Sertox

Mindenhol sötétség volt, nem látta hol van. Mi történt? Hirtelen valami felragyogott előtte. Egy gigantikus növény, mely a Pokolfára emlékeztetett, de a mellette álló alak alapján annál vagy százszor nagyobb volt. Az illető egy Sertoxhoz hasonló korú fiú volt, hosszú fekete hajjal. Hallotta, hogy sír, majd a földet kezdte verni ökleivel. Ezután az anyját szólította. Végül Sertox meglátta az illető arcát. Szeme furcsa volt, pupillái végtelen jeleket formáztak, majd kéken ragyogtak fel, s ezt a tulajdonságot később az egész teste felvette. Tgia?

Ez volt a létező legfurcsább álom, amit Sertox Daemord valaha tapasztalt. Talán az a másik megmagyarázhatatlan közelítette meg ennek a szintjét, ha nem felülmúlta, amelyben a kígyó lemászott a torkán.

Felült az ágyban és körülnézett, majd csak ekkor jutott eszébe, mi is történt. A falak jégből voltak és az ágy sem olyan kényelmes, mint a sajátja. Gyorsan ledobta magáról a takarót és le akart szállni az ágyról, de valami megállította. A bal alsó lábszára hiányzott. Valaki mindenesetre ellátta a félig begyógyult sebeket. Sertox alkotott egy lándzsát, hogy arra támaszkodjon, de egy lábbal akkor sem közlekedhetett így. Mégis milyen nevetséges látvány ez az ugráló Sátán?

Visszaült az ágyra és ránézett a csonkra. Ezután becsukta szemét, majd megpróbált valamit. A bekötözött sebből száraz és szúrós ágak nőttek ki, Sertox megpróbált alkotni magának egy művégtagot a Pokolfa Elem segítségével. A seb viszketni és csípni kezdett, de Sertox tűrte a fájdalmat és megpróbált egy lábformát alkotni az ágakból. Valahogy sikerült is, de eléggé úgy tűnt, hogy könnyedén darabokra törik. A lándzsa segítségével Sertox megpróbált újból lábra állni.

Sikerülni sikerült, de iszonyatosan fájdalmas volt, ahogy a teste ránehezedett, az ágak egyre mélyebbre hatolnak a sebbe. Visszaült az ágyra és eltüntette a lándzsát. Megpróbálta mozgatni művégtagját, azonban csak az ép, felső lábszárát sikerült. Tgiát áramoltatott a pokolfa-ágakba és megerősítette őket. Még mindig semmi. Újból próbálkozott, majd még egyszer.

Egy idő után megunta, majd visszafeküdt. Aludni azonban nem tudott a fájdalom miatt, így visszatért a kísérletezéshez. Talán több óra is eltelt, mire sikerült a dolog. Valahogy megcsinálta, hogy a tgia a testéhez hasonlóan a művégtagban is keringjen, ezzel pedig a saját részéve tette a pokolfa-ágakat. Újból létrehozott egy lándzsát és megpróbált felállni, ami sikerült és kevesebb fájdalommal is járt. A szúró és égető érzés még mindig jelen volt, de már közel sem olyan vészes, mint korábban. Sertox végignézett a szobában és csak most jött rá, hol is lehet. Idáig meg sem fordult a fejében, mert hát valaki ellátta a sebeit.

A falak jégből készültek s a helyiségben hidegebb volt, mint egy szeles, téli éjszakán. Az ellenség Tram népe, nem? Akkor meg mit keresek itt? Talán elfogtak és váltságdíjat követelnek értem? Nem valószínű, mégis mi szüksége lenne a fagyos harcosoknak pénzre? Hiszen a vezérük kivételével mind élőholtak!

Sertox leült az ágyra és megpróbált visszaemlékezni arra, mi is történt. Ravel meghalt. Ezután átváltoztam és nem tudtam irányítani a testem, majd... Ölni kezdtem, méghozzá mindenkit. Nem érdekelte a testemet, hogy barát-e vagy ellenség az illető, gondolkodás nélkül kivégezte. Egy ilyen szörnyeteg valóban méltó a Sátán címére? Ha visszatérek a Pokolba, hogy fogok a démonok szemébe nézni? Ráadásul elfogták őt, tehát nagy valószínűséggel veszítettek. Vajon még mindig vezetőnek tartanak? Milyen vezetőt mentenek meg az alárendeltjei?

Miközben gondolkodott, Sertox azt is észrevette, hogy nincs nála az ördögvilla. Ne már! Pedig az eléggé fontos egy tárgy! Gyorsan aktiválta a szenzori képességeit, de fájdalom hasított a bal felső lábszárának végébe. Felkiáltott, majd újból próbálkozott, ezúttal lassabban. Az ajtót nem tudta kinyitni, hasonló módszerrel volt lezárva, mint Abyss bejárata. A fölötte lévő szobában fagykatonák voltak. Ablakok nincsenek, a falak pedig túl vastagok. Esetleg lefelé megszökhetnék. Pontosan, ezt fogom tenni. Megszökök és visszatérek a népemhez, akik látják majd, milyen erős vagyok, és megint elfogadnak vezetőnek. Ez a pozitív jövőkép lebegett Sertox előtt.

