Sertox

Talán több mint egy fél óra is eltelt, mire a fiú végre meghozta döntését. Muszáj volt látnia az öccsét és Aenát. Ha minden jól alakul és a szerencse az ő oldalán lesz, akkor legyőzheti ezt az Agarest, a démonok pedig talán beengedik a Pokolba, amiért megmentette a világot. Megmenteni a világot. Mintha annyira képes lennék rá. Mit tettem idáig? Sertox megpróbált visszaemlékezni. Az első csatája démonként a kolosszális pánnal, Apollóval volt, amikor Erebusra érkezett. Győztem? Persze, hogy nem. A Tizenkettedik Tormanén történt nyereség sem igazán az övé volt, hiszen ő csak lefogta az ellenfelet a Pokolfa Elemmel, Aena volt az, aki megégette őt és arra késztette, hogy feladja. Aztán jött a küzdelem Belzebubbal, ahol semmi esélye nem volt.

Újból eszébe jutott Mii halála, ez pedig csak fokozta rossz kedvét. Visszatért a győzelmeken való elmélkedésre. Amikor megkapta az Alvilág Ura címet, akkor is az ördögvilla erejével tudott nyerni Belzebubbal és Hades-szal szemben. Az tűzföldiek és a Fagy közötti háborúra meg már gondolni is rossz volt neki. Azóta nem is harcolt. Van esélyem egyáltalán? Egyedül biztos nincs. Shamael azt mondta, szerez pár szövetségest. De valóban fognak segíteni, ha a démon elmondja nekik azt, hogy én is ott leszek?

Egy idő után megunta az egészet, felállt a ledőlt polcról és a földön szétszórt könyveket bámulta. Alapszintű Démoni Képességek, Tenebris Sanguis III, Arsgotia Hetvenkettő, Makromad Ismeraz, Akasha Postmortem, Apokryf Qlippoth és Pokolmélyi Krónikák. Jó pár könyvet átnézett, de egyikben sem találta meg azt, amit keresett. Ezután jutott csak eszébe egy fontos dolog. Miért egy könyvet keresek? A Tudás Könyvtárában lévő írás sem mondta meg, mi az Elnyelő Elem második képessége. Ott pedig ugye minden információt meg lehetett találni, amit a démonok tudtak.

Sertox egy másik polchoz ment, ahonnan ledobálta a könyveket, melyek földet érve darabokra hullottak. Lehet, hogy értékesek, de nem volt ideje, hiszen az Apokalipszis nem fog rá várni, így is túl sokat gondolkodott az előbb. Talált egy könyvet, mely az Ősi Pecsétekről szólt, de ugyanaz volt, mint amit a Pokolban olvasott. Elkezdte átnézni a harmadik polcot és attól félt, hogy nem fogja megtalálni azt, amit keres.

Miközben eldobálta az írásokat, eszébe jutott valami. Nem is tudta pontosan, hogy mi az Apokalipszis. Hiába olvasott korábban a Pecsétekről, a hiányos információkkal rendelkező könyv nem adott át neki túl sok tudást. Annyira emlékezett, hogy az Első Pecséttel meg lehet idézni a Négy Lovast, akiknek valami közük van a világvégéhez, de mást nem tudott. Hogyan ér véget a világ? Meg akarom tudni. Az is lehet, hogy nem is vet véget neki. Mert ugye senki nem pusztította el még idáig Geát, akkor mégis honnan tudnák, hogy az Apokalipszis ezt teszi? Érdekes gondolat volt, mely nem hagyta nyugodni, még akkor sem, amikor megtalálta a keresett jegyzetet. Neder nyelven volt írva, amit nehézkesen ugyan, de el tudott olvasni, a rengeteg, könyvtárban töltött időnek köszönhetően. Bele is kezdett.

