap. Sertox nagyon félt attól, hogy Salamon esetleg úgy dönt, elmegy vele, a biztonság kedvéért, de nem így történt. Két démont küldött csak el még vele. Minden démonklánnak volt egy jelölése Salamon rejtekhelyén is, így teleportálással ment a három illető Erebusra. Miután megérkeztek, kiléptek a barlangból és végignéztek a tájon. Sertox hirtelen alkotott egy sötét lándzsát, majd egyetlen szúrással sikerült végeznie az egyikkel. A másiknak sikerült kapcsolnia, egy szélből készült kardot alkotott, amihez hasonlót Sertox még sohasem látott. Sőt, most sem látta, hanem inkább a szenzori képességeivel érzékelte, mert a fegyver láthatatlan volt. Sertox összecsapott a démonnal és egy rövid harc után vele is sikerült végezni. Egy kissé rossz volt megölni valakit azután, ami a Pokolban történt, de nem tehetett mást. Kitárta szárnyait és elrepült a parthoz, ahol a hajók álltak. Kiválasztott egyet, és ahogy csak bírt, északra vezette. Salamonnak talán olyan képessége is van, hogy érzékeli, hol vannak a szolgái. Szerette volna azt hinni, hogy ilyen nem létezik, de a vén mágus megmondta, hogy a tgia mindenre képes.

Csak reménykedni tudott abban, hogy északon nincsenek démoni jelölések. Ahogy csak bírt, úgy áramoltatott tgiát a hajót hajtó szerkezetbe. Sokkal hosszabb volt az út, mint Erebusról Kandelárra. Végül meglátta Tannia kontinensét, aminek északi pontján található Nordenn, a Fagy földje. Ott tartották fogva az árnyékot, akinek teste a Második Ősi Pecsétet rejtette. Sertox belegondolt abba, hogy Nibiruról és társairól még Salamon könyvtárában is alig talált valamit. Rejtélyes egy nép, az biztos.

Végre valahára megérkezett. Olyan fáradt volt, hogy muszáj volt egy minimális ideig pihennie. Amint úgy vélte, ennyi elég, kimászott a kabinból és partra szállt. Jégből készült hajókat látott és egy férfit, akin díszes, világoskék-fehér páncél volt.

– Te meg mit keresel itt? – kérdezte.

Sertox nem válaszolt. Létrehozott egy lándzsát, hogy szembeszálljon a fagykatonával, de az a magasba emelte a kezeit.

– Nem tudom, mit akarsz, de én nem kívánok harcolni. Menj.

Sertox nem igazán értette a dolgot, de nem volt ideje gondolkodni, így folytatta az útját. Elővette a térképet és miközben rohant, még egyszer átnézte. Ha egyenesen halad keletre, akkor eljut a Fagypalotába. Hamarosan meglátta a csodaszép épületet, de látott mást is. Rengeteg harcost, akik vasjégből készült fegyverekkel rontottak rá. Nem voltak túl erős ellenfelek, Sertox könnyedén végzett velük. Azonban az elhasznált tgia nem töltődött vissza, mivel folyamatosan haladt előre, egy pillanatra sem állt meg. Újabb élőholtak érkeztek, akikkel Sertox szembeszállt. A fiú hirtelen furcsa dolgokat kezdett látni. Fehér szemű sötét lényeket és egy kígyót. Már olyan fáradt vagyok, hogy hallucinálok? Nem vette figyelembe az előtte lebegő képet, hanem haladt tovább. Egy sötét sugárral kilőtte az épület ajtaját és teljes sebességgel berepült. Egy egész seregnyi fagykatona állt a teremben. Sertox nem törődött velük, repült tovább. Aktiválta szenzori képességeit, hogy megnézze, hol is található a tömlöc, ahol Nibirut tartják fogva. A szemben lévő falnál volt egy lépcső lefelé, arra kellett mennie. A fagykatonák üldözőbe vették. Sertox lassulni kezdett. Az ellenség egyre közelebb volt. Nem használhatta az Elnyelő Elemet sem, hogy elvegye lelküket, mivel a fagykatonák élőholtak voltak. Bolond döntés volt. Meg fogok halni.

Újabb képek jelentek meg előtte. Egy hatalmas, száraz növény, mely a Pokolfára hasonlított, valamint három sárkány. A folyosó egyre szűkült, Sertox pedig a repülésről átváltott a futásra. Kissé olyan érzés volt, mintha nem is ő irányítaná a testét, hanem az magától menne előre, bármennyire is fáradt. Egy hosszú lépcsőn rohant le, ami egy óriási terembe vezetett, mindenhol cellák voltak. Megvan, ez lesz az. A harcosok utolérték. Jeges fegyvereikkel megpróbáltak végezni Sertox-szal, a fiú pedig az utolsó erejével küzdött. Miután legyőzte a több száz harcost, a földre zuhant és kúszva haladt az árnyék felé. Ott volt előtte, homályosan látott, de tudta, hogy az Nibiru. Érzékelte a testében a Pecsétet. Már majdnem megvan. Nem veszíthetek. Lépteket hallott. A szenzori képességei szerint ez a Fagy királya, Nordenn. Ellene amúgy sem lett volna esélyem, ilyen állapotban meg főleg nem. Minden tgiáját a bal kezébe és felkarjába áramoltatta. Nordenn megragadta a lábát. Sertox érezte, ahogy a végtag megfagy. Fekete karok törtek elő testéből és elkapták a király lelkét, de nem ölték meg. Nordenn nem mozdult. Sertox eközben újabb karokat növesztett ki magából, melyek megragadták a Nibiruban lévő Pecsétet és elkezdték kitépni belőle.