Miközben az épület alatti területet figyelte, egy furcsa dolgot érzékelt. Ha aktiválta a szenzori képességeit, akkor csukott szemmel látta a dolgok energiáját. Az élőlények lilák voltak, a mágia pedig kék. De ez a dolog más. Sötétszürke és hatalmas erejű. Az ő Pecsétje sárga színűen jelent meg és hasonlított ehhez. Nem, az nem lehet. Egy másik Ősi Pecsét? Itt a Fagynál? Vajon melyik lehet? Sertox hirtelen valamilyen oknál fogva teljesen megfeledkezett a menekülésről, csak a Pecsét járt az eszében. A narakai könyvtárban hiányosak voltak az információk, talán most az élet adott neki egy lehetőséget, hogy többet megtudjon a világról. Vagy csak egy csapda?

Hiába volt itt egy Pecsét, nem szabad vele törődnie, most az a legfontosabb, hogy kijusson innen. Újból átnézte a lehetséges útvonalakat és úgy tűnt, szerencséje van. Az alagsorban lévő helyiség, ahol a Pecsét és tulajdonosa található, össze volt kötve egy alagúttal, aminek kijárata távol van ettől a jeges épülettől. Sertox felállt, majd szenzori képességeinek egy másik funkcióját használta, elrejtette a saját jelenlétét, hogy ne tudják, hol van. Eléggé sok tgiát fogyaszt, de ha nem akarja, hogy elkapják, akkor muszáj igénybe vennie. Most már csak az volt a kérdés, hogy jut le oda. Lándzsájával megkopogtatta a tömör padlót és biztos volt benne, hogy nem könnyű áttörni. Még talán ha itt lenne az ördögvilla... Az nem is lenne fontos, hogy nem tudná magát irányítani, hiszen az elsődleges cél a kiszabadulás. Ez pedig az ellenség területe, nyugodtan lerombolhatja és „megölheti" a jeges élőholtakat.

Sertox lépéseket hallott. Gyorsan eltüntette a lándzsát, visszafeküdt az ágyba és magára húzta a takarót. Megvan, mit fogok csinálni. Rákényszerítem ezt az érkező fagykatonát arra, hogy nyissa ki nekem az ajtót. De mégis hogyan? Azzal fogom fenyegetni, hogy megölöm?

Az ajtó lassan kinyílt és egy fehér-világoskék páncélos alak lépett be. Arcát maszk fedte. Őt már nem láttam valahol korábban? Aztán eszébe jutott az óriás és az, aki a vállán ült. A hideg, kék lángok. Még ha csak egy átlagos fagykatona jött volna be. De ő más volt, sokkal felsőbb szinten állt tőlük. A testében keringő tgia szerint ez a valaki nem reanimált, hanem élő, ráadásul hét nyitott kapuja van. Aztán eszébe jutott, hogy a szárnyai sem akármilyenek voltak. Fekete denevérszárnyak, mint a démonoknak.

– Jól vagy, Sertox Daemord? – kérdezte a maszkos. Valamiért a hangja ismerős volt Sertox számára.

A fiú nem tudta, hogyan reagáljon a kérdésre. Elrabolja az ellenség, ellátja a sebeit, erre bejön az, aki nemrég majdnem megölte és megkérdezi, hogy jól van-e. Direkt akarnak összezavarni vagy mi a franc történik?

– Élek – szólalt meg Sertox. – Azonban nem értem mi folyik itt.

– Nem is szükséges megértened, azzal csak még több problémát okoznál.

– Mondd, ki vagy te?

– A nevem Sahar, de nem ez a lényeg. Gyere velem, ha nem akarsz meghalni.

– Hová megyünk? Az uralkodódhoz?

Sahar nem válaszolt. Sertox kiszállt az ágyból és követte a férfit. A maszkos megérintette az ajtót és tgiát áramoltatott belé, a nyílászáró pedig kinyílt. A fiú követte őt és azon gondolkodott, mikor lenne érdemes elmenekülni. Vagy inkább nem kéne? Ilyen lábbal biztos, hogy nem tud futni, repülésre meg a maszkos is képes. Miért ilyen rosszak az esélyeim? Hol van most az a nagy szerencse?

– Mit tettetek az ördögvillával? – kérdezte hirtelen Sertox, miközben a jeges folyosón sétáltak.

– Mi semmit. Kérdezd meg inkább a népedet.

– A népemet? Hol vannak ők egyáltalán? Megöltétek őket?

Sahar sóhajtott, de nem adott konkrét választ. Kérdezd meg inkább a népedet. Mit csináltak volna a démonok a villával? Amikor visszaváltozok az ördög formából, akkor a testem kilöki magából a tárgyat. Ha a villát meg tudták menteni, akkor engem miért nem? Talán nem akartak, mert őrült módon legyilkoltam szinte mindenkit? Vagy csak a Fagy nem engedte? Nem tudhatta, hiszen nem volt akkor magánál. Abban sem volt biztos, hogy meg kéne bíznia ebben a Saharban, hiszen az ellenség katonája.

Rengeteg lépcsőn lesétáltak, de azért a defernói Ezüstpalota szintjét nem haladta meg a fokok száma. De akkor Sertoxnak még mindkét lába megvolt és közel sem volt olyan fájdalmas a járás. Megállt egy pillanatra, Sahar pedig hátrafordult.