Le Yan Zaele, a Negyedik Ősi Pecsét ereje. Két képessége van minden Pecsétnek, a Daemordok ereje, melyet ősünk, az Elnyelő Deimos kapott a hatalmas sárkánytól, Tiamattól, arra képes, hogy elnyeljen minden qvadront. E szó nem más, mint a mágikus energiák gyűjtőneve. Első képessége a tgia elnyelése, tehát a belőle megalkotott elemeké is. Második pedig a tgi elnyelése, mely maga az életerő. Sertox itt tartott egy kis szünetet, hogy összegezze, mit tudott meg. Nem sok mindent, hiszen ezen információ már régen birtokában volt, talán annyi volt az újdonság, hogy a Daemordoknak ezt az erőt egy sárkány adta. Vajon fogok valaha látni egy sárkányt? Reménykedett benne, de nem látott sok esélyt arra, hogy olyan sokáig fog élni. Folytatta az olvasást.

A második képesség aktiválása nem túl nehéz folyamat, nem igényel intenzív gyakorlást, csupán egyetlen tárgy szükséges hozzá. Sertox megnyugodott. A használónak szüksége van egy Klaxik-kristályra, melyet Erebuson lehet találni. A fiú mérgében megütötte a falat. Nem akart visszamenni a Démonok Szigetére addig, amíg meg nem tanulja a lélek-elnyelést. Szerencsére a következő mondatnak sikerült lenyugtatnia. A Daemord Erőd pincéjében rengeteg ilyen drágakő található. Sertox kutatni kezdett, minden zugot átnézett, a polcok mögé is bekukkantott, majd sikerült találnia egy rejtett kis tárolót a fal egyik kőtéglája mögött, ahol egy apró zsákban talált néhány darab vörös kristályt. Ugyan nem volt rengeteg, de megfelelt, hiszen csak egy darabra volt szüksége. Elővette a jegyzetet és továbbolvasta. Az illetőnek először le kell nyelnie a Klaxik-kristályt, a drágakő a gyomorban aktiválódik, a tgia keringési rendszere pedig felszívja a tárgyból áradó mágikus energiát és a testben található Pecsétbe küldi. Innentől a használónak már csak tgiát kell áramoltatnia a bal felkarjába, egészen addig, míg nem aktiválódik a második képesség.

Az írás itt véget ért. Sertox kivett egy drágakövet a zsákból és megvizsgálta. Vállat vont, majd lenyelte. Nem volt íze, de ahogy lecsúszott nyelőcsövén, valami szörnyű fájdalom járta át testét. Sertox térdre esett, majd végül érezte, ahogy a Klaxik-kristály gyomrába ért. A mágikus kis tárgy felszívódott, a fájdalma pedig egyre csak fokozódott. Már fetrengett a földön, műlába pedig hirtelen darabokra tört, mely egyre csak rosszabbá tett mindent. Egy pillanatra eszébe jutott, hogy talán nem is Klaxik-kristályt vett be, hanem valami szilárd mérget, de aztán visszaemlékezett arra, amikor először járt Erebuson, a drágakő pedig, amit Mii ellopott a pánoktól, ugyanígy nézett ki. Az iszonyatos fájdalom nem akart elmúlni, a bal karját helyén tartó pokolfa-ágak is el szerettek volna törni. Sertox tgiát áramoltatott a felkarjába és megerősítette a növényi részéket. Ha elveszíti a karját, akkor elveszíti a Pecsétet, akkor pedig neki vége.

Egy láthatatlan erő hirtelen megragadta bal karját, majd egyetlen rántással letépte. Sertox felordított fájdalmában, azonban amint rápillantott a sérülésre, kissé megnyugodott. Nem látott vért. Tehát ez csak egy illúzió. A fiú hamarosan „elveszítette" jobb karját, majd lábát, ezután pedig a teste részecskékre bomlott. Egy ideig megszűnt létezni, s az egész olyan valódinak tűnt, hogy kezdte azt hinni, ez már nem is a káprázat része. Mintha csak egy lélek lett volna, lebegett a sötétségben. Kissé arra emlékeztette, mint amikor élet és halál között tartózkodott. Most azonban nem érzékelte az elképzelt lelkeket. Látni nem látott, csupán hallott valamit. Egy vérfagyasztó sikolyt a távolból. Lelki szemeivel körbenézett az üres semmiben, de nem találta a hang forrását. Ezután jött egy ordítás, majd még egy sikoltás. Férfiak, nők s gyerekek hangjait hallotta, kiknek lelke egy másik világba távozik. Vajon ez még mindig az illúzió? Annak kell lennie. A folyamatosan jelen lévő fájdalom végre valahára kezdett enyhülni, de Sertox nem tudott megnyugodni, mert a szenvedés hangjai egyre csak erősödtek. Mintha egyre többen lettek volna. Újabb és újabb személyek, kik elveszítik az életüket. Sertox egy ideig nem értette, miért hallja ezt. Aztán rájött, mégis van köze a képességéhez.