Az árnyék olyan hangon ordított fel, melyhez hasonlót Sertox sohasem hallott. Egyszerre volt magas és mély, olyan vérfagyasztó, hogy a félelemtől ő is felordított volna, ha lett volna ereje. Újból a fát és a sárkányokat látta, a kígyót és egy egész hegynyi holttestet. Tgiát és lelkeket érzékelt, mindent és semmit. Végül érezte, ahogy a Második Pecsét a testébe kerül, ezután pedig minden elsötétült.

Miután magához tért, észrevette, hogy a semmiben lebeg. Sikerült volna? Vagy meghaltam? Hamarosan azt tapasztalta, hogy a homokban fekszik. Kandelar. Meglátott egy alakot, aki felé tartott. Haja barna volt, szeme pedig fekete-sárga. Ez én lennék? Tehát ha létrehozok egy új idősíkot, akkor ott lesz rajtam kívül még egy Sertox Daemord? Belegondolt abba, mennyi mindent tanult meg egyetlen hét alatt. Sokkal erősebb volt, mint ez a másik énje. Egy sötét láncot hozott létre, majd a magasba repült és megragadta önmagát. Ezután pedig lecsapott a prédára. A küzdelem nem tartott sokáig, hiszen ezen énje sokkal gyengébb volt tőle. Miután megbizonyosodott róla, hogy Sertox Daemord halott, eltemette a testet a homokba. Ezután pedig csak leült és várt. Majd átfutott az agyán, hogy mit is csinált most. Megölte saját magát. Az egész annyira bizarr volt, még ő sem értette, miért cselekedett ilyen hirtelen. Elvett egy életet gondolkodás nélkül. Lehet, hogy ez az idősík csak most jött létre, de akkor is megöltem valakit. Eszébe jutott az, ami a Pokolban történt. Már kezdte úgy érezni, mintha nem is önmaga lenne. Sertox Daemord ilyet soha nem tenne.

Még rengeteg ideig el volt foglalva gondolataival, később döntött csak úgy, hogy elindul Salamon rejtekhelye felé. Előnyben volt. Tudta előre, hogy mi fog történni. Nála volt a Negyedik és a Második Pecsét. Salamonnál volt az Ötödik. A vén mágus még csak nem is sejti, hogy mit tervez. Végezni akart vele az Elnyelő Elem segítségével, hogy elnyerje a halhatatlanságot. Akkor pedig képes leszek megszerezni a Pecséteket és visszahozhatok mindenkit. Miután elért a rejtekhelyhez, belépett és a teremben meglátta Salamont.

– Mi szél hozott ide, fiam? – kérdezte a férfi, anélkül, hogy megfordult volna.

– Maga Salamon? – kérdezte Sertox úgy, mintha semmiről sem tudna.

– Én lennék. Mit szeretnél, Sertox Daemord?

– Honnan tudja, hogy én vagyok Sertox Daemord?

– Láttam a jövőt. Vagyis a múltat. A kettő egy és ugyanaz, hiszen minden örök.

– Mi van? – Sertox nem emlékezett arra, hogy a vén mágus ezt mondta volna korábban.

– Te vagy a Negyedik és a Második Ősi Pecsét hordozója. De itt valami probléma van. A Negyedik nemrég elhagyta Sertox Daemord testét és mivel nem talált magának új gazdát, a Qlippothba került. A Másodiknak pedig északon kellene lennie, időutazó barátom.

Sertox egy lándzsát hozott létre, Salamon teste pedig felragyogott. Szimbólumok jelentek meg rajta, a démoni klánok jelképei. A fiú érezte, ahogy ellenfeléből csak úgy áramlik a mágikus energia. Esélyem sincs ellene.

Még egyszer aktiválta a Második Pecsétet. Az időutazás ezúttal sokkal tovább tartott és sokkal jobban el is fáradt, ezáltal pedig még több időbe telt az, míg magához tért. Ez az út nagyrészt megegyezett az előzővel, végzett magával, elment a rejtekhelyre, de itt Salamon nem jegyezte meg, hogy ő nem az a Sertox, akinek ide kellett volna jönnie. Minden úgy történt, ahogy történnie kellett, azonban végül a démonok rájöttek, hogy felesleges neki bármit tanítani, hiszen már minden szükséges technikát és tudást birtokol. Ekkor bukott le és vette igénybe újból az időutazást.