– Mit csinálsz? – kérdezte a maszkos. – Sertox a lábára mutatott. – Ne panaszkodj – mondta Sahar, majd felhúzta nadrágjának lábszárát. A férfi egyik lába jégből volt.

– De te nem fagykatona vagy? – kérdezte Sertox. – Ti jégből vagytok, nem? Akkor mi olyan furcsa?

– Valamint élőholtak. Én élőholtnak nézek ki? – A maszk miatt nem igazán lehetett megmondani, de Sertox megrázta fejét. – Nem olyan vagyok, mint ők. Én is elveszítettem a lábamat és a Vasjég Elemmel pótoltam, mely nem képes megolvadni. Akárhányszor megmozdítom, iszonyatos fájdalmakat élek át, de nincs más választásom.

Micsoda véletlen egybeesés, hogy velem is pont ugyanez történt. Persze, valószínűleg csak megpróbál átverni és Sahar egy viszonylag átlagos fagykatona. Denevérszárnyakkal. Valamint élő. Minden jel arra mutatott, hogy a maszkos nem hazudik, de akkor sem szeretett volna hinni az ellenségnek. Folytatták az utat, véget értek a lépcsők és újból egy hosszabb folyosó következett. Senkivel sem találkoztak, úgy tűnt, az egész palota üres.

– Mondd Sahar, miért viselsz maszkot? – kérdezte hirtelen Sertox.

– Hogy elrejtsem az arcomat, mégis mi másért? – válaszolt kissé mérgesen a férfi.

Hamarosan megálltak egy ajtó előtt, amit Sahar kinyitott a tgiájával és beléptek. Sertox aktiválta szenzori képességeit. Ugyanazon a szinten voltak, ahol a Pecsét is. Vajon direkt jöttünk erre? Hát persze, minden összeáll! A Pecsétek kellenek nekik, ezért fogtak el. Sok mindenkinek kellenek a Pecsétek, hiszen sokan vágynak isteni erőre, még ha ezzel el is pusztítják a világot.

Egy hosszú és szűk folyosón végighaladva, megérkeztek egy nagyobb helyiségbe, ami leginkább valami tömlöcre emlékeztette Sertoxot a rengeteg üres cellával. Nem voltak rabok, csupán a legnagyobb rácsok mögött egy. A fiú még életében nem látott ilyen teremtményt. Majdnem akkora volt, mint az a jégóriás, a nyers erő pedig csak úgy sugárzott belőle. Bőre már-már vakítóan hófehér, ruhája és haja éjfekete. Tejfehér szemei úgy ragyogtak, akár a távoli csillagok. Sertox ámultan nézte a gigászt, aki nem mozdult, mintha csak egy szobor lett volna.

– Az ott Nibiru, egy árnyék. Hallottad már a nevét? – kérdezte Sahar.

Sertox bólintott. A Pecsétekről szóló könyv írt róla. Nem ő volt az, aki egyedül megölt egy egész istencsoportot vagy mi? Na, várjunk csak! Sertox aktiválta szenzori képességét és „végignézett" az óriáson. A jobb könyökénél volt valami a testén belül. Az a sötétszürke energia, a Pecsét! Az Idő Pecsétje, amit ismeretlen helyen őriznek! Az egyik legerősebb Pecsét! Pusztán a tudás miatt volt boldog, hogy megtudta a Pecsét helyét, nem vágyott annak megszerzésére.

– Gyere már, nem érünk rá egész nap!

Szóval nem is ide akartál hozni? Nem a Pecsét kell nektek?

– Válaszolj Sahar, mit akartok tőlem? – kérdezte Sertox.

– Nincs értelme tovább titkolnom. El akarlak vinni Deushoz, azonban a Haavenbe való teleportációhoz egy speciális szobába kell mennünk.

Egyszerre egy dolog bőven elég lett volna, ennyi minden már túl sok volt Sertoxnak. Deushoz? Mégis mi köze van ennek az egésznek Deushoz? Neki miért kellene a Pecsét? Ő már így is Isten!

– Nem értem, hiába magyaráztad el. Te most, egy fagykatona, aki amúgy démon vagy mi, el akar vinni Deushoz, aki az angyalok vezére.

– Hamarosan meg fogod érteni.

– Nem megyek sehová! Az angyalok az ellenségeim, Deus meg fog ölni!

– Nem fog megölni és egyébként sem ők az ellenségeid. Hanem a démonok.

Tessék? De hiszen én is démon vagyok. Mi történik? Ennél jobban már össze sem lehetne zavarni!

– Démon vagyok és a Második Sátán. Miért lenne a saját népem az ellenségem?

– Mondjuk azért, mert itt hagytak és már úton vannak hazafelé.

– Még mindig nem értem.

– Deus mindent el fog magyarázni.

Ez most vagy hazugság, vagy álmodom, vagy valami más. Mert ennél az egésznél még az is hihetőbb volt, amikor Aena és Mii beállított hozzám és elmondták, hogy valójában egy ősi démonklán leszármazottja vagyok és egy különleges erő rejtőzik bennem. Ez a maszkos biztosan hazudik. Még jó, hogy a lábam miatt volt okom néha megállni pihenni, így vissza sikerült nyerni a tgiám nagy részét. Most már elteleportálhatok innen és visszamehetek Erebusra.