Az Elnyelő Elem képes kiszedni a lelket egy testből. Már minden világos volt számára. De még mindig nem tudta felfogni, miért hallja a halál hangjait. Talán az őseim ennyi mindenkit megöltek az erejükkel? Nem akart rajta túl sokat gondolkodni, így is elég szörnyű volt még hallgatni is. Közeli ismerőse volt már a halál. A szülei, a nagyszülei, valamint Mii Noktimae, egyikük sem volt már az élők sorában.

Hirtelen minden kivilágosodott, Sertox pedig körülnézett. A pincében feküdt, bal karján pedig egy szimbólumot látott. Nem a Daemordok jele volt, hanem valami más. Leginkább egy x-re hasonlított melynek nem volt közepe. A szimbólum sárgán ragyogott, de hamarosan elhalványult és feketévé vált. A fiú felült, közben pedig meghallott valamit. Az elképzelt kiáltások. Nem az illúzió részei voltak?

– Látom felébredtél, Sertox Daemord – szólalt meg egy női hang.

Sertox akkorát ugrott, hogy a mögötte lévő polc rádőlt. Miután sikerült kimásznia alóla, végignézett a pincében, s meglátta a személyt, aki az előbb beszélt. Szőke haja állig ért, szemei türkizen ragyogtak, feje fölött glória lebegett, ruházata pedig fekete volt. Már látta korábban ezt a személyt. Hamarosan eszébe is jutott, ki is ez az angyal. A fiú egy sötét lándzsát alkotott, s a nő felé tartott, de az felállt és a magasba emelte mindkét kezét.

– Mit akarsz tőlem!? – kiáltotta Sertox. – Miért akarsz engem ennyire megölni?!

– Egyáltalán nem áll szándékomban végezni veled.

– Akkor a közelmúltban miért próbáltad meg? Talán bocsánatot akarsz kérni a miatt vagy mi?

– Dehogy akarok. Akkor csupán azért kívántalak megölni, mert Aena Dilux annyira védelmezett téged, én pedig azt akartam, hogy megérezze ugyanazt a fájdalmat, amit én is.

– Ajánlom, hogy ne merj átverni – mondta Sertox, miközben eltüntette fegyverét. Már kezdett elege lenni abból, hogy senkiben sem tud megbízni.

– Engem te ne fenyegess, fiú. Nehogy olyan különlegesnek hidd magad – mondta az angyal, s homlokára mutatott. Egy szimbólum volt ott található, hasonló ahhoz, ami Sertoxon van, de mégis más. – Ez itt Hetet jelent az ősi árnyékok nyelvén. Rajtad a Négy található. Ha aktiválod a testedben lévő Pecsét második képességét, akkor jelenik meg.

Sertox bólintott. Tehát sikerült az erő elsajátítása. Nem is volt olyan nehéz, mint amilyennek hitte.

– Várj, ezzel azt akarod mondani, hogy nálad van az egyik Ősi Pecsét?

– Pontosan, a Pusztítás Pecsétje, a Pusztító Elem. Ezért is jöttem ide, mert te is egy vagy ezen ősi tárgyak hordozói közül.

– Mi van?

– Agares már megszerezte az Elsőt, a Másodikat és az Ötödiket. Ha minden így folytatódik, pár óra múlva szinte az összes nála lesz.

– Honnan tudsz erről az Agaresről? Te szökött angyal vagy, nem? Hogy értek el hozzád az információk, ha idáig bujkáltál a fajtársaid elől?

– Az igazság az, hogy idáig úgymond vele együtt dolgoztam. De ha nagyon pontosak akarunk lenni, inkább neki.

– Hogy érted?