Ezután megfogadta, hogy csak akkor veszi igénybe ezt a képességet, hogy ha nagyon muszáj lesz, mert nem kívánt több ezer másik világot létrehozni. Ki tudja mi lesz még ebből a jövőben. Mivel ezúttal sikerült elrejtenie a testében megbúvó Második Pecsét energiáját – de még mindig biztos volt benne, hogy Salamon tudja az igazat –, minden úgy történt, ahogy a vén mágus akarta. Elhozta neki a Hajnalcsillagot, amit majdnem sikerült is aktiválni. Azonban hirtelen egy portál nyílt meg az égen és fentiek özönlöttek ki belőle. Arkangyalok, trónusok, ishimek, virtuók, minden angyal, akik az elit harcosok közé tartoztak. Akkora volt a káosz, hogy Sertoxról meg is feledkeztek. Míg Salamon azzal volt elfoglalva, hogyan aktiválja gólemjeit, a fiú egyetlen mozdulattal megölte őt és megszerezte a Bölcsek Kövét, vagyis az Ötödik Pecsétet. Azonban az angyalok ellen semmi esélye nem volt. A vad harcosok darabokra zúzták a testét és megpróbálták kiszedni belőle a fizikailag is létező Pecsétet. Sertox úgy gondolta, hogy ebbe talán még bele is halhat, így megint igénybe vette az Idő Elemet.

A következő idősíkok szinte ugyanúgy zajlottak le, mint az előző, ezért Sertox úgy döntött, megmondja Salamonnak, hogy nem lenne bölcs döntés aktiválni az Utolsó Órát. A mágus meglepődött a kijelentésén, de a fiú szerencsére nem bukott le. Egy nap, miközben a könyvtár írásait olvasta, megtudta azt, hogy minél több lelket gyűjt be az Apokalipszis elindítója, annál nagyobb isteni erőre tesz szert. A világvége minden teremtménnyel végez, akit közvetlenül vagy közvetetten Deus alkotott, kivételt ez alól csak a Pecsétek birtoklói jelentettek. Ő azonban rengeteg démont megölt, szinte az összeset. Attól félt, hogy ennyi lélek nem lesz elég céljának megvalósításához. Egy olyan pontba kell visszatérnem, ahol még nem létezem és nem öltem meg mindenkit.

Rengeteg próbálkozása volt, a századik után már nem is számolta őket. Ezek alatt kiderítette, mi történt Agares Daemorddal, majd úgy tett, mintha meg sem halt volna és elhitette mindenkivel, hogy ő Agares. A rengeteg tapasztalatnak köszönhetően képes volt úgy elrejteni a benne rejlő Pecséteket, hogy senkinek még csak sejtése sem volt arról, ki is ő valójában. Egy nap összetalálkozott Belzebubbal és seregével a sivatagban, akik éppen valami keleti emberi klán kiirtása után indultak haza. Eszébe jutott, ki is volt az, aki megölte Aena Diluxot és ezt az egészet elindította. Nem tudott parancsolni magának és végzett a vörös hajú ördöggel, majd a sereggel is egymaga szembeszállt. Miközben a Legyek és Skorpiók ellen harcolt, belegondolt abba, hogy Belzebub halálával talán minden másképp alakulhat, talán pont olyan módon, ami neki nem kedvező. Valamint, az ördög még jól is jöhet arra, hogy majd a jövőben megszerezze a Hajnalcsillagot.

Ő maga sem hitte el, hogy a dolgok milyen jól alakultak. Valamilyen oknál fogva, az itteni Sertox Daemord nem ölt meg senkit, ezért azt akarta, hogy ő is elveszítsen mindenkit. Néha-néha még belegondolt abba, hogy amit tesz, az nem helyes, de hogy elérje a távolban lebegő célt, mindent képes volt megtenni. Évévezredekig várt, hogy eljöjjön a megfelelő idő és végül sikerült is. Megölte Salamont, megszerezte az Ötödik Pecsétet, majd Belzebub segítségével a Hajnalcsillagot, de mielőtt aktiválta volna az Utolsó Órát, Mihael rátámadott és majdnem sikerült is megölnie. Ezután újból idősíkot váltott, s ekkor jött rá, hogy az Ötödik Pecsét nem képes világok közt utazni, így mindig újból meg kell szereznie.

A következő idősíkokban minden megint úgy alakult, ahogy tervezte, de amikor megküzdött az arkangyalokkal, megint alulmaradt a küzdelemben, így mielőtt újból eljön ez az összecsapás, megpróbálta magát még erősebbé tenni.

Végül, teljesen váratlanul, Nivo Ather fellázadt ellene és majdnem sikerült megölnie a felébredt Pusztító Elemmel, Sertoxnak pedig már kezdett elege lenni az egészből. Már nem bírta tovább. Több száz idősíkot, több száz életet leélt, de még mindig nem érte el a célját. De ha feladom, akkor biztos nem fogom. Mi van, ha pont a következő idősík az, ahol szerencsével járok?

Már nem tudta mennyinél járt, de végül sikerült. Nála volt az összes Pecsét.