Sertox becsukta szemét, majd a szimbólumokkal teleírt, Sekta-hegyen lévő barlang falára gondolt. Azonban a teleportáció nem történt meg, ő pedig térdre esett. Ránézett a bal tenyerére, ahol megjelent ugyan a Daemord Klán jelképe, de egy hosszú csík, egy begyógyult seb húzta át.

– Nehogy azt hidd, hogy hagylak megszökni. Mielőtt idehoztalak, megvágtam a tenyered. Ha egy szimbólum megsérül, akkor nem tudsz teleportálni.

Sertox mérgében a talajra csapott, majd lassan, a falnak támaszkodva felállt és alkotott egy lándzsát.

– Ebben az esetben, meg foglak ölni és repülve megyek el Erebusra.

– Micsoda bolond döntés.

Sertox nem mondott semmit, helyette tgiát áramoltatott lábába és elrugaszkodott. Az ugrás szörnyű fájdalommal járt, de nem is vette figyelembe. Sahar egy kék lángokból álló kardot alkotott és maga elé tartotta. A fiú úgy tett, mintha a lándzsával készülne lecsapni, de hirtelen felemelte a másik kezét és pokolfa-ágakat növesztett. A növényi részek kikerülték Sahar fegyverét és megragadták a férfit. A maszkos nem tudott a kard fenntartására koncentrálni, így az eltűnt, Sertox pedig újabb ágakat hozott létre, amiket szintén arra használt, hogy mozgásképtelenné tegye Sahart. Mikor már úgy tűnt, nem tud elmenekülni, Sertox felkészült, hogy véget vessen a férfi életének. Egy ideig habozott, de végül rávette magát. Ha nem teszem meg, soha nem fogok hazajutni.

Azonban, mielőtt átszúrta volna Sahart a lándzsával, a férfi maszkja leesett a padlóra és darabokra tört. Sertox a meglepettségtől megszólalni sem tudott. A férfinak rövid, vérvörös haja, borostás arca volt, szeme pedig fekete-világoskék. Hiába viselkedik teljesen máshogy, ez csakis Belzebub Dilux lehet.

– Én már végképp nem értek semmit – mondta halkan Sertox, miközben elejtette a lándzsáját.

A pokolfa-ágak eltűntek, Belzebub pedig a földre esett.

– Na, látod, ezért viselek maszkot – mondta a férfi, miközben feltápászkodott. Itt valami nincs rendben. Teljesen úgy néz ki, mint Belzebub, de valamiért egyáltalán nem úgy viselkedik. Lenne egy eltitkolt ikertestvére? Nem, erre még gondolni is hülyeség! Akkor meg? – Gondolom, magyarázatot vársz... – Sertox bólintott. – Kezdjük azzal, ami miatt mindez megtörtént. Hogy kerültél a démonok világába, Sertox Daemord?

– Amikor egy nap hazamentem, a nagyszüleimet holtan találtam, az öcsém eltűnt és egy démon volt a házban. Először azt hittem, meg akar ölni, de aztán kiderült, hogy csak neked... vagyis Belzebubnak van szüksége a bennem lévő erőre.

– De vajon miért volt szüksége az erődre ennek a Belzebubnak? – Ennek? Úgy beszél, mintha nem ő lenne az. Valóban teljesen másik személy, csak hasonlít rá? Nem, elveszítette a lábát. Ha jól emlékszem, amikor először vettem fel az ördög formát és elüldöztem Belzebubot, akkor ugyanazt a lábát érte egy gyógyíthatatlan sérülés. Most akkor ő valóban Belzebub lenne? – Látom, fogalmad sincs – szólalt meg a férfi a majdnem egy percig tartó csend után. – Nos, azért kellett neki az erő, hogy megszabaduljon tőlem.

– Ez még mindig egyáltalán nem érthető...

– Talán akkor érthetőbbé válik, ha megmondom, mi is a Negyedik Ősi Pecsét második képessége. Míg az elsővel a tgia alapú elemeket, a másodikkal a tgit, tehát a lelkeket lehet elnyelni.

– A lelkeket?

– Pontosan, de elég veszélyes egy folyamat, mert a használó is belehalhat. De itt nem ez a lényeg, hanem az, hogy miért kellett ez a képesség Belzebubnak. Máris elmagyarázom. Hallottál már ugye arról a hírhedt dologról, hogy a démonok tudósa, Adramelekh, rengeteg kísérletet végzett a múltban?

– Igen. A narakai könyvtárban olvastam, hogy Belzebub is egy kísérleti alany volt, de azt nem tudom, mi történt vele.

– Lucifer akkoriban szedte szét a Hatodik Pecsétet három darabra, amikor Belzebub még gyerek volt. Erősebbé akarta tenni a fiút, azonban három darabbal az alany irányíthatatlanná vált, ezért csak kettőt használtak. De így sem lett jó vége. A gyermek teste nem bírta a hatalmas erőt. Lelke kettészakadt, s a tudat, hogy gyenge volt és nem bírta a kísérletet, hozta létre a másik lélek személyiségét. Egy olyan valaki, aki mindenki fölött szeretne uralkodni, akinél nincs erősebb démon. Én voltam Belzebub, azonban a másik lélek erősebb volt és felülkerekedett rajtam.