– Amikor befogadott és védelmet nyújtott nekem, azt mondta, létrehoz egy sokkal szebb világot, ahol mindenki boldog lehet. De amíg ő Északra ment a Második Pecsétért, én átnéztem a rejtekhelyen található jegyzeteket, melyek leírtak mindent az Apokalipszisről. Azt nem tudom, hogy pontosan mit akar, de egy biztos, nem ezt a világot akarja megmenteni.

– Nem ezt a világot? Ez kezd egyre bonyolultabbá válni...

– Ha jól gondolom, ő valami másik világból származhat, s úgy akarja megmenteni a sajátját, hogy elpusztítja a miénket.

– Mennyire vagy biztos ebben?

– Eléggé. El is hozhatnám a jegyzeteket, csak a bázis túl messze van, Agares pedig megfosztott a teleportálás képességétől. Meg erre amúgy sincsen sok időnk. Az Apokalipszis egy rituálé, mellyel mindenki életerejét megszerezve az egész okozója istenné válik, s képes lesz bármire.

– Mindenki életerejét megszerezve?

– Az Apokalipszis mindenkit megöl. Szerinted mi ez a sok kiáltás és sikoly, ami kintről jön?

– Kintről?

Amint felfogta, hogy mit is hallott, Sertox megfordult és teljes sebességgel rohant fel az ősi lépcsőn. A vakító napfény hatására becsukta szemét, de hamarosan kinyitotta. Végignézett a nappalin. A helyiség másik felében ott volt az a bizonyos kanapé, mely szörnyű emlékeket hozott felszínre. Talán soha nem fogja tudni elfelejteni azt, amit akkor látott. Gyorsan a másik irányba nézett és a bejárathoz szaladt, hamarosan pedig már kint is volt az udvaron. Az utcán holttesteket látott és rengeteg vért. Odament a kiskapuhoz, majd kilépett. Bármerre nézett, halott embereket látott, időseket, fiatalokat, férfiakat, nőket. Egész egyszerűen nem tudta elhinni. Még soha nem látott egyszerre ennyi holtat. Annyira rosszul volt, hogy inkább becsukta szemét.

A távolból egy nem evilági hangot hallott. Leginkább egy ló nyerítésére hasonlított, de annál sokkal mélyebb és ijesztőbb volt. Hamarosan fel is bukkant a teremtény, amitől a hang származott. Egy hatalmas, fekete, szárnyas ló, melyen egy másik bizarr lény ült. A lovas leginkább Hades élőholtjaira hasonlított, de még náluk is hátborzongatóbb volt. Hatalmas szájában borotvaéles fogak sorakoztak, üres szemeivel pedig Sertoxot bámulta. A fiú észrevette a fehér tollas szárnyakat, melyekből megállapította, hogy ez az akármi egy angyal. Annyira nem lepődött meg, hiszen találkozott már egy hasonló fentivel korábban a közeli erdőben.

A lovas végignézett Sertoxon, aki annyira meg volt rémülve, hogy meg sem tudott mozdulni. A furcsa angyal hirtelen megsarkantyúzta lovát és vágtázni kezdett, a fiú pedig azt hitte, neki most vége. A lovas kezében egy hatalmas kasza jelent meg, Sertox pedig becsukta szemét. Szörnyű dolgokat kezdett látni. Az utcán meghalt embereket, amint az angyal megöli őket a kaszával. Miután kinyitotta szemét, nem látta sehol a lovast. Észrevett azonban valaki mást. A Daemord ház irányából a szökött angyal repült felé, majd leszállt előtte.

– Mi a fene volt ez? – kérdezte Sertox a nőtől.

– A lovasra gondolsz? Egy a négy közül, akik mindenkit megölnek.

– De mégis miért?

– Már mondtam korábban, hogy begyűjtsék mindenki életerejét és istenné tegyék azt, aki megidézte őket.

– Azt nem értem, hogy akkor engem miért nem ölt meg?

– Amint látod, még én is életben vagyok.

– A Pecsétek miatt?

A nő bólintott.

– A Négy Lovast az Első Pecsét alkotta meg és mivel a Pecsétek energiája hasonló, így mindegyiket az alkotójuknak tekintik, ezért is nem ölnek meg. Látod, a sors is azt akarja, hogy mi győzzük le Agarest.

– Még mindig nem értem, hogy miért akarsz nekem segíteni. Csak azért, mert mindketten hordozók vagyunk?

– Nem. Azért is, mert ugyanazt kellett átélnünk.

– Ezt most nem értem.

– Te mindkét szülődet elveszítetted, én csak az édesanyámat, de ugyanaz ölte meg őket.

Sertox jó ideig gondolkodott, de nem tudott rájönni, mit akar mondani az angyal.

– Miről beszélsz? A szüleim autóbalesetben haltak meg, nem megölték őket.

– Tévedsz. Ezt csak azért mondták, hogy az emberek ne tudják meg, hogy léteznek a démonok.

– Ezt már tényleg nem értem.

Vagy csak nem akarom érteni.

– Nem emlékszel, hogy miért támadtam rád akkor? Mert Aena Dilux annyira védelmezett.

– Te pedig azért akartad megölni Aenát, mert... Ezt nem hiszem el. Az nem lehet! Ő soha nem tenne ilyet! Ő nem ilyen! Hazudsz angyal, hazudsz!

A nő megrázta fejét.

– Pedig ez a szörnyű igazság. A Hatodik Pecsét darabokban van. Aena Dilux teste rejti az egyik darabot. Korábban a teljes Pecsét az ő testében volt, de aktiválódott, ő pedig átváltozott egy szörnyeteggé, majd a Felszínre ment.

– Nem hiszem el. Ez már tényleg hülyeség. Csak át akarsz verni!

– Mégis mi célból tenném?

– Hogy átálljak hozzátok, Agares pedig megszerezze a Negyedik Pecsétet! Bármi is lesz, nem fogok nektek segíteni.

– Tégy, amit akarsz.

– Azt is fogom, visszamegyek Erebusra és... – Sertoxnak hirtelen eszébe jutott, mi is történik jelenleg. – Várj, ezek a lovasok akkor most mindenkit megölnek?

– Nem mindenkit, csak Deus gyermekeit. Angyalokat, embereket és démonokat.

Démonokat? Sertox gondolkodás nélkül tgiát áramoltatott bal kezébe és Erebusra teleportált.

Miután kiment a barlangból, a Pokol bejárata felé repült. A lepusztult sziget látványa valóban azt sugallta, hogy itt az Apokalipszis. Miután leért, olyan gyorsan haladt át a kapukon, ahogy csak bírt, semmi nem állította meg. Aztán elért a Hetedik Kapuhoz, ami korábban le volt zárva.

El nem tudta képzelni, hogy ki tudta ily módon betörni a nyílászárót. Talán a lovasok egyike? Nem gondolkodott rajta sokat, hanem berohant az Infernóba. Kitárta szárnyait és átrepült a Fartar-síkság felett, majd elért a városba. Az utcák fölött elhaladva mindenhol démonok holttesteit látta, s csak reménykedni tudott abban, hogy öccse még életben van. Nem sok esély volt rá, de nem akart a valószínűbbnek tűnő szituációban hinni.

Berohant a defernói palotába és Thakz szobája felé sietett. Berúgta az ajtót. A fiú ott feküdt a földön, alatta pedig fekete, démoni vér. Sertox térdre esett, majd arcába temette kezét és sírni kezdett. Én ezt már nem bírom tovább. Inkább meghalnék, minthogy szenvedjek. Ebben a világban nem érdemes élni. Miért kell nekem ennyi szörnyűséget átélnem, miért?

Zokogása rengeteg ideig tartott, de ezt ő észre sem vette. A lényeg az volt, hogy elkésett, s ez mind az angyal miatt történt, aki ráadásul az egyik leglehetetlenebbnek hangzó dolgot hazudta. Még hogy Aena ölte meg a szüleimet, miféle baromság. A lovasok mindenkit megölnek, aki angyal, démon vagy ember, kivételt csak a Pecsétek hordozói képeznek. Aztán eszébe jutott, mit is mondott még neki a nő. A Hatodik Pecsét harmadik darabja Aena Dilux testében rejlik. Ez vajon igaz lenne? Mert ha igen, akkor Aena még mindig él! Ez kissé javított a súlyosan negatív hangulatán. Úgy vélte, talán még a lány miatt érdemes élni. Shamael is túlélte a vele történt szörnyűséget. Én is túl fogom. De hiába próbálta ezt bemagyarázni magának, ürességet érzett. Minden egyes rokona halott volt. Nem csak a rokonai, hanem fajtársai is. A démonok, akiket annyira utált, mert ők is utálták őt, nincsenek többé. Sem az angyalok, sem pedig az emberek. Ez a Mindenség Vége.