Most is csak neked köszönhetően tudtam előjönni, Sertox Daemord. Miután legyőzted őt, nem tudta elfogadni mi történt vele és emiatt én kerültem az irányító szerepbe. Most is hallom, hogy ott van bent és ki akar jönni, de nem engedhetem. Nem én vagyok a hamis lélek, hanem ő. Azért kellett neki az Elnyelő Elemed, mert félt, hogy visszaszerzem a testem, ő pedig élni szeretett volna. Az erőd segítségével el akart távolítani engem a testéből, hogy semmi se zavarja őt belülről.

Sertox erre egyáltalán nem számított. Tehát a Belzebub akit ismerek, az nem is a valódi, csak egy hamis lélek, ami egy kísérlet során jött létre? Az igazi Belzebub pedig az lenne, aki jelenleg itt van velem és Saharnak nevezi magát? Belegondolt abba, hogy csak egy hazugság, de minden olyan igaznak tűnt. Mégis mi másért lett volna szüksége akkor Belzebubnak az erőmre? Hogy megszerezze az összes elemet?

– Tudom, hogy nehéz elhinni ezt az egészet, de kérlek, próbáld meg.

– Rendben, de azt még mindig nem értem, hogy kerültél ide, és hogy jön a képbe Deus.

– Belzebub volt az, aki szövetséget kötött a Fagy népével, mivel a valföldiek ellenségei voltak. Azt azonban nem tudta, hogy a Fagy valójában az angyalok szövetségese. – Sertox sejtette, hogy lesz valami ilyesmi is. – Mikor Belzebub ideteleportált, Nordenn megmentette, én pedig előjöttem, majd elbeszélgettünk és kiderült ez a dolog. Nordenn valójában az áz istencsoport tagja volt, aki itt maradt Geán, miután a többiek elhagyták a bolygót. Aeden Kertjében találkozott Deussal, aki szolgájává tette.

Én ennek az egésznek nagyon örültem, mert amíg életem nagy részét a sötétben töltöttem, láttam miket csinál Belzebub. Hozzá hasonlóan én is utáltam Lucifert, de én meg akartam ismerni Deust. Tudni akartam, milyen valójában a teremtő. Szerinted nem furcsa egy kicsit, hogy a démonok olyan rossznak állítják be? – Sertox bólintott. – Gyere velem, elmegyünk Deushoz, személyesen tőle hallhatod az igazat.

Találkozás a lénnyel, akit az emberek egy része Istennek hív? Ez is egy olyan dolog, amit soha nem gondolt volna, hogy meg fog történni. Azonban Sertox még mindig nem egyezett bele Sahar ajánlatába.

– Mi van, ha nem megyek? – kérdezte Sertox.

– Akkor menj nyugodtan vissza a démonokhoz. De ne engem hibáztass, ha valami olyan történik, amit nem szeretnél. – Ezt most mire értette? – Miért félsz ennyire?

– Mi van, ha meghalok?

– Miért halnál meg?

– Azt olvastam, ha valakiből eltávolítanak egy Pecsétet, az életét veszti.

– Na és mégis ki akarná kiszedni belőled?

– Deus.

A válasz hallatán Sahar felnevetett. Olyan furcsa volt látni, mintha Belzebub nevetett volna ilyen őszinte jókedvvel.

– Deusnak nincs szüksége a Pecsétekre és az Apokalipszist sem kívánja elhozni. De ha nem hiszel nekem, kérdezd meg tőle. Vagy talán magának az Istennek sem hiszel? Valóban bizalmatlan vagy.

Elég nehéz lenne úgy hinni, ha Aena és Mii azt mondta, hogy Deus átverte az angyalokat és erre Lucifer rájött, miután evett a Tudás Fájának gyümölcséből. Deus a jó, de a démonok azt mondják, hogy rossz, aztán meg mégis kiderül, hogy jó? Nem tudta, hogy kinek higgyen. Ránézett Saharra és elgondolkodott. Valóban igazat beszél? Valóban egy másik lélek, nem pedig Belzebub? Akár a trónörökös is lehetne, aki szövetkezett Deussal, annak érdekében, hogy Sátán legyen, most pedig meg kíván szabadulni tőlem, a jelenlegi uralkodótól. Szövetség egy démon és angyalok között, még viccnek is rossz.

– Hogyan döntesz? – kérdezte Sahar. – Velem jössz, hogy Deus elmondja az igazságot, vagy visszamész Valföldre és várod a társaidat, akik soha nem fognak visszatérni?

Sertox egy kicsit gondolkodott, majd válaszolt.

– Nem hagyom, hogy átverj. Az ellenségem vagy, akinek a mélységi trón kell, ennek érdekében pedig bármire képes, még arra is, hogy szövetkezzen Deussal!

– Mégis mi a halálért segítene Deus nekem abban, hogy Sátán legyek? Mi ebben a logika?

– Nem tudom, de biztos van rá valami magyarázat.

– Erre egyáltalán nincs. Figyelj, én nem akartalak az akaratod ellenére elvinni hozzá, de úgy tűnik, muszáj lesz.

– Mi van?

Egy pillanat múlva Sertox valamiért szédülni kezdett, majd elájult.

Sahar

A fagykatonák páncélzatába öltözött démon nyitott egy portált a térben, majd felemelte Sertoxot és beléhelyezte. Nem az Utazó Elem képessége volt ez, hanem annak egy fejletlenebb változata, mellyel Deus ajándékozta meg a férfit. A működési elve hasonló volt a démoni dibbuk-dobozhoz. Egy másik dimenzió, ahol tárgyakat, vagy akár élőlényeket is lehet tárolni. Utóbbiak hibernálódnak, egészen addig, míg ki nem szedik őket.

Sahar eltüntette a portált, majd egyedül folytatta útját. Nem volt messze, így hamar megérkezett. A szoba egyáltalán nem tűnt különlegesnek, csak a szenzori képességekkel lehetett megállapítani, hogy itt valami nem átlagos. Ez volt az a hely, ahol Haavenbe lehetett teleportálni, kihagyva ezzel a Helel csillaghoz tartó, hosszú utat az űrön át. Sahar ránézett bal kezére, ahol a Dilux Klán szimbóluma volt látható. Tenyere vágásokkal volt tele, az ábra pedig felismerhetetlenné vált. Azért tette ezt, hogy semmi ne emlékeztesse a múltra, amit el akart felejteni. Nem szeretett volna visszamenni a démonokhoz, soha. Ezután jobb tenyerére nézett, ahol egy speciális jel volt. Az angyalok szimbóluma, mivel nem tartozott egy klánba sem, Deus ezt a jelet véste rá. Egy hat vonalból álló ábra, ami az egykori hat arkangyalt jelképezi, középen egy háromszög, ami Deust, valamint oldalt két szárnyra emlékeztető szimbólum.

A férfi tgiát áramoltatott tenyerébe, majd elvégezte a teleportációt. A Hatodik Mennyországba, Hexelbe ment, mivel a legfelső szintre való teleportáció nem volt megengedett. Túl sok fontos személy és tárgy található ott, nem kockáztathatnak. Sahar elindult a torony felé, ahonnan fel tud jutni Deushoz. Útja során hallotta pár angyal nem túl kedves megjegyzését. Az itteniek nagy része nem nézte jó szemmel, hogy egy démon jár-kel szabadon a Haavenben, de az Uruk döntött így, ezért elfogadták. Nem akartak engedetlenek lenni, féltek, hogy úgy járnak, mint Lucifer és Azrael. Az itteniek hite szerint, ha valaki meghal, az örökre eltűnik. Nincs Túlvilág, nincs reinkarnáció, nincs semmi. Ezért megpróbálják kiélvezni az életet, már amennyire egy angyal ki tudja. Az egy dolog, hogy Sahar Deussal szimpatizált, de látta, hogy az angyalok eléggé le vannak korlátozva abban, mit tehetnek és mit nem. Szinte mintha nem is lenne szabad akaratuk. Talán nem is szerettek volna, mivel féltek attól, mi lesz velük, ha önmaguk dönthetnek sorsukról, ezért bízták az életüket egy mindenható vezetőre.

A toronyba érve Sahar igénybe vette a tgiával működő liftet és nem értette, hogy a démonok miért nem használják e technológiát, rengeteg erőfeszítést megspórolnának. De nem, Lucifer valamilyen oknál fogva nagyon ragaszkodott a több ezer lépcsőfokhoz.

Az épületből kiérve Sahar végigsétált a széles úton, s meglátta a távolban a hatalmas, aranyszínű templomot. Kitárta démoni szárnyait, ami elég kellemetlen érzéssel töltötte el. Nagyon nem illett ide, de máshová nem tudna és nem is akarna menni. A magasba szállt, majd pár pillanat múlva földet is ért az épület előtt. Két trónus állt a bejáratnál, kezükben ragyogó lándzsa.

– Mit akarsz? – szólalt meg az egyik.

– Nagyon jól tudod, mit akarok. Magammal hoztam Sertox Daemordot, az Úr kért meg erre – válaszolt Sahar.

– Nem értem, hogy az öreg miért akarja démonokkal elárasztani a Mennyeket. Talán kezd bekattanni.

– Ilyet ne mondj! – szólt rá a másik őr. – Még a végén meghallja.

– Igazad van, de akkor sem hiszem, hogy jó ötlet felhozni ide a mélységieket...

– Beengednétek? – szólalt meg Sahar kissé mérgesen.

A két trónus elállt az útból, a férfi pedig belépett Haaven Aranytemplomába. Korábban azt hitte, a defernói palota a leggyönyörűbb épület a világon, de aztán meglátta ezt. Amerre csak nézett, arany és smaragd díszített mindent, számtalan szobor s színes ablakok. A mennyezet festett volt, s az angyalokat, valamint világukat ábrázolta. Csakis a szép és jó dolgokat örökítették meg, démonoknak és háborúknak nyomuk sem volt. Sahar végigsétált az ülőhelyek között, s csak nézte a távolban ülő Mennyek Urát, akinek a puszta látványa is lenyűgöző volt. Egy valóban hatalmas férfi, nagyobb még a jégóriásoknál is. Hosszú haja és szakálla hófehér, szeme pedig türkiz. Ruházata egyszerű, s fehér. Fejéből két szarv állt ki, melyek kék lánggal égtek, pont, mint Sahar speciális eleme. A teremtő homlokán pedig ott volt harmadik, mesterséges szeme, mellyel mindent látott, ami a világban történik. Kettőjükön kívül senki nem tartózkodott a templom falain belül, a Vének és arkangyalok ülőhelyei üresek voltak. Sahar megállt a Deus trónjával szemben elhelyezkedő kristálytó előtt, majd meghajolt és felnézett az Úrra.