Felvette öccse testét, az ágyra helyezte, majd még jó pár percig bámulta a szőke hajú fiút. „Visszajövök, bármibe is kerüljön. Nem hagylak magadra." Ezt mondta, mielőtt elment Északra. Igen, visszatértem, de miért kellett mindennek így történnie? Újból rátört a sírás, lassan kezdte úgy gondolni, hogy ki fognak száradni a könnycsatornái. Kiment, majd becsukta az ajtót, s nekidőlt a falnak. Hamarosan elindult, le a földszintre, majd annál is lentebbre, a Pokol Mélyére. Furcsa módon nem tiltotta le a rendszer a tgiáját és képes volt kinyitni a kaput. Vagy talán az is lehetséges, hogy mivel nem volt a Pokolban uralkodó, nem működött a rendszer sem.

Belépett a hatalmas barlangba, s végignézett Abysson. A távolban még mindig ott állt az élő, de mégis holt Pokolfa, előtte pedig elterült a befagyott Kokitus-tó. Ezután meglátott egy lányt. Vörös haja volt és fekete ruhát viselt. Sertox gyorsított léptein, majd közelebb sétált. Már látta, hogy az illető szeme fekete és égszínkék. Aena volt az. A fiú mosolyra húzta száját, az öröm hatására pedig egyre gyorsabban kezdett szaladni, majd megállt a lány előtt és csak nézte.

– Visszatértél – mondta meglepődve Aena, aztán elmosolyodott.

Sertox bólintott. Legalább ő él. Ráadásul örül is nekem. Egyszerre volt szomorú és boldog. Legszívesebben átölelte volna a lányt. Azonban mielőtt közelebb ment volna, eszébe jutott valami.

A szüleimet Aena ölte meg. Gyorsan elterelte a gondolatait egy másik irányba. De hiába próbált nem erre gondolni, Aena látványa megint arra emlékeztette, amit az angyal mondott. Aena Dilux ölte meg őket. Nem hitte el, de legbelül benne volt az, hogy mi van, ha mégis?

– Mondd, valóban te ölted meg a szüleimet? – kérdezte hirtelen Sertox.

A lány szája elé kapta a kezét és tágra nyitotta szemét, majd hirtelen hátrálni kezdett. Már ennyi elég volt Sertoxnak arról, hogy megbizonyosodjon az igazságról. Félreismerte őt. Nem Aenát szerette, hanem azt az ideált, ahogy a lányt elképzelte. Teljesen össze volt zavarodva. Nem tudta, mit tegyen. Visszaemlékezett arra a szörnyű napra, amikor Prisp pap elmondta a halálhírt. Hát persze. Soha nem értettem, miért pont ő mondta el. Most már értem.

Mint egy vadállat, úgy vetette a fiú magát a lányra. Keze a torkán landolt, s fojtogatni kezdte. Az előbb még örült neki, de most már szomorúság és düh járta át, ha Aenára nézett. Megölöm, megölöm. A lány már nem kapott levegőt, Sertox pedig egyre jobban belemélyesztette karmait a hófehér torokba. A fiú azt vette észre, hogy mosolyog, miközben fojtogatja a lányt. Megőrültem? Mi bajom van? Normális vagyok egyáltalán? Mi történik velem?

Azonban mielőtt megölte volna Aena Diluxot, egy kéz ragadta meg és lökte a távolba. A fiú nekicsapódott a falnak, majd hirtelen pokolfa-ágak ragadták meg végtagjait. Aena mellett ott volt az anyja, Lilith és a húga, Astaroth. Sertox nem értette, hogy ők miért nem haltak meg.