– Kelj fel gyermekem – mondta neki az Isten. – Sahar felállt, majd csendben várt arra, hogy Deus megszólaljon. – Meghoztad a fiút?

A démon bólintott, majd megnyitotta a portált és kivette Sertoxot a másik dimenzióból. A Második Sátán felriadt, mintha egy rémálmot látott volna és csodálkozva bámult mindenféle.

– Hol vagyok? – kérdezte ijedten.

– Kérlek, nyugodj meg – szólalt meg Deus. – Sertox a hang irányába nézett, majd amint meglátta az Urat, eltátotta száját. Annyira meglepődött, hogy megszólalni sem tudott. – Üdvözlégy, Sertox Daemord. Azért hozattalak ide, hogy személyesen mondjam el neked, mi is történt a Tűz és Jég közötti háború végén. Tudom, hogy nem vagy az a fajta, aki olyan könnyen megbízik másokban, de remélem, hogy azért nekem hinni fogsz.

– Ez most komoly? – kérdezte Sertox. Már nyoma sem volt az előbbi meglepettségének. Gyorsan hozzászokott a szituációhoz.

– Nos, mit mondasz? Meghallgatsz engem vagy mész az utadra? Nem akarlak itt tartani akaratod ellenére, így ha úgy látod, hogy ezzel az idődet pazarlom, megengedem, hogy távozz.

– Nem bánom. De a háborús dolgon kívül lenne még egy kérdésem, amire szeretnék választ kapni.

– Rendben...

– De ha átversz, akkor nagyon megbánod!

– Nem akarlak megbántani, Sertox Daemord, de déva vagyok, egy istenség, nem hiszem, hogy bármi esélyed lenne ellenem. – Sertox ehhez nem fűzött hozzá semmit. Leült a földre és várt Deus magyarázatára. – Az egész csatát láttam a Mindent Látó Szememmel. Miután az a lány meghalt, te igénybe vetted az ördögvilla erejét és szinte majdnem mindenkit lemészároltál, akkor jött Sahar...

– Ezt én is tudom. Esetleg valami új információ?

– Még nem fejeztem be, ne vágj a szavamba. Szóval, miután Sahar legyőzött téged a Bolygótűz Elemmel, a tested kilökte magából a villát. A démoni sereg pedig hirtelen úgy döntött, visszavonul. Mintha a Sátán teste ott sem lenne, magukhoz vették a vérvörös fegyvert és gyáva módon eliszkoltak.

– Nem igazán értem. Mi okuk lenne erre? Miért hagytak ott?

– Valószínűleg az elejétől kezdve ez volt a tervük. Csak úgy tettek, mintha elfogadnának vezérüknek, de közben más valaki parancsait követték – szólalt meg Sahar.

– Ezek szerint a csatának csupán annyi célja volt, hogy megszabaduljanak tőlem?

– Pontosan – mondta Deus.

– Mégis mi erre a bizonyíték? Honnan tudjam, hogy nem hazudtok?

– Mi célból hazudnék neked, Sertox Daemord? – kérdezte az Úr.

– A bennem lévő Pecsét miatt.

– Még mindig ezen jár az eszed? – kérdezte Sahar.

– Pontosan, ez lenne a kérdés, melyre szeretnék választ kapni. Mi mást akarnátok tőlem, ha nem a Pecsétet?

– Például azt, hogy boldog életet élj. Elvesztetted a szüleidet, a nagyszüleidet, az emberekkel soha nem voltál jó viszonyban, aztán jöttek a démonok, elrabolták az öcsédet, rákényszerítettek arra, hogy részt vegyél egy mérkőzésen, menekülnöd kellett, majd Sátánná tettek, az akaratod ellenére. Ezután pedig Északra vittek egy háborúba, ahol magadra hagytak. Mondd meg őszintén, számodra ez boldog élet? – kérdezte Deus.

– Nem, de lehetne sokkal rosszabb is.

– Valóban, de sokkal jobb is lehetne.

– Például hogyan?

– Például, ha nem mennél vissza. Nem csak a saját érdekedben, hanem a világ miatt is. Elég kockázatos, hiszen a Harmadik és Hatodik Pecsét is a démonoknál van.

– Tehát valóban nem is én vagyok fontos, hanem a világ.

– Mindkettő fontos.

– Én nem így veszem észre. Mégis mi bajom lesz akkor, ha visszamegyek? Nem fognak szívesen látni? Na és? Alapból sem akartam Sátán lenni, ezzel csak levettek egy terhet a vállamról.

– Mondd Sertox Daemord, ha a fivéred nem lenne a Pokolban, akkor is vissza kívánnál térni?

– Ami azt illeti, igen...

– Na és ha Aena Dilux sem lenne ott?

– Mégis hová máshová tudnék menni?

– Ezek szerint igaznak bizonyul, amitől tartottam – mondta Deus.

– Mire gondol, Uram? – kérdezte Sahar.

– A Pecsét.

– Mi van vele? – kérdezte Sertox.

– Kezd felébredni. Miután új használójuk lesz, kell egy kis idő, de előbb-utóbb fel fognak ébredni.

– Felébredni?

– A Pecsétek furcsa tárgyak. Saját tudatuk van és vissza akarnak térni oda, ahonnan származnak.

– Honnan származnak?

– Egy, az Univerzum előtt élő lény kreálta őket. Ez a bizonyos illető egy fától kapta mágikus erejét, s ennek a fának a két gyermeke a Zefirot és a Qlippoth. Más néven a Kezdet és a Vég, vagy az Élet és a Halál.

– A Zefirot az nem a Tudás Fája? – kérdezte Sertox. – Ami itt fent van?

– Így is szokták nevezni, igen az. A Qlippoth pedig ismertebb nevén Pokolfa, ami Abyssban található.

– Tehát annak a két fának köze van a Pecsétekhez. De hogy jön ez most ide?

– A Pecsétek vissza akarnak térni oda, ahonnan származnak. A Világfa adta a qvadronok erejét Uroborosnak, aki megteremtette a Pecséteket. S mivel a Világfa adott életet a Zefirotnak és a Qlippothnak, így a Pecsétek az alkotójuk „testvéreinek" tekintik őket.

– De miért a Pokolfához akarnak csak visszatérni? Mi van a Zefirottal?

– Módosítottam egy kicsit a növényen. Nem volt épp egyszerű munka, de sikerült, azonban mielőtt befejeztem volna, Lucifer és Azrael ettek a rajta növő gyümölcsből.

– Na és az miért volt tiltott? Mert megtudták az igazat?

– Nem ez a lényeg. Tudom, hogy hiba volt evilág alkotójának beállítani magam, de megbántam. A probléma nem is az volt, hogy megtudták, fölöttem is áll valaki, én pedig hazudtam, hanem az, hogy kapcsolatba kerültek a Zefirottal, miután megették az átkozott gyümölcsöt. Szerinted Lucifer azért ment a Pokolba, mert az jó távol volt Haaventől? Persze, hogy nem! A Qlippoth tudat alatt hívta. Az általa leélt évmilliárdok során pedig már tudatosan is el akarta hozni az Apokalipszist, ezért tett téged Sátánná, hogy két Pecsét egy helyen legyen. Nem azért akart véget vetni a démonoknak, hogy ne szenvedjenek tovább, hanem azért, mert a Pecsét mondta neki.

– Nem tudom, hogy most ezt elhiggyem-e vagy nem...

– Rajtad múlik, én nem kényszerítelek rá. De kérlek, dönts. Vagy itt maradsz a Haavenben és elfelejted a múltat, vagy visszamész a Pokolba, feltéve, ha sikerül egyáltalán visszamenned. A biztonság kedvéért elvettük tőled a teleportáció képességét, így csak akkor fogsz visszajutni, ha valóban szeretnél.

– Hogyan döntesz? – kérdezte Sahar.

Sertox a bal tenyerén lévő, megvágott szimbólumra nézett, majd ökölbe szorította kezét.

– Visszamegyek. Nem akarok egy olyan helyen élni, ahol nincs senkim. Egyébként is, megígértem az öcsémnek, hogy nem hagyom magára. Visszamegyek, bármibe is kerüljön – mondta mosolyogva Sertox.

– Ebben az esetben, Sahar visszavisz Északra. De engedd meg, hogy adjak valamit – mondta Deus.

A levegőben egy portál jelent meg, melyből az Isten egy fegyvert húzott elő. Ő csupán két ujjal fogta meg, de emberi méretekkel nézve hatalmas volt, nagyobb, mint az ördögvilla. Színe ugyanolyan vörös, mint a sátáni fegyver, talán ugyanabból az anyagból készült. De azzal ellentétben ez nem villa volt, hanem egy lándzsa. Deus Sertox felé dobta, a fiú pedig két kézzel elkapta, s a nehéz fegyver kissé hátralökte.

– Mi ez? – kérdezte a Sátán.

– A neve Longinus. Az a legendás fegyver, mellyel leszúrták a fiamat, amikor a kereszten volt. Átalakítottam egy kicsit, Fény Elemet ültettem belé, hogy könnyen lehessen vele démonokat ölni.

– Mi okom lenne arra, hogy démonokat öljek?

– Hidd el, lesz rá okod. Vidd magaddal, ártani nem árthat. A használóra nem hat a Fény ereje, ne aggódj.

Sertox bólintott egyet, ami talán lehetett egy „köszönöm" is, ezután pedig Saharra nézett. A férfi tgiát áramoltatott kezébe, majd megérintette Sertox Daemordot, a fiú pedig visszateleportált Északra, a Fagy népének főhadiszállására. Sahar ezután felnézett az Úrra.

– Jó ötlet volt elengedni? – kérdezte a démon.

– Nem fogom itt tartani az akarata ellenére. Ha a démonok közt boldog, akkor menjen.

– Értem. Uram, mi volt az, amit akartál még tőlem?

– Lenne egy feladatod, Sahar. A keleti Kandelar szigetén észleltem egy ismerős alakot. Nivo Ather, a szökött angyal, akinek testében a Hetedik Pecsét rejlik.

– Kandelar szigete? Ahol a vén mágus, Salamon lakhelye van?

– Pontosan, habár nem tudom, valóban egy oldalon állnak-e. A rejtekhelyet egy erőtér védi, az Infernóhoz hasonlóan oda sem látok be. De nagy valószínűséggel összedolgoznak, mivel Salamon mindig is össze akarta gyűjteni a Pecséteket, hogy istenné váljon.